Itt is van az új! :D Szerintem elég gyatra lett, de kérlek nézzétek el nekem, mert iszonyúan lefáraszt az, hogy mindenki (értsd: a húgom, anyám, a papám, a mamám) rám szállt.. Na, de ennyit rólam! A részről majd ti eldöntitek, hogy milyen. :)
Komizni és csillagozni továbbra is ér! ;D I hope u like it! Jó olvasást! :))
Lexa szemszöge:
Miért nem szabadulok Loutól? Mármint megint majdnem csókolóztunk! Ilyen nincs! Miért? Ennyire későn jöttem rá arra, hogy ha nem állítom le magam, akkor szerelmes lehetek? Vagy már az is vagyok? Sürgősen beszélnem kell egy orvossal a tünetekről..!
Még javában zakatolt az ezekhez hasonló dolgokon az agyam, amikor csalódottan tapasztaltam, hogy máris hazaértem. Kelletlenül sétáltam be az ajtón, ahol Sam és Laura dühös, Tori sajnálkozó(?) tekintetével találtam szembe magam.
- Mi ez? - dugott az orrom alá egy dolgozatot Sam. Csak nem az, amire gondolok? Szó nélkül meredtem a papírra, semmit sem tudtam kinyögni hirtelen.
- Kérdeztem valamit, Alexa! - pattogott tovább.
A lapon ez állt a nevem mellett: puskázás miatt elégtelen..
- Ho-ho-hol találtátok meg? A szobámban volt. Te-te jártál ott? - próbáltam valami értelmeset kinyögni.
- Mi ez? - kérdezte újra Sam, szinte kiabálva. - Válaszolj, Alexa!
- Öö.. egy 1-es dolgozat, azt hiszem biológiából. - dadogtam.
- Köszönöm! - ordított tovább. - Miért is kaptad ezt? Várj, nem érdekel, a lényeg, hogy mostantól nem mehetsz sehová, amíg ki nem javítod! Nyomás a szobádba tanulni! Mollyval sem fogsz találkozni egy jó ideig! - üvöltötte vörös fejjel. Hogy mi? Nee!
- De-de.. - makogtam a sírás határán.
- Semmi de, Alexa! Mi szeretünk, de a jegyeid az elsődlegesek! - szólt közbe Laura. Teljes vereséget szenvedtem velük szemben.. hacsak a gépem és mobilom meg nem ment!
Ekkor jelzett a telefonom, hogy sms-t kaptam. Erről ennyit! Most már azt is elkobozzák, a francba!
Gyorsan elolvastam az üzenetet, amiben ez állt: "Sajnálom a tegnapit, kérlek ne haragudj! Beszélni szeretnék veled, remélem visszahívsz! Puszi: Li"
Most még inkább felhívnám Liamet, minthogy lemondjak a telómról.. de már késő.
- Ja, és Alexa drágám, a mobilod, valamint a laptopod is nálunk lesz, amíg nem javítod ki a jegyed! - tette hozzá, most már valamivel higgadtabban Sam.
Tudtam, hogy veszítettem, ezért bólintottam egy aprót, majd táskástul felmentem a szobámba. Leraktam a cuccom, aztán felkaptam a szeretett gépem és telefonom, hogy levigyem őket.
- Köszönjük, szívem! - mosolygott Laura, miután elvette tőlem az egyetlen lehetőséget a fiúkkal való kapcsolat teremtésre..
- Rendben, most már felmehetek? - kérdeztem halkan, küzdve a visszafojtott könnyeimmel.
- Igen, és sajnálom, de megkértük Torit arra, hogy figyeljen rád, hogy az iskola után ne csavarogj el Mollyhoz, hanem helyette gyertek haza együtt! - tette hozzá Laura. A fenébe! Miért? Dadust nem fogadnak nekem?
- Megértettem. - mondtam csendesen. Szívem szerint a kocsihoz rohantam volna, és meg sem álltam volna a fiúkig, onnan pedig semmi pénzért nem hoznának el..
- Jól van, mehetsz! Jó éjt! - kegyelmezett meg végül.
- Köszönöm, jó éjszakát! - daráltam le rezzenéstelen arccal, és felszáguldottam az emeletre, majd bezárkóztam a szobámba.
Az ágyra vetettem magam és zokogni kezdtem. Csapdába estem, ez a büdös nagy igazság. És most mi lesz a srácokkal? Sehogy sem tudnak elérni, aztán a végén a bátyám a rendőrséggel fog kerestetni, vagy mi a franc?! Ha legalább szólni tudtam volna nekik, de nem, nem engedik meg még azt sem! Minden Emily hibája! Miatta nem láthatom a fiúkat, miatta haragszanak rám a nevelő szüleim, a biosz átlagom hollétéről meg ne is beszéljünk(..)!
- Bejöhetek, Lexi? - kopogott az ajtómon Tori.
Egy nagy sóhaj kíséretében felálltam, megtöröltem az arcom, majd elfordítottam a kulcsot a zárban, hogy betudjon jönni.
- Mi az? - kérdeztem, kicsit bunkóbban, mint akartam. Szerencsére Vic nem szólt rá semmit, helyette leült az ágyamra.
- Sajnálom. Tudom, ezzel sokat érsz, de tényleg szar lehet, eltiltva mindentől és majdnem mindenkitől. - suttogta.
- Köszönöm! Örülök, hogy te még itt vagy nekem! - öleltem meg.
- Mindig számíthatsz rám! - mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
- Te is rám! - mosolyodtam el halványan.
- Az meg mi? Csak nem?! Demi Lovato autogramja? Honnan van? - ujjongott. Basszus, lehet, hogy nem kellett volna kitennem a falra?
- Öö.. a netről! - adtam roppant értelmes magyarázatot.
- De hát rajta van, hogy: "Lexának sok szeretettel Demitől! <3 U.i.: sajnálom, hogy túlreagáltam a dolgot!". Ilyet hogy szereztél az internetről? - nézett rám gyanakvóan. Jogos, ott a pont.
- Találtam valami programot, ahová az aláírás mellé be lehetett gépelni még plusz szöveget is. Azt nyomtattam ki. Igazából a szöveg nem lényeg, csak hülyültem. - magyaráztam teljesen zavarba jőve.
- Hát.. Te tudod! - pillantott rám értetlenül - Na, azt hiszem most hagylak inkább pihenni! Jó éjszakát, Lexi! - vigyorgott és kiment.
- Neked is, Tori! - kiáltottam utána, majd bevonultam a fürdőbe.
Gyorsan végeztem mindennel és az ágyra dobtam magam. Mivel a sok forgolódás után sem tudtam elaludni, felültem és a semmibe (vagy inkább a takarómra?) meredve összegeztem magamban a dolgokat..
Tehát: Ma szombat este van. Biológiám hétfőn lesz, meg majd csütörtökön. Ha az előbbin kikönyörgöm a tanárnál, hogy feleltessen még a héten, akkor nyert ügyem van. De ha nem.. Á, erre gondolni sem szabad! Csütörtökön kijavítom azt a rohadt 1-est, amit Emily (!!) miatt kaptam. (később még bővebben arról, miért Em hibája - a szerk. megj.) Hogy én hogy rühellem azt a csajt!
Aztán feljebb emeltem a fejem és a tekintetem a falra tévedt. Balszerencsémre pont arra a falra, ahová a házban fellelhető összes 1D posztert raktam ki.. Ahogy a fiúkat néztem, könnyek gyűltek a szemebe, majd halkan sírni kezdtem. Még mindig nem fogtam fel, hogy most hosszú napokig nem fogom látni őket.. Ennyire szerves részét képeznék az életemnek? Ennyi idő után máris ilyen fontosak lettek számomra? A válasz mindegyik kérdésre egy-egy hatalmas IGEN. Egyszerűen imádom őket, és kész! Már most hiányoznak, pedig még csak néhány órája tettem ki Louist a boltnál..
- Basszus, Louis milyen cuki ezeken a képeken! - motyogtam magamban a posztereket bámulva - Nem, állj! Semmi cuki, csak jó felvétel róla, ennyi az egész! Na jó, kit hülyítek?! Cuki és kész. Bárcsak megtudnám beszélni ezt valakivel! Mármint ezt a Lou-s dolgot. Tori kizárva~érthető okokból; Zayn és Harry~nem hinném, hogy rajonganának az érzéseimért, az éjjeli sztoriért meg különösen nem; Niall~szintén nem örülne, ráadásul épp elég neki, hogy Hazzától és Zaynietől óv..; Daniellet nem ismerem annyira közelről, Demit meg pláne nem; Eleanor~na ennyire még nem vagyok hülye! ; és maradt még Liam~ő lenne az ideális.. ha nem haragudnék rá! Szóval veszett ügy az egész! Louisnak pedig épp ma mondtam el, hogy nem lehetne és nincs is köztünk semmi.. - mondtam csendesen magamnak.
Te jó ég, ez már beteges! Sürgősen látnia kell egy orvosnak, nem normális az, amit Lou közelsége {meg Harryé, kicsit enyhébb változatban - és talán még Zayné is(?)} vált ki belőlem; ráadásul szörnyen hiányoznak, minden hülyeségeikkel együtt, már pár óra után is, és emiatt a posztereikhez beszélek, meg magammal vitatkozok hangosan..! Ilyen hülyévé váltam volna a sok velük töltött idő miatt?!
Végül egy nagy sóhaj kíséretében hátradőltem a párnámra. Lehunytam a szemeimet és próbáltam elaludni.
Közben még arra is rájöttem, hogy mennyire jó lenne kibékülni Liammel. Akkor kiönthetném neki a szívem, ő pedig - úgy, mint régen - megnyugtatna, tanácsot adna. Egyszóval hiányzik mellőlem, mint a régi lelki szemetesem és legjobb barátom.. Vissza akarom kapni őt!
Arra eszméltem, hogy ismét könnyek folynak le az arcomon. Na, jó! Elég a sírásból! Gyorsan megtöröltem a szemeim és az oldalamra fordulva lassan elnyomott az álom.
*** 4 nappal később ***
Már szerda van, és még mindig nem láttam őket! Beszélni meg pláne nem beszéltem velük! Úristen, ez kész agyrém!
Na de a jó hír az, hogy a hétfői akcióm sikeres volt, mert holnap (vagyis csütörtökön) felelek biológiából! Ennek még életemben nem örültem így! (Igazából sehogy sem örültem neki azelőtt, de mindegy.. :D)
- Hé, Lexa, élsz még? - rántott vissza Tori a valóságba.
- Persze, csak elbambultam! - mosolyogtam rá. Épp a suliból tartottunk haza felé, az eszméletlenül nagy forgalomban.
Megálltunk egy pirosnál. Unottan bámultam az előttünk lévő kereszteződést, aztán valamiért oldalra fordítottam a fejem. A mellettünk lévő kocsiban ott voltak Ők. A szívem hevesebben kezdett verni. Vajon észrevesznek egyáltalán?
Ahogy őket néztem, akaratlanul is elvigyorodtam. Louis ült a volánnál, mellette az anyósülésen Liam, és hátul a másik 3 idióta röhögött. Igen, mindegyiküknek jó kedve volt, láthatóan nélkülem is remekül elvoltak. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemebe. Nem is hiányzom nekik? Mindenesetre gyorsan feltettem a napszemüvegem, hogy eltakarjam a könnyeim.
Aztán hirtelen mindenki elkomolyodott, én pedig tisztán letudtam olvasni Lou szájáról azt a szó, hogy "Lexi". Egyikük sem vett észre engem, Louis csendben magyarázott tovább rólam valamit, miközben a jelzőlámpátfigyelte, a többiek meg komoran meredtek maguk elé.. Talán mégis hiányzom nekik?
Egyszer csak Lou felém fordult, és bámulni kezdett. Viszont nem hiszem, hogy felismert, mert a napszemüveg eltakarta az arcom egy részét, ráadásul két másodpercig nézhetett, mert utána Tori (valószínűleg a lámpán látható zöld jelzés hatására) gázt adott és elhajtottunk. Hátrapillantva láttam, hogy nem jönnek utánunk, hanem elkanyarodnak..
A francba! Mikor fogok újra találkozni velük? És hogyan? Hol?
Valamiért az az érzésem, hogy nem éppen egy egyszerű és sima találka lesz a következő..
Bocsi, de most csak ennyi! :// Remélem azért tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! Örülnék, ha feldobnátok, mert nincs olyan jó kedvem! :/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése