Itt is van az első rész! :D Nagyon köszönöm a komikat, imádlak Titeket! <33 Ez sem lett túl vidám rész, bocsi! És sajnálom, hogy ilyen későn hozom, holnap igyekszem előbb felrakni! ;)
Azt elfelejtettem leírni az előzőnél, hogy Lexa még csak 16-17 éves, amikor az árvaházban van. Majd csak részekkel később érünk el "az új jelenbe", ahol hogy Niallékkel együtt ő is 18 éves (ugyanis Niall 2 héttel idősebb csak Lexánál). - Remélem nem túl zavaros!
3 komi és jön a kövi! ;)) I hope u like it! Puszi :D
Lexa szemszöge:
- Jaj, szörnyen hiányzol, Nialler! - motyogtam magamban, miközben a könnyeimet töröltem le, de valahogy sehogy sem tudtam abbahagyni a sírást.. Ráadásul megrohantak az emlékek is. Kívülről tudtam anya beszámolóját az első éveimről, mert egyszer megkértem arra, hogy meséljen a bátyámról. Még 15 évesen mondta el, de azóta is tudok minden szót. 8 évvel az utolsó találkozásunk után, mert már nagyon érdekelt, milyen is volt régen, hiszen kis gyerek voltam, és nem emlékezhetek mindenre. Csak egyszer meséltettem el vele mindent, mert tudtam, hogy neki is fáj Niall hiánya - de annál az egy alkalomnál ittam a szavait, hogy később is tudjam a "történetünk". Már hallottam is anya hangját a fejemben:
- Apád már egy hónapja elég furán viselkedett. Megkérdeztem, hogy mi baja, amire elmondta, hogy mostanában sokat veszekszik a főnökével. Aztán egyik este nem jött haza, a telefonja pedig ki volt kapcsolva. Nagyon megijedtem, de szerencsére másnap délután hazajött. Inkább nem kérdezősködtem arról, hogy hol volt, mit csinált, meg hasonlók. Másfél hónap múlva derült ki, hogy állapotos vagyok, akkor már az 1. hónapban jártam. Ennek nagyon örültünk, de néha azon kaptam, hogy elgondolkodik, talán bántotta valami.. Aztán telt az idő, és szeptember végén megszülettél te, drágám. - itt még most is éreztem a keze nyomát, ahogy a "mesedélutánon" végigsimított arcomon - Emlékszem, hogy kb. 2 hónapos lehettél akkor, amikor apád egyszer csak beállított egy kisfiúval, és annak cuccaival, majd közölte, hogy beszélnünk kell. Bólintottam, ezért rögtön berakta melléd a gyereket a kis ágyba. Mondhatni 'szerelem volt első látásra' -már amennyire az lehetett, hiszen félig testvérek voltatok- , mert rögtön egymásra mosolyogtatok, aztán meg édesen vigyorogtatok. Apád mondandójának az volt a lényege, hogy még régen, amikor egyszer nem jött haza, teljesen leitta magát, a főnökével való nagy vita miatt, és részegen lefeküdt egy másik nővel, aki mint kiderült, terhes lett. Most odaadta a fiukat apádnak, mert neki nem kellett. Én szerettem apádat, a fiút pedig megsajnáltam, ezért sajátomnak tekintettem. Így gondolhattátok azt, hogy édes testvérek vagytok, valójában azonban ez nem igaz, csak az apátok közös. Szóval, néhány évvel később megkerestük az anyját, hogy legalább egyszer találkozhasson a fiával, de ő annyit mondott, hogy a mostani foglalkozása nem túl nyerő szakma.. nos.. ő egy prostituált volt, és amikor beszéltünk vele, akkor már tudta, hogy AIDS-es, így nem sokkal később meg is halt. Niall talán azóta már tudja mindezt az apjától, akivel nem tudom hová tűntek. Azt sem tudom, miért mentek el, de talán így volt a legjobb. A lényeg az, kicsim, hogy ő akkor is a te bátyád, ezt soha ne felejtsd el!
A könnyek újra végigfolytak az arcomon. Niall-lel mi mindig igazi testvérként gondoltunk a másikra, és én 15 évesen megtudtam, hogy valójában csak az apánk közös! Ennek ellenére, ha találkoznék vele még az életben, biztosan számítana más, csak az, hogy ott van. Nem érdekelne, hogy az anyja egy kurva volt, csak vissza akarom kapni őt!
Egy nagyot szívtam a cigimből, majd lassan kifújtam a füstöt, közben eszembe jutott még valami:
4 évesek voltunk, iszonyú nagy vihar volt, én meg nagyon féltem, ezért elindultam hozzá a folyosón. Pont Niall-be ütköztem, és mint kiderült, ő is hozzám indult, mert megijedt a nagy dörgéstől.
Megfogtuk egymás kezét, visszasétáltunk az ő szobájába, bebújtunk a takaró alá, és szorosan egymáshoz (meg a kedvenc macijához) bújva elaludtunk. Emlékszem, hogy ő erőt adott nekem, én pedig neki, kölcsönösen nyújtottunk egymásnak biztonságot. Tudtam, hogy amíg ő ott van, addig semmi rossz sem történhet..
- Milyen igaz is! Amíg velem volt, minden jól alakult, aztán ahogy elvették tőlem, lassan minden elcsesződött! - nevettem fel magamban, keserűen. Jó, mondjuk azóta is voltak pozitív dolgok az életemben, de egy ideje ezek is mind eltűntek.. Ennyire szerencsétlen lennék?! Sírva fakadtam, ahogy visszagondoltam arra a végzetes napra:
Mindketten 7 évesek lettünk volna szeptemberben, de nyáron, talán júliusban, az egyik reggel, minden megváltozott.. Arra ébredtem, hogy apa becsukja maga után a szobám ajtaját, mert kiment. Nem tudtam, mit keresett ott, de nem is nagyon érdekelt, így visszaaludtam. Pár órával később keltem fel, az órám szerint már 11 is elmúlt. Gyorsan kipattantam az ágyból, és a folyosón Niall szobája felé rohantam. Beléptem, és a látvány teljesen lesokkolt. A szobában csak a bútorok voltak, minden szekrény és fiók teljesen üres volt, az ágyán is csupasz volt a matrac. Ijedten néztem körbe, de sehol senki. Felálltam az ágyra, és elkiáltottam magam:
- Niall! Niall, hol vagy? Ez nem vicces, gyere elő! - itt már sírtam is - Gyere elő, kérlek! - kiabáltam, majd zokogva lerogytam az ágyra.
Semmi válasz. Semmi! Akkor még nem értettem, de aztán anya jött be a szobába, könnyes szemmel, és leült mellém.
- Kicsim, apa és Niall elmentek. - suttogta.
- Micsoda? - kiáltottam fel kétségbeesetten.
- Elköltöztek, nem találkozunk velük többet. Sajnálom, édesem. - mondta halkan, és magához ölelt.
- Nem! Ez nem igaz! Nem lehet az! - sírtam, és lelöktem magamról a karját.
- Drágám! - kérlelt anya.
- Nem! Hagyj békén! Egyedül akarok lenni! - üvöltöttem és csapkodtam egyszerre, teljesen magamon kívül voltam. Anyu némán bólintott, felállt és kiment. - Niall, miért?! Miért?! - suttogtam magamban, zokogva.
Lassan felkeltem, és körbenéztem. Az ágya alatt megpillantottam valamit, valamit amiért rögtön bemásztam alá. Megragadtam és a szobámba rohantam vele, becsaptam a szobám ajtaját, majd a saját ágyamra vetettem magam.
- Téged is itt hagyott? Nem baj, legalább te itt leszel velem! - szorongattam meg a bátyám egyetlenét: a kedvenc, imádott maciját. Ahogy megöleltem a plüssállatot és beszívtam róla Niall illatát, máris jobban éreztem magam egy kicsivel.
Azóta is folyton magamnál tartom, mindig vele alszom, bárhol is vagyok. Mindig Niall jut róla eszembe, de legalább van róla valami emlékem azon a néhány képen kívül. Igen, sajnos csak néhány képem maradt róla, a többit apa vitte el reggel a szobámból. Azért matatott ott, hogy megfosszon tőlük. Mindent elvitt, amin Niall, vagy Niall és én szerepeltünk. Apámról nem raktam ki egy képet sem, és a családról sem. Csak az én imádott bátyámról, mert ő volt a mindenem.
Tényleg, a képek! Gyorsan előhalásztam a megmaradt 2 képet a zsebemből. Ezeket elrejtettem a párnám alá, azért maradtak nálam. Íme:
Ezt a képet úgy kellett elcsennem, még régen, mert Niall az összeset kidobatta. Szerinte ciki, de én imádom, olyan cuki rajta!
Ez pedig egy héttel a költözésük előtt készült:
Egymás hajával szórakoztunk, azt próbálgattuk, hogy ősszel, a suliba, hogyan lője majd be a séróját. Utána meg az én hajamat "vettük kezelésbe", és így a nap végére a fejünkön 1-1 szénakazal díszelgett, viszont iszonyú jól elvoltunk és sokat nevettünk!
A könnyeim itt már megállíthatatlanul folytak, miközben elnyomtam a cigimet. Ennyi idő után is szörnyen fájt minden.. És ez a minden még koránt sem ért véget! Leültem a hűvös fűbe, hogy tovább folytassam az életem végiggondolását:
- Anya, miért pakolsz?
- Mert elköltözünk! Nem bírok ezzel a sok régi emlékkel együtt élni! Új életet fogunk kezdeni, Angliában. - jelentette ki magabiztosan.
- És ott hol? - kíváncsiskodtam.
- Wolverhampton-ba költözünk! - nézett rám mosolyogva.
Wolverhampton-ban született Liam is. De ez majd a köviben kiderül! ;D Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése