Na, meghoztam a részt :) Azért siettem vele, mert szombaton egész nap nem leszek gép közelbe, és holnap sem biztos, hogy tudok újat írni. Vasárnap viszont hozom 'A randiig vezető eseménydús út 2. részét', vagyis a 114. fejezetet.
A rész második fele Louxás inkább - mármint a jobb fajta, nektek bejövős Louxára gondolok :D -, és a következő fejezet eleje is biztosan az lesz ;)
Egyébként kicsit belelovalltam magam az írásba, mert nem tudtam abbahagyni, így a 'rövid' rész helyett egy 18 oldalas, több mint 5400 szavas miniregényt írtam! :DD Ezt imádom a legjobban, amikor megszűnik a világ, és csak írok! :3 Viszont 6:20 van, és jó lenne aludni, mielőtt 9-kor felkelek, mert elutazunk a mamáékhoz :D Szóval előre is sajnálom a helyesírási/gépelési hibákat, ha odaértünk kijavítom őket! ;) Most már nincs időm átnézni, mert ha anya felkel és meglátja hogy le sem feküdtem, akkor nekem végem :$$
Na, befogom, jó olvasást! I hope u like it! :D <3
Lexa szemszöge:
- Hát mert.. Holnap este randim lesz! - jelentettem ki büszkén, fülig érő szájjal.
- Hogy micsoda? - pattantak fel elkerekedett szemekkel egyszerre mindannyian. És bár kivétel nélkül felálltak, az arcukból ítélve a reakciójukhoz társuló érzelmek mégsem egyeztek meg.. Sőt..!
- Mégis kivel?! – kiáltott fel egyszerre a bátyám, Harry és Louis. Igen, Louis is! Hogy mi van?!
- Egy sráccal. – vontam meg a vállam ártatlanul mosolyogva, és leültem Niall mellé.
- Mi a neve? Rendes? Hol dolgozik? – kezdte el azonnal a bátyám a srác személyes adatainak begyűjtését.
- Ú, és jól néz ki? – fordult felém vigyorogva Danielle és Tori.
- Annyira, hogy az már fáj. – bólogattam széles vigyorral az arcomon, Niall aggódó tekintetét maximálisan figyelmen kívül hagyva.
- Na, mesélj! – kíváncsiskodtak tovább türelmetlenül a lányok.
- Hát.. Iszonyú magas. – kezdtem bele. Igen, iszonyú magas, sokkal magasabb, mint Louis.. Rólam meg már ne is beszéljünk! Lounál körülbelül másfél fejjel lehet magasabb, nálam meg vagy két és féllel.. Hát igen, én törpe vagyok. Vagy inkább félig-ír manó? :D (Lexa anyukája angol – a szerk.)
- És még? – faggatott Dani.
- Nagyon izmos. – folytattam. Igen, nagyon izmos, majdnem annyira, mint Louis.. De azért csak majdnem! Loun rohadt sok izom van, több, mint bárkin, akit ismerek.
- Ahh.. – sóhajtott fel vigyorogva Vic.
- És elképesztően helyes. – mosolyogtam. Igen, elképesztően helyes, de Louist azért meg sem közelíti.. Azért, mert Lounál nincs hely- Ebből elég!
Na jó, mégis mi a fene bajom van?! Miért mérem össze mindenhogy Louissal?! Hiszen ő már a múlt!
- Tori, drágám, ez azért fájt. – jegyezte meg a szépfiú bánatosan, és csalódottan markolászta a felkarját.
- Jól van, na, bocsi. – ült az ölébe a barátnőm. – Tudod, hogy szeretlek.
- Tudom, de akkor is. – sajnáltatta magát Zayn.
Erre Vic megforgatta a szemeit, és engesztelésképp megcsókolta a barátját. Hát, Zaynie-t ismerve ez biztosan hatni fog! A perverz mindenit neki! :D
- A nevét még mindig nem tudjuk, húgi. – szólt közbe a bátyám.
– Gyanítom, Niall, hogy Lexa arra már nem is emlékszik, a gyerek testén kívül más nem hiszem, hogy megmaradt neki.. – kapott az alkalmon Zayn szemtelenül. Hurrá, újra a régi! :D
- Kurva humoros! – mondta Harry bosszúsan.
- Ja, kibaszottul vicces vagy, haver. – értett egyet Louis dühösen.
- Tomnak hívják. – fordultam a mellettem ülő Niallhöz, az előbbi beszólásokkal mit sem törődve. Lehet, hogy mégis kellett volna figyelnem Hazza és.. és főképp Louis reakciójára?
- Na és, a többi kérdésemmel mi lesz? – vonta fel a szemöldökét a bátyám.
- Jó, legyen. – adtam meg magam. – Tom szerintem annyi idős lehet, mint Louis, esetleg 1-2 évvel több. Ezt majd megnézem a neten, ha annyira érdekel. Azon kívül modell, együtt volt fotózásunk.
- Modell?! Egy ficsúrra cserélsz le?! – döbbent meg őszintén Hazza.
- Ugyan, Harry. – nevettem fel.
- Már nem azért, de ez most komolyan fájt. – fonta keresztbe a mellkasa előtt a karjait sértődötten.
- Érdekes, biztos, hogy modell? – kérdezte Lou gúnyosan. – Csak mert amikor benéztünk hozzád Ellel, nem volt ott senki..
- Épp a haját csinálták Tomlinson, ha tudni akarod. – vágtam vissza.
- Na, és miben pózoltál vele? – aggodalmaskodott Niall.
- Az a része nem fog tetszeni túlságosan.. – vigyorgott Louis tovább gúnyolódva.
- Ha érdekel, őt kérdezd! – böktem a fejemmel Loura, önelégülten vigyorogva.
- Ezt most nem értem.. – rázta meg a fejét a bátyám.
- Louis lefotózott átöltözve, nyilván azért, hogy lásson valami szépet is, ha már egyszer Eleanorral jár. – vigyorodtam el győzedelmesen.
- Elt hagyd ki a dologból! – förmedt rám Lou.
- Ezer örömmel, amint kitörölted a fehérneműs képemet a telefonodból! – emeltem fel én is a hangomat.
- Állj, fehérneműs?! – fehéredett el Niall.
- Igen.. – vallottam be halkan.
- És ez az ökör meg lefotózott.. – lassacskán kezdett a bátyámnál is összeállni a kép.
- Király, muti! – vidult fel Harry.
- Anyám.. Már el is felejtettem milyen szexi vagy így.. – bámulta Louis mobilját nyál csorgatva a göndör hajú.
- Add azt ide! – tépte ki a kezéből Niall mérgesen. A dühe csak fokozódott, amint meglátta a képet.
- És ő.. khm.. boxerben volt? – szólt közbe Danielle kíváncsian.
- Hát.. igen. – pirultam el.
- Szóval ezért volt ilyen részletes a testének bemutatása.. – világosodott meg Zayn.
- Mivel órák hosszat álltam tőle néhány centire, volt időm megfigyelni. – nevettem fel kínomban.
- Te komolyan egy nyálgépet ölelgettél órákig?! – akadt ki ismét Harry.
- Hé, szálljatok már le róla! – védtem meg Tomot. – Akit érdekel, annak szívesen megmutatom a képeit, biztos sok fent van az interneten. – ajánlottam fel.
- Szuper! – vigyorodott el azonnal Tori és Dan. Na igen, a lányok kíváncsiságában egy percig sem kételkedtem. :D
- Én is megnézem, fel kell mérnem az erőviszonyokat. – jelentette be Hazza ünnepélyesen.
- Jaj, Harry, hagyd már! – böktem oldalba nevetve.
- Amúgy szerintem mindenki megnézi. – jegyezte meg a bátyám. – Egy pillantásba senki sem hal bele.
- Én felmegyek, buzikat nem bámulok. – állt fel Louis unottan.
- Ezt nagyon nem kellett volna, Tomlinson! – sziszegtem, majd villámgyorsan felpattantam, és utána siettem.
- Mégis mi bajod van?! – estem neki azonnal.
- Nekem? Neked! Neked mi bajod van, Lexa?! – kérdezett vissza dühösen.
- Azt még tolerálom, hogy nem érdekel Tom, meg hogy szerinted ficsúr, esetleg nyálgép.. De hogy buzi?! Mégis hogy merészeled?! Átvetted Eleanor beteges baromságát Cole-lal kapcsolatban?! Mert ha igen, csúnyán megjárod, Tomlinson! Van, amit az én gyomrom sem vesz be, és az embereket a másságukért való elítélés, na az pont ilyen! – morogtam.
- Jól van, higgadj le, Lex. – tette a vállamra a kezét. – Nem buzi. Cole pedig jó fej, egyszer régebben már beszélgettem vele.
- Gondolom, erről a barátnőd nem tud.. – jegyeztem meg vigyorogva.
- Nem. – rázta meg a fejét mosolyogva. – Sajnálom, nem úgy értettem. De egyébként igazad van, tudhattam volna, hogy mennyire a szíveden viseled ezt az egész másság-dolgot.
- Kösz. – mosolyodtam el hálásan. Mondhatjuk, hogy megtört a jég, mert hosszú idő óta először mosolyogtam Louisra őszintén.
- Tényleg ne haragudj, de inkább nem nézném meg.. – indult el a lépcső felé.
- Miért? – kíváncsiskodtam.
- Mert azt meg az én gyomrom nem venné be. – jegyezte meg csendesen, és felment.
Értetlenül néztem utána, miközben akaratlanul is a vállamat fogtam. Akkor, ott állva, fel sem tűnt, hogy még mindig bizsereg a bőröm Lou érintése nyomán.
Végül kínosan megráztam a fejem, és visszamentem a nappaliba.
- Na, minden rendben? – kérdezte aggódva Liam.
- Megöltétek egymást? Pontosabban, mivel te itt vagy, meggyilkoltad őt? – vigyorgott Zayn.
- A-azt hiszem minden oké. – mosolyodtam el csendesen.
Amíg bepötyögtem az elém rakott gépen a keresőbe azt, hogy ’Tom Silverman’, gondolatban egészen máshol jártam. A fejemben közben végig egyetlen kérdés lebegett: Vajon miért mondta azt Louis, hogy nem veszi be a gyomra Tomot –mert gondolom rá értette- ?
*** Eközben ***
Louis szemszöge:
Fájó szívvel sétáltam fel az emeletre, annak tudatában, hogy a szerelmem épp a holnap esti randi partnerét nézegeti a többiekkel.
Ez rohadtul nem fair! – dühöngtem gondolatban, tehetetlenül. – Mégis ki a faszom az a gyerek?! És hogy merészeli randira hívni az ÉN Leximet?! Ez kész! A pofátlanság teteje! És mégis hogy a francba akadályozzam meg, hogy elmenjen holnap este az én gyönyörűm?!
Akaratlanul is megremegtem, ahogy ismét meghallottam a kiabáló hangját a fejemben.
„ [...] Gyorsan letörölte a könnyeit, és folytatta.
- Befejeztem! Befejeztem ezt az egész bőgős dolgot, mert egyetlen rohadt könnycseppet sem érdemelsz meg a szememből, Louis! Soha többé nem akarom rád pazarolni a könnyeim! Soha! Erősebb vagyok, mint ahogy azt hinnéd! Lehet, hogy nem vagyok magas, és néha, ha nem eszem rendesen, akkor majdhogynem kilátszanak a bordáim, de idebent olyan erős vagyok, amit te sosem fogsz elmondani magadról! - ütögette dühösen a mellkasát. -Eddig meg sem próbáltalak elfelejteni, most viszont egyszerűen átlépek a veled kapcsolatos érzelmeim fölött! Nem érdekelsz többé, gratulálok, a határtalan bunkóságodnak meg lett az eredménye! ”
Ez a visszaemlékezés számomra tényleg ritka fájdalmas volt. Fájt, mert megtette. Továbblépett. És fájt, mert igaza volt. Az igazság pedig, ahogy azt mondani szokták, fáj.
Igaza volt, és nem csak abban, hogy nem érdemlem meg a könnyeit, hanem minden másban is, amit a fejemhez vágott aznap. Bár, hozzá kell tenni, hogy csak az ő szemszögéből volt igaza, az enyémből nézve nem (annyira).
Igaza volt, és nem csak abban, hogy nem érdemlem meg a könnyeit, hanem minden másban is, amit a fejemhez vágott aznap. Bár, hozzá kell tenni, hogy csak az ő szemszögéből volt igaza, az enyémből nézve nem (annyira).
- Tudom, hogy erős vagy, gyönyörűm.. – suttogtam magam elé. – De bármennyire is szeretném, te sem vagy sebezhetetlen.. Pedig örülnék neki, mert akkor sem én, sem más nem bánthatna téged. De sajnos nem vagy az.. És éppen ezért van szükséged rám. Azért, hogy legalább olyankor megvédjelek. – itt elcsuklott a hangom.
Tényleg tisztában voltam azzal, hogy hatalmas lelki ereje van, de nagyon jól tudtam, hogy két esetben ő is tehetetlen. Akkor, amikor valaki az anyjáról, illetve a gyerekéről beszél. Mint például múltkor El, ahogy felhozta az anyját, Lexának egy hang sem jött ki a torkán.
A másik olyan eset, ahol képtelen védekezni, az az, amikor valaki megpróbálja erőszakosan a magáévá tenni. Akár csak, ha visszagondolunk még a Hawaii előtti időkre, arra, amikor Zayn holtrészegen rátámadt. (Bár, akkor szerencsére volt még annyi lélekjelenléte, hogy eszébe jusson, hogy ott vagyok, szóval kiabálhat nekem..) Vagy most, amikor Chris és Max kiszolgáltatott állapotban rajtaütöttek a kórházban. Gyenge volt, és tehetetlen, főleg miután megtudta, hogy mit akarnak tőle. Leblokkolt a sokktól, képtelen volt védekezni, ellenállni, vagy segítséget kérni. Maximum sírva könyöröghetett, de ennyi. Még csak belegondolni is rossz abba, hogy mi történhetett volna, ha nem jut eszembe annak a két mocsoknak a beszélgetése.. Ha nem jut eszembe, és nem szólok Dr. Parkernek.. ha ő nem rohan oda és üti le azokat az undorító férgeket.. nos, akkor valószínűleg arra értünk volna vissza a kórterembe, hogy Chris éppen tövig benne van szegényben, ő meg könnyes szemekkel –rosszabb esetben ájultan- tűri, hogy azt tegyék vele, amit csak akarnak. Eddig tehát abszolúte bizonyított az a tény, hogyha valaki ilyen módon akarja bántani, és én nem avatkozom közbe, akkor védtelen. Szóval minden ilyen esetben teljesen ki van szolgáltatva a támadója jóindulatának és.. és nekem. Már pedig az, aki megtámadja, nem hiszem, hogy utána jóindulatú lesz vele.. Nem, az úgy azért eléggé logikátlan lenne, igaz? Vagyis maradok én, mint egyetlen menekülési esély. Lexnek szüksége van rám, akár tetszik neki, akár nem. Pont.
A másik olyan eset, ahol képtelen védekezni, az az, amikor valaki megpróbálja erőszakosan a magáévá tenni. Akár csak, ha visszagondolunk még a Hawaii előtti időkre, arra, amikor Zayn holtrészegen rátámadt. (Bár, akkor szerencsére volt még annyi lélekjelenléte, hogy eszébe jusson, hogy ott vagyok, szóval kiabálhat nekem..) Vagy most, amikor Chris és Max kiszolgáltatott állapotban rajtaütöttek a kórházban. Gyenge volt, és tehetetlen, főleg miután megtudta, hogy mit akarnak tőle. Leblokkolt a sokktól, képtelen volt védekezni, ellenállni, vagy segítséget kérni. Maximum sírva könyöröghetett, de ennyi. Még csak belegondolni is rossz abba, hogy mi történhetett volna, ha nem jut eszembe annak a két mocsoknak a beszélgetése.. Ha nem jut eszembe, és nem szólok Dr. Parkernek.. ha ő nem rohan oda és üti le azokat az undorító férgeket.. nos, akkor valószínűleg arra értünk volna vissza a kórterembe, hogy Chris éppen tövig benne van szegényben, ő meg könnyes szemekkel –rosszabb esetben ájultan- tűri, hogy azt tegyék vele, amit csak akarnak. Eddig tehát abszolúte bizonyított az a tény, hogyha valaki ilyen módon akarja bántani, és én nem avatkozom közbe, akkor védtelen. Szóval minden ilyen esetben teljesen ki van szolgáltatva a támadója jóindulatának és.. és nekem. Már pedig az, aki megtámadja, nem hiszem, hogy utána jóindulatú lesz vele.. Nem, az úgy azért eléggé logikátlan lenne, igaz? Vagyis maradok én, mint egyetlen menekülési esély. Lexnek szüksége van rám, akár tetszik neki, akár nem. Pont.
*** 1 órával később (kb. este 8 körül) ***
Lexa szemszöge:
A lányok totál odavoltak Tomért, amin persze Zayn megint besértődött, Tori meg nem győzte kiengesztelni. De végül azért csak sikerült, szóval szent a béke náluk.
Liam a szépfiúnál ezerszer jobban kezelte a dolgot, ő egyszerűen közölte velem, hogy választhattam volna sokkal rosszabbat is. Nála ez így annyit jelentett, hogy ’Gratulálok!’ De ezt persze a világért sem mondta volna ki hangosan, mert még félreértették volna a többiek, vagy hasonló. Meg valószínűleg nem akart más pasikat dicsérni Danielle előtt, hátha ott hagyja az illetőért (Ami abszolút lehetetlen, tekintve, hogy Dannel imádják egymást). Én könnyen elnézem neki a dolgot, mert tudom, hogy sajnos szegény Linek sosem volt sok önbizalma.
Na de most, vissza a jelenbe:
Ahogy Louis is lejött, a fiúk megszavazták, hogy valami borzalmas horrorfilmet nézzünk este. Hip-hip-hurrá!
- Lexa, te ugye nem fogsz félni? – kérdezte vigyorogva Zayn, mialatt még jobban magához szorította Torit.
- Nem. Az ijesztő filmek sosem hatottak meg különösebben. – vontam meg a vállam közömbösen. (Ez a mondata majd később még előjön, most legyen elég annyi, hogy „She’s not afraid” ;D – a szerk.)
- Ja, régen is mindig ezt mondtad, aztán az első tíz perc után hangosan visítva bújtál hozzám! – vigyorodott el Liam.
- Jól van, na, akkor 14 éves voltam! – duzzogtam.
- Attól még most is lehet, hogy te leszel a leghangosabb! – piszkálódott Zayn.
- Húgi, kivel akarod nézni a filmet? – mosolygott rám Niall.
Tudtam, hogy kihez van lehetőségem hozzábújni: a bátyámhoz, Harryhez és.. és Louishoz.
- Öö.. veled? – nyöszörögtem.
- Szeretlek. – húzott magához Niall, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Én viszont nem. – nyafogott a göndör hajú. – Ma emberszámba se veszel! – sértődött be teljesen.
- Jaj, Hazz, ne haragudj.. – simítottam meg a vállát bocsánatkérően (ugyanis ő ült a másik oldalamon).
- Jó, de.. Ne nézz már így, mert nem tudok haragudni! – nevetett fel Harry a boci szemeim láttán.
- Tudod, hogy nagyon imádlak, Hazzám. – pusziltam meg az arcát.
- Basszus, Lexa, te aztán értesz a pasikhoz! Főleg az olyan nőcsábászokhoz, mint Harry! – röhögött fel Zayn.
- Ezt kikérem neki, az ő nevében is! – csattantam fel. – Hazz nem nőcsábász!
- Köszi, bébi. – vigyorodott el Harry.
- Látod, ennyi kell, és máris kenyérre tudod kenni! – vihogott a szépfiú. – Tökéletesen alkalmazod a se-veled-se-nélküled taktikát.
- Ez nem igaz! Hazz csak a barátom, ezzel ő is tisztában van! Semmilyen taktikát nem alkalmazok vele szemben! – szálltam vitába.
- Na, persze. Hol ellököd magadtól, mint ma, hol meg csókolgatod, mint tegnap este. – magyarázta türelmesen Zayn.
- De az utóbbi engem egyáltalán nem zavar ám! – szólt közbe Harry vigyorogva.
- Fogadok, még párszor eljátsszátok ezt, és az ágyban köttök ki, annyira egymásba gabalyodtok.. – röhögött tovább a szépfiú.
- Én benne vagyok! Azért bármit elviselek! – ragyogtak fel Hazza szemei. Aztán a tekintete találkozott a bátyáméval, és egy nagy nyelés kíséretében csak ennyit mondott – Vagyis.. izé.. jó lenne, meg minden.. É-és ne aggódj, Nialler, védekeznénk.. – hebegte.
- Örülök, hogy ilyen könnyűvérűnek gondoltok! – háborodtam fel. – Már megbocsáss, Hazz, de nem terveztem veled semmi ilyet, és ezt te is tudod nagyon jól. Kérlek, ne hallgass Zaynre, nem tudja, mit beszél!
- Miért, Lex, kinek tartogatod magad? Tomnak? – vihogott a szépfiú.
- Nem tartogatom magam senkinek, csak éppen.. Na jó, lehet, hogy tartogatom magam, de.. izé.. – vörösödtem el.
- Várj, kitalálom.. talán a nagy Ő-nek? – vigyorgott Zayn szemtelenül.
- Például. – bólintottam mérgesen.
- Nem baj az! – védett meg Niall. – Sőt!
- És ki a nagy Ő, Lexi? – kérdezte pimaszul Zaynie.
- Valaki biztos. – vontam meg a vállam. Louis.. Muszáj volt ránéznem ennél a kérdésnél. Egyszerűen nem bírtam megállni. Pedig kár volt, hogy megtettem.. mert engem bámult. Nagyon. És így különösen nehéz volt elfordulnom pár másodperc után, hogy elkerüljem a feltűnést. Hiába, a kék szemei még akkor is varázslatosak, ha haragszom rá.. Állj, ilyet nem mondhatok! Főleg nem Vele kapcsolatban!
- Még nem találkoztál vele? – kíváncsiskodott Harry, a tekintetéből pedig rögtön tudtam, hogy Loura céloz. Na jó, abban, hogy rájöttem, elég nagy szerepet játszott az is, hogy rábökött a fejével az előbb említettre.. De ez részletkérdés. :D
- Sosem lehet tudni, hogy láttam-e már. – mosolyodtam el zavartan.
- És ha tippelned kéne azokból, akiket láttál, kit mondanál? – húzogatta a szemöldökét Zayn vigyorogva.
- Azt nem kötöm az orrodra! – nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Tehát van jelölted. Ez igen, szép munka. – vihogott győzedelmesen.
- Egyszer még megfojtalak, Malik, remélem tudod! – sziszegtem.
- Én is szeretlek. – vigyorodott el. – Amúgy tudod, mit nem értek?
- Mit? – emeltem égnek a tekintetem.
- Azt, hogy miért tartogatod magad. Úgy értem, nincs miért, mert már nem vagy szűz, meg ilyenek.. A következő már így is minimum a második alkalmad lenne!
- Sokkal több. – suttogtam elhaló hangon.
- Jó, de ha egynek vesszük azt, amikor.. tudod. Úgy is már a második lenne, szóval nincs mit őrizgetned.. – magyarázta.
- Akkora egy bunkó vagy, remélem tisztában vagy vele! – mordult rá Louis.
- Most miért? Én csak kérdeztem valamit! – értetlenkedett a szépfiú.
- Fogalmad sincs arról, hogy Lexa mit élhetett át! – förmedt rá.
- Mintha neked lenne! – vágott vissza Zayn.
- Nekem sincs, nem azért mondtam, csak jó lenne, ha észrevennéd magad! – kiabálta Lou vörös fejjel.
- Fiúk, elég.. – nyöszörögtem.
- Nem! Zayn egy seggfej! – morogta Louis dühösen.
- Haver, mi a franc bajod van?! Lexi.. – itt Lou beléfojtotta a szót.
- Lexiről le lehet szállni! Biztos vidám, amiért erről beszélünk! Nézz csak rá, mosolyog?! Mert szerintem nem! – mutogatott felém indulatosan.
- Jó, bocsi, Lex.. – adta fel inkább a szépfiú.
- Szerintem Lexának maximálisan igaza van, ha tartogatja magát. – ült vissza a helyére Louis. – Időbe telhet olyan fiút találni, aki megérti, hogy fél, ha hirtelen közeledik hozzá. Ilyen téren szerintem igenis sérülékeny szegény, szóval elő ne merd hozni ezt a témát még egyszer, Malik! Lehet, hogy neked nem volt nagy dolog a második alkalom, de neki az lesz, akár akarja, akár nem! Ha megtörténik, akkor fog újra teljesen megbízni valakiben. Számára biztos, hogy fordulópont lesz, mert soha, senkit sem engedett még olyan közel magához, mint majd azt a szerencsés srácot. Hangsúlyozom, életében először fog valakit is közel engedni magához! Az első alkalommal nem akarta, hogy közeledjenek hozzá, az az akaratán kívül történt! És bármit is mondjon, szerintem nagyon mély nyomott hagytak benne a történtek, szóval arra kérlek, Lex, hogy mielőtt megtennétek, szólj nekem.. Szólj, hogy el tudjak beszélgetni azzal a fiúval. Azt akarom, hogy tudja, hogy tisztában legyen azzal, hogy mekkora lehetőséget kapott.. Lehetőséget, és ajándékot.. Mert ha megbízol benne annyira, hogy odaad magad neki, az hatalmas ajándék. Sokkal nagyobb, mint hogy mondjuk, hogy Tori megbízik ebben az idiótában annyira, hogy megbaszhassa.. Már bocs, Vic, de ez az igazság.
- Köszönöm.. – suttogtam elcsukló hangon, a meghatottságtól könnyes szemeim miatt pedig már csak homályosan láttam Louist.
- Hát húgi.. – törte meg a csendet végül a bátyám. – Ilyen fiút kell találnod. Ilyet, mint Lou.
- Olyat, mint Louis? – kérdeztem vissza zakatoló szívvel.
- Vagy esetleg éppen Louist? – tette fel a fejemben ismétlődő kérdést Liam. Kimondta helyettem, ami miatt rettentő hálás voltam neki.
- Dehogyis! – vágta rá Niall.
- Oké.. ez most nem tiszta. Elmagyaráznád úgy, hogy én is értsem? – pillantottam rá kérdőn.
- Csak abban hasonlítson Louisra, hogy ebben a témában így gondolkodik. – mondta a bátyám.
- Tehát máshogy ne. – gondoltam tovább a hallottakat.
- Pontosan. – mosolyodott el Niall. – Már bocsi, Lou, de szerintem Lexához teljesen másféle fiú illik..
- Milyen? – érdeklődtem kíváncsian. Milyen, ha nem olyan, mint Louis?
- Olyan, aki tényleg megbecsül. – simított végig az arcomon gyengéden.
- Én megbecsülném! – horkantott fel sértetten Lou.
- De úgy értem, nem csak az ágyban. – vigyorgott rá Niall.
- Nem csak az ágyban becsülném meg! – kiáltott fel Louis mérgesen.
- Te túl hülye vagy az én hugicámhoz, fogadd el, haver. – csóválta a fejét a bátyám.
- E-ez nem is.. nem is igaz.. – motyogta Lou.
- Ha Louis hülye, akkor én meg zakkant vagyok. – álltam ki a répaimádó társam mellett.
- Ne butáskodj, Lexi, te jobb vagy, mint ő. – mosolygott rám Niall.
- Ezzel messzemenőkig egyetértek! – szólalt meg Liam. – Jobbat érdemelsz nála.
- Kösz.. – sziszegte megsemmisülten Louis.
- Jól van, na, az előbbi monológod azért szép volt. – villantott egy mosolyt Li szegény felé.
- Mit szép?! – pattantam fel. – Egyszerűen csodálatos volt. – mosolyogtam Louisra, aki erre elpirult.
- Gyere, kapsz egy puszit. – ültem le szorosan mellé, és egy cuppanós puszit nyomtam az arcára.
- Tényleg így gondolom. – súgta a fülembe.
- Köszönöm. Komolyan, nagyon.. – bizonygattam, majd megöleltem.
A vállába fúrtam a fejem, és némán könnyezni kezdtem. Hihetetlennek tűnt számomra, hogy valaki ennyire megérti és átérzi a helyzetem. Annak idején én is pontosan arra jutottam, mint most Louis. Fordulópont lesz az életemben, mert soha senkit sem engedtem még be a falaim mögé..önszántamból. Ez az utolsó szó a kulcs.
- Louis, indítsd el a filmet, hadd nézzük tovább. – kérte Liam, mire gyorsan elhúzódtam Loutól. (Már néztünk a filmből majdnem 20 percet, amikor Zaynnel veszekedni kezdtem, és ezért megállították.)
- Tessék. – nyomta meg Louis a nála lévő kapcsolón a ’Play’ gombot. A hangjában akaratlanul is meghallottam egy kis bosszúságot, és be kell, hogy valljam, jól esett. Épp úgy, mint az előbbi ölelése.. Mi van velem?!
- Na, mit mondasz? – nézett rám félve.
- Azt, hogy mindenképp bemutatom majd neked azt a fiút, ha tudom. – mosolyodtam el.
- Hogy érted, hogy ’ha tudom’? – vonta fel a szemöldökét.
- Öö.. nem érdekes.. – pirultam el. Miért, Louis, hogyan mutassalak be saját magadnak, ha esetleg valami csoda folytán mégis a te karjaidban kötnék ki?!
- Csak nem úgy érted, hogy..? – vigyorodott el, én pedig még jobban elvörösödtem.
- Elég, ha én tudom, hogy hogyan értem. – nyöszörögtem.
- Ahogy szeretnéd. – mosolygott rám.
- Lezárhatnánk a dolgot? – kértem, zavaromban idiótán nevetgélve. Kínomban még az ujjaimat is elég erősen tördeltem az ölemben pihenő kezeimen.
- Hé, még a végén eltörnek! – fogta meg a kezem nevetve Louis, hogy leállítson.
Ahogy az ujjai az enyémek köré fonódtak, akaratlanul is a szemébe néztem.
Lou ragyogó szemekkel mosolygott rám, amitől én totálisan zavarba jöttem, és lehajtottam a fejem.
Felnevetett a reakciómon, és magához ölelt.
Igyekeztem nem unottan, hanem érdeklődve a képernyőre bámulni, de valahogy nem kötöttek le a földből előmászó zombik.
- Húgi, akkor ott maradsz? – kíváncsiskodott a bátyám. A hangja finoman szólva is váratlanul ért.
- Ja, nem.. izé.. én csak.. – pirultam el Louis karjaiban.
- Oké, amíg eldöntöd, hogy mit akarsz, addig elmegyek kajáért. – állt fel röhögve Niall.
- L-Lou? – kérdeztem félve.
- Mi a baj? – mosolygott rám kedvesen.
- Illetve hagyjuk, inkább nézd nyugodtan a filmet, ha érdekel.. – gondoltam meg magam.
- Vissza akarsz menni a bátyádhoz? – súgta a fülembe a kérdést.
Nem. Pedig kéne.. – gondoltam bosszúsan. Bosszús voltam, mert Louisnál akartam maradni, és bosszús voltam, mert vissza kellett mennem Niallhöz. Ez van, vegyes érzelmek/gondolatok. Hurrá, tiszta szerencse, hogy minden egyértelmű! Pff..
- Vissza kellene? – szólaltam meg nagy nehezen.
- Kérdezed vagy mondod? – mosolygott rám.
- A-azt hiszem.. – dadogtam. – Azt hiszem, hogy.. kérdezem. – sóhajtottam fel végül.
- Cseles. – bólogatott vigyorogva. – Azt akarod, hogy én döntsek helyetted.
- Hát.. kérlek. – próbálkoztam.
- Menj vissza, ha szeretnél. De itt is maradhatsz. Én is megvédelek, nyugi. – kacsintott rám, amitől akaratlanul is megduplázódott a szívverésem. A francba!
- Öö.. a legjobb, ha nézem a filmet, és közben kitalálom.. – nyöszörögtem.
- Csak nyugodtan. – puszilta meg a homlokom.
Mivel szerencsére Niallnek elég sok időbe telt a magának szánt 5 (!) tál popcorn elkészítése, így még majdnem 10 percet Lou ölelésében töltöttem. Na most, ez a néhány perc a következővel telt:
Először is, az előbbiekkel ellentétben, most szinte azonnal belefeledkeztem a filmbe, és sajnos rögtön előjött a legutáltabb barátom is: a félelem.
- N-ne menj oda, és ne nyisd ki a szekrényajtót.. – ismételgettem szegény ártatlan csajszit bámulva.
- Én ezt nézni sem bírom.. – temettem az arcom Louis vállába kétségbeesetten.
- Mi történik? – motyogtam a pólójába kíváncsian, tekintve, hogy még mindig ugyanaz a rémesen izgató (nem félreérteni, csak fáradtan nem jutott eszembe jobb szó xdd – a szerk.) zene ment.
- Most? Még mindig a szekrény felé sétál.. Most megfogja az ajtaját.. Kinyitotta.. és.. – abban a pillanatban velőt rázó sikoly hallatszott, meg ijesztő hörgés. Az utóbbi a szekrényben bujkáló zombitól származott. Na igen.. Sablon film, de nekem ijesztő. Még úgy is, hogy előre tudtam, hogy szerencsétlen lány belenéz a szekrényébe.. Fájdalmasan béna vagyok, ez van.
- Shh.. – csitított Louis nevetve, és erősen szorított magához.
- Nem szeretem a horrorfilmeket. – közöltem vele, majd elnevettem magam.
- Azt látom. – simított végig az arcomon.
- Pedig volt egy időszak, amikor nem ezektől féltem, hanem valami egészen mástól.. – vallottam be. Nem pirultam el, mert tudtam, hogy lehetetlen, hogy ezt kitalálja. Akkoriban, amikor megismertem őket, az iránta érzett megmagyarázhatatlanul erős érzelmeim ezerszer rémisztőbbek voltak, mint egy rakás zombi-film együttvéve. Ugyan honnan jönne rá erre?!
Louis szemszöge:
Nem hiszem, hogy sejtette, de vettem a célzást. Tudtam, hogy volt egy olyan dolog, amitől nem rég rémesen félt.. Szerelmesnek lenni. (még mindig figyelem, „She’s not afraid” !! :D – a szerk.) Az biztos, hogy jesztőbb volt neki, mint ez a film. Ha akkor látja, tuti nem rémül meg. Most viszont, hogy túl van a szerelembe esésen –meg talán a belőlem való kiszeretésen is.. A fenébe!-, most már ettől fél, és nem a szerelemnek hívott csodálatos érzéstől. Így jártam.
Lexa szemszöge:
Amikor visszatért a bátyám, furán bámult engem és Louist. Nem akarta elhinni, hogy még nem ültem vissza az ő helyére, amíg távol volt.
Velem ellentétben Lou vette a célzást, és finoman meglökött, hogy álljak fel. Bizonytalanul sétáltam oda Niallhöz, hirtelen nagyon védtelennek éreztem magam. Védtelennek éreztem magam, mert.. mert Louis nem volt velem. Félre ne értsétek, már rég kiszerettem belőle! Azt hiszem.. Remélem..
Ahogy a bátyám átölelt, Loura sandítottam. Tudatalatt tettem, eszembe sem jutott, hogy mit csinálok..
Louis elmosolyodott, amint találkozott a tekintetünk, és rám kacsintott. Akaratom ellenére is zavarba jöttem tőle, és szégyenlősen a padlóra szegeztem a tekintetem.
Pár perccel később felpillantottam, és mivel a képernyőt bámulta, én is követtem a példáját, és a továbbiakban mind a ketten a többiekhez hasonlóan tovább bámultuk a filmet. Igaz, néha mintha éreztem volna magamon valaki tekintetét.. Nem is tudom, elég furcsa volt. Na, mindegy.
*** 3 órával később ***
Már mindenki lefeküdt, csak én, Louis és Harry vagyunk talpon. Az ijesztő horrorfilm után kijelentettem, hogy én így nem tudok elaludni. Erre persze Zayn durván kiröhögött, Harry meg felajánlotta, hogy ő szívesen befogad éjszakára.., Az utóbbiról viszont Niall hallani sem akart, nem meglepő módon.
Szóval a bátyám, a Larry páros és én lent maradtunk megnézni egy romantikus filmet, hogy megnyugodjak.
Igen, jogos a kérdés: hová tűnt Niall, ha most meg már nincs itt velünk? Szegény drága bátyusom olyan fáradt volt, hogy bealudt a film alatt, így felküldtem lefeküdni.
Ő morogva belegyezett, és úgy hagyott ott minket, hogy a következőket mondta: „Louis, figyelj Harryre, nem mehet Lexa közelébe! Harold, te meg maradj távol a húgomtól!” – És ezután elvonult az emeletre. Az arcából ítélve valószínűleg rögtön be is dőlt az ágyba. Szegénykém.. :D
A film végeztével csendben sétáltunk fel az emeletre, Harry ment legelöl, mögötte én, a sort pedig Louis zárta.
- Jó éjt. – köszönt el Harry.
- Neked is. – pusziltam meg az arcát.
Hazza nyúzott arccal vonult be a szobájába, mi pedig Louval tovább sétáltunk a folyosón.
Harry egyébként azért volt nyúzott, mert nem élvezte túlságosan a nyálas romantikus filmet, amit választottam. Azt mondta, úgy tetszene neki, ha átölelhetne, de Louis erre határozottan rávágta, hogy ’Nem!’, és beült közénk. Szóval Hazz ezért nem élvezte az este végét. Édesem.. :D
- Jó éjszakát! – mosolygott rám Lou, és megállt a szobája előtt.
(Az övé ugyebár Harryé mellett van, aztán jön következőleg a vendégszoba, vagyis az enyém.)
- Elkísérjelek az ajtódig? – kérdezte vigyorogva.
- Nem kell, odatalálok, köszi! – nevettem fel.
- Biztos? – mosolyodott el.
- Igen. – bólogattam elvigyorodva. – Köszönöm, hogy lent maradtál velem. – komolyodtam el.
- Szívesen. – vonta meg a vállát.
- De tényleg. És.. ne haragudj. – tettem hozzá halkan. – Lelkiismeret furdalásom van, tudod? – túrtam a hajamba kínomban.
- Mégis miért? – pillantott rám aggódva.
- Csúnyán viselkedtem. Ma délután a kocsiban, aztán az ügynökségen, és még most is, mielőtt filmet néztünk volna.. Sajnálom. – néztem fel a kék szempárba bűnbánóan.
- Ugyan, megérdemeltem. – nevetett fel keserűen.
- Nem! – tiltakoztam szigorúan. – Azt, amikor.. izé.. amikor tegnap..
- Amikor szakítottál velem? – segített ki.
- Nem is jártunk! – ráztam meg a fejem.
- Lényegtelen. – legyintett Louis.
- Szóval igen, akkor.. amit akkor mondtam, azt megérdemelted. Azt hiszem. De az utána lévő viselkedésem már nem.. Gyerekes voltam, és nagyon dühös.. Ne haragudj. – hajtottam le a fejem.
- Ne merj többször bocsánatot kérni. – húzott magához. - Nincs miért.
- Rendben. – suttogtam. – Felejtsük el.
- Helyes. – bólintott elégedetten.
- Akkor reggeltől tegyünk úgy, mintha az után lennénk? – vetettem fel.
- Ha a szakításra gondolsz, akkor igen. Csinálhatunk úgy, mintha mi sem történt volna azóta. – egyezett bele.
- Köszönöm. – mosolyodtam el.
- Jó éjt. – ölelt magához szorosan.
- Neked is. – motyogtam a nyakába.
Hosszú percekig álltunk így, aztán egyszer csak valami forrót éreztem a csípőmön.. Louis meleg tenyerét. Még a ruhán keresztül is szinte égetett az érintése.
Akaratlanul is felsóhajtottam, a levegőt pedig szaggatottan fújtam ki.
- Ez csikiz.. – suttogta Lou nevetve, mire automatikusan elhúzódtam tőle.
- Tényleg? – vigyorodtam el. – Akkor várj csak.. – és ismét megöleltem, de ezúttal a nyaka másik oldalába temettem az arcom.
Próbáltam megint úgy lélegezni, mint az előbb, de sehogy sem akart sikerülni.
- Aj, most miért nem megy? – nyafogtam.
- Kipróbálok valamit, ne ijedj meg.. – súgta, válaszul én csak bólintottam egyet.
Lou meleg kezei ismét a csípőmre vándoroltak, és óvatosan magához nyomott. A testem teljesen az övéhez préselődött.
A légzésem elakadt, majd megremegett. Épp úgy, mint az előbb.
- Látod, jól gondoltam.. Ez kell hozzá. – markolt bele lágyan a derekamba.
- Tényleg csikis? – kíváncsiskodtam elpirulva.
- Kipróbálod? – mosolyodott el.
Erre lehajtottam a fejem. Nem mertem bevallani, hogy akarom.
Louis az állam alá nyúlt, és óvatosan felemelte a fejem. Viszont én gyorsan lehunytam a szemeimet, hogy elkerüljem a pillantását.
- Nagy vicces vagy! – csóválta a fejét rosszallóan. – Lex, kérlek.. Nézz a szemembe.
Remegő szívvel emeltem fel a szemhéjaimat, a tekintetem rögtön mélyen Louiséba fonódott.
- K-kipróbálom. – suttogtam.
Mosolyogva bólintott, és a nyakamba fúrta a fejét. Ő is igyekezett, de nem ment neki.
- Ez nem is csikis. – ellenkeztem.
- Várj, majd most.. – próbálkozott újból. Sikertelenül.
Olyan jól eset a közelsége, hogy automatikus a hajába túrtam. Nála ez hozta meg a kívánt hatást, a légzése azonnal szabálytalanná vált, ahogy elkezdtem jásztani a tincseivel. Így már tényleg elég csikis volt.
- Lexi.. – suttogta a bőrömbe, nekem pedig az egész testem megremegett.
Lassan hátrébb húzódtam tőle, de az ujjaim még mindig a hajában pihentek, akárcsak az ő kezei a derekamon.
- Lex.. – mondta ki újra a nevem halkan.
Alig néhány centire volt az arcom az övétől, éppen ezért éreztem meg a forró leheletét az ajkaimon.. És éppen ez józanított ki.
Az utolsó pillanatban megállítottam a fejem, és gyorsan hátrébb léptem.
- Jó éjt, Lou. – motyogtam zavartan, a hajamba túrva.
- Öö.. neked is.. – harapott az ajkába kínjában.
- Akkor reggeltől elfelejtve minden, ami ma történt? – kérdeztem, csak hogy megszűnjön a kialakult kínos csend.
- Igen. – bólintott megkönnyebbülten, és egy puszit nyomott a homlokomra. – Szép álmokat.
- Köszi, neked is nagyon szépeket, Louis. – mosolyogtam rá, majd a szobámba mentem.
Te jó ég, majdnem megcsókoltam! De mégis hogyan?! És miért?! – ismétlődtek a fejemben a kétségbeejtő gondolatok.
Louis szemszöge:
- Köszi, neked is nagyon szépeket, Louis. – mosolyodott el Lexa, aztán elsétált a folyosón.
Zakatoló szívvel néztem utána, amikor pedig becsukódott mögötte az ajtó, én is beléptem a szobámba.
Vigyorogva dőltem az ajtónak, aztán a levegőbe öklöztem.
- Igen! – kiáltottam fel halkan, a boldogságtól majd’ kicsattanva.
Levakarhatatlan mosollyal az arcomon feküdtem le, és még egyszer megnéztem a mai róla készült képet a mobilomon.
Lex fehérneműben.. – gondoltam az ajkaimat harapdálva. Azokat az ajkakat, amik majdnem megcsókolták Lexit. - Úgy bizony, majdnem megcsókolták! – vigyorogtam magamban.
*** Másnap este háromnegyed 7 ***
Teljesen kétségbe voltam esve.. Na, de kezdjük az elejéről.
Lexa ma egész nap nagyon távolságtartóan viselkedett velem, majdhogynem ridegnek mondanám.
Oké, én nem erre gondoltam, amikor beleegyeztem a ’spongyát rá’ dologba! Nagyon nagyon nagyon nem erre! Most szinte átnéz rajtam, mintha a tegnap esti majdnem-csók meg sem történt volna! Pedig megtörtént! Majdnem..
Hiába próbáltam közeledni hozzá, nem volt rá nagyon alkalmam. Ezt a többiek jól elintézték nekem, utólag is nagyon köszönöm nekik!
Aztán, amikor már majdnem 6 volt, Lexi felrohant készülődni. Azóta nem láttam. És jelenleg az a legkisebb bajom, hogy lassan egy teljes órája nem nézhettem rá.. Igen, ez a legkisebb! Csak mert még belegondolni is szörnyű, hogy alig 15 perc múlva eljön érte valami ficsúr, és randira viszi.. Randira viszi az ÉN Lexemet!
Ha ma is úgy viselkedett volna, mint tegnap este, akkor nyugodtabb lennék. Persze úgyis megfojtanám a srácot, de akkor legalább higgadtabb lennék attól a tudattól, hogy Lexa hajlandó lenne megcsókolni.. Hogy hajlandó lenne engem megcsókolni. Akkor talán ezerszer könnyebben elhitethetném magammal, hogy még mindig szeret. De így nem megy. Így képtelen vagyok azt hinni, hogy még nem felejtett el..
A telefonom kijelzőjén bámultam az időt, és teljes kétségbeesésemben drasztikus lépésre szántam el magam.. Nagggyon drasztikusra.
Lexa szemszöge:
Háromnegyed 7 után pár perccel még egyszer végignéztem magamon a tükörben, aztán elégedetten felkaptam a táskám, és elindultam lefelé. Izgatottan lépkedtem a lépcső irányába, azonban alig jutottam pár méterre a szobámtól, amikor hirtelen kinyílt mellettem egy ajtó..
Kinyúlt egy kéz, megragadta a csuklómat, aztán a szobába rántott, és majdhogynem hangtalanul csukódott be mögöttem az ajtó. Értetlenül álltam Louval szemben, aki viszont elég eltökéltnek tűnt.
- Nem mehetsz el arra a randira. – jelentette ki határozottan.
- Tessék? – szaladtak az egekbe a szemöldökeim.
- Jól hallottad, nem mehetsz el a randira. – ismételte meg nyugodtan.
- Mégis mié- - tovább nem tudtam folytatni a kérdést, mert Louis tenyerei az arcomra kerültek, aztán gyorsan, a fejemnél fogva magához húzott, és megcsókolt..
A szemeim elkerekedtek a meglepetéstől, amit a szája enyémre való rányomásával okozott. Az ajkai érintésének alig néhány másodpercig tudtam ellenállni, majd visszacsókoltam. Igen, visszacsókoltam, de még hogy!
Szenvedélyesen csókoltuk egymást, és amíg ő a derekamnál fogva magához húzott, én a hajába vezettem az ujjaim, a kezemben lévő táskámat a földre ejtve. Ugyan kit érdekel az ilyenkor?!
Lou gyengéden a mögöttem lévő falhoz préselt, a testünk lüktetett a vágytól, abban a pillanatban egymáson kívül semmit sem akartunk.
Olyan gondolatok jutottak az eszembe, amiknek nem szabadott volna a felszínre törniük.. A fejemben ugyanis folyton az ismétlődött, hogy ’Szeretem Louist’.
Akkor és ott, semmi sem számított. Kizártuk a külvilágot, és mohón téptük egymás ajkait. A karjaiban léve egyetlen dolgot szerettem volna csupán: hogy soha többé ne engedjen el. Hogy innentől fogva egy másodpercig se szakadjon el tőlem, csak csókoljon így engem egy életen át. Vagy még tovább.. Semmi mást nem akartam, csak őt. Vele akartam lenni életem minden pillanatában, át akartam ölelni, és azt mondani neki, hogy szeretem. Kétségbeesetten vágytam arra a bizonyos 9 betűs szóra a szájából (szeretlek). Hallani akartam, hogy gyönyörűmnek nevez (most jöttem rá, hogy egész véletlenül a 'gyönyörűm' is 9 betűs szó :'DD - a szerk.).
De sajnos az előbbi sorokban ott van a feltételes mód..
Éééés ennyi! ^^ Ne öljetek meg a végéért pls! Mentségemre szóljon, hogy úgy hagytam abba, hogy csókolóznak! :DD
Remélem tetszett, valószínűleg (azaz NEM BIZTOS) vasárnap jön az új, komizzatok, csillagozzatok pls! *-* <3
U.i.: BSE videó klip.. IMÁDOM! *-* És rekordot döntöttünk.. wáááááá!! :DD Oké, befejeztem :D <3
U.i.2: GRATULÁLOK MESINEK A SIKERES FELVÉTELIHEZ! *-* Ez a rész ajándék neked, remélem megfelel :) Imádlak, de úgyis tudod! <333
U.i.3: Remélem értékelitek a sietségemet és a rész hosszát! :$ <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése