Sajnálom, hogy ilyen későn (vagy inkább az helyes, hogy korán?) hoztam az újat, csak minden összejött! :// De kárpótlásul elég hosszú részt hoztam! ;D
Nagyon köszönöm a komikat és a látogatást, Ti vagytok a legjobbak! <3
Ugye ti is néztétek a fiúkat az Olimpián? :DD *-* Na jó, most már nem dumálok tovább, jó olvasást! I hope u like it! Puszi :)
Lexa szemszöge:
- Lexi, jól vagy? - fordultak hozzám aggódva.
- Igen, persze. Semmi bajom. Legalábbis nekem. De Niall.. - néztem az említettre.
- Lexa, gyere egy kicsit beszélgetni! - kérte Louis.
- Majd később, Boo Bear, ne haragudj! Előtte beszélek a bátyámmal. - jelentettem ki, és a földön ülő, zavarodott szőke hajú fiúhoz léptem.
Szó nélkül leguggoltam hozzá, átöleltem és felhúztam a padlóról.
- Gyere, Nialler, lepihensz egy kicsit a szobádban, és közben beszélgetünk néhány dologról! - suttogtam neki, mialatt a lépcsőn támogattam fel szegényt..
- Jól van, ülj le szépen az ágyadra, gyere! - mosolyogtam rá halványan, és segítettem neki az előbb említett cselekvés elvégzésében (Azta, hogy én milyen "szépen" fejezem ki magam! XD - a szerk.).
- Semmi bajom, Lexa, jól vagyok! Köszi, rendes vagy, de minden oké, tényleg! - bizonygatta, viszont még ő maga sem hitte el azt, amit mondott. Nemhogy én!
- Ettől függetlenül beszélnünk kell róla! - közöltem vele a tényeket.
- Jó.. - sóhajtott fel megadóan, majd ragyogó kék szemeit az enyémekbe fúrta - Tényleg az volt?
- Igen.. De ez csak a munkáját jelentette, abban biztos vagyok, hogy nagyon szeretett téged! Illetve még most is szeret! - javítottam ki magam.
- És mi volt az az AIDS-es dolog? - kérdezte elhaló hangon.
- Tudod, amikor anya elmesélte nekem a dolgot, azt is megemlítette, hogy néhány évvel a születésed/születésünk után megkeresték őt, hogy esetleg beszélhessen veled, hogy megismerhessen téged, de erre sajnos már nem került sor. Azért, mert amikor találkoztak vele, már kórházban volt.. Együtt eldöntötték, hogy nem okoznak neked nagyobb fájdalmat, ezért nem tudtál meg róla semmit, csak később. AIDS-ben halt meg, nagy valószínűséggel a munkája miatt kapta el ugyebár ezt a betegséget.. A lényeget érted. Szóval csak azt akartam, hogy tudd, én biztos vagyok abban, hogy nagyon szeret téged és figyel/vigyáz rád! A munkája nem befolyásolta az érzéseit, ez tuti. És szerintem kellettél neki, csak nem volt elég pénze arra, hogy egy gyereket is eltartson.. Mindegy, az a fontos, hogy mindenben számíthatsz rám, én mindig itt leszek neked! Ha esetleg néha valami miatt nem is lennénk egy helyen, én akkor is nagyon szeretlek, ezt tudnod kell, Niall! - bújtam hozzá könnyes szemmel.
- Tudom, és én is ugyanígy gondolom. Szeretlek, Lexi! És nagyon köszönöm, hogy elmondtad! - szorított magához még jobban, és egy puszit nyomott a hajamba.
- Ugyan, ez a legkevesebb! Most egyedül hagylak egy kicsit, nyugodtan gondolkozz csak, vagy esetleg alhatsz is, vacsira hozunk Nando'st, szóval azért arra gyere majd le! - mosolyogtam rá, és lassan kisétáltam a szobájából.
A földszintre érve persze azonnal letámadtak a többiek.
- Hogy van Niall? És te jól vagy? - néztek rám aggódva.
- Niallernek egy kis idő kell, hogy megeméssze a dolgot, úgyhogy ne zavarjátok, ha lehet! Egyébként megígérte, hogy vacsorázni már lejön, szóval valakinek majd el kéne mennie a Nando'sba kajáért! - összegeztem a lényeget.
- Majd mi elmegyünk! - pattant fel Zayn és Harry.
Gyorsan nyomtam mindkettőjük arcára 1-1 puszit (amihez "érthetetlen" módon nagyon ragaszkodtak..) és már itt sem voltak.
- Mi addig esetleg nézzünk valami filmet! - vetette fel az ötletet Liam.
- Oké, ti menjetek csak, de nekem rohannom kell! Sziasztok! - mondta gyorsan El, majd le is lépett. Se puszi, se pá, de még Louisnak sem.. Ez nagyon furi!
- Lexi, beszélhetnék veled? - állított meg Lou.
- Öö.. persze, hiszen megígértem! Danielle, Li, Tori, ti addig kezdjétek el a filmet nyugodtan! - fordultam hozzájuk mosolyogva.
- Oké! - bólintottak, és eltűntek a nappaliban.
- Gyere! - fogta meg a kezem Louis, majd felhúzott az emeletre, a szobájába.
- Mielőtt belekezdenél, had mondjak gyorsan valamit, ami szerintem tök furcsa.. Eleanor el sem köszönt tőlünk rendesen, mert nagyon sietett valahová! Még tőled sem! Összevesztetek, vagy mi van? - fordultam felé kapásból, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.
- Mi? Dehogy. Amúgy szerintem ez senkinek sem tűnt fel, csak neked! Talán ennyire figyelsz minket? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva.
- Csak szeretnéd! - bokszoltam vállba nevetve.
- Ebben van valami.. - motyogta vörös fejjel.
- Ugy.. Várj! Hogy mit mondtál? - lepődtem meg.
- Üljünk le! - mutatott az ágyára.
Engedelmesen helyet foglaltam, ő meg szorosan(..) mellém telepedett.
- Öö.. Lou! Mit.. izé.. mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül.
- Azt mondtad, hogy csak szeretném. Nos, ez teljesen igaz! Én.. Lexa.. öö.. szóval én.. - dadogott össze-vissza.
- Igen?
- Hagyjuk. Majd később még visszatérünk rá. Egyébként mit mondtál a bátyádnak? - terelte a szót fülig pirulva.
- Sok mindent. Azt, amit csak tudtam. - vontam meg a vállam. Már nagyon érdekel az, hogy mit akart mondani az előbb!
- És hogy vagy? Ne hazudj azzal, hogy azt feleled 'jól', mert az nem igaz! Gyere, ülj Dr. Tomlinson bácsi ölébe, és mesélj! - paskolta meg a combját. Valamiért nagyon gyanús az, hogy egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz..
- Jó, ha utána a Doktor úr is befejezi az előző mondatát! - kacsintottam rá, majd az ölébe ültem. Gyorsan átölelte a derekam, hogy ne szökhessek el(?).. Az érintésétől átjárt a forróság, és az egyre vörösödő arcom a vállgödrébe temettem.
- Na? Hallgatlak, drágám! - suttogta a fülembe. A forró lehelete jólesően csiklandozta a bőrömet.
Elhúzódtam tőle, mire ő kapva az alkalmon a tekintetét rögtön mélyen az enyémbe fúrta.
- Rendben, elmondom, hogy mit gondolok, de ez titok! Csak te tudsz róla, meg holnapra valószínűleg Tori! Na jó, esetleg majd Liammel is beszélek.. Mindegy! Eléggé meglepett az, ahogyan apa viselkedett.. Én csak.. bevallom, iszonyúan megijedtem tőle! És nagyon köszönöm, hogy megvédtél, mert különben bele sem merek gondolni miket művelt volna még velem.. - motyogtam könnyes szemmel.
- Először is: az a minimum, hogy megvédelek! Igaz, hogy későn kapcsoltam, de a lényeg, hogy ennél durvább dolog nem történt.. Másodszor: én is nagyon féltem, mert azért az ember nem lát ilyet minden nap.. Teljesen sokkolt mindenkit ez az egész, ezért reagáltunk késve! Sajnálom.. - hajtotta le a fejét, de én felemeltem, hogy a szemébe nézhessek.
- Ezt verd ki a fejedből, rendben? Nem kell a nyáladzás, én megköszönöm, hogy megmentettél, te meg bólintasz rá egyet, és ejtjük a témát! Nem kell vádolnod magad a semmiért! - mondtam komolyan.
- Hű, te aztán tudsz határozott is lenni, ha akarsz! - nevetett elismerően. - Viszont ez nekem nagyon bejön! - hajolt közelebb..
- Öö.. Louis! Újból felteszem a kérdést: mit csinálsz? - értetlenkedtem.
- Ja, izé.. semmit. - pirult el.
- Rossz válasz, Doktor úr! Most maga mesél nekem! Vagyis befejezni azt a mondatot! - szóltam rá.
- Rendben! - sóhajtott fel - Tudom, hogy azt mondtad, nem lehet köztünk semmi több, de nekem ez egyenlőre nem megy, mert én.. én.. Érted mire gondolok? - pillantott rám reménykedve.
Bólintottam egy aprót, mire ő gyengéden megsimogatta az arcom, közben pedig a fülem mögé tűrt egy kósza hajtincset.
- Ha érted, akkor esetleg.. meg.. szóval.. meg.. - kezdte újra a dadogást.
- Igen, megcsókolhatsz, de azért nem ártana, ha megtanulnál beszélni! - nevettem fel.
- Bocsi! - mosolyodott el, majd lassan közeledni kezdett a fejével..
Sokáig azon filóztam, hogy biztosan akarom-e én ezt? Viszont a válasz mindig egyértelműen igen volt! Az az igazság, hogy nagyon vágytam arra a csókra, más már nem is érdekelt nagyon.. ( A 'más' alatt értsd pl. Eleanort)
Louis szemszöge:
- Igen, megcsókolhatsz, de azért nem ártana, ha megtanulnál beszélni! - nevetett. Honnan tudta? Jó, lehet, hogy egy kicsit egyértelmű volt a vágyam a hebegésem ellenére..
- Bocsi! - mosolyodtam el, majd lassan közeledni kezdtem hozzá az arcommal..
A számat az övére tapasztottam, óvatosan szétfeszítettem a puha ajkait és a nyelvemmel utat törtem az övéhez. Amikor végre megtaláltam, amit kerestem, a nyelveink lassú táncba kezdtek..
Lexa szemszöge:
Egyre jobban belemerültünk a dologba, nem is figyeltünk semmire, csak a pillanatnak éltünk.. A heves csókcsatánkat azonban a szoba ajtajának nyílása zavarta meg.. Gyorsan szétrebbentünk és lángoló arccal fordultunk a 'ránk nyitó' felé..
- Louis, Lex.. - kezdett bele, de aztán észrevette, hogy mit is szakított félbe - Hűha, bocsi srácok, nem akartam zavarni! - kezdett el hátrálni az illető.
- Liam, várj! El sem hiszem, hogy ekkora mázlink van, hogy te vagy! - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Hát.. ja. Az van! Na, de én most megyek, ti folytassátok csak, amit.. amit elkezdtetek! - motyogta zavartan, és újra elindult kifelé, én azonban után rohantam és behúztam a szobába.
- Mi az? - kérdezte meglepetten.
- Ne mondd el senkinek, mert nekünk annyi! - mondta rögtön Lou.
- Miért, akkor most titokban mégis van köztetek valami? - vonta fel a szemöldökét. Ezzel elárult mindkettőnket. Szóval Louis is vele beszélt erről, épp úgy, mint én..
- Igen! - vágta rá Boo Bear.
- Nincs! - válaszoltam Louval egy időben.
- Mi van? - néztünk egymásra értetlenül. Liam is lélegzet visszafojtva figyelt minket.
- Louis, te miről beszélsz? - nevettem fel kínomban.
- Nem, te miről beszélsz? - pillantott rám kíváncsian.
- Oooké. Azt hiszem, én megyek! - állt fel Li, és mielőtt bármit tehettünk volna, eltűnt.
- Lou, tudod, hogy megbeszéltük a múltkor: ebből NEM lehet semmi! - magyaráztam.
- Igen, ezt hiszed te! Viszont azt had kérdezzem meg, hogy miből NEM lehet semmi, ha nincs meg köztünk az a bizonyos 'valami'?! - húzódott győzedelmes mosolyra a szája.
- Jó, nyertél. - adtam meg magam.
- Ezt már szeretem! - vigyorodott el, majd visszahúzott az ölébe, és újra megcsókolt.
Viszont bármilyen nehéz volt is, egy idő után eltoltam magamtól és felkeltem a combjairól.
- Ne haragudj, csak megörültem annak, hogy te is elismerted, hogy van köztünk valami, és elborult az agyam.. - suttogta vörös fejjel.
- Nem gond, Boo Bear, csak a lényeg, hogy megtanuljuk visszafogni magunkat, és akkor előbb-utóbb elfelejtjük ezt az egész dolgot kettőnk között! - erőltettem mosolyt az arcomra. Igazából egyáltalán nem voltam biztos abban, amit mondtam, inkább csak hinni szerettem volna benne..
- Ahogy akarod, Lexa. Lehet, hogy neked könnyen megy ez, de nekem nem ilyen egyszerű, pedig én járok is valakivel! Nem érzed azt, hogy ez a valami több, mint egy fellángolás? - kérdezte reménykedve. Tudtam, hogy igaza van, és én is teljesen egyetértettem vele, mégsem tudtam ezt a szemébe mondani. Illetve csak nem akartam..
- Nem, én nem így gondolom, sajnálom! - hazudtam, majd szó nélkül kimentem a szobájából.
A folyosón meghallottam Harry és Zayn kiabálását, hogy megjöttek a kajával, ezért gyorsan bementem a bátyámhoz. Nem akartam Louval többet beszélni erről, most nem. És mi a francért könnyes most a szemem? Nem lehet, hogy ennyire zavar engem az, hogy letagadom azt a 'valamit'!
- Öö.. gyere, megjött a vacsora! - mondtam halkan, aztán ki is mentem, hogy ne láthassa a szemeimet.
A lépcsőn lefelé menet letöröltem az arcomról a könnycseppeket és egy mosolyt erőltettem magamra, mielőtt beléptem a konyhába.
- Niall is mindjárt itt lesz! - közöltem velük goyrsan, és igyekeztem érzelemmentesnek tűnni. Nem tudom, ez mennyire sikerült, ugyanis éreztem, hogy Louis engem bámul..
- Megjöttem! - toppant be a bátyám is vigyorogva.
- Ezek szerint most már jobban vagy! - mosolyodott el megkönnyebbülten Tori és Danielle.
- Igen, hála az én imádott hugicámnak! - ölelt magához, miközben egy puszit nyomott a homlokomra.
- Ó, hogy imádlak, Nando's! - kiáltotta el magát, amikor meglátta a vacsoráját, mire mind nevetve ültünk le az asztalhoz.
A vacsit végig poénkodták a fiúk, Lou kivételével. Ő - akárcsak én - néha-néha elnevette magát 1-1 viccen, hogy kevésbé legyen feltűnő a csendessége..
- Laura most írt, hogy jó lenne, ha hazamennénk! - közölte Tori, kicsit szomorúan.
- Ne! Mi lesz velem nélküled, Lexa?! - emelte színpadiasan a kezét a szívéhez Harry.
- Harold, drága! Ő az én.. vagyis egyenlőre a MI csajunk, ne sajátítsd ki! - förmedt rá Zaynie. Erre Louis csak látványosan megforgatta a szemét..
- Pedig muszáj lesz mennünk, de valószínű, hogy holnap már tényleg itt alszom! - vigasztaltam őket, mire rögtön felvidultak, kivéve Lout, ő újra csak a szemét forgatta..
- Louis! Csak nincs valami furcsa szemrángásod, hogy állandóan körözöl a szemeiddel? - kérdeztem, kicsit bunkóbban, mint terveztem.
- Nincs, képzeld! - mordult rám.
- Jól van, na! Bocsi, Boo Bear! - néztem a szemébe.
- Ne haragudj, csak ideges vagyok egy picit! - mosolyodott el halványan.
- Hát akkor, sziasztok, fiúk! - állt fel Tori, majd mindenkit megölelt búcsúzásképp.
- Sziasztok, srácok! - köszöntem el tőlük én is.
Amikor én is megkaptam a szokásos puszi-ölelés adagomat, indultunk is kifelé. Vagyis majdnem, mert Lou utánunk jött..
- Várjatok, a mai nap eseményei biztos felkavartak titeket, úgyhogy ne vezessetek, majd én haza fuvarozlak benneteket! - ajánlotta mosolyogva.
- De hogy jutsz vissza, ha a mi autónkkal megyünk? - vonta fel a szemöldökét a barátnőm.
- Taxival! Na, akkor vezethetek? - vetette be a kölyökkutyapofiját Louis.
- Persze! - vágtam rá azonnal. Valahogy nem tudtam ellenállni azoknak a szemeknek..
- Helyes! - ült be a kocsiba a fiú, mi pedig követtük a példáját.
Hazafelé minden hülyeségről beszéltünk, bár Tori néha elég jelentőségteljesen nézett rám. Gondolom azt hiszi, hogy Boo Bear miattam erőltette ezt a fuvarozós dolgot.. Hát akkor téved! Ugye?
- Megjöttünk! - parkolt le a házunk előtt Louis.
- Köszi még egyszer! - öleltem meg, de ahogy elakartam lépni tőle, nem engedett el, hanem még jobban magához szorított.
Gyorsan kihasználtam az alkalmat az illata beszippantására, aminek hatására teljesen megnyugodtam.
- Khm.. khm.. - köszörülte meg a torkát Tori.
- Ja, bocsi! Szia! - ölelte meg őt is Lou. Ám ekkor valaki mérgesen rohant oda hozzánk, és majdnem behúzott egyet Louisnak, ha én nem rántom el időben az illető ökle elől..
Ennyi! ^^ Komizzatok, csillagozzatok pls! :)) Remélem tetszett, bár észrevettem, hogy valaki lecsillagozta az előző két részt..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése