Istenem, olyan hülye vagyok! XDDD Most jöttem csak fel, tegnap egész nap nem voltam gépnél, és mit látok a blogon? Hogy nincs kint a rész.. Mert én hülye piszkozatban hagytam! :'DDD
Azért nem tűnt fel ez az "apró" hiba, mert elfelejtettem kirakni a fb-csoportba.. (Jól van, na, szinte nem is voltam fent az elmúlt hetekben) :D Úgyhogy sorry mindenkinek, most kitettem! :DD
Azért nem tűnt fel ez az "apró" hiba, mert elfelejtettem kirakni a fb-csoportba.. (Jól van, na, szinte nem is voltam fent az elmúlt hetekben) :D Úgyhogy sorry mindenkinek, most kitettem! :DD
------------------------------------------------------------------------------
Szóval, itt van a rész első fele :) (Igazából nem pont fél, mert gyanítom, hogy a második "fele" a résznek jóval hosszabb lesz, de mindegy.. :D)
Jó olvasást, I hope u like it! :)) <3
U.i.: A cím második fele értelemszerűen a rész második feléhez tartozik.. :D Bár, olyan hosszú ez is (több mint 5000 szó), hogy egyszerűbb lenne külön rakni.. Nem? :)
Louis szemszöge:
Én pedig egyedül maradtam Vele..
A francba, most mit mondjak?! Tuti, hogy rájön, hogy megcsaltam! Úgyis el fogom szúrni! Még köszönni sem tudok anélkül, hogy a szemébe néznék! Márpedig a szememben meg látni fogja az igazságot.. A fájdalmas igazságot.
Lexa szemszöge:
- Louis, jól vagy? - kérdeztem aggódva, amikor láttam, hogy Lou kétségbeesetten bámul maga elé, és meg sem szólal.
- Én? Hát persze! Mégis miért ne lennék jól?! - nevetgélt idegesen.
- Louis, nézz rám, kérlek. - simítottam a tenyerem az arcára.
- Ne! - kiáltott fel összerezzenve, és hátrébb lépett.
- Lou, mi a fene van veled?! - néztem rá rémülten.
- Semmi.. - hátrált tovább.
- De.. várj már! - ragadtam meg a csuklóját. - Biztos, hogy minden oké? - fúrtam a tekintetem mélyen az övébe.
- Aha, minden oké.. - bólogatott feszülten, a szemeit pedig lesütötte.
- Te tudod.. - hagytam rá végül.
Felvont szemöldökkel, aggódva figyeltem, ahogy Louis zavartan röhög, és kínjában hol a hajába túr, hol pedig a tarkóját vakargatja. Amikor újra felnézett, legnagyobb ijedtségére találkozott a tekintetünk.
- Ne nézz rám ilyen vádlóan! Nem tettem semmit! Én nem tehetek semmiről! - kiabálta kétségbeesve (?!), és elrohant a nappaliba.
- Na jó, ennek meg mi baja? - kérdeztem fennhangon, bár csak én hallottam, lévén, hogy egymagam álltam az előszobában.
Mivel semmi értelmes magyarázat nem jutott eszembe, ezért csak megvontam a vállam és mosolyt erőltettem az arcomra, az aggódó arckifejezésemet lecserélve, majd Louis után mentem a nappaliba.
- Sziasztok. - ültem le a kanapéra, közömbösséget tettetve. Valójában persze észrevétlenül figyeltem Lout, meg a viselkedését.
- Baszki.. Öö.. É-én.. Hozok valamit inni! - pattant fel mellőlem Louis idegesen. - Ki mit kér? - fordult körbe aztán olyan arccal, mintha minden rendben lenne. De nem, itt valami nagyon nem stimmel..
A kérdés hallatán kapásból hárman bekiabálták a rendelésüket, így egyetlen szót sem lehetett érteni az óhajokból.
- Mindenkinek a szokásosat hozom, jó? - vágta ki magát a helyzetből Lou, roppant rafinált módon megelőzve a visszakérdezéssel járó újabb hangzavart.
Mivel a többiek egyetértően bólogattak, belenyugodva a helyzetbe, Louis szó nélkül a konyha irányába fordult, hogy elmeneküljön előlem (?).
- Várj, segítek! - keltem fel én is villámgyorsan, amikor még csak pár métert haladt előre.
- Ne! - fordult hátra rögtön, ijedt arccal (?!).
- De hát ennyi minden nem fog elférni a kezedben! - érveltem, szerintem elég jól.
- Akkor majd több kört megyek. - vonta meg a vállát, nyugodt arcot magára erőltetve. De a látszat ellenére én tudtam, hogy a 'nyugodt vagyok, elvégre minden rendben' életérzés elég távol áll tőle.
- Te tudod, én felajánlottam.. - csóváltam a fejem rosszallóan, és visszahuppantam a helyemre, ezzel jelezve neki azt, hogy "megadom magam" és inkább leszállok róla.
Viszont, alighogy elhagyta a helyiséget, azonnal letámadtam a többieket.
- Mégis mi ütött belé? Mi baja Louisnak? - faggattam őket aggódva.
- Miről beszélsz? Semmi baja! - értetlenkedett a bátyám.
- Tessék? Szerintem meg valami nagyon nem oké vele.. Mintha bűntudata lenne, vagy nem is tudom.. - magyaráztam.
- Lex, csak képzelődsz! Lou teljesen normálisan viselkedik! - szólt rám Zayn is.
- Tényleg?! Ne mondjátok, hogy nektek nem tűnt fel semmi! - fakadtam ki. - Szerintem meg egyáltalán nem normális az, hogy idegesen nevetgél, folyton zavarban van, kerüli az emberek tekintetét, és mindig elmenekül..! - soroltam az általam észrevett "tüneteket".
- Te meg miről hadoválsz, húgi? - kérdezte Niall, a szemeivel aggódva fürkészte az arcomat. Nehogy már azt higgye, hogy begolyóztam, mert nem tudom mit csinálok vele!
- Semmiről, nem érdekes, hagyjuk. - zártam le végül inkább a dolgot.
- Mit hagytok, mert nem érdekes? - kíváncsiskodott az éppen akkor visszatérő Louis, négy poharat szorongatva a kezében.
- Az nem érdekes, hogy én is szomjas vagyok.. - vágtam rá gyorsan (az amúgy ugyebár nem igaz) választ.
- Hozzak neked is valamit? - érdeklődött kedvesen, de a pillantását közben végig a földre szegezte, látványosan kerülte a szemkontaktust. Legalábbis számomra volt látványos, és nekem tűnt fel.. A többiek meg persze észre sem vették. Remek.
- Majd én megoldom, de jó lenne, ha te is jönnél.. - mosolyogtam rá, és várakozóan elé álltam.
- Minek mennék ki veled a konyhába? Kettesben akarsz lenni velem, vagy mi? - vigyorodott el perverzen, és körbefordult, hogy a többiek is jól lássák az arckifejezését.
- Na, még mit nem! - csattant fel a bátyám. - Lexa, ha szomjas vagy, akkor menj inni, Louis viszont itt marad! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Jó. - puffogtam.
Lou elégedett arcát látva a dühöm még jobban fokozódott. Most már leesett, hogy azért mutogatta körbe a perverz vigyorát, hogy Niall még csak véletlenül se hagyja, hogy elhívjam magammal.. A kis agyafúrt!
***
A konyhapultnál állva, a kezemben lévő pohárban lögyböltem körbe-körbe vizet. A folyadék pontosan úgy száguldott végig újabb és újabb körökben az üvegtárgy belső felén, mint ahogy az ötletek váltották egymást a fejemben.
Kétségbeesetten próbáltam megoldást találni arra, hogy feltűnés nélkül kettesben maradhassak Louissal, és kifaggathassam.. Szemtől szembe nem tud nekem hazudni - ezzel ő is tisztában van. És éppen ezért próbál távol maradni tőlem. Hátha úgy megússza a vallatásom.. De nem, nem fogja, azt garantálom!
Te jó ég, mi a francért érdekel egyáltalán, hogy mi van vele?! - jutott eszembe hirtelen. - Tommal járok, kit érdekel Louis?!
Hát, bármilyen szívesen is mondtam volna, hogy 'engem aztán rohadtul hidegen hagy', nem tudtam volna őszintén ezt válaszolni.. Szóval inkább maradtam a jól bevált hallgatásnál.
Hát, bármilyen szívesen is mondtam volna, hogy 'engem aztán rohadtul hidegen hagy', nem tudtam volna őszintén ezt válaszolni.. Szóval inkább maradtam a jól bevált hallgatásnál.
De végül is, ha csak simán azt nézzük, hogy azért mégis egy házban lakunk, meg minden, akkor.. akkor (azt hiszem) jogos, hogy aggódom érte. És ennyi. Ennyi az egész, semmi többet nem kell belemagyarázni. Punktum. - győztem meg magam teljesen arról, hogy az aggódásom puszta lakótársi viszonyon alapul.
- Ez az! - kiáltottam fel hirtelen, mert ezúttal egy megkérdőjelezhetetlenül zseniális terv jutott eszembe.
Elégedetten vigyorogva mentem vissza a nappaliba, Lou pedig az arckifejezésem láttán azonnal összébb húzta magát, és félve pillantott felém.
- Nem akartok egy kicsit később üvegezni? - vetettem fel közömbös arccal, majd észrevétlenül Louisra sandítottam. Aki, amint felfogta a szavaimat, nemes egyszerűséggel lesápadt.
- Ez jó ötlet, tök régen szívattalak már meg titeket! - lelkendezett Zayn.
- Már ne is haragudj, de akkor mi volt ma reggel az a pink színűre kimosott alsógatya?! - húzta ki a boxere szélét a nadrágja alól Harry felháborodottan. Hát, tényleg erősen rózsaszín volt.. Hoppá. :D
- Mi, az ma reggel lett volna? - ámult el a szépfiú. - Olyan, mintha már ezer éve túl lennék rajta.. - merengett el.
- Igen, ma volt! - horkantott fel Hazza.
- Öö.. Harry, én nem akarok veled kekeckedni, meg ilyenek, de.. Miért vetted fel, és miért nem dobtad ki? - kíváncsiskodtam nevetve.
- Mert vadítóan áll! - vágta rá a göndör hajú, mintha ez tök egyértelmű lenne. Hát jó. :D
- Látod? - kérdezte, miközben felállt a kanapéról, és nekiállt csípőkörzéseket végezni (?).
- Ja, tényleg ritka szexi vagy. - bólogattam. - Kár, hogy nem igazán látszik a pink alsód, amikor elvileg azt mutogatod.. - tettem hozzá vigyorogva.
- Szeretnéd látni, mi? - húzogatta a szemöldökét Harry elvigyorodva, és egy rántással letolta a bokájáig a nadrágját.
- Úú..! - takarta el reflexből Liam és Zayn a barátnője szemét.
- Húgi, fordulj el! - szólt rám Niall, mialatt dühösen nézte a csípőjét tekergető, pink boxerben álló Hazzát.
- Ne-he-hem me-hegy.. - vihogtam, szó szerint a hasamat fogva a nevetéstől. Ez tényleg túl röhejes látvány volt ahhoz, hogy magamtól hátat fordítsak neki.
- Fordulj már el! - kiáltott rám Louis is idegesen.
- Miért? Hogy a pasim meg ne tudja? Talán elmondanád Tomnak, hogy láttam Harryt így? - vigyorogtam rá gúnyosan.
- Ezt nagyon nem kellett volna! - sziszegte Lou liluló fejjel, és hirtelen előttem termett.
Mivel nem volt rajtam a magassarkúm, még csak meg sem közelítettem az arcát (már ami a magasságomat illeti), így Louis ténylegesen fölém tornyosult. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ingott meg a magabiztosságom, amikor felnéztem a villámokat szóró szemeibe.
Louis egyszer csak erősen megragadta a karom, és egyetlen rántással elfordított 180 fokban, majd engem megkerülve ismét elém állt. Elégedettnek tűnt, mert így már háttal voltam Hazzának.
- Mit nem lehet azon érteni, hogy fordulj el?! - fúrta a tekintetét mélyen az enyémbe. Igaz, a hangja szinte remegett a dühtől, mégis viszonylag higgadtan tette fel a kérdést, amitől egy kicsit én is megnyugodtam.
- Várjunk csak..! Te féltékeny vagy?! - nevettem fel jóízűen, ahogy rájöttem a reakciójának okára.
- Melyikükre gondolsz? - pillantott rám kérdőn, majd, ahogy leesett neki, hogy mit mondott, gyorsan mentette a menthetőt. - Illetve.. Miért lennék féltékeny?! Jó vicc..! - röhögött fel kínosan.
- Féltékeny?! Ráadásul veled kapcsolatban?! - szaladt az egekbe a bátyám szemöldöke, a halántékán pedig kidudorodva lüktettek az erek.
Egy csöppet ideges lett attól, hogy esetleg érdeklem az egyik bandatársát..úgy. Szegény Nialler, ha tudná mi megy a háta mögött.. :D
Egy csöppet ideges lett attól, hogy esetleg érdeklem az egyik bandatársát..úgy. Szegény Nialler, ha tudná mi megy a háta mögött.. :D
- I-izé.. Harry csípőmozgására értettem.. Mármint, hogy arra féltékeny.. - vettem a védelmembe gyorsan Louist, még éppen időben, mert Niall másodperceken belül robbantotta volna a 'szállj le a húgomról Tomlinson'-bombát.
- Na jó, lebuktam.. Hazz csípőmozgását tényleg irigylem.. - "ismerte be" Lou, és hálásan mosolyogva rám nézett.
- Majd megtanítom, ne aggódj. - legyintett Harry, aztán felhúzta a nadrágját, és visszaült a helyére.
Hazz szavai hallatán kénytelen voltam az ajkamba harapni, nehogy hangosan felnevessek. Louisra sandítva úgy tűnt, hogy neki is hasonló problémái vannak..
- Zayn, Liam, elég, most már nézhetnek Toriék, nem kell tovább a cenzúra! - szóltam rá a két fiúra témaváltásképp, ugyanis nekik fel sem tűnt, hogy már "elmúlt a veszély", annyira belefeledkeztek a (roppantul érdekfeszítő) beszélgetésünkbe.
- És öö.. mi lenne, ha néznénk valami jó filmet? - vetette fel Lou.
- Hozok egy üveget, és játszunk, ahogy megbeszéltük. - közölte Niall, majd elindult az említett tárgyért.
- Csak nem hitted, hogy megúszod, Tomlinson? - súgtam neki, pimaszul mosolyogva.
- De, éppen ebben reménykedtem. - vallotta be csalódottan.
- Ne aggódj, nem bántalak.. - veregettem meg a vállát vigasztalásképp. - Illetve.. nem bántalak, ha magadtól elmondod mi bajod. - helyesbítettem.
- Nincs semmi bajom! - csattant fel idegesen, elvörösödve (?), aztán egyszerűen ott hagyott.
Ja, nagyon úgy néz ki! - gondoltam magamban.
*** 40 perccel később ***
Az általam mozgásba hozott üveg már ki tudja mióta pörgött a padlón, én pedig izgatottan vártam a fejleményeket.
- Na, végre! - kiáltottam fel boldogan, ahogy megállt a műanyag flakon.
- A francba.. - szitkozódott Louis, pontosan velem egy időben.
Hát igen, ugyan majdnem háromnegyed órába telt, de végül csak sikerült őt "kipörgetnem".
- Személyes kérdés, Lou, szóval gyere velem! - álltam fel vigyorogva.
- Nem is mondtam, hogy felelek.. - akadékoskodott.
- Az engem nem érdekel. - vontam meg a vállam. - Ha mersz, akkor majd úgy kezdem a feladatot, hogy 'Merd elmondani..'. - vigyorogtam rá győzedelmesen.
- Izé.. biztos, hogy nem lehet inkább vetkőzni? - fordult körbe Louis reménykedve.
- Biztos! - vágták rá kórusban a többiek.
Igen, megegyeztünk az elején abban, hogy nincs ilyen menekülési lehetőség. ("Furcsa módon" Zayn volt az ötletgazda.. :D).
- Nem ér! - duzzogott Lou, és kelletlenül követett a nappaliból kifelé.
Az egész házban egyedül ott égett a villany (később még fontos lesz - a szerk.), és mivel nem akartam másik lámpát is felkapcsolni, megálltam a nappalitól nem messze, hogy az onnan kiszűrődő fény által okozott félhomályban vallassam Louist.
- Szóval, felelsz vagy mersz? - kérdeztem vigyorogva.
- Mit akarsz, mit csináljak? - érdeklődött unottan.
- Választhatsz. - mosolyogtam rá.
- Jó, felelek. - sóhajtott fel beletörődően.
- Remek. Tehát, mi a baj? - fürkésztem az arcát.
- Semmi. - suttogta halkan.
- Ez nem válasz! - szóltam rá mérgesen, majd nyugtató szándékkal végig simítottam a karján. - Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Tudom, de.. Semmi olyan nincs, amiről tudnod kéne.. - magyarázta zavartan.
- Lou.. - próbálkoztam be ismét.
- Egyébként, miért is érdekel ez téged ennyire? - vonta fel a szemöldökét mosolyogva. - Aggódsz értem?
- Hát.. talán. Na jó, igen, aggódom. - ismertem be végül. - De jogosan, nem? - fúrtam a tekintetem mélyen az övébe.
- Nem, nem feltétlenül. - rázta meg a fejét, majd szélesen elvigyorodott. - Végeztünk! Válaszoltam egy kérdésedre! - lelkendezett.
Baszki, ezt benéztem..
- Legközelebb elkaplak, Tomlinson. - sziszegtem bosszúsan, de aztán én is vele nevettem.
Igaza volt, felelt. Csak sajnos nem arra a kérdésre, ami engem eredetileg érdekelt.. De hát most már édes mindegy, igaz?
***
- Átvert. - ültem vissza a padlóra szomorúan, a bátyám mellé.
A többiek kérdő tekintetét látva Lou csak ártatlanul vigyorogva megvonta a vállát.
A következő fél órában tovább folytattuk a játékot, de semmi engem érintő nem történt, tekintve, hogy rajtam nem állt meg az üveg.
- Na, Louis! Felelsz, vagy mersz? - tette fel a szokásos kérdést Niall.
- Felelek. - vonta meg a vállát Lou.
- Ki jönne be neked legjobban, ha nem lenne foglalt? Tori, Danielle, Demi vagy a húgom? - kérdezte a bátyám kíváncsian.
- Lexa. - válaszolta kapásból Louis, elpirulva.
- A húgom?! - merevedett le Niall.
- Igen. Őszintén válaszoltam, talán baj? - mosolyodott el ártatlanul Lou.
- Hát.. igen is, meg nem is. - felelte egy kis gondolkodás után a szöszi.
- Remek, akkor ezt megbeszéltük. - bólintott Louis, majd jelentőségteljesen rám vigyorgott. - Kérem azt az üveget!
A francba.. Most olyan 'édes a bosszú' arcot vág..! - gondoltam rémülten.
És, ahogy az lenni szokott, rajtam állt meg az üveg.
- Gyere csak, Lex! Személyes kérdés. - pattant fel Lou, a hangsúlyával engem utánozva.
- Hé, én sem mondtam, hogy felelek! - védekeztem.
- Tudod, nem rég, valaki nagyon jó tippet adott arra, hogy hogyan lehet a merést ötvözni a feleléssel.. - vigyorgott rám.
- Ez nem ér! - nevettem fel.
- De igen! Na, add a kezed, segítek! - nyúlt felém vigyorogva.
Ugyanolyan kelletlenül fogadtam el a kezét, mint ahogy nem rég ő követett a nappaliból kifelé.
Pontosan ott álltunk meg, ahol az előbb is. A többiek előtt takarásban voltunk, de a halovány fénynél láttuk egymást.
- Mit akarsz? - érdeklődtem feszengve.
- Csak kérdezni valamit.. Pár dolog, nem több. - vonta meg a vállát.
- Jó, hadd halljam.. - sóhajtottam fel.
- Milyen Tommal járni? - kíváncsiskodott, az arcomat fürkészve.
- J-jó.. - motyogtam zavarba jőve.
- Jobb, mint velem? - folytatta komoran, az egyik kezével a fülem mögé tűrve néhány hajtincset.
- Louis, ezt mégis honnan tudjam?! Az életben nem jutottunk el még addig, hogy együtt legyünk! - csattantam fel. A kimondott szavak rádöbbentettek arra, hogy milyen szomorú is ez a tény.
- Csak képzeld el.. - kérte, a tekintetét mélyen az enyémbe fúrva.
- M-mi is volt a kérdés? - pirultam el.
- Hogy jobb-e vele járni, mint velem.. De tudod, mit? Inkább csak azt kérdezem, hogy jó lenne-e, ha velem lennél..! - gondolta meg magát.
- A-az biztosan fantasztikus lenne.. - böktem ki, paradicsom színű arccal.
- Szerintem is. - bólintott mosolyogva.
- De akkor.. tulajdonképpen mi is ennek az akadálya? - túrtam a hajamba kínomban.
- Bármilyen nevetséges is, mind a ketten azt állítjuk, hogy nem érzünk semmit. És ennek oka van. - mondta végül.
- Igazad lehet.. - értettem egyet, elhúzva a szám.
Részemről az az oka, hogy ő folyton megbánt, csalódást okoz, és a többi.. Arról meg, hogy az ő részéről mi van, arról halvány lila gőzöm sincs..!
- Na és, ha már ennyi választ kaptál tőlem, nem válaszolnál az én múltkori kérdésemre? - próbálkoztam be.
- Nem. - jelentette ki egyszerűen.
- El fogom érni, hogy elmondd. - vigyorodtam el magabiztosan.
- Tényleg? És mégis hogyan szándékozol erre rávenni? - kíváncsiskodott nevetve.
- Ha elég határozott vagyok, aki tudja, hogy mit akar.. Ha eléggé ügyes vagyok, és pontos.. Ha ez mind sikerül, akkor biztosan nyert ügyem van.. - suttogtam csábítóan, beszéd közben pedig a mutató ujjammal végigsimítottam az ajkaimon, majd egyre lejjebb haladtam, egészen a dekoltázsomig.. Egy másodpercig elhitettem vele, hogy a felsőmet tovább húzom lefelé az ujjaimmal, de végül az anyagon vezettem tovább a kezem.
Ahogyan azt előre sejtettem, Louis tekintete megbabonázva követte a mutató ujjam útját, a számtól egészen a melleimig..
- Lou.. - búgtam, közelebb lépve hozzá. - Nekem elmondhatod azt, ami a szívedet nyomja..
- Az a helyzet, hogy.. NEM! Nem, nem, nem! - rázta meg a fejét, az utolsó pillanatban felocsúdva a kábulatból. Gyorsan hátrébb lépett, és elismerően nézett rám. - Majdnem bedőltem neked..!
- De csak majdnem.. - biggyesztettem le a szám csalódottan.
- Bocsi, viszont én ennek most örülök! - nevetett fel, hitetlenül a hajába túrva. Még mindig alig akarta felfogni, hogy ennyire képes voltam az orránál fogva vezetni..
- Pedig már megörültem annak, hogy minden vitánk ugyanúgy fog végződni.. - motyogtam szomorkásan.
- Hogyan? - vonta fel a szemöldökét kíváncsian.
- Úgy, hogy mellbedobással győzök.. - válaszoltam megvonva a vállam, és felnéztem Louisra.
Pár másodperc elteltével mindkettőnkből kirobbant a nevetés.
- E-hez j-jhó poh-phoén vo-holt.. - röhögött Lou. - Mellbedobással győzöl, mi? - törölgette a szemét vigyorogva.
- Most miért? Le sem tagadhatod, hogy nem jött be! - léptem elé, olyan szorosan, hogy fölülről tökéletes volt neki a kilátás.. rám.
A szám széles vigyorra húzódott, ahogy Louis egy hatalmasat nyelt. Viszont éppen az lett a vesztem, hogy ránéztem..
Amint véletlenül a szájára tévedt a tekintetem, azonnal lefagytam, és megbabonázva bámultam az ajkait.. Bizonyos szempontból áldás, hogy nekem majdhogynem szemmagasságban (egy picit magasabban) található a lepénylesője, bizonyos szempontból meg átok.. Akkor, abban a helyzetben ez inkább az utóbbinak bizonyult.
Szóval, visszatérve: lemerevedve néztem Lou száját, hosszú perceken keresztül, amikor az ajkai egy féloldalas mosolyra húzódtak..
Tehát lebuktam, a fenébe is! - bosszankodtam magamban.
- Látom, neked meg más jön be.. - vigyorodott el elégedetten.
Zavaromban idegesen rágtam a szám szélét, és gyorsan elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen a szemébe néznem.
Louis azonban az állam alá nyúlt, és felemelte a fejemet, hogy szemkontaktusra kényszerüljek.. A tekintetünk, rögtön a találkozást követően mélyen egymásba fonódott.
Egyre jobban kétségbeestem a rajtam eluralkodó érzésektől: vágytam a csókjára.. És szinte már fájt az a tudat, hogy nem szabadna megérintenem.. Hogy tilos megcsókolnom, sőt, ilyenekre még csak gondolnom sem szabadna.. Hogy elvileg nem juthat az eszembe úgy.. Illetve sehogy sem, ha egészen pontosak akarunk lenni.
Azt hittem beleőrülök mindebbe, miközben a szemeiről lassanként lejjebb vándorolt a pillantásom.. Azok a tökéletes, puha ívű ajkak mágnesként vonzották a tekintetem.
Végső kétségbeesésembe észrevétlenül oldalra sandítottam.. Először az egyik irányba, majd a másikba, a fal felé.. És akkor megtaláltam a megoldást. A falon ugyanis ott díszelgett a villanykapcsoló.. Az a kapcsoló, amelyik a házban jelenleg egyedüliként égő, nappaliban található csillárhoz tartozik..
Gondolkozás közben félve felnéztem Lou szemeibe, és akkor döntöttem. Muszáj.. muszáj lesz megtennem..
Egy szempillantás alatt oldalra nyújtottam a kezem, és sötétet csináltam az egész házban..
Ezután kétségbeesetten lábujjhegyre álltam, és Louis nyaka köré fontam a karjaim, majd az ajkaimat az övéire tapasztottam..
Egy röpke másodpercig átsuhant az agyamon az a kérdés, hogy 'Mi a jó francot művelek én?!', de aztán teljesen kiürült az agyam, mert Lou karjai a derekamra kulcsolódtak, a nyelve pedig utat tört a számba..
Remegő ujjakkal túrtam a hajába, és minden erőmmel azon voltam, hogy minél jobban hozzápréselődjek. Louis egyre jobban szorított magához, szinte magába akart olvasztani, mialatt az ajkaink vadul tépték egymást..
Hirtelen azonban elkerekedtek a szemeim, és leesett, hogy mennyire helytelen dolgot teszünk éppen.. Villámgyorsan ellöktem magamtól Lout (ez egyedül a meglepetés ereje miatt ment, máskülönben győztek volna a karizmai), és a biztonság kedvéért felkapcsoltam a lámpát. A nappaliból azonnal megkönnyebbült felhördülések hallatszottak, én pedig a szám elé kaptam a kezem és elhátráltam Louistól..
- Lex! - kapott utánam kétségbeesve, de hiába, addigra már túl távol voltam.
- Húgi, jól vagytok? - rohant ki a nappaliból Niall, a nyomában a többiekkel.
- Mi történt az előbb? - kérdezte a bátyám, aggódva fürkészve az arcomat.
Némán meredtem magam elé, a kezem még mindig a szám előtt volt..
- Elment az eszem.. - suttogtam a tenyerembe, elég hangosan ahhoz, hogy ők is meghallják.
- Hogy mi? - értetlenkedett Niall.
- Ú-úgy értem az áram.. Elment az áram.. - vörösödtem el, és nem bírtam felnézni. Pedig tudtam, hogy Louis engem bámul. És azt is tudtam, hogy azt szeretné, ha ránéznék.. De képtelen voltam erre.
- Megnézem a hűtőt! - jutott eszébe a szöszinek (ugyan ki másnak? :D), és elsietett a konyhába.
- Szerintem menjünk vissza a nappaliba, és nézzük meg, nem adnak-e valahol valami tűrhető filmet.. - vetette fel Liam.
Éreztem magamon Li tekintetét, és pontosan ezért voltam hálás neki. Ezzel a mondattal segíteni akart. A szemem sarkából láttam, ahogy oldalba böki Torit, aki azonnal bólintott egyet.
Lassan mindenki visszaszállingózott a nappaliba, mintha mi sem történt volna, egyedül én maradtam ott, szemben Vickel és Louval.
- Te is! Nyomás, most! - küldte el Louist a barátnőm, majd hozzám lépett.
- Jól vagy? - simogatta meg a hátam aggódva.
- Őszintén? Nem tudom.. - motyogtam.
- Mi történt? - kérdezte feszülten.
- A hűtőnek semmi baja, van isten! - ért vissza a konyhából éppen akkor Niall, vidáman.
- Hála az égnek! - mosolyogtam rá "megkönnyebbülten".
- Igen, igen.. - bólogatott helyeslően Tori. - Mi lenne, ha ezt a jó hírt a többieknek is elmondanád? Fogadok, nagyon aggódnak!
- Igazad van, ez jó ötlet! - mosolyodott el a bátyám, és olyan arccal, mint akinek fontos küldetése van (?) elfutott a nappaliba.
- Szóval, mesélj! - fordult hozzám azonnal Vic, amint Niall elhagyta a helyiséget.
- É-én voltam.. - kezdtem bele.
- Mi?
- Az áramszünet.. - ismertem be halkan.
- Ez most így nem egészen világos, bocs.. - ráncolta össze a szemöldökét Tori.
- L-lekapcsoltam a lámpát.. és megcsókoltam.. - magyaráztam.
- Louist?! Na, ne! - visított volna fel hangosan, ha a tenyerem rá nem tapasztom a szájára.
- De igen.. - suttogtam.
- Várjunk csak.. Amikor megkérdeztelek, körülbelül egy hete, akkor azt mondtad, hogy Tommal sikerült elfelejtened őt.. - értetlenkedett.
- Az az igazság, hogy Louis a Tommal való kapcsolatom miatt csak még vonzóbb lett.. - vallottam be, mire szegény barátnőm összezavartabb lett, mint valaha. - Tudod, így Lou most még inkább tiltott gyümölcs a számomra.. Eddig csak El miatt volt az, de most már Tom is itt van, és.. Nagyon jól tudod, hogy mit mondanak: a tiltott gyümölcs mindig-
- Mindig édesebb. - fejezte be helyettem Tori, egy bólintás kíséretében.
- Pontosan. - húztam el a számat.
- De akkor is, ez olyan izgi! - lelkesedett be teljesen.
- Nem, nem az! - hűtöttem le. - Nem gondolhatok ilyeneket vele kapcsolatban! Csinálni meg végképp nem csinálhatom azt, hogy egyszerűen lesmárolom!
- Jó, de..
- Nem. Ez nem izgi, hiába hiszed azt.. - ráztam meg a fejem.
- Aha, persze. - fonta keresztbe a karjait Vic hitetlenül.
- Na jó, egy picit.. - ismertem be.
- Tudtam! - vigyorodott el büszkén.
- Gyere, inkább menjünk vissza.. - sóhajtottam fel. - Erre nincs más megoldás, mint az idő.. vagy még az se.
*** Hajnali fél 1 ***
Már régóta tehetetlenül forgolódtam az ágyamban, egyszerűen nem jött álom a szememre.
Folyton az a csók járt a fejemben.. Nem voltam képes megérteni, hogy hogyan eshettem annyira kétségbe, hogy megtegyem azt. És a bűntudatom csak fokozódott, amikor arra az sms-re gondoltam, amit nem sokkal éjfél előtt (pont azután, hogy mind feljöttünk lefeküdni) kaptam Tomtól..
" Szeretlek, kicsim, jó éjt! xx. "
Viszont, a lelkiismeret furdalásom ellenére felkeltem és tétován elindultam a folyosón, egyenesen a végzetem (vagyis Louis ajtaja) felé..
Halkan nyitottam be hozzá, azt reméltem, hogy már alszik, és így csak vetek rá egy futó pillantást, aztán eljövök onnan. De ez a tervem már ott elbukott, hogy ébren találtam..
Louis szemszöge:
A szobámba felérve gondolkodás nélkül nekiestem az ágyneműmnek, és a huzatot szétszaggatva letéptem a párnáról, majd a takaróról. Gombócba gyűrtem az Eleanor-illatú ágyneműhuzatot, aztán undorodva a sarokba dobtam.
Ezután hosszan és alaposan lezuhanyoztam, majd nekiálltam új ágyneműt keresni. A takarót már felhúztam, éppen a párnával szerencsétlenkedtem, amikor Lexa benyitott.
A szemeim elkerekedtek a döbbenettől, akárcsak az övéi, szóval a reakciónk eléggé hasonló volt.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem kíváncsian.
Lexa szemszöge:
Louis kérdése hallatán azonnal zavarba jöttem, és a padlóra szegeztem a tekintetem. Mialatt fejben valami használható magyarázat után kutakodtam, gondolatban elküldtem magam melegebb éghajlatra, amiért képes voltam ilyen helyzetbe kerülni.
- Öö.. csak az van, hogy.. izé.. van egy pók a szobámban, és.. és félek.. - makogtam vörös fejjel.
- Tényleg? - vigyorodott el.
- Igen, de mindegy, hagyjuk. Nevess csak ki, mert betojtam egy apró rovartól! - játszottam a sértődöttet, magamban pedig egyre csak arra a kérdésre próbáltam választ találni, hogy 'tudok-e még lejjebb süllyedni?'. Én sértődök be, amikor rátörök éjszaka! Kész röhej az egész!
- És mit szeretnél? Itt aludni? - mosolyodott el Louis.
Legszívesebben rávágtam volna, hogy 'Igen, nagyon!', de szerencsére még épp időben leállítottam magam.
- Öö.. mi lenne, ha leütnéd, vagy valami? - néztem fel rá kérlelően.
- Persze. - bólintott, én pedig egy hálás mosoly után elslisszoltam a szobámba.
Lou halkan követett, miután becsukta maga mögött a szobája ajtaját. Én ezalatt villámgyorsan körbepásztáztam a szobámat, egy lehetséges áldozatot keresve.. :D
De sajnos csak egy pókot találtam, a fürdő melletti sarokba. Őt pedig nagyon szeretem, mert sosem bánt, már ki tudja mióta ugyanott van.. Lehet, hogy hallott is? :DD
Baszki, most komolyan őt kellene feláldoznom? Nem, azért idáig már nem süllyedhetek! - gondoltam bosszúsan.
- Ez lenne az? - bökött a pókra Louis, miután követte a tekintetem.
- Izé.. igen. De, ha jobban belegondolok, ez mégsem olyan ijesztő.. - túrtam a hajamba zavartan. - Mi lenne, ha inkább életben hagynánk? - pillantottam Loura reménykedve.
- Te tudod! - nevetett fel Louis.
- I-igen, bocsi, hogy zavartalak.. - motyogtam.
- Nem zavartál. - mosolygott rám, aztán hirtelen felcsillant a szeme. - Egész biztos, hogy emiatt jöttél át?
- Persze! Mi másért kerestelek volna?! - röhögtem fel kínomban.
- Nem is tudom.. - mosolyodott el, és az egyik tenyerét az arcomra tette, majd a hüvelykujjával óvatosan végigsimított az alsó ajkamon.
Erre egy hatalmasat nyeltem, a szívverésem pedig felgyorsult.
- Na, nem jutott eszedbe semmi? - suttogta.
- Öö.. én.. Jó, oké, nem kívántam neked jó éjszakát, és ez zavart.. - hajtottam le a fejem.
- Hát akkor.. jó éjt. - nyomott egy puszit a szám sarkába, és elindult kifelé.
- Várj! - ragadtam meg a csuklóját.
Ahogy Louis visszafordult hozzám, azonnal szorosan megöleltem. A karjait védelmezően a derekam köré fonta, én pedig a mellkasába temettem az arcom.
- Jó éjt.. - motyogtam a bőrébe, aztán felemeltem a fejem, és a vállgödrébe fúrtam. - Köszönöm, hogy szó nélkül átjöttél.. - suttogtam, az ajkaimmal gyengéden végigsimítva a nyakán.
Erre az engem ölelő fiú egész teste megremegett, a kajainak szorítása pedig erősebbé vált.
- Szívesen, bármikor.. - mondta, a hajamba fúrt arccal.
Hosszú percekig álltunk így, néma csendben, aztán lassan elhúzódtam tőle.
Ahogy a tekintetünk találkozott, Lou arcára kiült a bűntudat, és vett egy nagy levegőt.
- Van valami, amit tudnod kell.. - hajtotta le a fejét. - Én.. én.. - próbálta magát rávenni a folytatásra.
- Lexa, alszol? - kopogott be valaki az ajtómon, éppen akkor, amikor Louis folytatta volna.
Rémülten néztünk egymásra a bátyám hangját hallva, majd Lou egy gyors puszit nyomott az arcomra, és bevetette magát az ágyam alá.
- Lex? - nyitott be Niall, és meglepve látta, hogy ott állok a szoba közepén.
- Igen? - kérdeztem vissza, nyugodtságot színlelve.
- Hogyhogy fent vagy? - érdeklődött.
- Csak wc-n voltam.. - vágtam rá gyorsan. - És te?
- Beszélhetnék veled? - csukta be maga mögött az ajtómat, ezzel eldöntve a kérdést.
- Aha, persze, gyere csak.. - ültem le zavartan az ágyamra, és igyekeztem nem felhívni a figyelmet az alattunk hasaló Loura.
- Nem hagy nyugodni az, hogy amióta csak itt vagy velünk, mindig valaki megjegyzi azt, hogy Louis és te.. tudod. - kezdte Niall kipirulva.
- Nem tudom, mire gondolsz. - nyögtem ki.
- Hol a sajtó, hol Zayn, hol akárki más, de mindig mondja valaki.. Néha több nap kihagyás van, de aztán újra előjön.. Lex, te hogy gondolsz Louisra? - tette fel végül az általam rettegett kérdést.
- Szerinted hogy gondolok rá? - igyekeztem időt nyerni.
- Mint barát, természetesen. - mondta magától értetődően a bátyám.
- Ja, úgy, igen.. - nyöszörögtem, mire az ágy megmozdult alattunk.
- Ez meg mi volt? - kérdezte azonnal a szöszi.
- Cs-csak ideges vagyok ettől a témától, azért mozgok.. Ez minden.. - próbáltam menteni a menthetőt.
- Ó, oké. Szerinted Louis fent van még? Vele is beszélnék erről, mert.. mert addig nem tudok elaludni..
- Ne! - kiáltottam fel.
- Azt mondod, ne ébresszem fel? - pillantott rám kérdőn Niall.
- Én azt mondom, hogy jó éjt, álmodj szépeket.. - álltam fel gyorsan, és megpróbáltam kihúzni a szobámból a bátyám.
Az ajtóban aztán megálltam, tök véletlenül úgy, hogy én lássak be a szobámba, ő ne. Ez volt a szerencsém, ugyanis Lou hirtelen kidugta a fejét az ágyam alól.
- Jó éjt, Nialler! - öleltem meg rögtön a fiút, hogy ne tudjon megfordulni.
Jelentőségteljesen Louisra néztem, aki vette az adást, és halkan kimászott a bútor alól, majd néma csendben ellopakodott az ajtóig. Bennem szó szerint megállt az ütő, amikor megállt a bátyám háta mögött..
- Jó éjt! - tátogta hálásan mosolyogva, mire én rákacsintottam, és egy kicsit odébb fordultam Niallel együtt, hogy a szőke fiú most már a folyosónak legyen teljesen háttal.
Amint Lou visszatért a szobájába, elengedtem a mit sem sejtő bátyámat.
- Gyere, ébresszük fel Louist. - fogtam meg a kezét mosolyogva, mire Niall összeráncolt szemöldökkel bólintott.
A szöszi nyitotta ki Lou szobájának az ajtaját, én mögötte léptem be. Amikor megpillantottam az ágyán fekvő, éppen a telefonját nyomkodó fiút, az ajkamba kellett harapnom, hogy ne röhögjek fel hangosan.
- Hú, de jó, hogy még ébren vagy.. - könnyebbült meg a bátyám.
- Akkor én magatokra hagylak titeket, jó éjszakát! - intettem egyet búcsúzóul, és vigyorogva visszamentem a szobámba.
A mosolyom még szélesebbé vált, amikor megnéztem a villogó mobilomat. Louis küldött sms-t, amelyben ez állt:
" ... Hölgyeim és uraim, a mezőny egyelőre döntetlen, de még semmi sem biztos.. Rákészülnek a pókgyilkolásra.. De jaj, majdnem lebuknak..! És csoda történt, szinte hihetetlen! Lexa mellbedobás helyett öleléssel győz..! :DD Jó éjt, Lex, álmodj szépeket. ;) Louis, xx. "
Ettől kezdve ott díszelgett az a bizonyos levakarhatatlan mosoly az arcomon. Komolyan, olyannyira boldog lettem hirtelenjében, hogy még a pókomnak is jó éjszakát kívántam! Hangosan! :D
*** Eközben ***
Louis szemszöge:
Amint elküldtem Lexának az üzenetet, kíváncsian fordultam Niall felé. Igyekeztem érdeklődést mutatni a mondandója iránt, bár tökéletesen ugyanazt mondta, mint Lexinek.
Úgyhogy, miután biztosítottam a Lex iránt érzett barátságomról, hagyott aludni.
Viszont, az ajtóból visszafordulva még hozzá tette, hogy örülne annak, ha kerülném egy kicsit a húgát..
Kelletlenül rábólintottam a dologra, mire ő elégedetten bólintva közölte, hogy reggel ezt még Lexával is megbeszéli. Hurrá..
Apropó, Lexa. Az ölelésünk után tényleg elmondtam volna neki az egész Eleanor-os dolgot.. De Niall megzavart minket, és kizárt, hogy még egyszer rászánom magam arra, hogy bevalljam ezt a baklövésem...
Csalódottan dőltem le a párnámra, és egy 'Ez nem igazság!' mondattal sikeresen elaludtam a frissen felhúzott ágyneműmben.
*** 3 héttel később ***
Lexa szemszöge:
Az elmúlt hetekben Louval eléggé elkerültük egymást, a bátyám kérésének megfelelően. Tudom, hülyeség hallgatni rá, de őszintén szólva valamennyire segített is abból a szempontból, hogy csökkent a Louis iránti vágyakozásom.
- Na, megjöttünk. - parkolt le Tom a ház előtt.
Azóta is majdnem minden este vele voltam valahol. Többször bepróbálkozott már nálam, azt akarta, hogy csináljunk a csókolózásnál is többet, de én mindig leállítottam. Nem, vele sosem fekszem le. Főleg nem ennyi idő után! Azt lesheti!
- Köszi, hogy hazahoztál. - mosolyogtam rá.
- Bemehetek? - kérdezte, miután végig pásztázta mögöttem a kerítést.
- Nyugodtan. - vontam meg a vállam, és kiszálltam. Igen, ez a válasz volt a végzetes hiba..
Néma csendben, kézen fogva sétáltunk el a bejáratig, majd én a kulcsom segítségével kinyitottam az ajtót.
- Tök sötét van. - állapítottam meg.
- Senki sincs itthon? - csillantak fel Tom szemei.
- Hahó! - kiáltottam el magam. Sehonnan sem érkezett válasz. - Nem, úgy látszik elmentek valahová.. Kinyírom őket, ha nélkülem mentek bulizni!
- Egyedül vagyunk, bébi.. - simított végig a karomon vigyorogva. - Miénk a ház..
- Nem, Tom, nem! - szóltam rá.
- Ugyan már, szórakozzunk egy kicsit.. - nyalta meg a száját.
- Menj el, most! - kértem.
- Csak azután, hogy az enyém voltál! - rántott magához mohón, és megcsókolt.
Kétségbeesetten próbáltam ellökni magamtól, de túl erősnek bizonyult.
- Tom, elég! - toltam el nagy nehezen.
- Na, azt már nem! Itt szenvedek, több mint három hete, igenis kijár nekem az, hogy megdugjalak! - mordult rám.
Rémülten elrohantam előle, de nagyon gyors volt, mert már a konyhában elkapott, és a falhoz szorított.
- Az enyém leszel! Végre az enyém leszel! - vigyorodott el perverzen, és a teljes testével a mögöttem lévő falnak préselt. - Csak ezt akarom tőled, de ezt már azóta, hogy megláttalak.. - esett neki a nyakamnak elégedetten.
A szememből patakzott a könny, és kétségbeesetten emlékeztem vissza arra, hogy anno Zayn is ugyanitt esett nekem részegen.. Csak akkor az volt a különbség, hogy Louis is itt volt, és segített.. De most?!
Hol van mindenki?! Miért hagyják, hogy Tom megtegye?! Hol van Louis?! Louis..? - gondoltam kétségbeesve, a zokogás szélén.
Éés, egyelőre ennyi! :DD Tudom, szemét vagyok, bocsánat! :D
Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :)) <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése