Itt is van az új rész! :D Látom, a kedves lecsillagozó még mindig velünk van! Puszillak, drága! ;)) ^^
Köszönöm a komikat az előzőhöz, imádlak Titeket! <3
I hope u like it! Puszi, jó olvasást! :)
Lexa szemszöge:
*** Másnap reggel ***
Az ébresztő órám csörgésére keltem. Remek volt, mondhatom, de tényleg!
Morogva másztam ki a takaró alól, majd fáradtan trappoltam be a fürdőbe. Miután végeztem a teendőimmel, felkaptam a táskám és lementem reggelizni. Már éppen nekiálltam volna a frissen elkészített melegszendvicsem elfogyasztásának, amikor Tori száguldott le a lépcsőn, és egy mozdulattal felrántott a székről.
- Mégis mi bajod van? - förmedtem rá, miközben ő tovább rángatott a garázs felé.
- El. Fogunk. Késni! - világosított fel, majd szó szerint belökött az autóba.
- De nem is reggeliztem! - duzzogtam. Szerintem a bátyám nagyon komoly hatással volt az evési szokásaimra.. Csak aztán el ne hízzak a végén!
- Ne kényeskedj, Lexa! A srácoknál töltött péntek és a hétvége alatt ennyire ráálltál volna az 'addig alszom ameddig akarok és addig reggelizem amíg akarok' életmódra? Figyelj, te suliba jársz, ergo: korán kell kelned, ha időben beakarsz érni! A fiúk túlfizetett sztárok és ők már leérettségiztek, szóval megengedhetik maguknak a heverészést! De TE NEM! - játszotta az anyám Tori, mialatt végig száguldottunk az utcákon.
- Jól van, felfogtam, anyuci! - gúnyolódtam.
- Lexi, nem akarok ilyen lenni, de ha Lauráék megtudják, hogy pénteken lógtál a srácok miatt, eléggé ki fognak akadni! - közölte a nyilvánvalót.
- Tudom! - sóhajtottam fel - De Liam írt igazolást! - vigyorogtam.
- Azzal remélhetőleg megúszod a mostanit, de mi lesz legközelebb? - vonta fel a szemöldökét, anélkül, hogy levette volna a szemét az útról. Elég ijesztően nézett ki..!
- Jó, megértettem. Hagyjuk, oké? - adtam meg magam, hogy végre abbahagyja a kiosztásom.
- Oké. Amúgy is megjöttünk! - parkolt le elégedetten.
- Hála az égnek! - könnyebbültem meg. Nos, igen, akkor még nem sejtettem, mi is vár rám a mai nap..
*** Néhány órával később ***
Osztályfőnöki óra. A kedvencem. Vagyis az lenne, ha nem utálna engem az ofőnk (aki egyben a torna tanárunk is, hál' Istennek!)..
- Miss Morgan, kérem indokolja meg, miért lógta el a pénteket! - fordult felém szúrós tekintettel.
- Öö.. nem lógtam.. izé.. itt az igazolásom, tanár úr! - nyújtottam oda a papírt.
- Hmm.. hmm.. - hümmögött és bólogatott, miközben elolvasta Li levelét(?) - Ez nagyon jó vicc, Miss Morgan, de kérem másnál próbálkozzon ezzel! Miért van úgy aláírva, hogy Liam Payne?! Hiszen ő valami híresség, nem? Csak nem a fiú autogramja elé írta ezt az igazolásnak tűnő szöveget, hogy átverjen engem? - gúnyolódott.
- De.. de én.. - ijedten fordultam hátra. Tori együtt érzően, Emily döbbenten/gúnyosan nézett rám. Hát, erről ennyit..
- Sajnálom, de egész napra igazolatlant kap! - jelentette ki az osztályfőnök.
- É-értem. - suttogtam elhalóan, és már indultam volna vissza, ha a tanár nem állít meg.
- Miss Morgan! Most közlöm önnel, hogy ugyebár a következő órájuk is velem lesz (testnevelés), a szokásos parkba megyünk futni, hogy az a néhány ember -köztük maga is-, még egy utolsó esélyt kapjon a javításra. Ha nem teljesíti legalább kettesre a távot, beszélek az igazgatóval, hogy csak jövőre érettségizhessen le! - fenyegetett meg, mire elfehéredtem.
- De hiszen Emily lökött el folyton, ezért nem tudtam időben lefutni a kört! - magyaráztam, bár mind tudtuk, hogy nem ér semmit. Emily anyja nagyon jóban volt a tanárral, ezért Emnek mindegy volt, mikor ér be, egyértelműen ötöst kap.. A kis mázlista!
- Ugyan, az a kis drága nem lenne semmi ilyenre képes! Pont olyan, mint az anyja! Tegnap is náluk vacsoráztunk a feleségemmel (ugye a biológia tanárnőnk) és úgy viselkedett, akár egy angyal! - védte elszántan 'a kis drágáját'.
- De.. de.. - kezdtem volna újra, viszont a lesújtó pillantásától megfutamodtam - Elnézést, tanár úr! - motyogtam és leültem a helyemre.
- Liam Payne, mi? Vicces lány vagy te, Lexa! - röhögött Emily.
- Igen, ő! - dugtam az orra alá a papírt.
- Hisz az lehetetlen! - lepődött meg, mire én győzedelmesen elvigyorodtam.
- M-m-mégis ho-ho-hogyan? - kérdezte értetlenül.
- Az titok! - kacsintottam rá egy gúnyos mosoly kíséretében.
- Tehát azt mondod, drágám, hogy valódi az egész? - kíváncsiskodott az osztályfőnököm.
- I-i-igen. Ezt mind Ő írta.. - mondta halkan.
- Ez esetben elfogadom, Miss Morgan! - vette el tőlünk a papírt bosszúsan. Hú, köszönöm Istenem!
*** Fél óra múlva, a torna óra kezdése ***
- Jól van, gyerekek, tudjátok a pályát és az időt! Már csak a javítóknak kötelező futni, a többiek azt csinálnak, amit akarnak! - adta ki az utasításokat a tanár.
- Tanár úr, mi a többiekkel szeretnénk futni, hogy segítsünk a rosszabb futóknak! Például Lexának is! - színészkedett Emily.
- Ne! Izé.. nem kell, köszi! - hárítottam gyorsan. Basszus, mire készülnek ezek? Tori kivételével az összes osztálytársam futni akar! Velem! Itt valami nagyon bűzlik (nem, nem a sok koszos zokni!)! Kivétel: Vic. Szegénynek ugyanis "egészségügyi problémái" vannak, ezért őt felmentették a nevelő szüleink.
Egyedül maradtam, az engem gyűlölő lányokkal/fiúkkal egy kihalt parkban! Illetve majd futás közben maradunk egyedül.. most még itt az osztályfőnök. Egyenlőre..
- Remek! Akkor hajrá! 3, 2, 1.. és indulás! - kiabálta a tanár, miközben elindította a stopperóráját.
***
- Emily, kérlek menjetek már! - könyörögtem nekik, de hiába.
Az összes osztálytársam előttem sétált, úgy, hogy eltorlaszolták előttem az amúgy sem túl széles utat. Kikerülni sem lehetett őket, mert ezen a szakaszon végig kerítés van a beton szélén.. A kurva életbe! Emily hatására majd csak egy évvel később érettségizhetek csak le!
Teljes kétségbeesésemben megpróbáltam löködni őket, de semmi haszna nem volt. A francba már, ilyen nincs!
- Hé, csajok! Ti is olvastátok, hogy a 1D a közeli stúdióban lesz ma? Talán még találkozunk is velük! - lelkendezett Em, majd ellentmondást nem tűrő hangon folytatta - De egyet ne feledjetek: LIAM AZ ENYÉM!
Ennél már nem bírtam visszafogni magam, hangosan röhögni kezdtem.. Szánalmas ez a liba, hogy abban reménykedik, hogy Li embernek tekinti! (főleg az általam leírt fantasztikus tulajdonságai miatt nézne át rajta - ezért különösen büszke vagyok magamra!)
- Mi olyan vicces, Lexike? Hogy hamarosan közlik veled: évet ismételsz?! - vihogott.
- Nem, dehogy. Csak imádkozzatok, hogy NE találkozzunk a 1D-nel, mert ha mégis, ti alaposan megszívjátok! - vigyorodtam el ravaszan.
- Kis ribanc! Én ma találkozni fogok a jövendőbeli férjemmel, és kész! - jelentette ki magabiztosan Emily.
Ezután a barátnőivel mindenféle "fontos" dolgokról dumált. Szóba került egy olyan dolog is, amit nem hagyhattam szó nélkül..:
- Lányok, láttátok a múltkori képen Harry alsónadrágját? Milyen márkájú volt? - kérdezte az egyik liba a sok közül. Wtf?! Ez érdekli? Olyat vesz magának is otthonra, vagy mi?
- Azon, ami tegnapelőtt készült? Sajnos nem tudom! - szomorodott el egy másik. Ezek tényleg ilyen hülyék, vagy csak megjátsszák?!
- Tommy Hilfiger, de amúgy inkább Calvin Kleint hord. - válaszoltam automatikusan. Hát igen, aki tud, az tud! :D
- Mit mondtál? - fordult hátra Emily.
- Tommy Hilfiger. - vontam vállat mosolyogva. Hogy honnan tudom? Egy: mert Hazza nem képes rendesen felhúzni a gatyáját, így mindig premierplánban láthatom; kettő: mert este láttam a folyosón egy szál boxerben mászkálni.. Basszus, milyen jól nézett ki! - a kép felidézésénél akaratlanul is megnyaltam az ajkaim.
- Oké.. Köszi. - erőltetett mosolyt az arcára a kérdés eredeti feltevője.
- Szívesen, máskor is! - vigyorogtam, majd elnevettem magam. Tényleg nem bánnám, ha máskor is CSAK boxerben látnám a drága, perverz kis Haroldomat!
- És mi lenne, ha gyorsítanátok egy picikét? - kértem újra.
- Bocsi, de kicsit fáj a lábam! - gonoszkodott Emily, és még lassabban haladt. Hogy rohadna már meg!
Szinte csigatempóban haladtunk, amikor feltűnt előttem a következő szakasz. Ez az, amin tegnap Louval futottam! És itt már mindjárt vége az oldalt lévő, átkozott kerítésnek!
Az órámra (ne kérdezzétek honnan került a kezemre :D) pillantva kicsit megnyugodtam, mert még van időm a ketteshez tartozó minimális idő lejártáig. (tudom, ez elég értelmes lett, bocsi! XD - a szerk.)
És.. 5, 4, 3, 2, 1.. Nyomás! Na, most vagy soha! - gondoltam magamban, miközben előzni próbáltam.
- Állj csak meg, nem menekülsz, Lexa! - kiabált Emily, és utánam vetette magát.
Mivel még csak alig pár méter volt az előnyöm, és sajnos túl gyorsan reagált, hamar utolért.. Megragadta a hajam és húzni kezdte, az osztálytársaim meg körénk gyűlve röhögtek.. Igazán kedvesek, de tényleg!
- Eressz el! - üvöltöttem, és én is tépni kezdtem a tökéletes frizuráját. Na, ez egy hatalmas hibának bizonyult..
- Ezt nagyon megbánod, te kis senki! - ordította, és belelökött egy gödörbe.
Szerencsétlenségere szarul estem, pont az egyik bokámra, amibe persze azonnal belenyilallt a fájdalom.. Annyira fájt, hogy még a könnyeim is kicsordultak.
- Na, innen sem érsz célba egy hamar! - konstatálta elégedetten Emily, és mindenki(!) otthagyott.
A problémáim ott kezdődtek, hogy nem tudtam kimászni abból a lyukból, mert fél méter mély volt.. Lábra állni meg egyáltalán nem voltam képes.
Egy pillanat! Hiszen erre nem jár senki! Hogy a fenébe fogok kijutni innen?! - ennél a gondolatnál már megállíthatatlanul folytak a könnyeim.. - A rohadt életbe! Egyszer még megölöm Emilyt, az biztos!
Hosszú, végtelennek tűnő percekig ültem magamba roskadva a gödörben, és halkan sírtam. Nem a jegyem, vagy az érettségi miatt estem kétségbe, hanem amiatt, hogy itt fogok megdögleni, mert tényleg senki sem jár erre..
Az egyetlen esélyem az, ha Torinak feltűnik, hogy még nem értem célba.. A tanár és a többiek utálnak, meg Emily biztos meggyőz valami olyanról az ofőm, hogy nagyon lemaradtam és ezért inkább hazamentem szégyenemben.. Ó, csak kerüljön a kezeim közé az az átkozott liba!
Már éppen az eddigi életem végiggondolását kezdtem volna el -búcsúzásképpen-, amikor ismerős hangokat hallottam meg, egyre közelebbről..
Villámsebességgel emeltem fel a karjaim, majd lóbálni kezdtem őket, hogy észrevegyenek.. Hatalmas szerencse, hogy a gödör csak olyan mély, hogy én ülve is kényelmesen kilátok belőle..
- Fiúk! Itt vagyok, segítenétek?! Srácok! - kiabáltam, amilyen hangosan csak ment. Remélem észrevesznek!
Louis szemszöge:
A fiúkkal a stúdióból indultunk hazafelé, kivételesen gyalog, amikor a park mellett haladtunk el.
- Srácok, szerintem inkább menjünk bent, hiszen úgysem jár arra senki, ott kevésbé valószínű, hogy felismernek! - javasoltam, mert rossz előérzetem támadt.
- Oké. - egyeztek bele, és hamarosan már azon az úton sétáltunk, ahol tegnap Lexával futottam.
Valamiért az a gödör járt a fejemben.. Igazából muszájnak éreztem azt, hogy még egyszer megnézzem, ezért ajánlottam fel a fiúknak ezt az útvonalat. Hogy lehetek ilyen nevetséges?! Biztos minden rendben van Lexivel, és ügyesen lefutotta a kört, az elsők között célba érve! Akkor miért van még mindig rossz érzésem?!
- Fiúk! Itt vagyok, segítenétek?! Srácok! - kiabálta valaki, a gödör irányából.. Te jó ég, az nem lehet! Vagy mégis?
- Úristen, Lexa! - kiáltottam fel, majd oda rohantam az illetőhöz.
- L-L-Louis.. - sírta.
- Mi a baj? - kérdeztem aggódva.
- Nagyon fáj a bokám.. - suttogta a könnyeivel küzdve. Erre a mondatra értek oda hozzánk a többiek is.
- Ugye jól vagy, Lexi? - támadták le.
- Miért, úgy néz ki, mint aki jól van?! Most komolyan fiúk! - morogtam.
- Oké, hülye kérdés volt, elismerem. - bólintott Liam, miközben én Niallel közösen kiemeltem onnan Lexát.
A földre ültem és gondolkozás nélkül az ölembe húztam, hogy megnyugtassam.
- Shhh! - csitítottam szegényt.
- Mi történt? - kíváncsiskodtak a srácok.
- Emily.. és az egész osztály.. itt hagytak.. nem érettségizhetek, ha nem lesz meg a kettes.. évet kell ismételnem.. Emily.. - dadogta össze-vissza.
Lexa szemszöge:
Össze-vissza beszéltem, szinte biztos voltam benne, hogy a fiúk nem értik miről hadoválok, de legnagyobb meglepetésemre Lou bólogatni(!) kezdett.
- Te értetted miről beszélek? - néztem rá golflabda nagyságú szemekkel.
- Igen, én értelek. - bólintott egy szívdöglesztő mosoly kíséretében, majd komolyan folytatta - Mennyi időnk van még és milyen messze van a cél?
- Öö.. kb. másfél percünk van még, aztán lemaradtam a kettesről is.. És a tanár még olyan 600 méterre lehet.. - összegeztem a fontosabb "tudnivalókat".
- Jól van, akkor simán megoldjuk! - kacsintott rám, majd felkapott az ölébe és futni kezdett velem..
- Aú! - nyöszörögtem, mert a rohangálás közben rázkódott a bokám.
- Így jó? - kérdezte lihegve Louis, miután megfogta a tornacipőm, ezzel "rögzítve" a fájó testrészem.
- Igen, köszönöm! - mosolyodtam el, közben pedig a mellettünk elsuhanó fákat figyeltem, szorosan Louhoz bújva.. Egy biztos: ez a gyerek iszonyú gyorsan fut!
Nem sokára már hallottam is az osztálytársaim önfeledt visszaszámolását a maradék időmből..
Amikor befordultunk a célegyenesbe, ami kb. még 50 métert jelentett, már 8-nál jártak.
- 7, 6, 5, 4.. - kántálták kórusban. 4-nél már majdnem odaértünk, ezért Louis pár méterre a céltól lerakott a földre, én pedig belé kapaszkodva ugráltam egy lábon..
- 3, 2, 1.. - ahogy neki álltak az 1 kimondásának, odaértem hozzájuk.Sikerült!
- Köszönöm, Boo Bear! - öleltem volna meg boldogan a fiút, de nem tudtam, mert összecsuklott a másik lábam a fáradtságtól (ugyebár a gödörben való gubbasztás előtt is sokat futottam).
- Jól vagy, Lexi? - kérdezte nevetve, miután sikeresen elkapott, még éppen időben, a talajra érkezésem előtt.
- Igen, köszi! - bújtam hozzá újra, mert megint felvett az ölébe.
A karjaiban fekve fordultam a döbbent/értetlen fiúk és lányok, na meg az ofőm felé..
- Huh, basszus, Louis! Hogy lehetsz ilyen gyors? Ráadásul Lexával a kezedben! - esett át a célon zihálva a bátyám.
- Egyet.. értek..! Mióta.. edzel..ilyen.. keményen? - zihálta Harry. - És.. nem akarsz.. indulni az.. Olimpián? Tuti, hogy.. nyernél!
- Haver.. holnaptól.. együtt.. edzünk! - kapkodott levegő után Liam, a térdére támaszkodva.
- Én.. nem is.. vagyok.. fáradt..! - közölte Zayn, teljesen leizzadva és kipirulva(..).
- Aha, persze! Jó szöveg, szépfiú! - vigyorodtam el, mire Zaynie kinyújtotta rám a nyelvét.
- Vigyázz nagyon, mert leharapom! - röhögtem.
- Oké! - sétált közelebb.
- Idióta! - nevettem egyre hangosabban.
- Az enyémet is megrövidíthetnéd, cicám! - lépett mellénk Hazza.
- Várj, átgondolom.. - színészkedtem, mire csillogó szemekkel figyelt - NEM! - mosolyogtam rá angyalian.
- Ez csúnya volt, cica! - játszotta a sértődöttet Harry.
- Jól van, na! Drága, egyetlen Hazzám, kárpótolhatlak egy arcra puszival? - erre már egyből vidámabb lett és hajolt is közelebb a fejével.
Tudtam, hogy az utolsó pillanatban odafordulna és a szájára menne, ezért erősen megfogtam a buksiját, hogy ne tudja mozgatni, és nyomtam egy cuppanós puszit az arcára.
- Ez nem ér! - durcizott be.
- Szép volt! - mosolygott elismerően Louis,
- Köszi, Boo Bear! - nevettem fel és még jobban (már ha ez lehetséges) hozzábújtam.
- Khm.. khm.. Nem akarom elrontani a felettébb érdekes beszélgetéseteket, de mégis hogy kerülnek ide ezek a fiúk? - vont kérdőre minket a tanárom.
- Áááááááááááááá! Ez Liam!!!!! Liam Payne!!! - sikított Emily, majd odarohant szegény Lihez és ölelgetni(?!) kezdte.
- Na jó, mégis mi a fene folyik itt?! - emelte fel a hangját az osztályfőnököm.
- Öö.. izé.. - vörösödtem el.
- Ő a húgom! - jelentette ki teljes nyugalommal Niall, mire mindenkinek súrolta az álla a padlót.. (Persze engem, Torit és a srácokat leszámítva.) Emily volt a legmeglepettebb.. Hát, igen, szívecském, édes a bosszú! Nagyon édes! ;D
Ennyi! ^^ Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése