Na, itt is van. Először is, most már tényleg hulla vok, szóval nem olvastam át, bocsi. Majd ha hazaértem megteszem, most már nem megy (akkor akár rakok képet is bele) :$$
Nagyon köszönöm a több, mint 70 950 látogatót :') <3 És megint kaptam díjakat, azokért is nagyon hálás vagyok :))
Egyébként vasárnap (ápr.7.) volt 1 éves az előző blogom *-*
Ha pedig valakit érdekelne a rész késésének oka, a szünetben egyedül kedden voltam itthon, amikor is tanultam :// Ma meg nem számoltam azzal, hogy amikor fél 4-kor ledőltem egy kicsit a kanapéra, úgy bealudtam, hogy fél 8 után ébredtem fel ^^" Utána kellett még tanulnom, meg ettem és hajat mostam. Aztán írtam. :)
Remélem tetszik, bár nem egy nagy szám :( A kövi már izgibb lesz ;)
I hope u like it :))
Lexa szemszöge:
- Na jó, engem is beavatnátok?!– mérgelődött Niall, Louis és köztem kapkodva a fejét. - És csak semmi humbug, mert utána Liamtől is ugyanazt akarom majd hallani, ha megkérdezem! – tette hozzá figyelmeztetésképpen.
Basszus, most mi lesz? Ha megtudja, hogy Lou összetörte a szívem, tuti, hogy kórházba juttatja szegénykémet! Ergo: hazudnunk kell.. De Liamnél mi lesz majd?!
És ha még nem lettem volna eléggé ideges a válaszadás miatt, mielőtt bármit is kitalálhattam volna, Louis szólásra nyitotta a száját.. Úristen, most komolyan elmondja?!
Ugyan Lou már mondta volna a választ, mégsem tudta, mert valami (hála istennek) közbeszólt..
- Á, basszus, ez forró! Vigyázzatok! - ugrált felénk Harry kiabálva, a kezében a nekem szánt pirítósokat dobálva. Annyira sietett szegény, hogy meg sem várta, amíg elhűl egy kicsit, rögtön hozni akarta.. és ez lett a veszte(?). Vagy talán egész más célja volt az előbbi jelenettel?
- Vigyázat! - ordította továbbra is a göndör hajú, közben pedig igyekezett biztonságosan eljutni a tányéromig.
Végül szinte odadobta elém a gőzölgő reggelimet.
- Kö-köszi. - nyögtem ki nagy nehezen. - Ugye nem fáj a kezed? - néztem fel rá aggódva.
- Egy picit, de nem lényeges. - vonta meg a vállát Harry mosolyogva.
- Mutasd! - fogtam meg a csuklóját. A tenyere tűzpiros volt.
- Miattam nem kellett volna ennyire sietned. - pillantottam rá rosszallóan, majd az ujjam hegyével gyengéden végigsimítottam a bőrén. Erre halkan felszisszent.
- De azért köszönöm. - nyomtam végül egy lágy puszit a hatalmas tenyere közepére.
- Megérte. - kacsintott rám, mire elpirultam. Hát igen, akkor még nem tudtam, hogy nem teljesen úgy érti, ahogy azt én gondolom.. (Vagyis nem tudtam, hogy ezzel nem nekem akar hízelegni - kivételesen.)
- Szóval, visszatérve az előző témához, beavatnátok?! - szólalt meg a bátyám feszülten.
- Niall, nem csörög véletlenül a telefonod? - kíváncsiskodott Hazza.
- Nem hiszem, miért? - értetlenkedett Nialler. Én sem hallottam semmit. Azonban körülbelül 5 másodperccel később megszólalt az emlegetett mobil.. - Jé, tényleg! - ugrott fel a szöszi.
- Amúgy honnan tudtad, hogy keresni fognak? - fordult vissza gyanakodva a konyhaajtóból.
- Megérzés. - mosolyodott el ártatlanul Harry.
- Veletek később számolunk! - mutatott rám és Louisra még egyszer fenyegetően a bátyám, aztán eltűnt.
- Te voltál? - néztem fel Hazzára mosolyogva.
- Az előbb írtam egy sms-t Deminek pirítós készítés közben, hogy hívja fel, mert már nagyon hiányolja őt. - bólintott Harry vigyorogva. - Mégsem hagyhattam, hogy megtudja Liam viselkedésének okát..
- Imádlak! - ugrottam a nyakába. - A kezedért viszont nagyon kár. Emiatt igazán nem kellett volna ezt tenned. - motyogtam bűnbánóan.
- Más nem jutott eszembe hirtelen. - nevetett fel, mire a padlóra szegeztem a tekintetem. - Hé, időhúzásnak jó volt, nem? - nyúlt az állam alá Hazza, és szinte kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- De. - mosolyogtam rá halványan, majd hozzábújtam. - Köszönöm. Megmentettél.. minket.
- Nem kell túlzásba vinned, cica, egyedül miattad csináltam. Jó, persze, nem örültem volna annyira, ha kiheréli Louist, de szerintem is megérdemelt volna egy-két pofont.. - itt közelebb hajolt, és a fülembe suttogott tovább, hogy rajtam kívül más (jelen esetben ugye ez csak Lou) ne hallja - Viszont, Liammel ellentétben én tudom, hogy neked hogyan esik, ha bántják őt. Azt pedig nem hagyom, hogy te szomorú legyél. - puszilta meg az arcom, és rám kacsintott.
Hirtelen feldőlt egy szék. Louis széke. Mert kirúgta maga alól, és felpattant. Na jó, ennek meg mi baja?!
- Louis, nem akarod megköszönni Harrynek? - sandítottam Boora.
- Ugyan mit köszönnék meg neki? - mondta szinte morogva.
- Mondjuk, hogy megmentett a lebukástól? - néztem rá értetlenül.
- Nem kell engem se félteni, se megmenteni! - csattant fel Lou, aztán dühösen Hazza felé bökött a fejével - Értem ő csak ne aggódjon! Azt pedig, hogy téged megóvott, azt te már megköszönted. Túlságosan is. - sziszegte.
- Engem? Engem mentett meg?! Szerinted melyikünket verte volna félholtra Niall, ha megtudja, hogy hogyan viselkedtél velem?! - gurultam be én is.
Nem értem, miért ilyen Harryvel! Ő segített nekünk, erre Louis meg csak tovább pattog és még neki áll feljebb!
- Ó, hogy azt.. Hát.. kösz. - préselte ki a fogai közt a szavakat nagy nehezen Lou, a tekintetével azonban továbbra is ölni tudott volna.
Louis szemszöge:
Harold Edward Styles, most azonnal vedd le a kezeidet Lexáról, vagy nagyon megbánod! Esküszöm, nem állok jót magamért, ha még egyszer sutyorogni kezdesz a fülébe, vagy puszilgatod, meg ölelgeted és fogdosod! Ezt CSAK ÉN tehetem meg vele! - ez ismétlődött állandóan a fejemben.
Amikor kínkeservesen kiszenvedtem magamból egy kösz-t, legszívesebben nekiestem volna Harrynek. A szemeimmel próbáltam ugyan fojtogatni, vagy valami hasonló, de sajnos nem ment túl jól. Van még mit gyakorolnom ezen, talán legközelebb már sikerülni fog.. :DD
Azon gondolkodtam, hogy mit csináljak. Legszívesebben eltűntem volna onnan, mert kezdtem aggódni amiatt, hogy nem tudom már sokáig visszafogni magamat, ugyanakkor mégsem hagyhatom kettesben őket! Na még mit nem, Larryből csak egy van, és annyi is marad! Az az egy Larry pedig a Stylinson-féle! Lexi és Harry nevét nem rakhatják össze sehogy sem! Megtiltom!
- Nagyon szívesen, máskor is. - vigyorodott el Harold gúnyosan. - Rád bízhatom a hölgyet, haver? Van egy kis elintéznivalóm.
- Ne! - nyögött fel Lexa azonnal. Komolyan, mintha szíven szúrtak volna.. Már egyedül sem akar lenni velem?!
- Csak megnézem, hol van a bátyád, és visszajövök! Nyugi, eszemben sincs hagyni azt, hogy ez a tuskó sokáig kettesben legyen veled! - kacsintott a lányra. Na, itt a kezeim ökölbe szorultak.
Amint Harry egy nekem szánt, figyelmeztető pillantás után távozott, rögtön Lex felé fordultam.
Ő azonban rám sem hederített, hanem mellettem elbámult a semmibe és egyre csak tömte magába a pirítósát. Sietett. Sietett, mert menekült.. Majd' megfulladt, annyira igyekezett, hogy minél előbb felszívódhasson.
És ez nekem kibaszottul rosszul esett. Tőlem menekült. Tőlem!
Szótlanul néztem az én gyönyörűmet, a szívem hevesen vert. Éreztem, hogy nagyon dühös rám, de próbál nyugodt maradni. Valamit viszont még ennél is jobban éreztem: a vibrálást a testünk között. Kíméletlenül vonzott magához az egész lénye.
A szájára vándorolt a tekintetem, és utána már képtelen voltam elfordulni másfelé. Egy nagyot nyeltem, amikor megnyalta az ajkait, hogy leszedje a rájuk tapadt morzsákat. Hihetetlenül csábítóan csinálta. De tényleg, ez hatalmas kínzás! Muszáj lesz megcsókolnom, én ezt nem bírom tovább!
Lexi, mintha csak hallotta volna a gondolataimat, felnézett rám. Halványan rámosolyogtam, de sajnos ő nem viszonozta ezt a gesztust.
- Most meg mi van? - állt fel mérgesen.
- Semmi. - ráztam meg a fejem, továbbra is mosolyogva, akár egy idióta. De hé! Tulajdonképpen az is vagyok! Elvégre miattam jutottunk el odáig, ahol most vagyunk.
- Miért voltál ilyen Harryvel?! És miért mondtad volna el Niallnek az igazat?! Teljesen megbuggyantál?! - sétált felém kiabálva.
Ahogy figyeltem, egyre biztosabbá váltam abban, hogy meg kell tennem azt, amire az előbb gondoltam. Meg kell csókolnom.
Viszont megmagyarázni nem fogom neki ennek a csónak az okát. Nem tudhatja meg, hogy igazából szeretem. Nem tudhatja meg, hogy mivel fenyegetett meg engem Karen. Arról aztán végképp nem tudhat semmit! És nem véletlenül álmodtam azt, amit. Szerintem vehető volt egyfajta figyelmeztetésnek is. Sosem felejtem el a félelmet a szemeiben. Hogy félt tőlem. Tőlem! Plusz, ha már azt választottam, hogy éljen általam megbántva, akkor kénytelen vagyok ehhez tartani magam. Az ő életét a világ minden kincséért sem kockáztatnám, soha, semmikor!
Egyre közelebb ért, mialatt továbbra is halkan, számon kérően üvöltözött velem. A testünk közti vibrálás fokozatosan erősödött, és amint megcsapott az illata, úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna.. (Persze jó értelemben.)
Ahogy belegondoltam abba, hogy rajta csak egy kis rövidnadrág és egy szűk top van, az egész testem megfeszült. Fiú létemnek hála, a fejemben újra és újra lejátszódott az a jelenet, amint lerángatom róla ezeket, a heves csókcsatánk közben.. Úgy szorítanám a falhoz, ahogy éjjel ő engem. Az egész testemet hozzá préselném az övéhez, hogy minél jobban érezzem a bőre forróságát, és amíg én a nyakát csókolgatnám, addig ő az ujjaival a hajamba túrna..
- Louis, hozzád beszélek! - ez a mondat rántott vissza a valóságba. Meg az, hogy megfogta mindkét felkarom, hogy rá figyeljek végre. Pedig ha tudná, hogy eddig is teljesen őrá koncentráltam, igaz picikét másképp.. :D
- Bocsi. - leheltem bűnbánóan, és kihasználtam a lehetőséget, hogy a tekintetem mélyen az övébe fúrjam.
- Nem akartam kiabálni veled, de.. Miért viselkedtél így? - kérdezte halkan. A szemeim úgy látszik elérték a kívánt hatást: valamennyire lehiggadt.
- Nem tudom. - hazudtam. - Ne haragudj.
- Nem tőlem kell bocsánatot kérned. - rázta meg a fejét. - Ha velem szemben lettél volna ilyen, az nem lepne meg, de.. Harryvel? Ő mit tett? Főleg ellened? Mert szerintem semmit!
- Miért, Lex, te mit tettél? - suttogtam.
- Olyasmit, amit nem lett volna szabad.. – hajtotta le a fejét. Egy nagy sóhajtás után újra felnézett rám és halkan folytatta. – De ne aggódj, többé nem fordul elő, hogy szerelmet vallok neked és megcsókollak! Soha. - nyugtatott meg.
- Soha. - ismételtem meg az utolsó szót. A hangomat igyekeztem olyanná változtatni, mintha nem is fájna a dolog. Pedig valójában ez az egy szó szinte égetett belülről.
- Soha többé nem mondom azt a szemedbe, hogy szeretlek, vagy, hogy szerelmes vagyok beléd. - bólintott enyhén csillogó szemekkel. - Nem áll szándékomban még egyszer elkövetni ezt a hibát.
- Soha.. - szólaltam meg újra.
Erre nem válaszolt, nagyon is jól tudtam, hogy miért. A könnyeivel küzdött.
- Az éjjelit pedig.. - itt egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy mit mondjon. - Az éjjelit pedig komolyan gondoltam. Elfogadom a helyzetet, kérlek ne is beszéljünk többet erről, mert felesleges. Tényleg az.
Láttam rajta, hogy nem mond igazat, de nem tehettem semmit. Nem mondhatom neki, hogy tudom, hogy a pólómmal alszik, és amíg az nála van, addig biztosan szeret.. Ezt így nem mondhatom meg neki! Akkor rájönne, hogy hallottam mindazt, amit Hazzának mondott éjszaka.
A csók! - jutott újra eszembe, ahogy egy másodperc erejéig az ajkaira vándorolt a pillantásom. - De hogyan érhetném el, hogy véletlennek tűnjön? Hogy mintha csak a hormonok játéka lenne az egész, és nem tudatosan csinálom? Á, már megvan!
- Ez úgy hangzott, mintha magadnak bizonygatnád. - jegyeztem meg teljes lelki nyugalommal.
- Nézd, én.. – kezdte volna a magyarázkodást, viszont nem hagytam, hogy befejezze.
- Ne is törd magad, Lexa, mindketten tudjuk, hogy igazam van. - intettem le. - Magadnak bizonygatod, mert te sem hiszed el azt, amit mondasz.
- Ó, Mr. Szupersztár azt hiszi, hogy nem fogom tudni elfogadni a vereséget Eleanorral szemben?! Hát akkor nagyon téved! - puffogott. - Elárulom neked, Tomlinson, nem vagy ám olyan nagy szám, mint amilyennek gondolod magad!
- Nem? - vontam fel a szemöldököm pimaszul vigyorogva. Besétált a csapdába! (Vagyis hagyta magát felidegesíteni.. Ha pedig ideges, direkt az arcomba hajol majd, hogy nyomatékosabb legyen minden szava.. Az is lehet, hogy a végén ő csókol meg engem? Basszus, félelmetes, milyen zseniális tudok lenni néha!)
- Egyáltalán nem. - lépett még közelebb hozzám, összeszűkített szemekkel. Pontosan, ahogy sejtettem. Ez az, gyere csak még közelebb, gyönyörűm, gyere csak!
- Szóval nem. - haraptam az ajkamba vigyorogva. Ezzel sikeresen átirányítottam a figyelmét a számra..
- Louis.. - szólalt meg hirtelen, szinte hangtalanul, miközben megbabonázva bámulta az ajkaimat. Éreztem, ahogy a mellkasomra teszi a tenyerét, az arca pedig minden másodperccel közelebb volt. Ez az, győzelem!
- A fenébe! Ne haragudj.. - kapta el gyorsan a fejét.
- L.. - ennél tovább nem jutottam a nevében, mert valaki megjelent a konyhaajtóban, minden maradék esélyemet megsemmisítve.
- Hát itt meg mi folyik?! - Harry most szokatlanul mély hangja az egész helyiséget betöltötte.
- Én csak.. majdnem.. te jó ég.. - hátrált el tőlem Lexi, a szája elé kapva a kezét.
Hazza gyorsan közénk sétált, és megállt velem szemben. Lex számára tehát már biztos volt a védelem. Tőlem védi meg, megint. Tőlem!
- Szállj le róla, Tomlinson! Ne használd ki, hogy még gyenge, vagy rohadtul megbánod! - lökött hátra durván.
- Harry, hagyd, menjünk inkább. - fogta meg a karját rémülten Lexa. Meg akart óvni engem a göndör hajú haragjától. Valahol azért ez jól esett.
- Rendben. – fordult felé a fiú megenyhülve. - Niall miatt pedig egyelőre nem kell aggódnod. - mosolyodott el Harold.
Lex félve nézett fel a szemembe, de nagyjából megnyugodott, amikor rámosolyogtam. Tisztán éreztem, hogy aggódott értem. Tudta jól, hogy ha nincs itt az előbb, hogy megállítsa Hazzát, akkor a srác nekem esik (illetve egymásnak estünk volna, mert akkor én sem tartottam volna vissza a féltékenység -és jelen pillanatban az elmaradt csók- okozta dühöm és én is megütöttem volna Haroldot). De az én érzéseimről persze nem tud Lexi.
Amint az annyiszor megemlített bandatársamnak feltűnt a „szemezésünk”, azonnal reagált.
- Gyere. - karolta át a lányt gyorsan Harry, és az ajtó felé irányította.
Csak egyikük nézett vissza. És az a valaki Hazza volt. A szemében dühöt láttam, meg hatalmas elszántságot. Most már tudtam, hogy eltökélte, hogy megvédi tőlem Lexit. Bármi áron megvédi.
De akkor is! Tőlem! Ez viccnek is rossz! Ugyan nem is tudják, de valójában ÉN VÉDEM meg őt, mert nem hagyom, hogy megöljék. De ez persze nem számít, és sosem számított. Én vagyok a gonosz mindenki szemében, aki tudja, hogy mi történt. Fantasztikus!
- Kapd be, Styles! - sziszegtem utánuk nézve, az öklömmel pedig mérgemben a falba csaptam.
Nem éreztem más fájdalmat, csak Lex hiányát. Ha most eltaposnának, azt sem érezném. A kezembe nyilalló égő, szúró érzés sem érdekelt most különösebben.
Sürgősen ki kell találnom valamit, hogy elrendezzem ezt az egész Karen-ügyet! Nagggyon sürgősen, mert már iszonyúan hiányzik az én gyönyörűm!
Lexa szemszöge:
Te jó ég, az előbb majdnem megcsókoltam Louist! - gondoltam rémülten, mialatt Hazza az ajtó felé tolt.
Egyszer megpróbáltam hátrafordulni, de semmit sem láttam Harry hatalmas bicepszétől. Szerintem még a fejem sem látszott ki az izmai mögül, az előbbi visszafordulási kísérletemről nem is beszélve. De így legalább Lou nem tart teljesen hülyének azért, mert elpirulva hátranézek, hogy láthassam. Azt hiszem, jobb is, ha nem tud róla.
- Mi volt ez az előbb? - kíváncsiskodott aggódva Harry, amint hallótávolságon kívülre értünk.
- Semmi nem volt, Haz, nyugi. Csak egy pillanatra elveszítettem a fejem, ennyi az egész. - rántottam meg a vállam.
- Hogy kerültél hozzá olyan közel? - vonta fel a szemöldökét gyanakodva.
- Felkeltem, hogy beolvassak neki.. Aztán veszekedni kezdtünk, és közelebb hajoltam, hátha úgy könnyebben felfogja, hogy mit beszélek.. Az volt a hiba. - motyogtam. - Még nem bírom ki, ha egy méternél közelebb van hozzám, érted?
- Értem. - bólintott elgondolkodva Harry. - Hogy kezdtetek el veszekedni? Ő provokálta?
- Igen, miért? - értetlenkedtem.
- Nem lényeges. - rázta meg a fejét gyorsan Hazza. Tudtam, hogy rájött valamire, de azt egyelőre nem hajlandó elmondani. Mindegy, örökké úgysem titkolózhat, nem?
- Na, haver, megnyugodtál már? - kíváncsiskodott Haz, ahogy a nappaliba érve megláttuk Liamet és Dant.
- Igen, csak kiakadtam azon, hogy Lexi ilyen könnyen annyiban hagyja. - magyarázta.
- Miért, szívem, szerinted, ha úgy viselkedne, ahogyan te reggelinél, akkor azzal mindent megoldana? - nézett rá kérdőn Danielle. Szóval már ő is tud az egészről! Hát ez egyszerűen.. egyszerűen remek! (Remélem, érzitek az "örömöm"!)
- Nem, de.. Nem. Igazad van, kicsim, ahogy mindig. - sóhajtott fel Liam nevetve.
- Úgy látom Zayn hatásos volt! - jegyezte meg Harry, amire rögtön felkaptam a fejem, majd kíváncsian hátrafordultam.
A lépcső irányából valóban a barátnőm és Zaynie közeledett, legnagyobb megkönnyebbülésemre mindkettejüknek fülig ért a szája.
- Megvolt a békülő-szex? - vigyorgott Hazza.
- Nem vagyunk kötelesek az orrodra kötni! - hűtötte le Tori, de a szeme (és az átcserélt ruhája..) mindent elárult. (Meg persze Zayn tátogása, amikor szélesen vigyorogva feltartotta a hüvelykujját Vic háta mögött.. Hát igen, pasik! :D)
- Fantasztikus. - csapta össze a tenyerét Dan, majd felállt. – Akkor én megyek átöltözni, aztán már napozhatunk, Tori.
- Megyek veled. – pattant fel Liam is, így végül közösen sétáltak fel a lépcsőn.
- Mi már fürdőruhában vagyunk, addig előkészítjük a terepet. - szólalt meg Tori, majd a szépfiúval együtt elindultak kifelé.
- Ó, és Lex, szólnál Louisnak is? Ha Danielle Torival napozik, szükség lesz rá is, hogy meglegyenek a csapatok. - fordult vissza Zayn az ajtóból.
- Csapatok?! - kérdeztem golflabda méretű szemekkel.
- Igen, vízi pisztollyal fogjuk üldözni egymást! Téged is, mert muszáj játszanod, hogy jó legyen a létszám! - vigyorgott Z.
- És mi van akkor, ha Lout hagyjuk a francba, én meg süttetem a hasam? Úgy nem jó? - pillantottam rá reménykedve. Tudom, hogy nem a matek az erőssége, de ez talán még neki sem okoz gondot. Vagy kitudja.. :D
- Miért hagytok engem a francba? - jelent meg az általam gondolatban annyit emlegetett fiú.
- Drágám, gyere már! - kiabálta Tori kintről.
- Megyek, édesem! - rohant ki Zayn.
- Szóval, mi van? - tette fel újra az előbbi kérdését Louis.
- Június vége. Vagy talán július eleje? Mindegy, valamelyik a kettő közül. - bunkózott Harry.
- Lexi? - nézett rám Lou egy szívdöglesztő(..) mosoly kíséretében.
- Haz, én.. - pillantottam segélykérően a göndör hajúra.
- Menj, majd én elintézem. - mosolygott rám Hazza. - Nyugi, nem bántom.Még.
- Köszi, kint találkozunk! - pusziltam meg, és elfutottam az emelet irányába.
Elmenekültem előle. Éppen elég ciki volt ennyit a közelében lenni a konyhai eset után..
Louis szemszöge:
Harold beszólását figyelmen kívül hagyva az én gyönyörűm felé fordultam, válasz reményében.
- Lexi? - kérdeztem mosolyogva.
- Haz, én.. - nyöszörögte, mire nyeltem egy nagyot.
Béna hasonlat, tudom, de akkor is olyan volt, mint egy riadt őz. Menekülő utat kutatott a szemével, míg végül rá nem jött, hogy Harry az egyetlen, viszonylag(..) normális(?) megoldás számára.
Miután Hazza biztosította arról, hogy még nem áll szándékában engem bántani, Lexa a szokásos puszijuk (brr..) után felrohant.
- Most jól figyelj rám, Tomlinson, mert csak egyszer mondom el! – sziszegte Harry, miközben fenyegetően közelebb sétált.
- Miért, utána mi lesz? Elsuttogod, nem pedig elmondod? – kezdtem el feszegetni a határokat.
- Utána? Utána szépen elmagyarázom! Beléd verem az infót! – szorította ökölbe a kezeit.
- Na, de Harold! Mi szükség van erőszakra? – játszottam tovább az idegeivel.
- Szállj le Lexiről! – hajolt a képembe liluló fejjel. – És ha netalántán azt mondod erre, hogy ’Kényszeríts!’, akkor én azt is szívesen megteszem! – csikorgatta a fogait.
- Bárcsak látná most Lex, hogy mit művelsz. – jegyeztem meg vigyorogva.
- Miért, mit művelek? – morogta Hazza.
- Fenyegetsz engem. Engem. – mosolyodtam el gúnyosan.
- Nem értem, mire föl ekkora a pofád! Lexa bármikor találhatna nálad jobbat! Ezerszer jobbat! – mutatott rá a (számomra fájdalmas) igazságra.
- De nem akar, úgy hogy leszel szíves fékezni magad! – toltam távolabb összeszűkített szemekkel.
- Egyelőre. Csak egyelőre nem akar! Ne félj, teszek róla, hogy nem sokára már azt se tudja, ki vagy! Nem érdemli meg azt, amit vele művelsz! Téged pedig végképp nem érdemel meg, Tomlinson! Melegen ajánlom, hogy ezt tartsd észben! – lökött hátra fenyegetően, és elindult a lépcső felé.
Félúton azonban megállt, és újból megszólalt.
- Egyébként vízi pisztollyal fogjuk szétlőni egymást, azért öltözik át mindenki. Eredetileg ennyit kellett volna csak mondanom. – a hangja még most is szinte remegett a dühtől.
- Egy életre leköteleztél, mert több időt szántál rám. – gúnyolódtam.
- Ezt megjegyeztem, szóval jobb, ha vigyázol, vagy különben visszaélek vele! – mondta vészjóslóan, anélkül, hogy hátra fordult volna, majd elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, felvonult.
- Megállj, Styles, engem te csak ne fenyegess! Főleg ne azért, mert Lexi közelében vagyok! – morogtam magamban.
Ezután én is elmentem átöltözni.
Lexa szemszöge:
Villámgyorsan magamra kaptam a fürdőruhám, és már indultam is ki.
Az udvaron rögtön a napon fekvő Torit és Dant pillantottam meg, tőlük nem messze pedig Liam és Zayn bajlódtak azzal, hogy leszedjék a medencéről azt a takarós izét. Elég röhejes látványt nyújtottak szegények, de hát ha egyszer nem értenek hozzá, akkor mit tegyünk?! Kész szerencse, hogy énekesek, nem pedig úszómesterek! :D
- Segítsek? – léptem oda hozzájuk vigyorogva. Erősen az ajkamba kellett harapnom, hogy ne röhögjem el magam.
- Nem kell, bízd csak a férfiakra! – kacsintott rám Zayn, egy felvágós vigyorral az arcán.
Éppen abban a pillanatban, amikor ezt mondta, Liam a kelleténél nagyobbat rántott azon a ponyvaszerű valamin, és a szépfiú beleborult a vízbe..
Néhány másodperccel később köhögve jött fel a felszínre.
- A hajam! – jajdult fel azonnal kétségbeesetten.
Eddig bírtam visszafogni magam, ezzel az utolsó mondattal végem volt. Eszeveszett röhögésbe kezdtem.
- Bí-hízzam a férh-fhi-ahk-rah, mi?! – nevettem.
- Nagggyon vicces. – fonta keresztbe a karjait a mellkasán Zaynie durcásan.
- Az. – értettem egyet vigyorogva.
Erre már csak az volt a válasza, hogy kiöltötte rám a nyelvét. Hát igen, ritka „felnőttes” visszavágás! :D
- Jól van, gyere, haver, elég a mókából! – nyújtotta a szépfiú felé a kezét vigyorogva Liam.
Zayn készséggel elfogadta a gesztust, de ahelyett, hogy kimászott volna, egy ördögi mosoly kíséretében őt is berántotta maga mellé.
- Legalább nem csak rajtam röhögnek! – fordult Lihez, amint szegény csuromvizesen felbukkant.
- Na, megállj csak, Malik! – mondta fenyegetően Liam.
Ezután a lányokkal mindhárman azon nevettünk, ahogy próbálták egymást lenyomni a víz alá és össze-visszafröcsköltek a medencében.
- Halihó, hát itt meg mi történt? – jelent meg a bátyám vigyorogva, a nyomában Harryvel.
- Bombaaa! – üvöltötte Louis, és őket kikerülve rohanni kezdett a füvön, egészen a medencéig, majd belevetette magát (Liam és Zayn legnagyobb örömére :D).
- Jaj, Tommo, azt nem úgy kell! – kontrázott kapásból Harry, és ő is a vízbe ugrott.
Erre én már csak megforgattam a szemem, és letelepedtem a harmadik napozóágyra Dan és Tori mellett.
Közben Niall is elsétált a medencéig, majd a szélére ülve belelógatta a lábait és nekiállt a kezében lévő szendvicsnek (hát az meg hogy került oda?!).
- Vic, kölcsönkérhetem? – mutattam az egyik mellette lévő újságra.
- Persze, de szerintem napszemüveggel egyszerűbben meg lehet oldani. – kacsintott rám egy mindentudó mosoly kíséretében.
- Nyugi, így sem lesz feltűnő! – mosolygott rám Danielle. – Ha meg mégis, majd szólok!
- Ho-honnan tudtátok? E-ennyire látszik? – pirultam el.
Vigyorogva összenéztek, aztán kórusban rávágták:
- Igen!
- Remélem, másnak nem esik le. – sóhajtottam fel idegesen, és visszafordultam a hátamra.
Baszki, hogyan jöttek rá, hogy Louist akarom bámulni?! Te jó ég, csak senkinek se tűnjön fel!
Mivel a napozóágyak félig ülőhelyzetben voltak, nem kellett az enyémen sem állítanom. Egyszerűen megfogtam az egyik bulvármagazint, találomra kinyitottam valahol, majd kényelmesen elhelyezkedtem.
A napszemüvegem egyelőre a hajamban pihent, őt csak később terveztem használni segédeszközként.
Hatalmas mázlimra a fiúk (kivéve Niallert, ő inkább szokás szerint zabált) versenyt rendeztek abból, ki milyen gyorsan úszik le mittudomén hány hosszt.
Amikor Loun volt a sor, a kezemben lévő újság elég sokszor lejjebb került, hogy mindent jól lássak.
Fantasztikus látványt nyújtott, ahogy a karjai újra és újra megfeszültek, szinte szelte a vizet (amiben az a vicces, hogy nem éppen uszoda méretű volt a medence). Teljesen lenyűgöztek az izmai. Istenem, olyan tökéletes az a fiú!
- Khm.. Lexi! Ez már sok.. A szád.. inkább csukd be.. – köszörülte meg a torkát Tori.
- Mi? – fordultam felé bambán.
- Ajánlom figyelmedbe a szemüveget! – nevetett fel Dan. – Az előbb már észrevehető volt a kis akciód.
- Köszi. – vörösödtem el, és gyorsan felraktam a napszemcsim.
Viszont mire visszafordultam, csalódnom kellett. Már Liam volt a soros. Louis nekem háttal volt a medence széléhez közel, Zayn mellett. A szépfiú ugyanis nem tudott úszni, így ő az időt mérte.
***
- Húgi, gyere be te is! Jobb, ha megszokod a vizet, mielőtt valaki telibe talál majd! – hívott a bátyám. Igen, már elfogyott a hatalmas szendvicse, és ő is bemerészkedett a vízbe. Tapsot neki, amiért nem hozott újabb kaját magának ehelyett! :D
- Jól van, jövök. De pontosan mit is kell csinálnom veletek? – tápászkodtam fel.
- Majd elmondom, ha már itt vagy. – vigyorgott rám Niall.
- Jó. – morogtam.
Levettem magamról a szemüveget, és a hirtelen jött, erős fény miatt hunyorogva elindultam a medence felé.
- Ez az, gyere csak. – bíztattak sunyin mosolyogva.
Tudtam, hogy le akarnak fröcskölni, vagy esetleg berántani. De támadt egy remek ötletem, hogy elkerüljem ezt..
Direkt lassan sétáltam, ők pedig már türelmetlenül várták, hogy odaérjek. Egyszer csak azonban futni kezdtem, és egy hatalmas ugrással elmerültem a medence közepén, őket teljesen lefröcskölve.
- Csak nem hittétek, hogy behúztok a csőbe, ugye? – vigyorogtam körbe a csalódott társaságon.
- Nem gondoltuk, hogy beugrasz. – ismerte be Liam.
- Azt vártátok, hogy szépen, komótosan beleereszkedem. – nevettem fel. – Még jó, hogy nem melegedtem ki annyira a napon, plusz ez a víz sem olyan hideg.
Szélesen vigyorogva megráztam a fejem, aztán lemerültem és úszni kezdtem a medence vége felé. Az elején még nyitva volt a szemem, azonban nem sokkal azután, hogy lehunytam, beleütköztem valami keménybe. A szemhéjaim automatikusan kipattantak, de csak egy izmos felkart láttam.
Köhögve jöttem a felszínre, ahol a szintén meglepett Louval találtam szembe magam. Szóval az ő vállának úsztam neki fejjel, hurrá!
Ahogy a tekintetünk találkozott, a torkomon akadt a köhögés (ez milyen hülyén hangzik xdd – a szerk.)
- Bocsi, azt hittem kikerüllek. – szabadkozott Louis mosolyogva, zavarában a tarkóját vakargatta. – Esetleg fájt?
- Izé.. nem.. én csak.. – próbáltam valami értelmeset kinyögni, igaz, sikertelenül.
Hirtelen egy hatalmas kéz megfogta a csuklóm és elhúzott onnan. Harry volt a „megmentőm”, egészen a medence széléig el sem engedett.
- Köszi. – suttogtam halkan, mire mosolyogva bólintott egyet.
- Jobb, hogy elébe mentünk a dolgoknak. – kacsintott rám. Halványan én is elmosolyodtam, majd a vállára hajtottam a fejem és hozzábújtam. Örültem, hogy ő ott van nekem.
***
- Szóval, Zayn és Niall választanak csapatokat! – adta ki az utasítást Liam.
- Harry! – vágta rá a szépfiú.
- Gyere húgi. – mosolygott rám Nialler.
- Ki legyen? Liam vagy Louis? – fordult Zayn Hazzához.
- Louis! – nézett rám Haz jelentőségteljesen. Távol akarta tartani tőlem, milyen rendes. Egyszer csak azonban elkomorult az arca és egy bocsánatkérő pillantás után folytatta. - Illetve dehogy! Őt én lövöm szét!Legyen Liam. – gondolkodott hangosan Harry.
- Jó, akkor Liam. – bólintott Z.
- Kizárásos alapon Lou. – szólalt meg Niall.
Ahogy az említett mellém lépett, a szívverésem megduplázódott. Komolyan attól féltem, hogy a végén még meghallják..
- Lexi, a kedvedért elmondom, hogy először ti kerestek minket, aztán pedig fordítva. Egyfajta bújócska az egész. Az a csapat nyer, amelyiket hosszabb ideig tart lelőni vízi pisztollyal. Persze ebből következik, hogy a házba nem megyünk. – ismertette röviden a lényeget Liam.
- Szőke vagyok, ez igaz, de arra azért én is rájöttem, hogy nem odabent fogunk vizezni! – tettem csípőre a kezem sértetten.
- Jól van, na! – nevetett fel Li. – Akkor Dani és Tori mérik az időt! Fél percig csukjátok be a szemetek, addig mi eltűnünk!
- Várj, ki lő kire? – vágott közbe a bátyám.
- Te rám, Louis Harryre, Lex Zaynre. Aztán a következő körben fordítva, ugyanilyen párokban. - darálta le Liam. – Mehet végre?
- Igen. – bólintottunk vigyorogva, majd tettük, amit mondott.
Míg vártuk, hogy elbújjanak, „véletlenül” hozzáérintettem a karom Louhoz, aztán szándékosan nem húztam el. Kihasználtam a helyzetet, hogy hiába érzem a bőrét, nem tudom rávetni magam, mert itt van a bátyám. Mondhatni ez egy lopott érintés volt.
- Mehettek! – zökkentett ki Vic hangja az élvezkedésből.
Erre mindhárman futásnak eredtünk. Mázlimra Zaynt nem volt nehéz megtalálni, mert leragadt az egyik ablak előtt, hogy a vizes haját valahogy megfékezze.
Kedves voltam, így csak a hátára céloztam, majd a karjánál fogva visszarángattam a medencéhez.
- Egy megvan. – jelentettem büszkén.
Amíg a többieket vártuk, elmeséltem a lányoknak is, hogy miért végeztem ilyen hamar. Tori és Dan konkrétan dőltek a röhögéstől, ami miatt a szépfiú elég rendesen bedurcizott. Vic azonban egyetlen csókkal ki is engesztelte.
Nem sokkal később Niall is megjelent Liamet magával hurcolva, néhány perc elteltével pedig Hazza robogott felénk, a nyomában szorosan Louisval.
A két jómadár futott még néhány kört a medence körül, majd Lou sikeresen eltalálta őt is.
- 20 perc, nem is rossz. – jegyezte meg Danielle.
- Mondjuk nem éppen Zaynnek köszönhető ez az eredmény. – nevettem fel.
- Hát nem. – értettek egyet röhögve a lányok.
- Jó, most mi jövünk! Lexi, készülj, mert ezt még visszakapod! – fenyegetett meg a szépfiú.
- Ajjaj. – kezdtem el hátrálni.
- Fél percetek van elbújni, hajrá. – indította el a stoppert Tori.
*** Pár perccel később ***
Zaynie viszonylag hamar megtalált, azonban eltalálni, azt nem tudott. Próbáltam elmenekülni előle, ami sikerült is, hála annak, hogy elesett a saját lábában.
Futás közben hátra-hátra pillantottam, hogy követ-e, de teljesen nyoma veszett. Illetve ő vesztette el a nyomom. Mindegy, a lényeg ugyanaz.
Az egyik hátra fordulásom alkalmával viszont nekimentem valakinek. Ahogy a vizes felsőtestének csapódtam, a bőröm felforrt.
Már megint Lou. – gondoltam bosszankodva, és félve pillantottam fel az általam már olyan jól ismert kék szempárba.
Ha ketten vagyunk, akkor nincs akadálya annak, hogy megcsókoljam. Amivel kivívom a haragját, mert ő Elt szereti. Amiből újabb veszekedés és átbőgött éjszakák lesznek. A francba, miért nem jön már Zayn?! Vagy Harry?!
- Gyere elő, Lex, hol bujkálsz? Ne félj, nem bántalak! – kiabált a szépfiú valahonnan messziről.
- Gyorsan! – ragadta meg a csuklóm Louis, és maga után húzott.
Nem ellenkeztem, így végül a ház oldalsó, kerítés felöli falán lévő bemélyedésbe húzódtunk be. Elég „mélyre” tudtunk menni ahhoz, hogy ne látszódjunk ki, viszont volt egy kis gond: az akár járatnak is nevezhető rés falai elég közel voltak egymáshoz.. Ergo: a testem szorosan Louéhoz simult.
- Itt sosem találnak meg. – suttogta Louis.
- Akkor miért beszélsz halkan? – nevettem fel.
- Nem tudom, csak. – vonta meg a vállát mosolyogva.
- Nem tudod mérni az időt, vagy valami? Csak hogy kimehessünk, ha már biztosan nyertünk. – mondtam lehajtott fejjel.
- Mi a gond? Zavar, hogy itt vagy velem? – kíváncsiskodott Lou.
- Nem, én csak.. De. – ismertem be végül.
- Miért? – kérdezte a tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
- Nem veled van a baj, Louis, hanem..
- Hanem azzal, hogy kettesben vagyunk, igaz? – fejezte be a mondatom.
- Pontosan. – motyogtam.
- Engem nem zavar. – jegyezte meg.
- Csak azért, mert még tartom magam! Ha esetleg megint az történne, mint ami a konyhában nem rég, ne csodálkozz! Utálhatsz érte, de még nem bírom ki. Elfogadtam, hogy vége, csak nem megy egyik napról a másikra az, hogy ne zavarjon a közelséged, érted? – néztem fel rá feszülten.
- Értem. – tűrte a fülem mögé a hajam mosolyogva.
- L-Louis.. – suttogtam.
- Igen? – lehelte.
- Ne-nem tudom elhinni, hogy Eleanort szereted.. Engem kell szeretned.. – nyöszörögtem.
Tényleg nem voltam képes hinni neki. Itt van velem, az arcomat simogatja, mosolyog, suttog és az egész testével melegíti az enyém. Ennek ellenére mégis Elt akarja? Az egyszerűen lehetetlen! Ugye?
- Nézd, Lexi, nekem ő a barátnőm, mert ő kell nekem. – jelentette ki. De a tekintete közben a falra fókuszált, nem rám.
- A szemembe.. A szemembe mondd, hogy őt szereted! – könyörögtem.
Erre sóhajtott egy nagyot.
- Őt szeretem. – mondta gyorsan.
- Nem lehet igaz.. – próbáltam tartani magamban a reményt.
- De az. Nem emlékszem arra a szerelemre, ami köztünk volt, Lexa, ez az igazság. Már ha egyáltalán létezett, akkor is vége. Az a szerelem meghalt.
- Nem! - ráztam meg a fejem. Éreztem, hogy a könnyek végigfolynak az arcomon.
- A mi szerelmünk sosem halt meg. Megölték. – mosolyodtam el keserűen.
Louis válaszul nyelt egy nagyot.
- Úgy van, megölték. – ismételtem meg a gyűlölt szót. Karen megölte, amikor beinjekciózta Lout, hogy elfelejtsen.
Némán nézett a szemembe, én pedig képtelen voltam elfordulni tőle. Éreztem, hogy gyengülök, de nem tehettem semmit.
Egy idő után az egyik kezemet felemeltem, és az ujjaimmal végigsimítottam a számon.
Ezután a remegő ujjaimat Louis ajkaira helyeztem. Az ujjperceim kellemesen bizseregtek, már csak ennyitől is.
Legnagyobb meglepetésemre Lou szája elnyílt, és lágy puszikat nyomott az ujjam végére. Oda, ahová az én ajkaim is értek előtte.
Lassan lehunyta a szemeit, úgy folytatta. Konkrétan úgy nézett ki, mintha megcsókolná az ujjam. (Na persze itt most nem nyelves csókra kell gondolni.)
Egy darabig hagytam, majd hirtelen elkaptam a kezem. Erre a szemei kipattantak.
- Én.. én esküszöm nem értelek, Louis! – fakadtam ki, aztán elrohantam.
- Lexi, várj! – kiáltott utánam, de hiába.
Csak futottam előre, egyedül akartam lenni. Egyedül az ujjaimmal. (és minden félreértés elkerülése végett nem +18-as dolgok miatt akar az ujjaival lenni! xd – a szerk.)
- Lex, kérlek! – szaladt utánam.
Nem voltam képes megállni, de lassítani azért lassítottam. Ennek ellenére csak akkor ért utol, amikor visszaértem a medencéhez. Ahogy lefékeztem a szélénél, majdnem elestem, mert megcsúsztam. Viszont Lou megtartott.
- Vigyázz. – suttogta. A hangjától kirázott a hideg.
- Itt vannak! – vigyorodott el Zayn. – És együtt. – tette hozzá a szemöldökét húzogatva.
- Együtt?! – fordult meg Liam és Harry egyszerre, ugyanis ők ketten eddig háttal voltak nekünk.
- Bocsi Lexi, már elkaptam a bátyád. Hallanod kellett volna, úgy visított, mint egy lány!
- Egyébként Haz, ők a tiétek. Lőjetek már! – szólt rájuk a szépfiú.
Felpillantottam Louisra, aki egy mosollyal próbált megnyugtatni.
Mind a négyen – Lou, én, Harry, Liam – feszülten néztük egymást, azt vártuk ki mozdul először. Zayn persze közben próbálta a mi figyelmünket elterelni, hogy könnyebb célpontok legyünk:
- Most komolyan, hol voltatok együtt? Ilyen sokáig? Csak nem csalod meg Elt, haver? – vigyorgott.
Éreztem, hogy Haz aggódik miattam, épp úgy, mint Li. A pillantásukkal mindketten majd’ felnyársalták Lout.
- Együtt voltak. – szűkítette össze a szemeit Hazza.
Erre láttam, hogy Liam tekintete még az eddiginél is jobban elsötétedett.
Lőni fog. Ő fog lőni. Tiszta erőből. Tudom, érzem. – villant át az agyamon.
A négyünket elválasztó 10 méterre gondoltam, majd Louisra. Már tudtam, mit kell tennem, így pattanásig feszült izmokkal vártam, hogy Li mozduljon.
Amint ez megtörtént, egy szempillantás alatt Lou elé léptem, így engem talált hasba. Rohadt erősen. Nem sima játék vízi pisztollyal játszottunk, hanem azzal a nagyobb méretűvel.
Kétrét görnyedtem, majd a földre rogytam.
- Payne, te nem vagy normális. – nyögtem ki nagy nehezen, a szemeim csillogtak.
- Úristen, nem akartam, Lex! Ne haragudj! – guggolt le mellém Liam.
- Nem, Tomlinson, maradj úgy, nem hajolhatsz le! – sziszegte Harry, mire felkaptam a fejem.
Szóval Louis meg akarja nézni, hogy hogy vagyok, csak Haz nem hagyja neki. – vontam le magamban gyorsan a következtetést.
- Jaj, akkor lőj már bazd meg, hadd nézzem meg Lexit! – bosszankodott Lou.
- Tessék! – mordult rá Harry, és célzott. – Most örülsz? – gúnyoldódott.
- Igen, nagyon. – válaszolta Louis a szemét forgatva, és hozzám hajolt.
- Köszönöm. – nyomott egy puszit az arcomra.
- Ebből elég! Mondd meg, Tommo, nem voltam világos a múltkor?! Elmagyarázzam, hogy felfogd?! – ordította Hazza.
Mielőtt bármit is tehettem volna, Harry ökölbe szorított kezekkel előttünk termett.
Ahogy lendült a keze, felsikítottam.
- Ne! – teljesen kétségbeestem.
Végül Haz az utolsó pillanatban megállította az öklét. Helyette csak simán belökte az én Boomat a vízbe.
- Hűtsd le magad, Tomlinson, és vésd az eszedbe azt, amit mondtam! – sziszegte dühösen.
- Miért, mit mondtál neki Harry? – szólalt meg a bátyám. – Jogom van tudni nekem is azt, amivel mindenki más tisztában van rajtam kívül! Szóval, mi ez az egész?!
- Louis és Lexi. – mondta Zayn. – Azt nem tudom, mi van velük, de az egész kettejükkel kapcsolatos.
- Erre már én is rájöttem. Mondom, hallgatom, mi a helyzet! – emelte fel a hangját Niall. – Ezt most már nem ússzátok meg!
Igen, baszki, erre én is rájöttem, de.. De nem akarom, hogy Louisnak baja essen!
- Megjöttem! – lépett be hirtelen Eleanor.
- Á, jó hogy jössz! Épp most fogják elmondani, mi van Louval és a húgommal.
- Csak ugyan? Na, erre én is kíváncsi vagyok! – vigyorgott rám ördögien. Vagy ezt a mosolyt Lousinak szánta? A fene tudja! De mondjuk rá miért vigyorogna így? Elvégre nekik nincs semmi közös titkuk! Vagy talán mégis?
Ennyi ^^ Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :)
A következő már izgalmasabb lesz, nyugi, az azutáni meg főleg ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése