Itt van az új rész, a végén a Louxás jelenettel :) Szerintem Liam viselkedésén eléggé meg fogtok majd lepődni :P Remélem tetszeni fog :))
U.i.: az összes mostanában érkezett, ezidáig megválaszolatlanul hagyott komira majd ma este válaszolok ;) (Pfeffer Niki :D)
Louis szemszöge:
- Hagyd, Nialler, hagyd. - szólalt meg egy rekedtes hang a kórterem másik végéből. - Hallhattad, erős lány vagyok én, mindent kibírok! - idézte fel az előbbi lelketlen szavaimat Lexa.
Villámgyorsan felé kaptam a fejem, de.. de sajnos a fiúk eltakarták előlem, mert továbbra is körém gyűlve álltak.
- Esküszöm, Tomlinson, ha még egyszer ilyet mondasz, akkor nem tudom mit csinálok veled! - sziszegte Niall, majd tömör undorral és megvetéssel az arcán elfordult tőlem.
- Már megbocsáss, de ne merd bántani a pasimat! - kelt a védelmemre El. Hát ő meg hogy a picsába került ide? Ezek szerint végig ott állt a srácok háta mögött, Lexa ágyánál..
- Pedig megérdemelné! - morogta Harry, és ő is hátat fordított nekem.
- Ne is törődj velük, szívem. - mosolygott rám Eleanor, és bár a szemeiben láttam, hogy nem őszintén, de az arcáról sugárzott az önelégültség.
- Pedig szerintem meg jobban tenné, elvégre mi közelebb állunk hozzá, mint te! - rivallt rá Liam. - Legalábbis nagyon ajánlom neki! - mondta szikrát szóró szemekkel.
Ahogy Li is elfordult, végre megláthattam a szobában lévő másik ágyat. Egy aranyszőke hajú lány feküdt benne, és éppen az ágya túlsó oldalán álló Tori-Danielle párostól hallgatta a biztatást az én csúnya szavaim ellen. Mivel a lányok felé fordította a fejét, így nem láthattam sem az arcát, sem a ragyogó szemeit.
- Jól vagy, édesem? - vinnyogott Eleanor, és erőszakosan maga felé fordította a fejem, hogy rá figyeljek.
- Aham. - motyogtam.
Belül már akkor mardosott a bűntudat. Hogy mondhattam ilyet? Jó, persze, Lexáért volt, de akkor is! Milyen lelketlen pöcs beszél már így?!
- Rájuk se hederíts, Lulu! - vigyorgott rám, aztán egyszerűen lesmárolt.
Én mondom, undorító volt! Legszívesebben ellöktem volna magamtól. De El, mivel tisztában volt a lehetőségeivel, megszorította a karom, jelezve, hogyha nem viszonozom, arról Karen is tudni fog. És ha ő tudja, akkor szegény Lexim.. Ebbe inkább bele sem gondolok.
Kétségbeesésem következtében olyan hévvel csókoltam vissza, ahogyan csak tudtam. Közben igyekeztem a borzalmas mosógépes-centrifugás érzés helyet azt szem előtt tartani, hogy ezzel Lexát mentem meg.
Amint végre valahára Eleanor elszakadt tőlem, fölegyenesedve egy győzedelmes mosoly terült szét az arcán. Ijedten kaptam a fejem én is abba az irányba, amerre ő nézett..
És a sejtésem beigazolódni látszott: a tekintetem abban a pillanatban találkozott Lexiével.
A kurva életbe, Calder, rohadt jól csinálod! Tökéletesen eljátszod, hogy még mindig szeretsz, és direkt akkor mászol rám, amikor Ő is látja! Komolyan, miért modell vagy, és miért nem színésznő?! Te jó ég, csak azt tudnám miért csinálja! Mit ajánlhatott neki Karen, amiért elvállalta?! - gondoltam bosszúsan.
Hosszú, csodálatos óráknak tűnő másodpercekig mélyedtünk egymás szemébe Lexszel, és közben éreztem, ahogy elönt a kínzó vágy.. Akartam Őt, mindenhogyan. Átölelni, megcsókolni, érezni.. De első sorban megvigasztalni, a tekintetéből ugyanis végtelen szomorúság és fájdalom sugárzott felém.
Oda kell menned hozzá! - súgta egy belső hang. - Csókold meg, és minden rendbe jön! Menj, Louis, menj! Menj, és tedd meg!
Azonban mielőtt végleg meggyőzhettek volna a gondolataim, Lexa elfordult. Nem bírta tovább a szemkontaktust, nem bírta már állni a pillantásom.
Lexa szemszöge:
Alig akartam hinni a fülemnek.. Az, amit Louis mondott, az számomra felfoghatatlan volt.. A szavai késként fúródtak belém, úgy éreztem, mintha belém rúgott volna.
- Semmi baj, Lex, minden rendben lesz! - bizonygatta Tori és Dan, miközben néha-néha szúrós, majdhogynem ölni vágyó pillantásokkal méregették Lout.
- Ugyan, lányok, minden oké! Hagyjuk már ezt, jó? - próbáltam őket leállítani.
- Jó. - sóhajtottak fel megadóan.
- De akkor is, mekkora köcsög lett már Louisból! - vágott közbe a kanálfóbiás.
- Liam, kérlek, fejezd be végre! - csattantam fel.
- Jól van, na, bocs.. De akkor is! - dühöngött tovább.
- Nincs több 'de', világos?! - kezdtem el felülni mérgesen.
Azonban, tekintve, hogy még mindig elég gyenge voltam, ahogy ülésbe tornáztam magam, elfogyott minden erőm.. Úgy csuklott össze a testem, mintha elájultam volna.
- Lex! - kapott el a bátyám az utolsó pillanatban.
- Idehívom az orvosát! - pattant fel Zayn.
- Ne, nem kell.. én csak.. jó, mindegy. - suttogtam erőtlenül.
A szépfiú azonnal elrohant, én pedig csendben feküdtem Niall karjaiban, mialatt mindenki aggódva méregetett.
- Ez is Louis hibája! - sziszegte a bátyám, a fejét hátrafordítva az említett felé.
- Már megbocsáss, Horan, de miért tehetne erről Lulu? - szólalt meg Eleanor. - Most nem mondhatott semmit, mert én befogtam a száját! - vigyorgott rám győzedelmesen.
Ugyanolyan győzedelmesen, mint akkor, amikor az előbb Lou magához tért és őt hiányolta. Itt állt végig az ágyamnál, és lesajnálóan méregetett. Éppen, mint akkor, most is hirtelen ezerszer kisebbnek éreztem magam a gúnyolódása következtében.
- Nialler.. - leheltem. Ahogy a bátyám tekintete összefonódott az enyémmel, rögtön megértette mit akarok.
- Jó, ne haragudj.. - motyogta. - És bocs, Louis. - tette hozzá, miután a szemeimmel kellően ösztönöztem erre.
- Itt vagyok, mit történt? - rontott be az ajtón a ziháló orvosom. A lihegéséből arra következtettem, hogy futott, az arckifejezése pedig azt is elárulta miért: mert nagyon aggódott.. értem(?!).
- Ugye jól van, Miss Morgan? Újból elmondom Önnek, hogy nem szabad megerőltetnie magát! Még nagyon gyenge! - dorgált meg kedvesen mosolyogva.
- Várjon, visszafektetem. - emelt meg Niall. (Akinek eddig félig az ölében feküdtem, tekintve hogy odaérkeztem, amikor összecsuklott a testem.)
- Ne, hagyja csak, majd én. - fogott meg gyengéden a doki, és óvatosan visszahelyezte a felsőtestem a párnára.
Hajolás közben egy kicsit megbotlott (?) és majdnem rám esett.. Az utolsó pillanatban megtartotta magát az ágyamra támaszkodva, de akkor is.. furcsán közel hajolt hozzám. Persze csak véletlenül..
Néhány másodpercig teljesen rám hajolva próbálta visszanyerni az egyensúlyát, és miközben fölöttem volt, a szoba másik felében Louis hangosan megköszörülte a torkát.
Erre az orvos azonnal felpattant, majd távolabb húzódott. Hmm.. hát ez tényleg elég furcsa..
Louis szemszöge:
Már az gyanús volt, amikor James ragaszkodott ahhoz, hogy ő fektesse vissza a helyére Lexát.. De amikor "véletlenül" rámászott, elszakadt nálam a cérna.
Dühösen, és a doki számára jelentőségteljesen megköszörültem a torkomat. Jamesnek nagy szerencséje volt, mert még időben észrevette magát. Ha nem húzódott volna el, biztosan felkeltem volna, hogy lerángassam az én gyönyörűmről..
Még hogy ő nem akar vitát! Cöh.. Akkor talán nem kéne rányomulnia a szerelmemre! - gondoltam bosszúsan, miközben gyilkolni vágyó szemekkel méregettem.
Az orvos félve sandított felém, tudva, hogy lebukott. Ahogy találkozott a tekintetünk, szinte esdeklően nézett rám.. De nem hatott meg. Ha kettesben leszünk, biztos, hogy leordítom majd a fejét! Mégis hogy képzelte?! Ennyire vaknak és ostobának tart?! Idióta!
***
Lexa szemszöge:
Az orvosom szinte minden órában benézett hozzám, volt hogy többször is, és az összes alkalommal gondosan betakargatott (?!), majd ugyanazokat mondta..
- Meg ne fázzon, Miss Morgan! - ezt ismételgette állandóan, egy kicsit elpirulva (?). - És nehogy erőlködni merjen! Ha szüksége van valamire, kérem szóljon nekem, vagy hívjon egy nővért. - ezután mindig, majdnemhogy bocsánatkérően(?) Louisra sandított, és folytatta - Legvégső esetben akár ennek a szép szál fiatal embernek is a segítségét kérheti, de őt tényleg csak vészhelyzet esetén zaklassa! - kacsintott rám újra és újra, szélesen vigyorogva.
Vigyorgott, mert gondolom azt hitte, hogy vicces. Oké, az első alkalommal még mérsékelten poénosnak volt nevezhető ez az utolsó mondat, na de amikor már 13-szor elismétli, az enyhén szólva fárasztó! Kész szerencse, hogy 24 órából áll egy nap, és nem többől! :D
A nap nagy része (a doki látogatásait leszámítva persze) viszonylag nyugisan telt. A többieket néhány óra benn lét után hazaküldtem, hogy zuhanyozzanak le, meg egyenek valami normálisat is, mert szegények lassan már 3 napja itt kuksoltak, az életemért aggódva.
Túléltem, most már nem vagyok se kómában, se a halál szélén, szóval ideje megfürdeniük és enniük - ezzel parancsoltam ki őket a kórteremből. Meg persze azzal a kitalált indokkal, miszerint 'fáradt vagyok, és pihennem kell'.
Az előbb azt mondtam, hogy nyugisan telt a nap.. Valójában nem is ez a jó szó, hanem az, hogy unalmasan. Rettentően egyhangú volt: folyton a Tv hangerejével játszadoztam, mert Eleanor még jó pár óráig itt maradt, és direkt, feltűnően csókolgatta Lout. Én meg, mivel nem akartam hallgatni az állandó cuppogásukat, néha szinte már üvöltettem a gagyibbnál gagyibb műsorokat.
Amikor végre lelépett El is, akkor meg Louis elaludt. Szóval továbbra is a tv-t bambultam, csak akkor már valamivel halkabban. Mondtam: dög unalom az egész.
*** Este fél 6 ***
Lou csak akkor ébredt fel, amikor megéhezett, de így legalább volt kivel beszélgetnem vacsorázás közben. Igyekeztem semleges témáknál maradni, direkt nem hoztam szóba a délelőtti bunkó megnyilvánulását.
- Jól aludtál? - kérdeztem közömbösséget mutatva.
- Igen, köszi. - válaszolt rezzenéstelen arccal.
- Egyébként hogyhogy ilyen fáradt vagy? - érdeklődtem kíváncsian.
- Gondolom az altató utóhatása. - vonta meg a vállát. - Elég rendesen kiütött, több napra.
Kínos csendben ettünk tovább, csak a világítást adó neon lámpák és egy bent lévő légy zümmögött folyamatosan. Nem voltam hozzászokva ehhez.. Kínos csend. Louisval. Ez már tényleg több, mint röhejes!
- És.. öhm.. jobban érzed magad? - törte meg a hallgatásunkat Lou.
- Igen, megvagyok. - mosolyodtam el halványan.
A mosolyom láttán feloldódott egy kicsit, és egyszerre az ő szája is szolidan felfelé kezdett kanyarodni.
- Szerinted bejönnek még ma a fiúk? - a nap folyamán először nézett bele mélyen a szemebe.
Végre! - gondoltam megkönnyebbülve. Az eddigi hideg, semmitmondó, néhány másodpercig tartó összenézések már a frászt hozták rám.
- Ha jól ismerem a bátyám, akkor biztos. - vigyorodtam el.
- Igaz. - bólintott nevetve. - Nialler bent is aludna veled, ha nem lenne olyan, hogy 'látogatási idő'.
- Régen bennéjszakázott nálam. - mosolyodtam el a távolba meredve.
- Félt téged, és rajongva szeret. Csodálatos báty. - mondta Louis komoly hangon.
- Te is így vagy a húgaiddal, nem igaz? - pillantottam rá mosolyogva.
- Igen, imádom őket. - suttogta elgyengülve.
- Hiányoznak? Gondolom nagyon. - folytattam halkan.
- Ott a pont. - hajtotta le a fejét.
- Szerintem már régóta esedékes egy hazalátogatás. Mindenkinek jót tenne. - próbáltam vidámabb irányba terelni a beszélgetést.
- Majd beszéljük meg a srácokkal is, ha ideértek. - mosolygott rám hálásan.
Ahogy a tekintetünk egybefonódott, összébb húzta magát. Tisztában voltam vele, hogy ez mit jelent: bűntudata van.
- Egyébként.. izé.. nézd, én.. én nem.. szóval én nem akartam.. - dadogott össze-vissza.
Tudtam, hogy mit akar.. bocsánatot kérni. De ezúttal nem szándékoztam megkönnyíteni a helyzetét. Hallani akartam a szájából, hogy tényleg, őszintén sajnálja, és ezt minden segítség nélkül képes elmondani.
Mielőtt azonban Louis bármit is kinyöghetett volna, betoppant Niall és Liam.
- Szia, húgi, ugye jól vagy? - puszilta meg a homlokom aggódva a szöszi.
- Igen, ne félj, minden rendben. - mosolyogtam rá.
- Szia Lex. - köszönt Liam is, és lágyan megszorította a kezem.
- Szia, hát te? - nevettem fel. - Jó, hülye kérdés, sejtem, hogy komoly dolgokról akarsz beszélni velem, és azért vagy itt. - kacsintottam rá.
- Eltaláltad. - bólintott a kanálfóbiás, a szemeiben pedig már tisztán láttam is a ránk váró csevegés témáját: Louist.
- Hiányoztál! - nyomott egy újabb puszit az arcomra Niall.
- Ugyan, Nialler, élek! - vigyorogtam.
- Köszi, szóval én nem is hiányoztam neked? - durcizott be.
- Jaj, dehogynem! Louval épp erről beszélgettem az előbb, ugye? - fordultam az említett felé.
- Igen. - mosolyodott el az én Boom.
- Te komolyan szóba álltál vele azok után, amiket mondott?! - pattantak fel döbbenten/dühösen mind a ketten.
- Persze, miért ne beszéltem volna vele? - értetlenkedtem.
- Nyugodj meg, Niall, nyugodj meg! - ismételgette magának a bátyám ökölbe szorított kezekkel.
Mélyeket lélegzett, minden önuralmára szüksége volt, hogy sikeresen lehiggadjon.
- Hallottad miket mondott rólad! Nem igaz, hogy nem zavar, Lexa, a rohadt életbe is! - bosszankodott Liam, tőle eddig még sosem látott mennyiségű indulattal.
- Li, ne kezd megint, könyörgöm! Ne akard kiprovokálni, hogy megint felüljek mérgemben, mint délelőtt, aztán meg összeessek! - csattantam fel.
- Nem akarom, de.. - itt a bátyám befogta a száját.
- Kuss. - súgta oda a barátjának. - Engem is zavar, de Lexi egészsége ezerszer fontosabb, mint az, hogy dühöngjünk.
- Köszönöm. - mosolyodtam el hálásan.
***
Már több, mint 40 perce beszéltek nekem megállás nélkül, két teljesen különböző dologról, és ráadásul mivel egyszerre szövegeltek, egyiküket sem értettem, de ez a két jómadarat egyáltalán nem zavarta.Természetesen a szófosásuk közben viszont Louist figyelemre sem méltatták.
Már az elején láttam, hogy ez lesz, ezért bocsánatkérően rámosolyogtam, mire ő csak legyintett egyet. Nem sokkal később már azt vettem észre, hogy lejjebb csúszott az ágyában, és lehunyt szemekkel, halkan szuszog. Imádnivaló volt, szokás szerint.
***
- Juj, most jut eszembe, kapcsoljuk be a tv-t! Tuti, hogy benne leszel a hírekben! Aznap is bent voltatok, amikor behoztak titeket ide. - magyarázta Liam.
Nialler engedelmesen megnyomta a megfelelő gombot a távirányítón, így a készülék bekapcsolt.
- Felébresztem ezt a mihasznát is, hátha érdekli! - húzta gúnyos mosolyra a száját a teknősimádó.
Itt már rossz előérzetem támadt, de lévén, hogy gyenge voltam az önerőből való üléshez is, nem tehettem semmit.
Az ajkamba harapva néztem végig, amint Liam erőteljesen nekimegy Lou ágyának "ébresztés" gyanánt. Erre persze Louis azonnal felriadt, a szemei elkerekedtek a váratlan, cseppet sem kellemes meglepetéstől.
Liam megérezte a fiún átsuhanó ijedtséget, ami megpecsételte az elkövetkező eseményeket..
A kanálfóbiás megragadta Lout a rajta lévő kórházi hálóingnél fogva, és felemelte.
- Nem szégyelled magad, Tomlinson?! - sziszegte dühösen az arcába.
Ezután elengedte, és egy hirtelen mozdulattal behúzott Louisnak..
- Baszki.. - Lou fájdalmasan tapogatta az orrát, tisztán láttam a szemében a rémületet, amikor rájött, hogy ömlik belőle a vér.
- Megérdemled! - emelte fel újra a fiút Li mérgesen. - Miért bántod őt?! Hmm? Válaszolj, Tomlinson! - morogta, majd szinte visszadobta szegényt az ágyára.
Láttam, ahogy a kezei ismét ökölbe szorulnak, és mielőtt bármit is szólhattam volna, Louis arca egy újabb ütést volt kénytelen kiállni.
- Ne, Liam, ne csináld! - sírtam fel.
Li szinte megrészegült a látványtól, amit a puszta két kezével hozott létre, nem tudott uralkodni magán. Már tudta, hogy mire képes, és ez elnyomott mindent.. Mindent, a józan eszét is beleértve.
- Haver.. - suttogta Lou. Gyenge volt. Mindenki tisztában volt vele, hogy annyi ereje sincs, hogy visszaüssön. Liam is nagyon jól tudta ezt, és tőle sosem várt módon ki akarta használni az erőfölényét.
- Válaszolj, te szemét! - újból felemelte a hálóingjénél fogva, és szinte magán kívül ordított Louis képébe.
Amikor harmadszorra is visszadobta az ágyra, nem az orrát vette célba, hanem a hasát. Lou fájdalmasan felnyögött a gyomorszáját érő hatalmas ütés miatt.
A könnyek patakokban folytak végig az arcomon, a tehetetlenségem megőrjített.
- Niall! Niall, állítsd már meg! - zokogtam, de hiába. A bátyám épp annyira lefagyott a meglepetéstől, mint amennyire én erőtlen voltam.
- Li, kérlek.. É-én a barátod vagyok.. És Lexi nem haragszik rám.. - dadogta Louis, az orrából továbbra is szivárgott a vér.
- Hát még nem törött el az orrod, hogy tudod mozgatni a szádat?! - Liam figyelmen kívül hagyott minden szót, bárkitől származott is.
Rájöttem, hogy most minden dühét egyszerre akarja kiadni.. Minden dühét, ami a hónapok alatt felgyülemlett. Miattam. Bosszút akar állni rajta helyettem, ha már én nem teszem meg..
Liam ökle ismét a magasba emelkedett, hogy tovább bántsa a számomra oly kedves fiút. De ez már nekem is túl sok volt..
Éreztem, ahogy az erőtlen testemet elönti az adrenalin. Kétségbeesetten rúgtam le magamról a takarót, és másztam ki az ágyamból. Egy újabb ütést már nem bírtam volna végignézni..
A dühöngő, majdnemhogy öntudatlan állapotban lévő Lihez rohantam, és hátulról átöleltem. A kezeimet a karjára tettem, és próbáltam elhúzni Loutól. Az ujjaimat összekulcsoltam a mellkasán és igyekeztem lefogni őt.. azonban a hirtelen támadt erőm kezdett elhagyni.
Végső kétségbeesésemben szinte ráakaszkodtam Liamre, minden megmaradt energiám és a (napokban ugyan eléggé lecsökkent) testsúlyom is bevetettem. A testét átölelve csüngtem rajta, hátha az megállítja.
Ennek ellenére Li egy idő kis idő után megelégelte, hogy nem tudja tőlem normálisan folytatni Louis verését, így egyszerűen lerázott magáról és ellökött.
- A rohadt életbe is, hagyjatok békén! - ezt kiabálta dühösen, amíg én zuhantam a föld felé.
Esés közben egy óriási koppanás kíséretében nekiütközött a fejem Louis ágyának fémrészének.. Fájdalom nyilallt a tarkómba az ütés helyén, de szerencsére nem történt nagyobb baj.
A padlóra érkezve aztán jó pár percig nem tudtam megmozdulni. Gyengébb voltam, mint Lou, és őszintén örültem, hogy az előbbiek után még legalább a légzésre maradt elég erőm.
Louis szemszöge:
Az orromból folyt a vér, és Liam minduntalan újabb és újabb ütéseket szándékozott bevinni nekem, de sikertelenül, a rajta lógó Lexa miatt.
Amikor elege lett, elkiáltotta magát:
- A rohadt életbe is, hagyjatok békén! - és egy erőteljes mozdulattal lelökte magáról a lányt.
Ijedten néztem, ahogy Lexi előbb beveri az ágyam fémkeretébe a fejét, majd elterül a padlón és mozdulatlanul fekszik tovább..
- Lex! - ültem fel rémülten, aztán mérgesen Liamhez fordultam. - Most nézd meg mit csináltál! És még van képed azt mondani, hogy én bántom?!
- Lexa! - kiáltott fel Niall is, felocsúdva a hosszú percek óta tartó megdöbbenéséből.
A lány bátyja, amint meglátta a tehetetlen húgát a földön, úgy pattant fel a székéről, mintha szögbe ült volna. (rémesen hülye hasonlat, elnézést xdd - a szerk.) Mint egy kölykét védő anyatigris, úgy rántotta el tőlem Liamet, és fordította Lexi felé. Már tudta, hogy ha engem véd, azzal a húgának segít.
Ahogy Li meglátta a lányt, és felfogta mit is tett, félve kapta a szája elé a kezét.
- Normális vagy, baszd meg?! - förmedt rá a szöszi, dühtől liluló fejjel. - Lex előre megmondta, hogy ne kezd megint, mert azzal neki ártasz! Erre tessék! Remélem tudod, hogy jelen pillanatban Louisnál is jobban megérdemled, hogy szétverjenek! - ordítozott magából kikelve.
- Nialler, ne.. - hallottuk meg Lexi erőtlen hangját.
- Ne haragudj, jól vagy? - guggolt mellé aggódva a bátyja. - Megölöm ezt az idiótát, ha bármi bajod is van!
- Minden rendben, csak.. Segíts.. segíts kérlek! - nézett fel rá a lány esdekelve. - Nem tudok megmozdulni.. nincs semmi erőm..
Remegő szívvel, összeszorult torokkal néztem végig, ahogy Niall óvatosan felemeli és gyengéden visszafekteti Lexit a mellettem lévő ágyba.
Lexa szemszöge:
Amikor a bátyám visszatett az eredeti helyemre, láttam, hogy nagyon nyugtalan, így biztatásképp rámosolyogtam.
- Ne haragudj, sajnálom.. Sajnálom, bocsi, kérlek ne haragudj.. - ismételgette Liam, és térdre rogyott az ágyam mellett.
- Ugyan már, Li.. - néztem mélyen a szemébe, a szám sarkában egy halvány mosoly bujkált. - Tudom, hogy kikapcsolt az agyad, és fogalmad sem volt arról, hogy ki fog le téged.. Nem akartál bántani, tudom. Engem nem. - motyogtam.
- Akkor megbocsájtasz? Én.. én csak.. sajnálom.. - hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Tudom, hogy sajnálod. - tettem a vállára a kezem. - Viszont csak két feltétellel bocsátok meg neked. - erre kíváncsian felpillantott, én pedig folytattam.
- Egy, megígéred, hogy ez soha többé nem fordul elő! Hogy soha sem csinálsz ilyet még egyszer! Ilyet, hogy egyszerűen csak nekiesel valakinek. - kezdtem.
- Ígérem. - bólintott. - És mi a másik?
- Kettő, bocsánatot kérsz Louistól. - közöltem vele. A szavaim hallatán bosszúsan felsóhajtott.
- Ne kérd ezt, mert.. tudod.. én.. Jaj, ne már.. - nyöszörögte.
- Tudom, hogy helyettem akartál bosszút állni, de szerinted az komolyan jó megoldás, hogy megpróbálod eltörni az orrát, és gyomorszájon vágod?! - vontam fel a szemöldököm.
- Jó, de.. oké, beismerem, igazad van.. - adta meg magát.
- Hidd el, ha annyira zavar az, amit mondott, akkor majd én megoldom a dolgot! - kacsintottam rá.
- De ő mondta, hogy nem haragszol rá! És beszéltél vele! És.. és nem tűrheted el, hogy így beszéljen rólad! Hogy ezt csinálja veled! Ehhez senkinek sincs joga, Lexa, a rohadt életbe is! - kelt ki magából Liam.
- Örülök, hogy ennyire a szíveden viseled a velem történteket, Li, viszont.. Mindegy. Tudnod kell, hogy én megértem a felháborodásod, de.. Na jó, figyelj, ezt majd később beszéljük meg inkább négyszemközt, oké? - néztem fel végül rá egy nagy sóhajtás kíséretében.
- Rendben. - egyezett bele. - Akkor..
- Akkor halljuk azt a bocsánat kérést! - vigyorodtam el, mire Liam a szemeit megforgatva Louis ágya felé fordult.
- Sajnálom, Lou, csak elborult az agyam és nem gondolkodtam.. Te is tisztában vagy azzal, hogy miért csináltam.. Viszont nem volt helyes, amit tettem, kérlek bocsáss meg. - őszintének hangzott minden szava, és ennek azért is örültem annyira, mert tudtam, hogy tényleg megbánta. Elvégre Louis mégis csak az egyik legjobb barátja, nehogy már miattam vesszenek össze!
- Jogos volt, tudom, és bocsánatkérés elfogadva. - erőltetett mosolyt magára Lou, a szemei azonban (előttem) elárulták.. Valami olyat láttam bennük, amitől összefacsarodott a szívem.
- Na jó, megkérhetném valamelyikőtöket, hogy hozzon nekem jeget? Bevertem a fejem, és van itt egy púp.. - fogtam meg a tarkóm. - Meg, ha jól látom, Louisnak is jól jönne néhány zsepi.
- Oké, repülök, és hozom! Még úgyis 5 perc van a híradóig! - futott el Liam.
- Beverted a fejed?! Mutasd! - lépett közelebb azonnal a bátyám.
- Jaj, Niall, jól vagyok! Csak egy kis púp, semmi több! Nincs se agyrázkódásom, se emlékezet kiesésem, se semmi más bajom! - nevettem fel.
- Biztos? - simított végig az arcomon aggódva.
- Biztos. - mosolyodtam el.
- Akkor jó. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Itt is vagyok! - rontott be lihegve Li, kezében a kért dolgokkal.
- Tessék! - adta Lou kezébe a zsebkendőket, majd hozzám sétált, és átnyújtotta az én 'szállítmányom' is.
- Köszi. - néztem fel rá hálásan.
Ebben a pillanatban kezdődött el a várva várt híradó.
- Na, akkor lássuk! - huppant le a teknősimádó is a bátyám mellé.
- Jól vagy? - tátogtam Louisnak, miközben aggódóan fürkésztem az arcát.
Némán bólintott egyet, de a szemében láttam, hogy megalázva érzi magát. Megalázó volt számára, hogy én védtem meg, és hogy ő (a tehetetlenségéből kifolyólag) megijedt Liam dühétől.
Szinte éreztem, hogy mennyire magába fordult. Legszívesebben megöleltem volna, hogy megvigasztaljam, de nem tehettem. Fájt érte a szívem, abban reménykedtem, hogy talán a híradó majd eltereli a figyelmét.
Az első néhány, gyilkosságokról meg balesetekről szóló hír után végre mi jöttünk.
- Én megmondtam! - húzta ki magát Liam büszkén, mire én csak bólintottam egyet, egy erőltetett mosoly kíséretében.
Niall kezét szorongatva néztem végig, ahogy még egyszer utoljára leadják az élőben rögzített felvételeket. Minden látszott, többek között a kiborulásom (pontosabb nevén hisztim) és Eleanor szívtelen mondata is: 'Törődj bele, Lexa, Louisnak már annyi!'..
- Tessék, ezt csinálta a te drágalátos barátnőd, amikor rájöttünk, hogy bennmaradtál! - kommentálta a látottakat a kanálfóbiás. - Lemondott rólad, egy ilyen szimpla, bunkó mondattal!
Louis nem szólt semmit, rezzenéstelen arccal meredt tovább a képernyőre.
- Nos, mint Önök is láthatták, Niall Horan húga hősként viselkedett, még ebben a forró helyzetben is. A banda menedzsere, Paul Higgins legutóbbi közleményében kifejtette, hogy mostanra már az énekes "őrangyala" is túl van az életveszélyen.. Íme.. - itt elindult egy felvétel, amelyen Paul volt látható a kórház előtt, ahogy az újságírók gyűrűjében válaszolgat az elhangzó kérdésekre és röviden vázolja a helyzetet.
- Mint azt pár napja említettem, Louis teljesen jól van, jelenleg ugyan még altatják, de ma már magához fog térni, ha minden igaz. Az ő állapota végig teljesen stabil volt, és szerencsére most már Lexa életét is sikeresen megmentették az orvosok. Ő azért reagált rosszabbul, mert alapból érzékenyebb a füstre az átlag embereknél, Louis tüdeje meg az átlagosnál jóval edzettem, az énekesi karrierjéből adódóan. Neki ez volt a szerencséje, hiszen ha nem így lenne, akkor ő is úgy reagált volna, mint Lexi, figyelembe véve, hogy ő több időt töltött a füstös környezetben..
- Láthatóan mindenki megkönnyebbült ettől az örömteli hírtől, de azért tekintsünk még vissza egy kicsit az elmúlt néhány nap fontosabb eseményeire a balesettel kapcsolatban.. - mondta a műsorvezetőnő.
- A napokban Directionerek millió aggódtak a világ minden táján az egyik kedvencük húgának életéért, ennek főként a Twitter.com nevű közösségi oldalon adtak hangot. Minden egyes nap a világtrendek fele ehhez az eseményhez volt köthető.. - itt bejátszották a naponta lefotózott világtrendes oszlopról készült képeket.
A szemeim könnybe lábadtak a kedves feliratok láttán: #ThankYouLexa#LexaSavedOurLife (itt gondolom Louist értették az 'életük' alatt)#LexaMustSurvive #PrayForLexa #ThankfulDirectioners
És ezek után jöttek a személyes kedvenceim, amiket már csak a műsorvezetőnő mögött vetítettek ki, hogy a nő tovább beszélhessen alattuk..: #Louxa #LexiAndLouis #Louxa'sLove #LouisMustChooseLexa #LouxaForever
- Hát igen, a lelkes rajongók és az újságírók rögtön nekiálltak kombinálni.. Sokan szentül hiszik azt, hogy a két fiatalt egymásnak teremtették, sőt rengetegen azt állítják, hogy ténylegesen van is közöttük valami, amit titkolnak a világ elől. Megint mások nem hajlandóak semmit elhinni, amit nem első kézből hallanak, és szerintük a Louxa-fanok csak ezzel a kitalációval próbálják magyarázni a lány viselkedését és reakcióját.. Nos, egyelőre nem tudni, mi az igazság, és csak találgathatunk, de gyanítom, hogy nem sokára mindenre fény derül.. - ez volt a végszó. Ezután ismét valami ittasan vezető pasi következett, aki az árokba borult autóstul..
- Hűha.. ez.. E-ez érdekes volt. - nyögtem ki nagy nehezen.
- A vége tömör pletyka és hazugság. - állt fel bosszúsan Niall, és amíg nem figyelt, Lou, Liam és én gyorsan összenéztünk egy pillanatra. Mi tudtuk, hogy mi az igazság.. Hogy én valóban szeretem Louist, még ha ő nem is gondol rám úgy.
- Az, pletyka és hazugság. - bólintottam erőltetetten mosolyogva, és hiába próbálkoztam palástolni, a hangom eléggé nyöszörgős volt.
- Na jó, akkor most Liam vesz két kávét, én pedig addig elköszönök tőled. - mosolygott rám a bátyám.
- De ugye én is beszélhetek vele ma négyszemközt? - akadékoskodott Li.
- Persze, Nialler után gyere majd be. - kacsintottam rá, mire ő megkönnyebbülve bólintott egyet és elment.
- Lexi.. - suttogta könnyes szemekkel Niall.
- Mi a baj, bátyus? - kérdeztem félve.
- Annyira aggódtam miattad és.. iszonyúan féltettelek és.. Nagyon szeretlek, Lex! - ült le az ágyam szélére Niall, majd gyorsan magához szorított.
- Én is szeretlek, Nialler, mindennél jobban! - bújtam hozzá meghatódva.
Egyre erősebben szorítottuk egymást, és közben én hálát adtam azért, hogy ilyen testvérem van. El sem tudom képzelni nélküle az életem. Ő az én szöszi védelmezőm.
Louis szemszöge:
Csendben néztem az ölelkező testvérpárt, és magamban elmosolyodtam.
Hirtelen elkezdtek még jobban hiányozni a húgaim, és azt kívántam bárcsak én is megölelhetném őket így.. Vagy legalább Lexát.
Lehunytam a szemeimet és elképzeltem milyen lenne Őt a karomban tartani.. Teljesen belefeledkeztem az érzésbe, így a többiek szerintem mind azt hitték, hogy elaludtam.. Utólag rájöttem, hogy ez végül is nem volt hátrány, sőt!
Lexa szemszöge:
*** 10 perccel később ***
- Kopp-kopp! Itt a kávéd, én már megittam a sajátom. - lépett be a szobába Liam.
- Oké, kösz. Akkor, jó éjt húgi, reggel jövök. - puszilt meg még egyszer a bátyám, majd elvette Litől az italt, és kiment a folyosóra.
- Hát ez meg elaludt? - bökött Louisra a fejével Liam.
- Lehet. - vontam meg a vállam. - Amúgy meg nem ez, hanem ő.
- Jó, bocsi. - sóhajtott fel megadóan, mialatt helyet foglalt az ágyam mellett egy széken.
- Miről akartál ennyire beszélni velem, a Louis-témán belül? - kíváncsiskodtam.
- Rólad. Miért mentél be érte? Az életedbe is kerülhetett volna az, hogy hősködsz! És különben is, úton voltak a mentősök! Hatalmas őrültség volt, amit tettél, remélem tudod! - kezdett bele.
- Ha fejmosást akarsz tartani, akkor inkább menj el. - jelentettem ki határozottan.
- Ne haragudj, de.. Nem bírom végignézni, ahogy Louis bánt téged. - fogta meg a kezem.
- Azt hiszed, hogy mindent lenyelek tőle, igaz? - mosolyodtam el.
- Miért, nem így van? - döbbent meg.
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Megnyugodhatsz, mert kezd nálam is betelni a pohár! Még egy-két ilyen húzás, és örökre elfelejthet! És láthatod a szememben is, hogy őszintén így gondolom.
- Igen, látom. - fúrta a tekintetét mélyen az enyémbe. - Nagyon úgy tűnik, hogy az én poharam kisebb, mint a tiéd, és ezért az már előbb betelt.. Bocsi. - nevetett fel.
- Mondhatok valamit, Liam? De könyörgöm, ne húzd fel magad! - kérdeztem félve.
- Ki vele! - mosolygott rám biztatóan.
- Szörnyen hiányzik Louis.. - suttogtam. - Nincs senki, akinek elmondhatnám, és.. Liam, én még mindig annyira szeretem..!
- Shh.. - simított végig az arcomon Li, letörölve néhány kósza könnycseppet. - Elhiszem, hogy hiányzik.. Ez a bolond nem is tudja, mit veszít! - próbált vigasztalni. - De egyébként miért ragaszkodsz hozzá ilyen makacsul? Ez csak egy fellángolás és..
- Nem! - vágtam közbe. - Ez nem az! Ez nem fellángolás, hanem szerelem. Az, ami Dannel köztetek van, az van közöttünk is. - bizonygattam.
- Ja, csak Lou nem tud róla! - röhögött fel Liam, majd bocsánatkérően rám pillantott.
- Ajj, te ezt nem értheted Li! - fakadtam ki. - Én megígértem neki valamit, Liam! Valamit, ami az én számból örökre szólt.. Megígértem neki, hogy mindig szeretni fogom, hogy sosem hagyom el, hogy vele maradok, hogy csak az övé leszek.. Megígértem neki, hogy nem választhat el tőle senki és semmi.. Megígértem, érted? Örökre.. örökre az övé vagyok.
- De Lex! A jelenlegi helyzetben ezt te sem gondolhatod komolyan! - tiltakozott.
- Ő is megmondta, hogy szerelmes vagyok belé.. Megmondta, még akkor, amikor én dacból igent mondtam Harry randiajánlatára.. - merengtem el. A fejemben már visszhangoztak is az akkor elmondott szavai..:
" .. mindegy! Menekülj csak a "drága Hazzád" ölelő karjaiba, de meglátod majd, Lexi: neked rám van szükséged! Te is ráfogsz jönni, én pedig megvárom azt az örömteli pillanatot, amikor visszatérsz hozzám! Ráérek, Lexa, ráérek várni! Nekem te kellesz, ez biztos! Hiába igyekezed elfojtani az irántam érzett szerelmedet, nem rejtegetheted örökké! Menekülhetsz hiú ábrándokba, például abba, hogy Harryvel összeilletek és együtt fogtok megöregedni, meg hogy majd elvesz, és szülsz neki minimum 20 gyereket, meg minden 'happy' lesz, de ez csak felszínes dolog, mint mondtam: hiú ábránd! Te engem szeretsz, tudom jól, Lexi! Tudom, érted?! "
- De az még akkor volt! Elhiszem, hogy akkor még komolyan gondolta, de most?! Gondolkodj, Lexa, használd az eszed! - ellenkezett.
- Ő volt. - motyogtam a takarómat bámulva.
- Mi volt ő? - értetlenkedett Liam.
- Ő volt, akivel megcsaltam Harryt Hawaii-on. Sokszor. Mert nem tudtam nemet mondani neki.. nem tudtam ellenkezni azzal, ami erősebb nálam.. Az iránta érzett szerelem akkor is legyőzte az eszemet, ami azt ismételgette, hogy 'Gondolkodj, Lexa, pasid van! Gondolj Harryre!'. Mindig az érzéseim győznek, Li. - néztem fel a szemeibe.
- De egyszer talán majd nem.. - szorította meg a kezem bátorításképpen. - Túl leszel majd rajta, ne aggódj.
- Belefáradtam abba, hogy győzködjelek. - csóváltam a fejem nevetve. - Inkább rád hagyom.
- Helyes, köszönöm. - nyomott egy puszit a homlokomra.
- Liam, siess! Gáz van, jön egy mogorva doktornő, és a látogatási idő már vagy fél órája lejárt! - dugta be a fejét rémülten Niall.
- Oké, akkor tipli van! - pattant fel Liam, és egy gyors köszönés után sietve távoztak.
- Van idebent még valaki?! - a szigorú doktornő hangos robajjal csapta ki a kórtermünk ajtaját.
- Ne-nem. - válaszoltam egy nagyot nyelve.
- Helyes. - szűkítette össze a szemeit, és el is tűnt.
- Felébresztett, Lou? - kérdeztem halkan a fiút, aki erre egy álmos nyöszörgéssel válaszolt. - Szóval nem teljesen.. Akkor hagylak aludni, bocsi. - zártam rövidre a beszélgetést.
Csendesen felültem, a párnámat pedig felállítottam magam mögött, hogy a hátamat kényelmesen neki tudjam támasztani. Takaróstul felhúztam a lábaimat, és a karjaimmal körbeöleltem a térdemet.
Némán bámultam ki az ablakon, a csillagos eget és a szobába oly nagy fényt besugárzó, gyönyörű teliholdat figyeltem, mialatt elkalandoztak a gondolataim.
(A kórterem úgy van, hogy két ágy van benne, mindegyiknek a fejtámlája ugyanahhoz a falhoz ér. Louis fekszik az ajtóhoz közelebb, Lexa pedig mellette, és Lexi ágyának másik oldalán van az ablak - a szerk.).
Louis szemszöge:
Boldogan mosolyogva figyeltem a holdfényben fürdő Lexát, a lány szokás szerint lenyűgöző látvány nyújtott.
Közben végig a Liammel folytatott beszélgetésén agyaltam.. Azt a 'megígértem neki valamit..' részt különösen érdekesnek találtam. Addig-addig ismétlődött a fejemben az a pár sor, amíg végül be nem villant valami a múltból..:
" - "Én szerelmes vagyok beléd, Louis William Tomlinson.." Ön sejti, hogy ezt ki mondhatta? - néztem kérdőn a pasira.
- Hogyne. Furán hangozhat, de ez a valaki azt is mondta, hogy "Nem választhat el tőled senki és semmi..", meg persze azt, hogy "Boo Bear".. És ezzel a hölggyel Ön megígértetett valamit.. Valamit, amiről biztosan tudom, hogy ő örökre be fog tartani. Éreztem én, hogy megéri hallgatózni a kórterem előtt! - kacsintott rám.
- És azt az ígéretet én is elmondtam neki, ugye? - sóhajtottam fel.
- Igen, és ne aggódjon, nem házassági vagy eljegyzési fogadalomról van szó.. Csupán egy olyan csekélységről, amely körül akkoriban az élete forgott, hisz állandóan Ő járt az ön fejében. Ahhoz pedig, hogy ezt meg tudjam mondani, nem kell se pszichológus-, se más végzettség, csak ismerni kell egy picikét az embernek nevezett csodálatos fajt. - állt fel az orvos, miközben olyan képet vágott, mint aki jól végezte a dolgát(..)."
James szel beszélgettem az emlékezet kiesésemről.. - jutott eszembe. - Akkor kérdeztem meg ezt a szerelmi vallomásosat tőle, hátha tud segíteni visszaemlékezni..
Szóval tényleg Lexi volt az, akiről beszéltünk akkor. Ha eddig nem is, most már 100%-ig biztos. - mosolyodtam el elégedetten.
Aj, bárcsak le lenne írva a múlt.. Csak elolvasnám, és máris eszembe jutna minden! Miért nincs leírva, a fenébe is?! - gondoltam bosszankodva, aztán hirtelen beugrott egy szó..: Napló.
Igen, ez az, írtam naplót! Ahogy hazaértem, meg kell néznem a laptopom! Ez a megoldás! Az emlékeimmel együtt pedig már gyerekjáték lesz megoldani a Karen-dolgot, mert akkor végre képes leszek csak arra koncentrálni! - örültem meg.
- Louis, még mindig alszol? - összerezzentem Lexa hangjára, egy pillanatra megijedtem a váratlan beszédtől.
Lexa szemszöge:
- Louis, még mindig alszol? - fordultam a másik ágy felé, hátha szerencsém van. És az lett, mert Lou szemei nyitva voltak, és egy kicsit meg is rázkódott a teste a hangomra.
- Nem, fent vagyok. - válaszolt Louis, és felkönyökölt.
- Mondanom kell valamit. - pillantottam rá idegesen, majd a takaróra szegeztem a tekintetem és idegességemben az ujjaimmal kezdtem el játszadozni.
Lou feszülten figyelt, így megpróbáltam erőt venni magamon, és folytatni.
- Azt, ami a tűz közben, a házban történt.. Amikor megtaláltalak.. - kezdtem. - Azt, hogy nem akartál kijönni.. Izé.. Szóval én azt nem mondom el senkinek, ne aggódj. Megőrzöm a titkunk.
- Viszont? - ösztökélt Louis a folytatásra.
- Viszont nem tudom, hogy haragszol-e rám.. Mármint, hogy kihoztalak, amikor te benn akartál maradni.. Önző voltam, tudom, de.. sajnálom. Ha esetleg haragudnál rám miatta, akkor kérlek bocsáss meg.. - nyögtem ki nagy nehezen.
- Jaj, Lex, megbolondultál?! - kiáltott fel. - Dehogy haragszom ezért! Sőt, köszönöm neked.
- Bi-biztos? - töröltem le a könnyeimet. - Nem akarom, hogy mérges legyél rám..
- Rád nem tudok az lenni, Lexi. - mosolyodott el Lou biztatóan.
- Akkor jó. - fújtam ki megkönnyebbülten a levegőt.
- Ugye nem emésztetted magad emiatt? - vonta fel a szemöldökét.
- Öö.. nem. - pirultam el. Valójában de. Nem bírtam volna elviselni, ha dühös rám.
- Ez volt ám a meggyőző válasz! - vigyorodott el pimaszul.
Erre csak kinyújtottam rá a nyelvem és a párnámat a normális helyzetbe visszaigazítva lefeküdtem.
*** 15 perccel később ***
- Louis, fenn vagy még? - suttogtam.
- Igen. - suttogott vissza nevetve.
- Mi a baj? - komolyodott el, a rezzenéstelen arcomat látva.
- U-ugye te már nem akarsz.. öö.. meghalni? - kérdeztem óvatosan. Nem hagyott nyugodni ez a gondolat, muszáj volt tisztáznom vele ezt is.
- Nem. - adta a tömör választ.
- Csak mert én is azt akartam kérni, hogy ne tegyél kárt magadban.. Semmi sem ér annyit. - mondtam halkan.
- Tudom. - bólintott.
- Lou.. Én tisztában vagyok vele, milyen az, amikor úgy érzed, hogy nincs más megoldás.. Az árvaházban én is rengetegszer akartam öngyilkos lenni. De mindig találtam valamit, ami visszatartott. Általában azt, hogy szeretem a bátyám, és meg akarom keresni. Niall mentett meg. Később pedig, a megérkezésével Tori. Rosszul mondtam a múltkor, Vic nem csak a legjobb barátnőm, akit testvéremként szeretek, hanem ő mindezek mellett az én védőangyalom is. - mosolyodtam el. - Na mindegy, csak azt akartam, hogy tudd: én megértelek téged, Louis.
- Köszönöm, Lex. És nekem meg te vagy az őrangyalom. - motyogta, mire felé kaptam a fejem. - Te vagy az én őrangyalom. - ismételte meg mosolyogva.
- Ja, a tv-sek szerint. - nevettem fel, miután felismertem a műsorvezetőnőtől lopott idézetet.
- Ráhibáztak, mert szerintem is. - kacsintott rám, mire egy széles mosoly terült el az arcomon.
- Köszi, Lou. - fúrtam a tekintetem mélyen az övébe.
- Ami pedig a Liames ügyet illeti.. Azt hiszem tényleg őrangyal vagyok! - vigyorodtam el. - Semmi erőm sem volt, de egyszer csak elöntött az adrenalin, és azon kaptam magam, hogy képes vagyok felkelni..
- Megmondtam. - mosolyodott el erőltetetten, aztán lehajtotta a fejét, hogy elrejtse a keserű arckifejezését.
- Ne haragudj.. - ekkor esett le, hogy fájó pontra tapintottam.
- Semmi gond. Gyenge vagyok. - nevetett fel kínjában.
- Nem vagy az! - vágtam rá.
- De igen, és itt álljunk is meg. - zárta rövidre a dolgot.
***
Nem sok idő telhetett el, de annyi éppen elég volt ahhoz, hogy nagyjából elálmosodjak. A szemeim már lecsukódni készültek, amikor meghallottam a másik ágy nyikordulását.
Éreztem, ahogy Louis közelít felém, így kíváncsian nyitottam ki a szemeimet. Elmosolyodtam az öltözéke láttán. Ugyanolyan kórházi hálóinget viselt, mint én.
Lou gyengéden megfogta a kezem és az ágyamra könyökölve leereszkedett hozzám. Óvatosan közelebb hajolt, a tekintete kétségbeesetten kutatta az enyémet.
- Lex.. én.. én.. öö.. én.. - dadogta.
Megszántam, és egy kis időt adtam neki a felbátorodáshoz azzal, hogy kitaláltam, hogy felülök.
Louis engedelmesen segített, a párnát visszahelyezte a hátam mögé, hogy kényelmes legyen. Ülésbe helyezkedtem, és megint felhúztam a lábaimat is.
Lou helyet foglalt az ágyam szélén, a kezemet újra az övéibe fogta.
- Amikor vacsoráztunk, akkor nem tudtam elmondani neked azt, amit akartam.. - a kezeinket vizsgálta beszéd közben, zavarában képtelen volt tartani velem a szemkontaktust. - Bocsánatot szerettem volna kérni azért, amit délelőtt mondtam.. Én csak.. Szóval.. Abból egy szó sem igaz, Lex! - nézett fel rám újra várakozó tekintettel, miután kibökte azt, ami a szívét nyomta.
- Én is pontosan ebben reménykedtem.. - suttogtam megkönnyebbülve. A szám egy halvány mosolyra húzódott, a szemeim pedig csillogtak.
- Sajnálom, és tudnod kell, hogy az nem igaz. Semmi sem igaz. - szólalt meg újra.
Felemelte a kezemet, és egy lágy puszit nyomott a kézfejemre.
- Köszönöm. - motyogtam, és a lábaimat leeresztve normálisan felültem.
Elvesztem a holdfényben még ragyogóbbnak tűnő kék szempárban. Csak néztük egymást, mosolyogva, majd hirtelen megölelt.
- Louis.. - fúrtam a fejem a vállába boldogan.
Hosszú percekig ültünk így, és egyikünket sem érdekelte, hogy nem túl kényelmes ez a pozíció.
Aztán lassan elhúzódtam tőle, és kíváncsian figyeltem a reakcióját. Legnagyobb meglepetésemre még jobban felült az ágyamra, a testével még inkább felém fordult.
Várakozva vizsgálta az arcom, én pedig elpirulva néztem a takarót.
Nem tudtam pontosan mit akar most tőlem.. De a szándéka azonnal világossá vált, ahogy lehúzta a lábaimról a fehér takarót.
Szó nélkül ültem az ölébe, a felsőtestemet az övének nyomtam és a karjaim összekulcsoltam a hátán.
Az arcomat a nyakába rejtettem, az illatát pedig mélyen beszívtam.
Louis szemszöge:
Láttam Lexin, hogy nem tudja eldönteni, mit akarok, ezért próbáltam rávezetni azzal, hogy szabaddá tettem a lábait.
Megörültem, amikor láttam, hogy megértett. Vékony, gyönyörű szép, formás lábai a csípőm két oldalára kerültek, a combomra nehezedve szemből az ölembe ült.
Ahogy hozzám bújt, az arcomat eltemettem a hajába és észrevétlenül szívtam magamba az illatát.
Éreztem, hogy a vállgödrömbe fúrt feje egyszer csak megmozdul. Legnagyobb meglepetésemre Lex apró csókokkal hintette be a nyakam és a vállam..
Hamar rájöttem, hogy öntudatlanul csinálja mindezt, és nincs tisztában a cselekedeteivel.. Mivel nagyon jól esett minden érintése, az ajkamba harapva tartottam vissza a -számára talán kijózanító hatású- sóhajaim és nyögéseim. Helyettük csak észrevétlenül még erősebben magamhoz szorítottam.
Igyekeztem nem belegondolni abba, hogy a rövid hálóingjeinknek hála most éppen majdnem kilátszik a fehérneműje a terpeszülés miatt.. Próbáltam nem tudomást venni arról a tényről, hogy csupán 10 centiméter választja el a csípőjét az enyémtől.. Ha egy kicsivel is közelebb lenne, akkor már érezhetné, hogy kívánom őt. Ez egyszerre lenne jó és rossz.. Jó, mert megtudná, hogy még mindig érdekel, de rossz, mert úgysem lehetne az enyém..
Viszont akkor is, mindennek ellenére beleborzongtam abba a gondolatba, hogy milyen lenne, ha a testünk eggyé válna. Hogy milyen lenne benne lenni.. tisztán érezni minden rezdülését.. Hogy milyen lenne szeretni őt, hosszú órákig.. Csak ő és én. Csak mi..
Végül Lexi lassan elhúzódott tőlem, és komolyan a szemembe nézett.
- Verd ki a fejedből, hogy gyenge vagy! - kérte. - Te mindenkinél erősebb vagy, Louis. - simított végig a borostás arcomon.
- Úgy gondolod? - suttogtam.
- Úgy. - bólintott mosolyogva. - Ne érezd megalázónak a történteket, jó?
- Honnan..
- Láttam rajtad. - vágott közbe a válasszal. - Egyébként is, nézd meg a bicepszed! Hatalmas! Majdnem akkora, mint a fejem!
- Akkor neked ritka kicsi fejed van. - vigyorogtam rá. A szemtelenkedéssel egyetlen célom volt: hogy dicsérjen még egy kicsit. Olyan jól esett, mint még talán soha semmi.
- Hahaha! - forgatta meg a szemeit dühösnek tettetve magát, majd egy puszi kíséretében ismét megszólalt. - Erős vagy, én mondom neked, Lou. És csak ez számít! Meg amúgy is, velem mindenki egyetért..
- Hiszek neked. - nevettem fel a kérlelő boci szemeit látva.
- Köszönöm. - puszilt meg ezúttal a szám sarkában, aztán szégyenlősen elhúzódott.
Alig egy perccel később egy nagyot ásított, mire elvigyorodtam.
- Miért nem szólsz, ha ennyire fáradt vagy? - kérdeztem szemrehányóan.
- Mert itt akarok maradni az öledben. - vallotta be halkan.
- Minden este idejövök, jó? Most viszont aludj akkor, szépségem. - mosolyogtam rá.
- Ígéred?
- Ígérem. - vettem a karjaimba, és gyengéden lefektettem, majd betakargattam.
- Jó éjt. - nyomtam egy puszit a homlokára.
- Jó éjt, Louis. - suttogta álmos hangon.
- Szép álmokat. - simítottam végig az arcán.
- Neked is. - hunyta le a szemeit, pár másodpercen belül pedig már szuszogott is.
- Szeretlek, gyönyörűm. - mondtam ki a végszót elégedetten, és én is lefeküdtem.
Megnyugodott a lelkiismeretem, hiszen kiengeszteltem őt, és így nekem is hamar sikerült álomba merülnöm.
Ennyi! ^^ Rohadt hosszú, és már mindjárt hajnali 5. Én meg 9-kor kelek, mert a papáméknál vagyunk és megyünk mindenfelé.. Szóval, átellenőrizni majd csak este tudom, elnézést a helyesírási és gépelési hibákért :$$
Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése