Meg is hoztam az újat! :D Nagyon köszönöm a sok komit, imádlak Titeket! *-* Nekem vannak a legjobb olvasóim, az biztos! <33 Na, most már befogom a szám, jó olvasást! ;)) I hope u like it! Puszi :)
Louis szemszöge:
Hogy mire vágyom? Talán arra, hogy megcsókoljam.. Illetve nem is talán, mert biztos! De ezt elmondjam neki? És ha igen, hogyan?
- Tudod, nem is tudok mit mondani hirtelen.. - motyogtam zavartan - És te? Te mire vágysz?
- Olyanra, amire nem lenne szabad.. De ennél többet nem mondok! - harapott az ajkába elpirulva. Csak nem..? - Egyébként nem mondtam, hogy felelek! Viszont akkor már, tedd meg, amit a legjobban akarsz! Most! Gyerünk! - biztatott vigyorogva.
- Rendben. De akkor ne mozdulj el! - kértem, majd gyengéden végig simítottam az arcán, és egy kósza hajtincset eltűrtem a füle mögé, az arcából.
Erre elvörösödött, de állta a tekintetem. Azok az igéző, gyönyörű kék szemei teljesen rabul ejtettek. Nem is voltam tisztában azzal, hogy vészesen közel vagyunk egymáshoz.. Viszont ez egy pillanat alatt leesett, amikor megéreztem meleg leheletét az ajkaimon. Megőrjített a tudat, hogy nem szabadna megcsókolnom! De akkor és ott nem érdekelt, helyette gondolkodás nélkül a számat az övére tapasztottam.. Elmosolyodott, és nem húzódott el! Leírhatatlanul boldog voltam ettől, ráadásul a gyomromban valami furát éreztem, amit sem El, sem más csókja nem váltott még ki belőlem..
Lexa szemszöge:
Belemosolyogtam a csókunkba. Ezek szerint ő is arra vágyott, amire én? Az nem lehet.. Vagy talán mégis?
Ahogy az ajka az enyémhez ért, bizseregni kezdett a szám.. Megnyalta az alsó ajkam, a nyelve pedig bejutásért könyörgött.. Talán életemben nem csináltam még semmit olyan szívesen, mint azt, hogy megadtam neki az engedélyt rá! A nyelveink vad táncot jártak, akárcsak a pillangók a hasamban.. Varázslatos volt ott állni, az ablakon át beszűrődő holdfényben, és nem törődni senkivel és semmivel.. Csak mi ketten számítottunk.
Egyre szorosabban fogta a derekam, én pedig a nyakát kulcsoltam át a karjaimmal és még közelebb húztam magamhoz. Végül - legnagyobb bánatomra - a levegő hiánya miatt elváltunk egymástól.
Az ajkamba haraptam, és lehajtottam a fejem, hogy ne láthassa a paradicsomszínű arcom. Viszont ő nem értett egyet ezzel a cselekvésemmel, és az állam alá nyúlt, majd felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.
- Lexa.. - suttogta, újra ugyanolyan lágyan, mint nem sokkal ezelőtt.
- Igen? - kérdeztem mosolyogva, még mindig elpirulva.
- Izé.. megbántad? - nézett rám kérdőn, egy kicsit talán félve(?).
- Nem.. Tudom, hogy Eleanor miatt kellett volna, illetve kellene, de valahogy nem.. - motyogtam, mire felcsillantak a gyönyörű kék szemei.
- Furcsa, de én sem! - mosolyodott el.
- Lou.. - sóhajtottam fel, mire figyelmesen fürkészni kezdte az arcom. Egy kérdés nem hagyott nyugodni (na jó, igazából sok, de ez az egy különösen nem).. Viszont nem tudtam eldönteni: feltegyem, vagy ne? Végül egy újabb nagy sóhaj után, erőt vettem magamon és megkérdeztem: - Mit műveltünk az előbb? - erre elkomorult az arca és gondolkodóba esett.
- Ezzel most burkoltan akarsz célozni arra, hogy újból csókoljalak meg? Vagy esetleg nem tudunk a rossz rövidtávú memóriádról és tényleg nem emlékszel semmire az elmúlt néhány percből? Vagy.. vagy csak nem vagy biztos az érzéseidben és magadban. - bökte ki végül. Az utolsót már szimplán csak kijelentette, hiszen "megvilágosodott" attól, hogy jelentőségteljesen pillantottam rá, még a mondat elhangzása előtt.
- Az utóbbi, ugye? - kérdezte pár perc csend után, mire bólintottam egyet.
- Igen, azt hiszem. - suttogtam.
- Tudod, gőzöm sincs arról, hogy mi ez.. De szerintem egyáltalán nem rossz dolog, sőt! Szerinted lehetne ebből valami? - rukkolt elő, a számomra először sokkoló dologgal. Úgy érti, hogy járhatnánk? És Eleanorral mi lesz? Az újságok és az internet szerint jól megvannak.. Ennyire kitalált lenne ez az egész?
- Őszintén? Fogalmam sincs róla. Szerinted? - néztem bele, az izgatottan(?) csillogó szempárba.
- Nem is tudom. Talán. Ez majd úgyis kiderül előbb-utóbb.. - mosolygott bizakodóan.
- Hát.. az biztos. Egyébként szerinted hideg van kint? Lassan már felkel a nap is! - váltottam témát. Teljesen össze voltam zavarodva. Mi ez a fura érzés, ami Louishoz köt? Egyáltalán köt? Vagy ez csak egy múló fellángolás?
- Passz. De gyere, nézzük meg! - tárta ki előttem az erkélyajtót.
Mosolyogva sétáltam el a korlátig, majd két oldalra kinyújtva a kezem, rátámaszkodtam. Pár másodperccel később egy test simult hozzám hátulról. Átjárt a melegség, ahogy Lou előrehajolt az egyik vállam fölött és az arcomra lehelt egy lágy puszit.
Nem sokkal ezután feltámadt egy gyenge szellő és engem kirázott a hideg. Louis a két kezét az enyémekre tette a korláton, majd - akárcsak a Titanicnál - felemelte őket.
Így álltunk, akkor is, amikor az ég alja már vöröslött a felkelő nap miatt. Biztosan rengeteg lány cserélt volna helyet velem abban a pillanatban. Elvégre a tinik bálványa, Louis Tomlinson ölelt át és nézte velem a napfelkeltét úgy, hogy előtte még meg is csókolt! Nem olyan rossz összeállítás, igaz?
- Louis! Louis! Te vagy fent? - hallottuk meg Harry cseppet sem halk kiabálását.
Lou villámgyorsan berántott a szobájába, még éppen időben, hiszen Hazza kiment a saját erkélyére, tőlünk alig pár méterre.
Már épp szólásra nyitottam a szám - ugyan nem Haroldhoz, hanem Louishoz szóltam volna - de ő az utolsó pillanatban befogta azt. A kezével. Sajnos(?).
Néhány, órának tűnő, hosszú perccel később megkönnyebbülten hallottuk, hogy visszament a "helyére" és becsukta a szobája ajtaját. Lou gyorsan ezt tette a sajátjával is (vagyis ő is bezárta a saját ajtaját), majd a "répabirodalom" központjában lévő ágyához húzott, beszélgetni.
- Mit akartál az előbb? - kérdezte vigyorogva.
- Csak azt, hogy mégis hogy a francba ébredhetett fel? Vagy esetleg alva járt? - nevettem fel.
- Az elsőt nem tudom, és a második sincs kizárva! - röhögött ő is.
- Basszus, csak most esik le! Ha már felkelt a nap, akkor minimum 4 körül van! Mikor fogunk mi aludni? - kiabáltam suttogva. ( Tudom, ez így elég érdekesen hangzik..)
- Muszáj menned? - nézett rám szomorúan.
- Igen. Egy: mert félreértenék, ha együtt aludnánk, kettő: ennyire azért nem vagyok jó társaság, bármit is gondolsz!
- Kár. Egy: engem az nem zavarna különösebben, csak ha Zayn, Harry és Niall megver; kettő: az vagy, hidd el nyugodtan! - kacsintott rám mosolyogva.
- Jó éjt, Boo Bear! Vagyis lassan inkább jó reggelt! - köszöntem el tőle.
- Várj még! - ragadta meg a csuklóm, pont úgy, mint este.
- Miért? - kérdeztem nevetve.
- Ezért. - suttogta, majd megcsókolt. Egy kicsit meglepődtem, de visszacsókoltam, Lou és a pillangóim legnagyobb örömére(?).
- Most már mehetek? - néztem rá kérdőn, amikor elhajoltam tőle.
- Na jó, elengedlek! - mondta csalódottan. - De valld be, hogy élvezted! - vigyorgott.
- Mit? - tettem a hülyét - Talán a "búcsú puszid"?
- Ne szórakozz velem, te is tudod, mire gondolok! - "mérgelődött".
- Jól van na, te morgós medve! - (Boo Bear.. XDD Bocsi, befejeztem, csak ezt nem tudtam kihagyni! :D - a szerk. megj.) - Igen, nem is volt olyan rossz.. - húztam az agyát.
- Mi az, hogy 'nem is volt olyan rossz'?! Kérsz még belőle ízelítőt? - "fenyegetett" nevetve(?).
- Nem is tudom.. Adsz? - vigyorodtam el pimaszul.
- Most már csak azért is! - nyújtotta ki rám a nyelvét, aztán nekiesett az ajkaimnak. Mohón falta, tépte őket, de egyáltalán nem fájt, sőt! Kevés csókot élveztem ennyire..
Amikor végre ismét kaptam levegőt, mosolyogva simítottam végig az arcán, aztán átmentem a vendégszobába.
Fülig érő szájjal feküdtem be az ágyba, gyorsan betakaróztam és a plafont bámulva megnyaltam az ajkaim. Louis szájának édes ízét éreztem még most is, és ettől elöntött valami jó érzés.
Nem Lexa, nem zúghatsz bele! - figyelmeztettem magam. - Hogy miért nem? Mert félek. És nem, nem Eleanortól! Hanem attól, hogy elveszítem, úgy, mint Niallt, Liamet, Zaynt, anyát és a gyerekem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy hogyan dolgozzam fel egy olyan ember elvesztését, akit szeretek. DE, még Zayniebe sem voltam szerelmes, úgy igazán, tehát fogalmam sincs arról, mit tegyek, ha a szerelmem hagy itt. Ez nem történhet meg, és kész! Nem leszek szerelmes, mert nem lesz jó vége! Na, de Lou.. és Harry.. A fenébe is! - ezeken pörgött az agyam, aztán lassan úrrá lett rajtam a fáradtság, és elaludtam.
Louis szemszöge:
Széles vigyorral az arcomon bámultam az ajtót. Azt a helyet, ahol kilépett néhány perce.. Hiányzott, pedig csak egy vékony fal választ el tőle, hiszen a szomszéd szobában van. Végül az ágyamba feküdtem és vártam az álommanókat, persze előtte még gondolkoztam egy kicsit:
Miért van olyan érzésem, hogy fél? Talán a sok csalódás miatt nem mer újra igazán szeretni valakit? Ezért van az, hogy néha elég nehezen nyílik meg, még előttem is? Nem tudom, de ki kell derítenem, mert már most iszonyú sokat jelent nekem! És azok a csókok.. Harry és Zayn nem túloztak azzal, hogy jól csókol! Pláne, amit kivált belőlem (és a gyomromból - itt nem hányingerre gondolok!) egy-egy csók alkalmával! Miért van olyan érzésem, hogy ha beleszeretek (még ennél is jobban), akkor hatalmasat fogok puffani?
Zavartan forgolódtam, végül elővettem a telefonom és feloldottam a billentyűzárat. Már 4:21 van. - állapítottam meg a kijelző alapján. Tapsot kérek hozzá! Ügyes vagy, Louis, felismered a számokat!
Aztán a háttérképemre pillantottam: El és én. Egy hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan átállítottam egy sima 1D képre. Nem tudom miért, de nem akartam rögtön Eleanort látni a telómban..
Még tovább fárasztottam volna az agyam, ha közben nem sikerül elaludnom.
*** 4 órával később ***
Kissé kialvatlanul ébredtem fel, így nagy erőfeszítések árán tudtam csak rávenni magam arra, hogy lebotorkáljak a konyhába. Már lent ült mindenki és nagyban reggelizett. Én is leültem hozzájuk enni.
Amikor mind végeztünk, valaki belépett a helyiségbe. Ki hagyta nyitva a bejárati ajtót, hogy simán be tudott jönni? Elárulom, hogy nem Liam vagy Dani volt az, őket még tegnap óta nem láttam..
- Eleanor? - kérdezte meglepetten Zayn.
Ééés ennyi! ^^ Tudom, hogy gonosz vagyok, bocsi! :P Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése