Itt van az új! :) Most, itt szólok, hogy ez nem az egész, mert már nem tudtam befejezni :$ De ezt még ma pótlom majd ;)
I hope u like it :D
U.i.: az ismétlés a rész elején most úgy van, hogy Lou szemszögéből is leírtam azt, ami történt :)
Louis szemszöge:
Harold már éppen be akart húzni nekem egyet, amikor Lexi sikított egy hatalmasat ijedtében. Ezzel az utolsó pillanatban sikerült megállítania a göndör hajút, aki végül csak egyszerűen belökött vízbe.
- Hűtsd le magad, Tomlinson, és vésd az eszedbe azt, amit mondtam! – sziszegte dühösen.
- Miért, mit mondtál neki, Harry? – kíváncsiskodott Niall, majd dühösen folytatta. – Jogom van tudni nekem is azt, amivel mindenki más tisztában van rajtam kívül! Szóval, mi ez az egész?!
- Louis és Lexi. – mondta Zayn, mire bennem megállt az ütő. És nem, nem azért, mert féltem, hogy Lexi bátyja nekem ront. Nem, az nem érdekelt. Egyedül attól tartottam, hogy Lex hogyan reagál. Attól, hogy hogyan fogadja, ha esetleg Niall megtudja a dolgot.
- Azt nem tudom, mi van velük, de az egész kettejükkel kapcsolatos. – tette hozzá Z.
- Erre már én is rájöttem. Mondom, hallgatom, mi a helyzet! – emelte fel a hangját még jobban Nialler. – Ezt most már nem ússzátok meg!
Oké, ez nekem is leesett, de mi a faszt mondhatnánk?! És honnan tudnám, mit akar Lexa?! Mármint, hogy akarja-e, hogy kiderüljön. Honnan tudnám én ezt?! Menjek oda, és kérdezzem meg tőle feltűnés nélkül, vagy mi?!
- Megjöttem! – lépett be hirtelen egy nem várt személy. Eleanor. A barátnőm. Hurrá! (remélem érezhető a lelkesedés és a kitörő öröm, ami elárasztott a látványára)
- Á, jó hogy jössz! Épp most fogják elmondani, mi van Louval és a húgommal. – fogadta a lányt Niall. Baszki, ne már!
- Csak ugyan? Na, erre én is kíváncsi vagyok! – vigyorodott el El. A vigyorában volt valami.. valalmi ördögi. És ezt nekem szánta. Bár, az is lehet, hogy Lexinek. (Nehéz eldönteni, mert körülbelül egy vonalban voltunk, még ha én már a medencében is álltam, drága Hazza barátomnak köszönhetően.. Vagy talán kettőnk között kapkodta a tekintetét?) Illetve, hülye vagyok, miért szánná neki? Elvégre nekik nincs semmi közös „ügyük”!
- Na jó, ebből már kurvára elegem van! – pattant fel Lexi a földről mérgesen.
Erre a hirtelen jött kitörésére mindenki elcsendesedett és felé fordult.
Lexa szemszöge:
Szinte remegtem a dühtől és az idegességtől, miközben kiabálva folytattam.
- Összevesztünk Louval, ennyi az egész! De aztán ki is békültünk, szóval nem értem miért kell ezt ennyire felfújni! Liam és Harry hallotta, hogy mi történt, és Louist hibáztatják, de jogtalanul! Én ugyanolyan hibás vagyok, mint ő! Már amúgy is azon gondolkodtam, hogy megkérem őket, hogy hagyják békén Lout, szóval akkor fiúk, most mindenki hallja, úgy kérem ezt! – néztem Lire és Hazzára jelentőségteljesen. Láttam rajtuk, hogy megértették, mit akarok elérni: azt, hogy erről a témáról végleg leszálljon mindenki.
- De mégis min vesztetek össze? – szólt közbe a bátyám.
Itt egy másodpercre lefagytam. Most mi a szart mondjak?!
Teljesen véletlenül Eleanorra pillantottam, és valami egészen megdöbbentőt tapasztaltam.. Az arcán ülő ördögi vigyor egy pillanatra mintha átváltozott volna valamiféle kedves, megértő, bűnbánó mosollyá. Legbelül éreztem, hogy megvan a megoldás. Igen, Elnek köszönhetően jöttem rá a megoldásra. Sőt, konkrétan ő a megoldás.
- Az volt a gond, hogy Louis kicsit durvábban közölte, mint kellett volna.. Illetve nem is az, hogy ’mint kellett volna’, hanem inkább, ’mint lehetett volna’.. Szóval a lényeg az, hogy durván kijelentette, hogy ezentúl meg kell tartanunk a 3 lépés távolságot, mert Elearonon érzi, hogy zavarja az, hogy köztünk mostanában ekkora az összhang. Rossz napja volt, vagy nem tudom miért, de bunkó volt. Ennek ellenére az én hibám is, ha félreérthetőek vagyunk, nem csak az övé. Emlékezhettek arra, hogy régen is folyton kitaláltátok, hogy szerelmesek vagyunk egymásba, amikor ebből egy szó sem igaz! Tehát most –remélhetőleg utoljára- közlöm mindenkivel: Louis és köztem nincs semmi, és nem is lesz! Számomra ő csak Louis, se több, se kevesebb! Jó lenne, ha ezt mindenki felfogná végre! – fejeztem be a kiabálást.
Szótlanul bámultak rám, hirtelen nem tudtak (vagy inkább nem mertek..?) megszólalni. Harry, Liam, Tori és Dani szemében a csodálatot és a büszkeséget véltem felfedezni, ahogy végignéztem rajtuk. Eleanor egy egyszerű bólintással fejezte ki az elismerését (bár lehet, hogy csak képzelődtem, elvégre Elről van szó!). Gondolom mindenki arra kíváncsi, hogy vajon Lou hogyan reagált.. Nos, az igazat megvallva nem mertem még ránézni. Nem mertem, mert akkor félő volt, hogy kibukik belőlem az igazság.
Végül a hosszú némaságot a bátyám törte meg, miközben elindult felém.
- Ne haragudj, húgi. – ölelt magához Niall.
- Te ne haragudj. – suttogtam bűnbánóan. – Nem kellett volna kiabálnom, csak már nagyon idegesített ez az egész.. Rajtad vezettem le a feszültséget, sajnálom. Te egyáltalán nem érdemelted meg, hogy ordítozzak veled.
- Semmi gond, megértem. – mosolygott rám a bátyám, mire én megkönnyebbülten hozzá bújtam.
- É-én a-annyira szeretlek, Nialler. – kezdtem remegő hangon. - Te lennél az utolsó, a legeslegutolsó, akit szándékosan bántanék. – motyogtam a nyakába. Igen, te lennél az utolsó, ennek ellenére mégis hazudok neked.. Folyamatosan hazudok neked!
- Tudom. – puszilt bele a hajamba. – Én is szeretlek, Lex. Nagyon jól tudod, hogy mindent elmondhatsz nekem! Bárkit megölök, aki bántani mer téged. – szorított magához még jobban.
- Igen, tudom. – nyöszörögtem, a szemeim pedig megteltek könnyel. A tekintetem Niall háta mögött hol Harryre, hol pedig Liamre vándorolt. Hazza együtt érzően mosolygott rám, amitől én csak még rosszabbul éreztem magam.
- Helyes. – nyomott egy puszit az orromra vigyorogva a bátyám, majd letörölte a könnycseppeket az arcomról.
- Hoztam pizzát, ki éhes? – váltott témát Eleanor.
Ennél a mondatnál szinte mindenki egy emberként indult el befelé.
- Menj csak. – nevettem fel, amikor Nialler kiskutyapofival nézett rám, mert ő is be akart menni, csak sajnált ott hagyni.
- Imádlak. – vidult fel, és elfutott.
Némán bámultam utána, pár kósza könnycsepp ismét végigfolyt az arcomon. Hazudtam neki. Neki!
- Köszönöm. – lépett oda hozzám a medencéből időközben kimászó Lou.
- Mit? Hogy Liam engem lőtt hasba, nem téged? Szívesen! – bunkóztam, anélkül hogy felpillantottam volna rá.
- Azt is, de most nem arra gondoltam. – mondta halkan.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz akkor, de örülök, hogy segíthettem! – gúnyolódtam, aztán elindultam én is a többiek után.
- Várj. – nyúlt utánam, és megfogta a kezem. Nem, nem a karom vagy a csuklóm, a kezem fogta meg.
- Engedj el. – suttogtam erőtlenül.
- Nézz a szemembe, addig nem! – makacskodott.
- Csak eressz. – néztem fel rá esdeklően.
- Köszönöm, Lex. – mosolyodott el halványan, mire én gyorsan elkaptam a tekintetem. – De tényleg, nagyon köszönök mindent.
- A szemébe hazudtam, érted?! – mordultam rá egyszer csak szikrát szóró szemekkel. – A képébe! A saját bátyámnak! Undorító vagyok!
- Nem, nem vagy az. – rázta meg a fejét.
- Ne félj, nem derül ki semmi. Amíg én tartom a szám, addig Liam és Harry miatt sem kell aggódnod. Rajtad múlik minden. Rajtad meg rajtam. – közöltem vele nyersen.
- Tudom. – motyogta.
- Viszont, ő az én bátyám, és nem akarom még egyszer elveszíteni! Ha esetleg ezen múlna a dolog, kitálalok neki mindenről, szívbaj nélkül! Ezt tartsd észben! – tettem hozzá fenyegetően.
- Helyes. – mondta halkan. – Teljesen megértem. - fogta meg újra a kezem, mire gyorsan a padlóra szegeztem a tekintetem.
- Eressz már el. – nyöszörögtem.
- Az adósod vagyok. Mit szeretnél cserébe? – pillantott rám kérdőn, az előbbi megnyilvánulásomról tudomást sem véve. – Bármit kérhetsz.
- Bármit kérhetek? – ismételtem meg az utolsó mondatát, amire egy apró bólintással felelt. – Hát jó. Nem kérek nagy dolgot, csak annyit, hogy engedj el végre! – fúrtam a tekintetem mélyen az övébe.
- Rendben. – suttogta elhalóan(?), és eleresztette a kezem.
- Köszönöm, örökké hálás leszek érte! – forgattam meg a szemeim, majd a házba rohantam, mielőtt még újra megállíthatott volna.
Louis szemszöge:
Csendesen néztem utána, próbáltam felfogni a szavait. Azt mondta, hogy engedjem el. És úgy nézett rám, mintha nemcsak a kezére értené. Nemcsak arra, hanem saját magára is. Mintha titokban tudná, hogy szeretem, és azt is, hogy el kell engednem, különben mindkettőnknek még rosszabb lesz. Ha nem engedem el, akkor továbbra is azon fogok igyekezni, hogy ne legyen képes elfelejteni engem, amivel ő csak még jobban szív.
De ha egyszerűen nem vagyok rá képes?! Nem vagyok képes se ott hagyni, se nem szeretni őt.. Gyenge lennék? Igen, annyira, hogy meg sem merem –pontosabban meg sem akarom- próbálni a felejtést.
Nem, Louis, biztos csak a lelkiismereted szórakozik veled! Tuti! Ne aggódj, csak a kezére értette, hogy engedd el! Muszáj így lennie! – bizonygattam magamnak.
Végül lassan én is elindultam a többiek után, habár étvágyam már nem volt.
***
Lexa szemszöge:
- Ah, ez jól esett! – dőlt hátra a székén a bátyám, és elégedetten vigyorogva végigsimított a hasán. Hát igen, aki megeszik 2 teljes pizzát, arról elhiszem, hogy jól lakott.. Bár Niallnél ez az állapot úgysem tart majd tovább fél óránál, de az mindegy :D
- Egészségedre! – nevetett fel Dan.
- Akkor, kereshetek egy üveget? – állt fel vidáman Liam.
- Mihez? – értetlenkedett Louis.
- Amíg te kint hajtogattad a törölközőket, addig kitaláltuk, hogy üvegezni fogunk. – közölte vele Zayn. Hát igen, jobb nem jutott eszembe hirtelen, amikor rákérdeztek arra, hogy Lou miért nem jön még be enni..
- Törölközőket? – itt gyorsan jelentőségteljesen rápillantottam, remélve, hogy leesik neki a dolog - Ja, igen, tényleg, kint én azokat hajtogattam! Remek, üvegezzünk! – próbált utána gyorsan valamiféle lelkesedést mutatni a játék iránt, hogy elterelje a többiek figyelmét az előbbi kis „nyelvbotlásáról”.
- Helyes, irány a nappali! – ugrott fel a bátyám, arról teljesen elfeledkezve, hogy az előbb evett. Na igen, lehet, hogy az ő emésztése olyan gyors, hogy már a kaja felét réges-rég „feldolgozta” :D
10 perccel később végre sikerült mindannyiunknak elhelyezkedni a szőnyegen, egy nagyobb körben ülve, középen az üveggel. Hé, nem lehet egy szavunk se, a fiúknál ez a 10 perc tényleg rekord gyorsaságnak számít! :D
- Ki kezd? – fordult körbe kíváncsian Vic.
- Majd én! – ragadta meg az üveget a bátyám, és pörgetett.
Persze, ahogy az lenni szokott, rajtam állt meg.
- Felelsz, vagy me.. - ennél közbevágtam.
- Felelek!
- Szuper. Előre is bocsi, nem akarom feszegetni tovább a dolgot, de.. – itt az ajkába harapott.
- De? – kíváncsiskodtam.
- De miért ugrottál Louis elé, amikor Liam lőtt? – bökte ki a bátyám.
- Azért, mert titokban odavan érte! – szólt közbe Zayn vigyorogva. Zayn! Hiszen ő elvileg csak annyit tud, mint Niall! Honnan veszi ezt?! Ennyire látszik, vagy mi?!
- Ez meg mit szívott? – röhögtem fel erőltetetten.
- Levegőt! Ami tele van az ilyesfajta megérzésekkel! – szemtelenkedett tovább Zaynie, majd még szélesebben vigyorogva hozzátette. – Vagy ez nem is megérzés, hanem a valóság?
- Olyanról még nem hallottatok, hogy bajtársiasság? – fojtottam a szépfiúba a szót.
- Végül is. – bólintott Niall.
Elhitte! – örültem meg. – És már megint a szemébe hazudtam! – jutott eszembe aztán a bosszantó igazság.
Mivel láttam, hogy Zayn ismét szóra nyitotta a száját, gyorsan kapcsoltam.
- Én jövök! – pörgettem meg az üveget, hogy eltereljem a témát.
***
Jó pár cikibbnél cikibb feladaton, és néhány elég bizarr titok kiderülésén túl voltunk már, amikor bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem. Az, ami minden eddiginél nagyobb próbatételnek bizonyult..:
- Eleanor! Ez az, van egy szuper ötletem! – vigyorodott el perverzen Z.
- Halljuk. – forgatta meg a szemeit El.
- Smárolj Louval, lássuk, meddig bírjátok! Kicsim, mérd az időt! – fordult a végén Torihoz.
A két, csókban érintetten kívül mindenki (a bátyámat és a szépfiút is leszámítva persze) aggódva felém fordult, szerencsére viszonylag feltűnésmentesen.
- Benne vagyok! – vigyorodott el Eleanor, majd gúnyosan rám sandítvalátványosan Louis ajkaira tapadt.
Körülbelül még csak 1 perce csókolóztak, amikor elértem arra a pontra, hogy muszáj volt rájuk néznem. (Addig sikeresen elkerültem ezt, például a gyönyörű szép csillár tanulmányozásával.. Na nem mintha a cuppogó hangjukat nem hallottam volna eddig is..)
Szóval, ahogy feléjük pillantottam, a szívem összefacsarodott. Az egyik kezemet gyorsan a hátam mögé raktam, és ott szorítottam ökölbe, hogy senki se láthassa.
A mellettem ülő Harry előtt azonban így sem tudtam titokban tartani ezt, mert észrevette. Lassan, a feltűnést teljesen elkerülve a hátam mögé nyúlt, és gyengéden szétfejtette a görcsös ujjaim.
Amint a keze az enyémhez ért, rögtön felé kaptam a fejem. A szemeivel igyekezett lenyugtatni, de sikertelenül. A reakciómmal még magamat is megleptem..:
Ahogy visszafordultam Eleanorék felé, a gyomrom apróra zsugorodott. A légzésem fokozatosan felgyorsult, legszívesebben kapkodtam volna a levegő után, de nem lehetett, mert a zihálásommal lebuktattam volna magamat..
Kétségbeesetten igyekeztem normális tempóra visszaállítani a szívverésem és a légző rendszerem működését, több-kevesebb (inkább ez utóbbi) sikerrel.
Némán bámultam tovább a smároló párost, közben úgy éreztem magam, mint akit éppen vernek. Mint akit gyomorszájon vágnak, aztán behúznak neki. Sokszor, egymás után, újra és újra.
A szívemen tapostak, apró darabokra szaggatták szegényt minden egyes újabb ’nyelvcsapással’.
Lassan, amikor már majdnem 5 perce próbálták lenyelni egymást, a szemeim „égése” felerősödött. Mostanra már szinte marták a kitörni vágyó könnyeim. De nem, nem pisloghattam, vagy törölhettem volna le őket. Nem, helyette vissza kellett fojtanom. Még csak be sem szabadott csuknom a szemeimet, hogy ne lássam ezt a borzalmat, és hogy így könnyebben küzdjek a könnyeimmel. Nem, csak figyeljem és tűrjek.
Niall közben egyszer-kétszer rám nézett, éreztem magamon a tekintetét. Gondolom a reakciómra volt kíváncsi, meg arra, hogy igazat mondtam-e a medencénél.
Hát, ez előbbi hevessége (mint már említettem) még engem is meglepett. Életemben nem fájt még annyira Louist csókolózni látnom, mint akkor. A kín, a fájdalom, amit a látvány okozott, őrjítő volt. Attól féltem, hogy már nem sokáig bírom, és felkelek, hogy egy hatalmas hisztivel körítve megtépjem Elt. De nem tehettem.
Magamban már szinte imádkoztam, hogy fejezzék be végre. Segélykérően pillantottam Torira, aki szomorúan mosolygott vissza rám. Hirtelen aztán felcsillantak a szemei, mintha ötlete támadt volna..
- Basszus, véletlenül leállítottam a stoppert az előbb.. Bocsi! – szólalt meg, majd amikor senki sem figyelt, észrevétlenül elvigyorodott és rám kacsintott.
- Á, még jókor, mert amúgy is rohannom kell! – nézett az órájára Eleanor. – Ne aggódj, édesem, ezt még máskor befejezzük! – nyomott egy búcsúcsókot Lou szájára.
- Pörgethetek helyetted én? – csapott le a lehetőségre Zayn.
- Persze. – vigyorogott rám El gonoszul. Tudta, hogy a szépfiú senkit sem kímél. Vagyis engem sem, ha rám kerül a sor.
A lány végül elment, Z. pedig kézhez kapta az általam rettegett tárgyat.
És, mint ahogy az lenni szokott, rajtam állt meg az üveg. Én meg meggondolatlanul kijelentettem, hogy merek. (Hát igen, ez van, ha az ember az éppen távozó riválisának a seggét tanulmányozza, és azon tűnődik, vajon az övé jobb-e..)
- Úúú, jól meggondoltad? – húzogatta a szemöldökét Zaynie.
- Mi? Nem! Felelek! – vágtam rá.
- Mindegy, már késő! – röhögött fel. – A feladatod pedig.. hmm.. Bizonyítanod kell! – vigyorodott el végül.
- Mégis mit?! – idegeskedtem.
- Az az én titkom. A lényeg, hogy ehhez meg kell csókolnod.. – Könyörgöm, ne azt mondd, akire gondolok! Könyörgöm, ne azt mondd, akire gondolok! – Louist!
- Tessék?! – kiáltottam fel bosszúsan. Úgy tudtam, hogy ez lesz!
- Meg fogod csókolni Louist. L-O-U-I-S-T. Érted ezt a szót? – nevetett.
Nem, nem értem! – gondoltam magamban mérgesen.
- Malik, neki barátnője van! Miért nem mindjárt téged csókoljalak meg vagy Liamet?! Esetleg Niallt, ha már itt tartunk! – mordultam rá.
- Ez a feladatod, és meg is fogod csinálni. – jelentette ki büszkén a szépfiú. – Szóval, állásba fel! De felőlem ülhettek, ha nektek úgy jobban megy.. Louis ülve már bizonyított az előbb, te is láthattad! – vigyorgott.
Kelletlenül álltam fel, mire Lou vette az adást és ő is feltápászkodott.
Ahogy a tökéletes ívű ajkaira pillantottam, hirtelen már nem is tűnt olyan rossznak a feladat..
De nem, ezt akkor sem lehet! – hessegettem el az előbbi gondolatot.
Louis halványan rám mosolygott, és a teljes testével felém fordult. Alig volt köztünk távolság, és én nagyon is akartam ezt a csókot.. Ennek ellenére azonban a vacsorához felvett pólóm aljához nyúltam és dühösen letéptem magamról, majd levágtam a ruhadarabot Zayn elé.
- Tessék, itt a hőn-áhított csókod, Malik! – vetettem oda neki, aztán elégedetten visszahuppantam a helyemre.
Lou értetlenül nézett körbe, szerintem még fel sem fogta mi történt, olyan gyors voltam. Csak nem képzelte komolyan azt, hogy megcsókolom?!
- Ezzel két dolgot bizonyítottál be, Lex. – bólintott mosolyogva Zaynie.
- Mégis mit? – kérdeztem nyersen.
- Hogy igazam volt, és hogy tiszteletben tartod Eleanor és Louis kapcsolatát. – mondta, mire nyeltem egy nagyot. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire átlátszó lennék..! Ennyire, hogy még Zayn(!) is rájön!Őszintén remélem, hogy legalább Niall vak ehhez!
Egyelőre ennyi :$$ Bocsi, már elég fáradt vok :// Az benne a poén, hogy a rész címe majd csak a végéhez fog kapcsolódni, ezt nézzétek el nekem :'DD (illetve ezek is az előzmények közé tartoznak, amik ebben történnek :D)
Remélem tetszett, a komikat és a csillagozást a rész befejezésének felkerülése előtt is szívesen fogadom! :DD Sok sikert mindenkinek erre a hétre <3
- Ugyan, haver, állítsd már le magad! Eddig Harry és Liam pattogott, ne kezd el most meg te! – szólt rá a bátyám(!). – Lexi semmit sem érez Lou iránt, ő is megmondta! Idézem, neki Louis, csak Louis, se több, se kevesebb!
- Látom, amit látok, de rendben, békén hagyom őket! – adta meg magát bosszankodva Zayn.
- Köszi, egy életre hálás leszek, amiért hiszel nekem! – forgattam meg a szemeimet.
Louis szemszöge:
Nyugalom, Tommo, nyugalom! Csak azért nem csókolt meg, mert előtte Ellel smároltál és nem akarta, hogy a nyelved ott matasson nála, ahol néhány perce még a barátnődnél! Csak ezért, semmi másért! – próbáltam lenyugtatni magam, miután hoppon maradva visszaültem a földre.
Nem akart megcsókolni! Engem! Engem nem akart megcsókolni! Te jó ég, ugye nem kezdett bele máris a ’Felejtsük el Boo Bear-t’ akcióba?! Mert ha igen, akkor jobb, ha minél előbb cselekszem! – gondolkodtam tovább nyugtalanul.
Hé, végül is a pólóm még mindig nála van, mint hálótárs, nem? Annyira még csak nem vészes a helyzet! – zártam le magamban a dolgot.
Már csak egy kérdésem van, mi a szart csináljak most Karenékkel?!
***
Lexa szemszöge:
Nem olyan régen fejeztük be az üvegezést, azóta néhányan felmentek átöltözni és lezuhanyozni, néhányan pedig visszaszállingóztak a konyhába egy kis „pótvacsorára”.. (Jó, kit hülyítek, ez utóbbi ’néhányba’ egyedül Niall tartozott :D).
A nappaliban csak négyen voltunk: Tori, Dan, Louis és én. A két lány remekül elmerült valami komoly beszélgetésben, Lou pedig némán bámult ki a fejéből.
Gondoltam, kihasználom az alkalmat, és lopva rápillantottam.. De bár ne tettem volna! Szinte azonnal megrohantak az emlékek az Eleanorral való smárolásáról.. Csak őket láttam magam előtt, a külvilág teljesen megszűnt. Minden másodperccel egyre nagyobban láttam Louis nyelvét, amint El szájában mozog. Komolyan, mintha direkt nekem nagyítanák ki, vagy nem is tudom!
Kétségbeesetten szorítottam össze a szemeimet, próbáltam valami egészen másra gondolni, de nem ment. A csókjuk újra és újra lejátszódott a fejemben, akárcsak egy film a beragadt DVD-lejátszóban.
Nem bírom! – gondoltam fájdalmasan. – Muszáj csinálnom valamit! – éppen ekkor hirtelen egy egész jó ötletem támadt.
Halkan felálltam, és anélkül, hogy bárki is megkérdezte volna hová, elmentem. A lábaim a zeneszoba felé vittek, egyenesen a zongorához.
Csendben leültem, a billentyűket takaró fedőt felhajtottam és az ujjaim a hangszerre helyeztem.
Fogalmam sem volt arról, mit csinálok, de játszani kezdtem. Csak úgy, ami jött. Össze-vissza nyomkodtam a billentyűket, bármiféle rendszer nélkül, de közben úgy éreztem, mintha minden egyes hanggal eltűnne egy kicsi a negatív gondolataimból/érzéseimből..
Louis szemszöge:
Amint Lexi felállt, és egy kicsit távolabb ért, automatikusan felálltam én is.
- Hát te meg hová mész? – kérdezte kíváncsian Tori, mire megtorpantam.
A francba, miért kellett engem észrevennetek?! Most miért nem köt le titeket jobban az, amiről már vagy fél órája levegővétel nélkül dumáltok?!
- Öö.. Wc, öltözés, ilyenek.. – nyöszörögtem teljesen zavarba jőve.
- Te tudod. – ráncolta össze a szemöldökét Danielle, majd egy vállrándítás kíséretében visszafordult Vichez, és ott folytatták a traccspartit, ahol abbahagyták..
Hú, ezt megúsztam.. – gondoltam magamban megkönnyebbülten.
De baszki, vajon hová mehetett Lexi?! A fenébe, szem elől tévesztettem! – puffogtam magamban.
Jól van, semmi gond, csak koncentrálj, Louis! Menni fog, koncentrálj Lexre! – lassan lehunytam a szemhéjaim, és összpontosítottam.
Végül a lábaim maguktól elindultak valamerre. A szemeim azonnal kipattantak, viszont a látásom ezúttal csak annyira használtam, hogy ne menjek neki semminek. Igazából abban a pillanatban a szívem mutatta az utat, az volt a legfőbb érzékszervem.
Fogalmam sincs hogyan, de a zeneszoba előtt kötöttem ki. A résnyire nyílt ajtóból ráláthattam az én gyönyörűmre a zongoránál ülve.
Megdöbbentett, mennyire beleélte magát az általa éppen abban a másodpercben megalkotott dallamba. Illetve a dallam, amit játszott, eléggé hasonlított valamire..
Tudtam, hogy nem szándékosan ilyen sorrendbe üti le a billentyűket, hanem belülről jön az egész, de akkor is.. A dal, amit játszott, kísértetiesen hasonlított a More than this-re..
Megbabonázva figyeltem a megtestesült tökéletességet, amikor hirtelen lépteket hallottam. És ez a valaki felénk –pontosabban felém- tartott.
Éppen csak annyi időm maradt, hogy beugorjak a zeneszoba melletti fürdőbe és elbújjak.
A titkos idegen elhaladt a rejtekhelyem előtt, majd bement Lexihez. Ahogy elmúlt a veszély, kíváncsian kukucskáltam be ismét a zongorához, de a fürdőszoba ajtaját szándékosan nyitva hagytam, hogy később könnyebb legyen menekülni, ha úgy adódik.
Liam volt bent Lexnél, bár ezt a lány még nem tudta, mert fel sem tűnt neki, hogy nincs egyedül.
- More than this? – mosolyodott el a kanálfóbiás, mire Lexa összerezzent. Megijesztette a váratlanul jövő hang.
- Nem. – rázta meg gyorsan a fejét. – Bár, igazad van, tényleg eléggé hasonlít.. – gondolkodott el aztán. – Csak annyi a különbség, hogy az így van.. – itt újra játszani kezdett, ezúttal viszont már ténylegesen az annyit emlegetett dalt.
Halkan még énekelt is hozzá. A hangja jól esően melengette a szívemet, a szöveg hangulatának ellenére is.
Liam egy darabig csodálva figyelte, majd felkapott egy gitárt, és leült Lexi mellé. Ő is bekapcsolódott az éneklésbe, miközben hangszeren kísérte.
A hangjuk tényleg remekül kiegészítette egymást, bár nekem még mindig az a véleményem, hogy amikor mi ketten a Look after you-t a twitcamnél, az ezerszer tökéletesebb volt, de mindegy.
Amint a dal végére értek, Lex remegve fújta ki a levegőt.
Rám gondol, érzem, hogy rám gondol! – ez ismétlődött a fejemben.
- Zavarok? – mondta halkan Liam.
- Nem. – mosolygott rá a fiúra halványan Lexi.
Lexa szemszöge:
- Bocsánatot szeretnék kérni.. – kezdett bele Li. – Iszonyú hülyén viselkedtem Louval, a vízi pisztolyosat pedig már végképp nem kellett volna.. Sajnálom.
- Semmi gond. – néztem mélyen a szemébe. – Csak jót akartál nekem, és ez nagyon jól esik.
- Dühös vagyok magamra, amiért nem tudtam féken tartani az indulataim. – motyogta bűnbánóan.
- Ugyan, Liam, felejtsük el! Ez mindenkivel előfordulhat, velem is, láttad, például ma a medencénél..
- Kérdezhetek tőled valamit? De őszintén válaszolj! – szólalt meg komolyan.
- Persze. – bólintottam egy aprót, és feszülten figyeltem tovább.
- Miért véded őt ilyen elszántan? – kérdezte.
- Mert nem tudom elviselni, ha bántják. Akár önzőségnek is nevezhető, hogy emiatt védem, de akkor is így van: ami neki fáj, az nekem is. – suttogtam.
- Csak azt nem értem, miért reménykedsz még.. Nézz majd rá, és te is rájössz, hogy ő azt sem tudja, mi volt köztetek! – fakadt ki Li.
- Miért, mi volt? – vontam fel a szemöldököm.
- Több mint egy szimpla barátság, már nem azért! – kérte ki magának.
- Tudom. – mosolyodtam el keserűen. – Csak.. Egyelőre még nincs erőm feladni őt, érted? Majd nem sokára már lesz, de most még nincs.
- Értem. – mosolygott rám, annak a reményében, hogy ettől egy kicsit jobban érzem majd magam.
- Ne félj, lassanként már tudatosul bennem, hogy vége. Csak kell egy kis idő, ennyi az egész. – próbáltam rövidre zárni a beszélgetést.
- Ja, végül is, a More than this már betudható ennek az előjeleként! - kacsintott rám.
- Miért? – értetlenkedtem. – Arról szól, hogy fáj mással látnom, és hogy én jobban tudnám szeretni őt..
- Igen, de a te hangodban most is ott van a beletörődés! Amikor erről beszélsz, vagy énekelsz, már érezni a változást. – világosított fel.
- Nekem ez nem tűnt fel, de biztos így van. – vontam vállat mosolyogva.
- Egyébként az Eleanoros csók mennyire zavart? – kíváncsiskodott.
- Nem nagyon. – pirultam el.
- Hazudsz! – nevetett fel. – Láttam, hogy majd’ megfulladtál a rád törő rossz érzések és a fájdalom miatt!
- Hagyjuk, oké? Azt a látványt igyekszem elfelejteni! – vágtam közbe.
- Oké-oké, megértettem. – emelte fel a kezeit maga elé védekezésképp.
- Helyes. – tettem fel a pontot az i-re.
- Vettem a célzást, menjünk. – állt fel mosolyogva.
- Köszönöm, Liam. Szeretlek. – nyomtam egy puszit az arcára, majd a nappali felé vettem az irányt.
*** Hajnali 1 ***
Mérgesen botorkáltam le a lépcsőn a félhomályban. A konyha volt az úti célom, mert nem tudtam elaludni. Fáradt voltam, meg minden, viszont akárhányszor lehunytam a szemeim, folyton a smároló Elt és Lout láttam. Amitől nem tudtam se elaludni, se pihenni. Nyitott szemmel meg mégsem fekhetek egész éjjel!
Megvigasztalom magam valamivel, aztán már alszom is. Gyors leszek, és kész! – határoztam el magamban, miközben a konyhában lévő villanykapcsolót próbáltam kitapogatni.
Végül sikeresen felkapcsoltam a lámpát, és kutakodni kezdtem..
Elővettem két üveg magas alkohol tartalmú bort, egy üveg vodkát, és pár doboz sört. Gondoltam ennyi csak elég lesz.
Egy másodperc erejéig átvillant az agyamon, hogy ezt talán mégsem kéne, de végül győzött a kényszer. Igen, a kényszer.
Amíg az asztalra pakoltam a különféle piákat, már végiggondoltam mindent. Olyan szinten fáj az az újra és újra eszembe jutó csókjuk, hogy bármire képes vagyok azért, hogy legalább egy kis időre elfelejthessem.. Ha kell, megmérgezem magam ezzel a rengeteg alkohollal.. (Bár Niallhöz hasonlóan az én gyomrom is elég szívós, szóval ez szinte lehetetlen.) A gondolatmenetem végén arra jutottam, hogy innom kell. Túl sok mindent akarok elfelejteni, ami nem megy józanul.. Hát, most megpróbáljuk így!
Hangtalanul megbontottam az első bort, levettem hozzá egy poharat, amit aztán színültig töltöttem. Ahogy az egész üveget lassanként elborozgattam, megkívántam a vodkát, így azt is kinyitottam, és inni kezdtem, egyenesen az üvegből.. Ezután sorban felbontottam a kicsi, dobozos söröket, és hatalmas húzásokkal elfogyasztottam őket.
A látásom már homályos volt, a konyhában lévő tárgyak vonalai mindenfélék voltak, csak egyenesek nem.
Az utolsó üveg, különösen erős bort már csak úgy tudtam inni, hogy az egyik kezemmel megtámasztottam a fejem, nehogy előre bukjon az asztalra..
Körülbelül a felénél tarthattam, amikor hirtelen megjelent Louis. Ahogy meglátott, elborzadt a látványtól. Undorodik tőlem, nem is csodálom emiatt.
- Lexi, hogy vagy képes ezt tenni magaddal?! – kérdezte rémülten. – Gyere, add azt ide nekem! – mutatott a kezemben lévő üvegre.
- Nem! Senki sem.. hukk.. nyúlhat a.. hukk.. piámhoz! – morogtam, és felpattantam. Ez utóbbit nem kellett volna, mert egyszerre még az eddiginél is jobban forogni kezdett velem a világ.
- Lex, könyörgöm, add ide.. – suttogta elhalóan.
- Nem nyúlhatsz a.. hukk.. piámhoz.. hukk.. – csuklottam tovább, és amennyire holtrészegen telt tőlem, védelmezően a „kicsikéim” elé álltam.
- Gyönyörűm, kérlek.. – lehelte fojtott hangon.
- Nem! – makacskodtam, majd hirtelen úrrá lett rajtam az alkohol, és idétlenül vigyorogni kezdtem. – Istenem, Lou, te olyan vicces vagy! – vihogtam, akár egy idióta.
- Vigyázz az asztal szélével, neki ne ess! – aggodalmaskodott tovább Louis.
- Oké-zsoké. – röhögtem és eltántorogtam a falig. A hátamat szinte hozzávágtam, ahogy nekidőltem, csakhogy minél kevesebb ideig keljen tartanom magamat önerőből.
- Ha ez miattam van, én esküszöm, felakasztom magam..! – nyöszörögte(?) Lou.
- Milyen színű.. hukk.. koporsót.. hukk.. szeretnél? – vigyorogtam, aztán a lábaim felmondták a szolgálatot és a fal mellett lecsúsztam a földig, szinte teljesen fekvő helyzetbe.
- Édes istenem, ugye jól vagy? – guggolt le hozzám aggódva.
- Miért, úgy nézek ki, mint aki nincs jól?! – flegmáztam.
A pia hatására állandóan két énem váltakozott. Egy bunkó és egy bárgyún vigyorgó. A utóbbinál szerintem az agyi képességeim is visszafejlődtek egy 5 éves szintjére.
Na de vajon melyik győz a másik felett?
Louis szemszöge:
Sehogy sem jött álom a szememre, és legbelül éreztem, hogy ennek oka van.. Nyugtalanul forgolódtam, majd végül késztetést éreztem arra, hogy lemenjek a konyhába. A konyhába, ahol nem várt látvány fogadott..
Kétségbeesetten próbáltam elvenni Lextől a bort, ami nagy nehezen végül sikerült is. Azonban komolyan megijesztett az általa elfogyasztott piák mennyisége.. És az aggodalmam csak még jobban nőtt, amikor a földre zuhant, mert már képtelen volt megtartani magát..
Rémülten rogytam le mellé, és félve hajoltam fölé.
- Nem, biztosan remekül vagy, csak úgy sugárzik belőled ez az érzés! Viccből kérdeztem meg, hogy jól vagy-e! – válaszoltam bosszankodva.
- Tényleg? És milyen érzés sugárzik még belőlem? – kíváncsiskodott hatalmas szemekkel. Komolyan olyan, mint egy óvodás, aki úgy bámul, mintha még nem látott volna fehér embert..!
- Szeretet. Felém. – mosolyodtam el.
- Nem! – rázta meg a fejét durcásan. – Elfelejt.. én.. téged.. nem szeret.. Louis.. – motyogott össze-vissza.
- Ne beszélj butaságokat, te szeretsz engem, és nem akarsz elfelejteni! Soha sem akarsz! – próbáltam a lelkére beszélni, hátha erre józanul csak egy megérzésként emlékszik majd.
- De igen. – erősködött. – Ezzel.. csókkal.. vége.. – fonta a nyakam köré a kezeit, és az ajkait gyengéden az enyémekre nyomta.
Szinte azonnal magamhoz öleltem, a karjaimba zártam a testét. Teljesen fölé hajoltam, hogy minél könnyebben megcsókolhassam őt.
Annak ellenére, hogy nem volt magánál, a nyelveink szenvedélyes táncot jártak.
- Hiányzol, szerelmem.. – súgtam az ajkaiba a sokadik mohó csókunk közben.
- Shh.. ne beszélj! Ez az utolsó! A legeslegutolsó csók.. – ismételgette újra és újra. De valahogy a végén inkább mégis mindig amellett döntött, hogy egy utolsó ’legesleg’-et is hozzátold a szóhoz.
Lassan aztán a kezdeti hevesség eltűnt, helyette az ajkaink gyengéden kényeztették egymást.
- Elfelejt.. téged.. muszáj.. – nyögött fel sokadjára is.
- Nem, nem az. – győzködtem. – Engem szeress, mindig engem szeress!
- Vége.. nekünk.. Louis.. – szólalt meg ismét.
- Csak csókolj még.. – suttogtam sóvárogva, és a számat az övére tapasztottam.
Teljesen belefeledkeztem az érzésbe, így észre sem vettem, hogy valaki közben bejött..
- Hát ti meg mit műveltek?! – mordult ránk Hazza.
Félve húzódtam el az alattam fekvő(..) lánytól. Lexi, amint meglátta a göndör hajút, visszatérve az óvodás szerephez vigyorogni kezdett.
Harry tekintetében egy hatalmas kérdőjel volt, de amint az asztalra pillantott, mindent megértett.
- Te hagytad őt inni?! – támadt nekem.
- Amikor lejöttem, már akkor benne volt a pia! – tiltakoztam.
- És mégis mi a faszomért csókolgatod a hullarészeg lányt a konyhapadlón?! Megmagyaráznád?! – sziszegte villámokat szóró tekintettel.
- Én csak.. izé.. – dadogtam elpirulva, zavaromba a tarkómat vakargattam.
- Harry bácsi, te vagy az? – vigyorgott Lexa.
- Igen, Harry vagyok. – guggolt mellé óvatosan Harold.
- Akkor jó. Lexike szereti Harry bácsit. – vigyorodott el még szélesebben.
- Harry bácsi is szereti Lexikét. – mosolyodott el Hazza, és lágyan végigsimított Lex arcán. – És Harry bácsi most felviszi Lexikét aludni, jó lesz?
- Jó. – egyezett bele a lány egy nagyot ásítva.
Erre Hazza óvatosan a karjaiba kapta Lexa habkönnyű testét és elindult vele az emeletre. Lexi csendesen hozzábújt, máris úgy nézett ki, mint aki félálomban van.
- Louis nagyon rossz kisfiú volt. Harry bácsi ugye megbünteti őt? – motyogta.
- Hát persze. – bólintott Harold. – Harry bácsi alaposan elfenekeli Louist, jó lesz úgy?
- Jó. – mosolyodott el Lex.
- Tomlinson! – fordult hátra hozzám az ajtóból.
- Hmm?
- Takaríts el mindent, aztán menj a szobámba! Beszélnünk kell! – közölte ellentmondást nem tűrően.
- Oké. – bólintottam egy hatalmas nyelés kíséretében.
A takarításom abból állt, hogy minden elővett alkoholos italt –akár üres volt, akár nem-, megragadtam, és felvittem a szobámba. Nincsenek szem előtt, gond megoldva, nem?
Mivel Hazza lassan vitte Lexit, akkor értek be a lány szobájába, amikor én.
Aggódva figyeltem, ahogy a göndör hajú befekteti a takaró alá az én gyönyörűmet.
- Lexike köszöni Harry bácsinak a segítséget. – suttogta álmosan a lány.
- Aludj csak, Harry bácsi vigyáz rád. – nyomott egy puszit a szőkeség homlokára Harold.
Pár percig szótlanul álltunk egymás mellett és az alvó Lexát figyeltük. Ezután Hazza intett a fejével, hogy kövessem.
A szobájába érve a tekintetéből már megértettem, hogy csukjam be magam mögött az ajtót.
- Két dolog. – nézett rám komolyan. – Egy, mindjárt elmondom, mit kell reggel elintéznünk ahhoz, hogy ez az egész ne derüljön ki, mert Niall még a végén infarktust kap.. Kettő..
- Igen? – kérdeztem feszülten.
- Szeretnék bocsánatot kérni mindenért. – bökte ki. – Már nagyon hiányzol, Lou.
- Te is nekem. – mosolyodtam el megkönnyebbülten.
- De tényleg. – törölte meg gyorsan a szemét. – Csak éppen úgy éreztem, hogy kötelességem megvédeni Lexit, mint a pótbátyja.. Tudod, ha már Niall elől eltitkolunk mindent, akkor sem lehet védtelen az ilyen idiótákkal szemben, mint te! – nevetett fel.
- Én is szeretlek, Hazza. – öleltem meg mosolyogva.
- Jó, és most, hogy ezt tisztáztuk, mondom a reggeli haditervet.. – húzogatta a szemöldökét vigyorogva.
Ennyi :D Remélem örültök a Larry Stylinson-fegyverszünetnek :DD
Kövi rész kedden/szerda hajnalban biztos, hogy nem lesz, mert szerdán töri tz-t írok, és arra kell tanulnom :$ Utána viszont bármi lehet ;)
Remélem tetszett a résznek ez a fele is :)) Komizzatok, csillagozzatok nyugodtan :D <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése