Szóval, pár napja voltam utoljára úgy gépnél, hogy tudtam írni a részt, amit nagyon sajnálok.. :(
Most az elején nem dumálnék annyit, olvassátok nyugodtan! :D Kárpótlásul direkt hosszabbra írtam ;) I hope u like it <3
Louis szemszöge:
Félreértés ne essék, még akkor is nagyon szerettem, de iszonyúan bedühödtem rá a múltbéli viselkedése miatt. Nem tudtam tisztán gondolkodni, ezért felelőtlenül amellett döntöttem, hogy bántom.
Hiszen ettől most neki is jó, mert nem hal meg! Én meg legalább őszintén kiadhatom a mérgemet! - ezzel győztem meg magam, és határozottan bólintottam egyet.
Bosszút állok magamért. Azért, hogy a földbe tiport, az érzéseimmel és a szívemmel együtt.. Bosszút állok mindenért! - döntöttem el, a józan gondolkodást maximálisan figyelmen kívül hagyva.
Csak sajnos a rendkívül súlyos következményekkel nem számoltam..
*** Másnap délután 4 ***
Lexa szemszöge:
Nem rég fejeztük be az ebédet, azóta a szobámban kuksolok és gondolkodom..
Gondolkodom, még hozzá azon, hogy miért ilyen szokatlanul szótlan ma Louis. Mintha bántaná valami, vagy nem is tudom..
Tegnap, miután megjöttünk, egész este a színét sem lehetett látni. Meg akartam nézni, hogy mi van vele, de egy belső hang azt súgta, hogy inkább ne, így végül nem beszéltünk.. Lehet, hogy kellett volna? Fogalmam sincs, mi baja lehet!
Az elmélkedésből az rántott vissza a földre, hogy becsapódott a bejárati ajtó.
Huh, végre elment Eleanor! - könnyebbültem meg.
A lány ugyanis az egész délelőttöt itt töltötte és Loun élősködött.. Komolyan, ritka bosszantó volt! És az volt a legszörnyűbb az egészben, hogy Louis élvezte! Élvezte! A mai nap talán csak akkor láttam mosolyogni őt, amikor Ellel volt.. És ez annyira.. zavar. Na, mindegy, majd csak kiderül mi történt vele.
Keserűen álltam fel az ágyamról, tudva, hogy semmi logikus magyarázat nem jutott eszembe Louisval kapcsolatban.
Lassan sétáltam lefelé a lépcsőn, a lábaim akaratlanul is a zeneszoba felé vittek.. Azt pedig, hogy hallgattam rájuk, és nem állítottam meg őket, később nagyon megbántam.. Pontosabban megbántam, de ugyanakkor hálás is voltam nekik. Hát igen, ez így furán hangzik..
*** Eközben ***
Eleanor szemszöge:
Amint leléptem a fiúktól, és beszálltam a taxiba, már hívtam is Karent.
- Na, elrejtetted? - támadott le egyből.
- Igen. Egyébként meg neked is szia! - morogtam válasz gyanánt.
Dühös voltam magamra, hogy segítek neki. De, sajnos nem tudok mit tenni.. Viszont akkor is, az egész helyzet olyan.. ááá! Én ezt nem bírom már tovább! Látni lehetett ma is Louison, hogy azon gondolkodik, hogy tegyen eleget a menedzserem kérésének. Azon agyalt egész nap, hogy hogyan bántsa meg azt, aki mindenkinél fontosabb számára.. Ez olyan szörnyű! És.. És a legrosszabb, hogy egyelőre nincs kiút. Se nekik, se nekem.
- Jól van, na, ne duzzogj! - szólt rám minden bajnak a forrása, cseppet sem kedves hangon.
- De mégis miért jó ez? Észre fogják venni azt a kis mini mikrofont! - akadékoskodtam.
A mai látogatásomnak a fiúknál ugyanis egyetlen célja volt: eldugni egy mikrofont valahol a ház közepén, és felerősíteni annyira a teljesítményét, hogy a földszinten történő eseményeket tökéletesen hallhassa Karen.
- Hát majd holnap visszamész, és leszeded! De akkor is hallanom kell, ahogy a Louxa két tagja végleg búcsút int egymásnak! - vihogott a telefonba.
- Úgy beszélsz, mintha ünnepnap lenne. - forgattam meg a szemeimet.
- Ó, drágaságom, nekem ez ünnep, mert tudom, hogy Lexa ma újra bőgni fog! - kacagott ördögien.
- Ez már beteges. - nyögtem fel.
- Te azzal szórakozol, hogy a szomszédaiddal baszol, én meg ezzel! - vágott vissza.
- Találhatnál inkább magadnak te is valakit, vagy valakiket, ahelyett, hogy mások életét keseríted meg. - próbálkoztam.
- Még mit nem! Van már nekem férjem, a mi kedves kis Alexánk apja. Ő az, aki egész életemben kellett nekem, ő az, aki miatt bosszút kell állnom azon a kis libán! - sziszegte.
- De miért? Még mindig nem értem, mit csinált Lexa! - fakadtam ki.
- Egyszer majd mind megértitek, mit vétett ellenem az az ostoba tyúk! Egyszer majd mind megértitek, és igazat adtok nekem! - ezzel letette.
- Remek! - fújtam ki bosszúsan a levegőt. - Holnap is mehetek vissza hozzájuk, azért a hülye mikrofonért!
- Hölgyem, minden rendben? - kérdezte a taxisofőr, miközben aggódva méregetett a visszapillantóból.
- Hát persze! - csattantam fel. - Néha mindenki beszél magában! Maga csak vezessen, ne törődjön velem! - háborogtam.
Erre kissé ijedten összébb húzta magát, és szótlanul bámulta az utat.
Lexa szemszöge:
A zeneszobában Louis ült, egyedül, a zongora előtt. Már épp azon voltam, hogy belépek a helyiségbe, amikor Lou ujjai váratlanul megindultak a billentyűkön..
Nem akartam megzavarni, ezért az ajtófélfának dőlve hallgattam a játékát. A nappaliból valami bugyuta film hangjai szűrődtek ki, amit a többiek nézhettek, de ez láthatóan őt egyáltalán nem izgatta. Mintha kizárta volna a külvilágot.
Egyszer csak más dallamba kezdett, amit pár másodperc után már fel is ismertem: Taken. Halkan énekelte a szöveget, nekem pedig egy hatalmas gombóc keletkezett a torkomban.
A szívem összeszorult, a szemeimbe könnyek gyűltek. Tudtam, hogy nekem szól.
Körülbelül a dal felénél megjelent valaki mögöttem. Gyorsan letöröltem a könnycseppeket az arcomról, és magamra mosolyt erőltetve fordultam az illető felé.
Ahogy megláttam, hogy csak Liam az, rögtön egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Alig néhány másodperc alatt ő is rájött arra, hogy mi a Louis által előadott szám, és hogy mit is jelenthet.
Szánakozva mosolygott rám, majd bátorítóan megsimogatta a hátamat.
Amikor Lou a dal végéhez ért, Liam ennyit súgott a fülembe:
- Megyek, és kiderítem, amire kíváncsi vagy.
Némán bámultam továbbra is Louist, Li szavaira csak egy hatalmas nyelés volt a válaszom.
Mielőtt észbe kaphattam volna, Liam már bent is volt a szobában, seperc alatt Lou mellett termett.
- Ha nem zavarlak, beszélgethetnénk egy kicsit. - vetette fel a teknősimádó, és Louis válaszát meg sem várva leült mellé.
- Persze. - vonta meg a vállát Lou, és a fiú felé fordult, így nekem teljesen háttal volt.
- Azért énekelted ezt, amire gondolok? - tért egyből a lényegre Liam.
- Szerintem igen. - jelentette ki Louis magabiztosan. - Tegnap este minden eszembe jutott.. - itt Li már közbe is vágott.
- Ezt nem értem! Akkor miért nem vallod be Lexának, hogy..
- Nem fejeztem be! - szólt közbe Lou. - Szóval, tegnap este minden eszembe jutott, és már tisztán emlékszem mindenre. - ennél a mondatnál egy óriási kő esett le a szívemről, a szám pedig széles mosolyra húzódott.
Hát emlékszik! - gondoltam boldogan. Igen, akkor még boldogan..
- És az, amit az előbb mondtál, az nem fog megtörténni! - folytatta Louis határozottan.
- Mi? Miért? - lepődött meg Liam.
- Azért, mert nincs mit bevallanom neki. - közölte egyszerűen. Ennél a mondatnál szinte hallottam, ahogy meghasad a szívem.
A könnyeim megsokszorozódtak, az eddigi néhány kósza csepp helyett immár patakokban mosta a sós lé az arcomat.
- Te-tessék? - Liam enyhén szólva megdöbbent. Hát még én!
- Nincs mit bevallanom Lexának. - ismételte meg Lou idegesen a számomra fájdalmas mondatot.
- De miért? Hiszen emlékszel mindenre, te mondtad az előbb! Arra, hogy nem tudott neked ellenállni, még akkor sem, amikor Harryvel volt, és..
- És ezáltal kurva lett belőle? Igen, emlékszem. - bólintott Louis. - Megcsalta, tehát nem volt hozzá méltó.
- Hogy mit mondtál rá? - Li álla lassan már tényleg a padlót súrolta. Megismétlem: Hát még az enyém!
- Kurva. Más szóval ribanc. Így érted, vagy mondjak még más szinonimákat is? - kérdezte Louis, és kezdett egyre feszültebb lenni.
Liam egy másodpercig feltűnés nélkül rám pillantott, aztán gyorsan megrázta a fejét.
- Nem kell, kösz. De hé, haver, mi ez az egész? - faggatta tovább Lout a kanálfóbiás. - Esküszöm, nem értelek! Amúgy meg, te is megcsaltad vele Eleanort régen! Talán most is, azt nem tudom..
- Ne is emlékeztess rá, jó? Undorodom magamtól, fogalmam sincs arról, hogy tehettem ilyet szegény Ellel! - vágta rá Louis.
- Te jó ég, Lou, nem vagy beteg? - fogta meg gyorsan a fiú homlokát Liam.
- Hahaha, nagyon vicces! - lökte el Liam kezét. - Komolyan beszélek.
- Nem, nem, nem! - rázta a fejét Li. - Ez nagy tévedés!
- Mi? Hogy szeretem Eleanort? Pedig így van, és nagyon boldog vagyok vele. - makacskodott Louis.
- Na, ide hallgass! - ragadta meg Liam Lou mindkét felkarját, és mélyen a szemébe nézett. - Te szerelmes vagy Lexibe, érted? SZERELMES. Oda vagytok egymásért, imádjátok a másikat. Te. Szereted. Lexát. Nagyon szereted őt, fogod?
- Na, még mit nem! - hőkölt hátra Louis.
- Figyelj, haver, ha emlékszel mindenre, akkor.. Akkor miért mondasz ilyeneket? - értetlenkedett Li.
- Azért, mert így érzek. És tudom, hogy régen Lex az ujja köré csavart, meg minden, de az még akkor volt! Számomra ő csak egy fellángolás volt, nem több, elvégre most már másképp érzek iránta. És tényleg sajnálom, hogyha ő még nem tudott tovább lépni, de.. Annak vége. - jelentette ki nyersen.
Vége.. vége.. vége.. vége.. - ez a szó visszhangzott a fejemben folyamatosan, és valószínűleg örökre kísérteni fog a rémálmaimban.
Vége.. Az nem lehet! - gondoltam kétségbeesve, szinte megszédültem a rám törő érzelmektől. Remegő ujjakkal kapaszkodtam az ajtókeretbe, próbáltam talpon maradni, és nem zokogni.. Helyesbítek: nem zokogni hangosan.
- Vége? - Liam szemei elkerekedtek a megdöbbenéstől.
- Pontosan. - bólogatott Lou. - A dal, a Taken teljesen illik rá, most már tudom. Nem értem, kinek képzeli magát, vagy éppen kinek hisz engem! És tényleg olyan, mintha végre felébredtem volna. Azt hiszem, ő egy gyönyörű hiba volt az életemben. Utólag már komolyan azt gondolom, hogy csak szórakozott velem, hogy imádott kínozni, de sosem érzett irántam igazán úgy. Most is csak azért vergődik, hogy ő maradjon az egyetlen, aki képes összetörni a szívem. De sajnos már elkésett, mert jelenleg erre ő képtelen. - zárta le Louis a témát. Illetve csak zárta volna, de Li nem hagyta annyiban.
- Haver, őszintén, mit gondolsz róla? Ezt az előbb nem mondhattad komolyan! - próbálkozott be a teknősimádó még egyszer, utoljára.
- Rendben. - sóhajtott fel megadóan Lou. - Hogy őszintén mit gondolok? Szánalmasnak tartom. Ez a beteges rajongás lassanként szinte megfojt. Megfulladok tőle! Fogalmam sincs arról, hogy miért nem érti meg végre azt, hogy engem ő már nem érdekel! Mondtam neki durván is, de nem használt! Képtelen elfogadni, hogy veszített, és ez nagyon dühít engem! Elegem van belőle, meg a gyerekes, ostoba "szerelméből"! - itt direkt idézőjeleket rajzolt a levegőbe az ujjaival.
Liam hosszú percekig emésztgette a hallottakat, Louis pedig közben nagyokat lélegzett, hogy megnyugodjon. Finoman fogalmazva belelovalta magát a végére. Csak úgy áradt belőle a szó és a mérhetetlen harag.
- Szerinted hogyan érhetném el, hogy felfogja mindezt? Persze ennél jóval kedvesebb leszek szegénykével! - váltott témát.
- Louis.. - nyöszörögte Li.
- Ne már, haver, komolyan! Érdekel a véleményed, hátha te ki tudsz találni valami okosat, ami működik is. - folytatta Lou.
- Louis.. - kezdte ismét a nyökögést Liam, és rám nézett. - Szerintem már mindent megértett és felfogott. - bökött a fejével felém, Louis háta mögé.
Láttam, ahogy Lou megmerevedik, és majdhogynem félve fordul meg. Amint megpillantott, mérgesen káromkodott egyet magában, a szemeiben pedig ijedtséget véltem felfedezni.
Szólásra nyitottam a szám, de egy hang sem jött ki a torkomon. Ellenben a könnyeim (már ha az lehetséges) megsokszorozódtak.
Louis ezt látva felpattant és odarohant hozzám.
- Lex, én nem.. én nem úgy értettem! Izé.. - túrt a hajába idegesen, az arcáról pedig lerítt, hogy gondolatban állandóan káromkodik.
- Pontosan tudom, hogy értetted. - szólaltam meg végre, és bármennyire is próbálkoztam, a hangom remegett.
A szavaim, a hangom hallatán Liam is odasietett hozzánk. Láttam rajta, hogy segíteni akar, csak nem tudja, hogyan tegye.
- Lex.. - nézett rám Lou könyörögve.
Egy nagy levegővel erőt vettem magamon, és folytattam. Folytattam, kicsit őket is idézve.
- Igazad van, sosem tudtam volna megérteni, de így ezúttal sikerült, szóval kösz. Most rájöttem arra, hogy bármilyen nehezen is próbállak, illetve próbáltalak visszaszerezni, te elfelejtettél. Végleg. Fáj, de ez van. Feladom a harcot, amit már úgysem nyerhetek meg. A szavaid mostanában sokszor szinte késként vágtak.. engem és a szívemet. Mostanra teljesen belefáradtam abba, hogy újra és újra csak összetöröd a szívem. Fáradt vagyok ahhoz, hogy még egyszer belém rúgj, ezért nem adok rá több lehetőséget. - mondtam mélyen a szemébe nézve, és igyekeztem nyugodtnak tűnni.
- Te most el fogod mondani a Tell me a lie egész szövegét? - kíváncsiskodott.
- Nem, mert úgyis tudod. Gondold csak végig, miről szól. Teljesen ide illik.- mosolyodtam el gúnyosan.
- De Lexi.. - kezdte a könyörgést ismét.
- Csak gondold végig! - kértem. - Pontosan így van most velem is, oké? Mondj bármit, csak azt ne, hogy Eleanor miatt hagysz el engem végleg! Mondd nyugodtan, hogy elcsesztem, hogy nem hallgattalak meg! Mondd, hogy nem akarod a csókom, hogy távolságra van szükséged! Mondj bármit, csak azt ne, hogy ő az, akit hiányolsz. Mert ha ő az oka annak, hogy elhagysz engem..
- ..akkor inkább tartsam meg, amit gondolok, és hazudjak. - fejezte be helyettem Lou.
- Na látod, megy ez neked! - bólintottam élesen.
- Lex, kérlek.. Én nem úgy értettem.. - nyöszörögte. Még ő nyöszörög?! Még ő?!
Az esdeklő tekintetét látva elöntött a düh. Elegem lett, most már végleg betelt a pohár.
- És még én vagyok a szánalmas?! Legalább felvállalnád azt, amit mondtál! De nem teszed, mert gyáva vagy! Egy gyáva féreg! - sziszegtem villámló szemekkel, a könnyeim még mindig patakokban folytak végig az arcomon.
- De én.. - dadogta.
- Igen, úgy van, te! Te vagy gyáva! - mordultam rá. - És te undorodsz magadtól? Hát képzeld, én is! Undorodom magamtól, amiért képes voltam ilyen sokáig áltatni magam azzal, hogy ez szerelem! Azt hiszed, hogy mindent elviselek tőled? Mert akkor nagyon tévedsz! Nem is tudom, mióta alázom már magam, de ennyi elég volt! Nálam is betelt a pohár, nem csak Liamnél! Nem fogom hagyni, hogy még jobban megalázz, Louis! Lehet, hogy szánalmas vagyok, lehet, hogy ebben igazad van, de nem tűröm tovább, hogy így beszélj rólam! Elegem van belőled, érted?! - ordítottam magamon kívül.
- Lex.. - suttogta Lou, és gyengéden megpróbálta letörölni a könnycseppeket az arcomról.
Megpróbált elgyengíteni.. De abból aztán nem eszik!
- Ne érj hozzám! - löktem el magamtól dühösen. - Azt mondtad, elfelejtettél! Nos, most már nekem is sikerült ezt megtennem! Hidegen hagysz, Tomlinson, remélem örülsz!
- Lexi.. - ismételte meg a nevem sokadszorra is. - Lexi, nem gondoltam komolyan, hinned kell nekem! Kérlek! Higgy nekem, Lex, könyörgöm!
- Jaj, fogd már be, haver! Nem hisz neked! Istenem, ezt is megértük! Nem hisz neked, VÉGRE NEM! Gyerünk, Lexa, mutasd meg neki! Végre észhez tértél! - vigyorgott Liam boldogan.
Louis szemszöge:
Lexa teste szabályosan remegett a dühtől, miközben velem üvöltözött.
De én tényleg nem gondoltam komolyan..! Én csak.. nem is tudom.. Fogalmam sem volt arról, hogy hallja, és.. A francba, ezt most igazán kurvára elcsesztem!
Liam mindeközben fülig érő szájjal, látványosan örült annak, hogy Lex kioszt engem. Élvezte, hogy Lexi végre a sarkára áll, és nem hagyja magát. De rajta kívül egyikünk sem élvezte. Sem én, sem Lexa.
Lexa szemszöge:
- Igen, Li, észhez tértem! Pont, ahogy mondtad: VÉGRE. Őrület, hogy képes voltam ennyire megalázkodni valaki miatt, aki még csak annyira sem tart, mint egy rajongóját! - nevettem fel keserűen.
- Lex, te igenis fontos vagy nekem! - bizonygatta Louis, de hiába.
Akkor, ott engem semmi sem hatott volna meg. Olyan szinten elegem lett, hogy azt el sem tudom mondani, mert nincsenek rá szavak.
- Ezt a dumát tartsd meg másnak, jó? Egyetlen szavadat sem hiszem el, hiába is próbálsz magyarázkodni! Ha csak annyit érnék neked, mint egy átlagos Directioner, akkor nem neveznél szánalmasnak az érzéseim miatt! A világ minden táján, több millió lány jár hasonló cipőben, mint én, őket miért nem tartod szánalmasnak, elárulnád?! Van, amelyikkel a büdös életben nem találkozol majd, ő mégis reménytelenül oda van érted! De szerinted ez nem szánalmas, én meg igen. Én, akit már meg is csókoltál jó párszor! Igen, én bezzeg az vagyok. Szánalmas. - egyszerűen muszáj volt ismételgetnem ezt a szót, mert még 10 perc elteltével is hihetetlennek tűnt számomra, hogy annak nevezett.
- Nem vagy az, Lexi, nem vagy az! Én.. - Lou egyre jobban kétségbeesett.
- Miért tudod az ő érzéseiket tiszteletben tartani, és miért nem tudtad megérteni az enyémeket? - ennél újra sírni kezdtem. Teljesen kiborultam.
- Lex, kérlek.. - nyúlt felém Louis, de az utolsó pillanatban megállította magát.
Tehetetlenül az égre emelte a tekintetét, nem tudott semmit mondani, vagy tenni. Egy valamiért viszont hálás voltam neki: felfogta, hogy nem akarom, hogy hozzám érjen.
Gyorsan letöröltem a könnyeim, és folytattam.
- Befejeztem! Befejeztem ezt az egész bőgős dolgot, mert egyetlen rohadt könnycseppet sem érdemelsz meg a szememből, Louis! Soha többé nem akarom rád pazarolni a könnyeim! Soha! Erősebb vagyok, mint ahogy azt hinnéd! Lehet, hogy nem vagyok magas, és néha, ha nem eszem rendesen, akkor majdhogynem kilátszanak a bordáim, de idebent olyan erős vagyok, amit te sosem fogsz elmondani magadról! - ütögettem dühösen a mellkasom. - Eddig meg sem próbáltalak elfelejteni, most viszont egyszerűen átlépek a veled kapcsolatos érzelmeim fölött! Nem érdekelsz többé, gratulálok, a határtalan bunkóságodnak meg lett az eredménye!
- Sajnálom, hogy bunkó voltam.. Én.. - hihetetlen volt, de Lou még mindig elkeseredetten küzdött a bocsánatomért. Hiába.
- Szerinted én szánalmas vagyok, te meg bunkó, most ezt is beismerted. Igazad van, ez a kettő nem illik össze. - vigyorogtam rá gúnyosan.
- Lex.. - próbálkozott be ki tudja hányadszorra. Te jó ég, ki számolja már?!
- Tudod mit, Louis? Utállak! Utállak, mert képes voltál ezt művelni velem! És utálom magam, amiért hagytam neked! Utálom magam, mert szerettelek! Utálom a tényt, hogy szerettelek! Minden veled kapcsolatos dolgot szívből gyűlölök! - kiabáltam.
- SzeretTÉL? - kérdezte döbbenten.
- Igen, múlt időben. Örülök, hogy nagy nehezen leesett a mondandóm lényege! - gúnyolódtam.
Ennek hallatán Louis már tényleg sokkolva volt, köpni-nyelni nem tudott.
- És tudod mit? Legyél boldog! Legyél boldog, bár mától kezdve értéktelen lettél! Nélkülem az vagy, bármennyire is nagyképű, amit mondok. Akár Eleanorral leszel, akár mással, sose felejtsd el, hogy engem elveszítettél! Az egyetlen embert, akibe igazán szerelmes tudtál lenni! Mindig úgy emlékezz erre a napra, hogy innentől kezdve lettél magányos és értéktelen! Elveszítettél engem, aki úgy megértett téged, ahogyan senki más. Engem, aki annyira szeretett, amennyire más sohasem fog tudni. Őszintén szerettelek, Louis, de van egy határ, amit még te sem léphetsz át. A mai nap átlépted, meg is lett az eredménye. Pokolian nagy hibát követtél ma el, remélem tudod! - néztem a szemébe lesajnálóan.
- Ne csináld ezt, Lexa.. - nyöszörögte.
- Hála az égnek, bekövetkezett az, amiben már nem is reménykedtem: ebből az egész, beteges, szerelmi kapcsolatból, vagy miből, ami köztünk van, sikerült viszonylag emelt fővel kilépnem, még ennyi átbőgött éjszaka után is. Csodálatos! - zártam le a témát. Ezúttal végleg.
Olyannyira megkönnyebbültem a Lounak való beolvasástól, hogy az leírhatatlan. Furcsa, pozitív, új érzések törtek rám.
- Tudod, milyen jól érzem most magam? - mosolyodtam el. - Talán még sosem voltam ilyen felszabadult! Szabad vagyok! Te jó ég, ha tudtam volna, hogy ez kell a megkönnyebbüléshez, akkor már régen megtettem volna! Most szabad vagyok, és boldog! Végre boldog! Azt hittem, te kellesz a boldogsághoz, de nem így van, és ennek őszintén örülök. - a végére szinte már fülig ért a szám.
- Köszönöm, Louis, hála neked, boldog lettem. - vigyorogtam rá. - Boldog, és szabad. És már egyáltalán nem kellesz, ez a legjobb az egészben!
- N-nem? - suttogta ijedten (?!).
- Nem! - kiáltottam fel mosolyogva, és megráztam a fejem. Annyira megkönnyebbültem, hogy az már komolyan meglepő volt.
- Mi nem? - érdeklődött a lépcsőn lejövő Harry.
- Semmi. - vigyorodtam el, aztán felcsillantak a szemeim. - Jaj, Hazz, jó, hogy jössz!
- Miért? - lépett közelebb mosolyogva.
- Ma este bulizni megyünk, csak mi ketten. - kezdtem mélyen a szemébe nézve.
- Eddig jól hangzik! - vigyorgott rám perverzen, és megnyalta a száját.
- Te csajozol, én pasizok. - hűtöttem le. - Aki túlságosan nyomul, azt segítünk levakarni a másikról. Áll az alku? - néztem rá kérdőn.
- Naná, hogy áll. - bólogatott fülig érő szájjal, aztán elkomorult az arca. - De várj egy percet! Az oké, hogy én leütöm azokat, akik taperolnak téged, viszont velem mi lesz? Csajbunyó lesz értem, vagy mi? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva.
- Álmodban! - forgattam meg a szemeimet nevetve. - Arra gondoltam, hogy majd azt mondjuk nekik, hogy a barátnőd vagyok, és.. - itt megcsókoltam.
Direkt élveztem, hogy Louis is látja. Bár már határozottan nem érdekel..! Asszem.. remélem..
Egyébként Harry szinte azonnal viszonozta is a csókot. Elégedetten a fenekembe markolt, mialatt közelebb húzott magához, a nyelvével pedig utat tört az enyémhez. Mindketten élveztük a csókunkat, mint általában.
- Na, így megfelel? - toltam el magamtól nem sokkal később, kíváncsian fürkészve az arcát
- Aham. - bólintott bambán.
- De szigorúan csak baráti alapon, világos, Styles? - böktem a távolba meredő, álmodozó tekintetű Hazza mellkasára.
- Világos. - kacsintott rám.
- Helyes. Akkor induljunk mondjuk 8-kor. - nyomtam egy puszit az arcára.
Miközben az ajkaim Harry bőréhez nyomtam, kíváncsian pillantottam Liamék felé. A látvány eléggé meglepett: Li döbbenten, de azért mégis boldogan figyelt minket; Louis viszont.. Legyen elég annyi, hogy ha szemmel ölni lehetne, akkor Hazz már réges-rég alulról szagolná az ibolyát. :D Bár, nem értem, hogy miért néz így, elvégre nem lehet féltékeny! Elvileg..
- Ha bárki keresne, a szobámban leszek! - indultam meg a lépcső irányába.
- Keress valami szexit estére! - csapott a fenekemre Harry.
- Harold! - förmedtem rá vigyorogva. - De amúgy oké, igyekszem. - fordultam vissza a vállam fölött, egy kacsintás kíséretében, majd eltűntem a lépcsőn.
Louis szemszöge:
Némán meredtem magam elé, és próbáltam megemészteni mindazt, amit Lexa a fejemhez vágott.. És eközben természetesen vágyakozóan bámultam a lány után.. Na igen.
- Amúgy, mi is történt idelent? Lex olyan, mintha kicserélték volna! - fordult felénk kérdőn Hazza.
- Louis az oka! - bokszolt vállba Liam vigyorogva.
- Ezt nem vágom! Ha Lou és ő végre együtt vannak, akkor miért csókolt meg engem? - értetlenkedett Harry.
- Jaj, ne legyél már ilyen sötét! - nevetett fel Liam. - Lexa kidobta őt! Csúnyán beolvasott Tommónak!
- Ne már! - röhögött fel Harold.
- De igen! Látnod kellett volna, hihetetlen volt! Utána meg úszott a boldogságban, és azóta is a föld fölött lebeg néhány méterrel! A sarkára állt, és ettől durván megkönnyebbült. Ő is, meg én is. - vigyorodott el a teknősimádó.
- Végre! - nyögött fel Harry. - Ezt is megértük! Már, bocs, Louis, ez most nem neked szólt.. - pillantott rám bocsánatkérőn.
- Szólhat neki is, ugyanis előtte meg Lou finoman fogalmazva is brutálisan megalázta szegényt. Olyanokat mondott, hogy nekem égett a pofám. - vonta meg a vállát Li.
- Szívesen behúznék neki emiatt, de láthatólag Lexi már ügyesen helyben hagyta, szóval felesleges. - nevetett Hazza.
- Mégis mit vártál tőle? Annyi minden gyűlt szegényben, csodálom, hogy eddig bírta! - helyeselt Liam.
- Apropó, Lexa.. Láttátok, hogy megcsókolt?! És még este is meg fog, mert csak úgy tapadnak rám a csajok, akik túl nyomulósak! - lelkendezett Harry, amitől engem persze szokás szerint elöntött a féktelen düh. - Jut eszembe, Louis, Liam, elő a telefonokkal!
- Miért? - kíváncsiskodott a kanálfóbiás, mialatt előhalászta a mobilját.
- Sürgősen fel kell hívnom minden lányt, aki szingli, hogy jöjjön el bulizni és nyomuljon rám! A ti telefonjaitokból is kellenek még számok! - magyarázta, mohón Liam mobilja után kapva.
- Lefizetnéd őket? - vigyorgott Li.
- Azért, hogy Lexa megcsókoljon? Naná! - ismertette a tervét boldogan Hazza.
- De hát úgy tudtam, hogy csak barátok vagytok. - szólaltam meg végre én is.
- Nocsak, mégsem némult meg! - gúnyolódott Harry. - Amúgy meg, azok vagyunk, de nálad jobban, Lou, senki sem tudhatja, hogy milyen istenien csókol!
Ebben van valami.. - ismertem be gondolatban.
- Ja, biztos. - vontam meg a vállam, közömbösséget mutatva.
- Add már ide te is a telefonod, még egy csomó dolgot el kell intéznem a buliig! - szólt rám bosszúsan Hazza.
A hátsó zsebem felé nyúltam, az anyagon keresztül megmarkoltam a mobilomat. Egy hirtelen döntéssel megráztam a fejem.
- Nincs itt, valahol elhagytam a házban. - hazudtam.
Nem adhatom oda neki! Még mit nem! Persze, majd segítek is, hogy az ÉN gyönyörűmmel smároljon! Meg a nagy francokat!
- Kár. - motyogta Harry, miközben már lázasan kutagolódott Liam névjegyzékében. - Akkor léptem telefonálni.. - indult meg a konyha felé.
Csendben álltam Liam mellett néhány percig, ami alatt végig éreztem magamon a tekintetét.
- Mit nézel? - fordultam hozzá nyersen, miután megelégeltem a 'kirakatibábuvagyok' érzést.
- A zsebedben van a mobilod. - közölte rezzenéstelen arccal.
- És? - morogtam.
- Semmi. Csak fura vagy. - vonta meg a vállát.
- Nem vagyok az! - sziszegtem.
- Ha te mondod. - veregette meg a hátam, és ott hagyott. - Megnézem, hogy mit bámulnak ennyire a többiek a tv-ben. - szólt vissza, bár hátra már nem fordult.
Dühösen felviharoztam a szobámba, és becsaptam az ajtómat. Nekidőltem, és zihálva meredtem magam elé.
- Lexi.. - suttogtam, szinte hangtalanul. - Ó, Istenem, mit tettem?! - rogytam térdre kétségbeesve.
Az arcomat a tenyerembe temettem, majd végül inkább az ujjaimmal idegesen túrtam bele a hajamba.
A farmzsebemből elővettem a telefonom, és már épp arra készültem, hogy elhajítom, amikor láttam, hogy jött egy sms-em.
" Gratulálok, aranyom, jobban ment, mint vártam! Komolyan, feldobtátok a napomat, megyek is pezsgőt bontani! K. "
- Hogy fulladnál bele a kibaszott pezsgődbe..! - szorítottam ökölbe a kezeimet.
Mérgesen felpattantam a padlóról, és a mobilomat földhöz vágva (na meg enyhén megtaposva) lerogytam az ágyamra.
Háttal ültem az ajtónak, az ablakon kinézve gondolkodtam a történteken.
- Mégis hogy történhetett ez?! - nyögtem fel magamban.
Nem akartam, hogy hallja! Dühös voltam, és nem gondoltam komolyan semmit! Ha tehetném, mindent visszaszívnék! Ennél ezerszer kedvesebb akartam lenni vele! És.. te jó ég, hogy voltam képes egyáltalán ilyeneket mondani?! Ez még úgyis durva tőlem, ha csak Liam hallotta volna! De nem, ráadásul még Lexi is ott volt közben!
Tehetetlennek éreztem magam. Sarokba szorítottak. Legszívesebben törtem-zúztam volna magam körül.. Bár látszólag nyugodtan ültem, belül talán még soha életemben nem tomboltam ennyire.
- Sosem fogok megbocsájtani magamnak, ha ezért elveszítettelek, szerelmem.. - motyogtam magam elé, a szemeimbe könnyek gyűltek.
Egyetlen egy reményem maradt: hogy ezt csak Liam megnyugtatása miatt csinálta, és hogy most így próbálkozik be nálam.. Így, hogy féltékennyé tesz Harryvel, vagy valaki mással..
De a következő beszélgetésünkből világossá vált számomra, hogy nem viccelt.. Hanem mindent teljesen komolyan gondolt.. Sajnos.
*** Eközben ***
Lexa szemszöge:
A szekrényem előtt álltam, csípőre tett kézzel, és a ruháimat nézegettem. Hirtelen azonban lejjebb tévedt a tekintetem, és a szemem megakadt valamin.. Louis pólóján.
Remegő kézzel nyúltam érte, majd óvatosan felemeltem. Némán szippantottam be Lou illatát, még egyszer utoljára, aztán az ágyamra dobtam.
Bánatosan néztem a takarómon heverő felsőt, miközben azon gondolkoztam, hogy most már mennyire nem illik ide.
Minek aludjak vele, ha többé nem érdekel a gazdája? - tettem fel magamnak a nagy kérdést.
Pár perc elmélkedés után végre sikerült döntenem a sorsáról..
És egyelőre ennyi! ^^ Remélem tetszett, bár mondjuk sejtem, hogy a tartalom nem nőtt úgy a szívetekhez.. :DD
Na, akkor még gyorsan két dolog.. Egy, a bizim elég jól sikerült! :D Bár, eddig végig kitűnő voltam, idén, nyolcadikban, év végén már becsúszott két 4-es.. ^^ Igaz, olyan ritka komoly tantárgyakból, mint a tesi meg az infó XDD Néhány osztály társam konkrétan kiröhögött, amikor megtudta, hogy ezen ment el a kitűnőm :DD Jól van, na, futni mindig is gyűlöltem, hát még a kötélmászás.. :'D
Második dolog, amikor a mai nap előtt utoljára írtam a részt, voltam olyan hülye, hogy előtte elolvastam a kommenteket.. A legutóbbi részhez érkezett 6. komi enyhén szólva felbaszta az agyam (néha, amikor nem vagyok jó passzban, még a szokásosnál is rosszabbul érint a negatív kritika..), szóval, utólag belegondolva jobb is, hogy nem úgy írtam meg a fejezetet, mert akkor lehet, hogy dühömben még ki is nyíratom Louist Lexivel :DD Na, mindegy, ennyit erről.
Amúgy szerintetek mit döntött végül Lexa? Megy a póló, vagy marad? :D
Ó, és komizzatok, csillagozzatok pls! :)) (azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy ezekkel nagyban tudtok engem arra ösztönözni, hogy siessek, ami már csak azért is jöhetne jól nektek, mert jövő héten nyaralok és maximum telefonról tudok felnézni, vagyis nuku rész :$$) <333
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése