Itt is van az új, végre valahára! ^^" Nem is tudom, hol kezdjem.. Talán ott, hogy: sajnálom. Különösen azoktól kérek bocsánatot, akik hiába/feleslegesen vártak! Ne haragudjatok! :// Most pedig egy kisebb hegyi beszéd fog következni, szóval ha gondolod, ugord át nyugodtan! ;D
Akit érdekel, annak azért elmondom a késése(i)m okait: tegnap amikor megjöttünk eléggé szar állapotban voltam, mert egész nap uncsi irodalom múzeumokban jártunk, plusz pénteken is történt velem pár érdekes dolog az osztálykirándulás közben: egy kisebb aquaparkba mentünk, ahol én "egészségügyi okok miatt" nem fürödhettem (remélem értitek! XD).. Leültem egy padra és néztem a többieket. Amikor már kevesebben voltak ott, odajött hozzám az úszómester.. Elég rendesen bepróbálkozott, és még molesztált is! Komolyan levakarhatatlan volt, nem kicsit voltam betojva tőle..! Hála az égnek végül nem történt semmi, de akkor is kiráz tőle a hideg! Ennyire még senki nem akart felszedni.. Ráadásul még azután is próbálkozott, hogy megtudta: 7 évvel idősebb nálam.. Na, mind1. Ez az egyik dolog, ezt kellett megemésztenem. A másik pedig: a matek. Holnap reggel első (!!) órában ugyanis tz-t írok az egész tavalyi anyagból! -.-"
Egyébként sokkal hosszabb részt hoztam, mint szoktam! ;)) Szóval, most már befogom a szám, jó olvasást! :D I hope u like it! Puszi :)
Lexa szemszöge:
*** Este ***
Valamiért nagyon izgultam az esti randi miatt. De miért vagyok ideges? Miért érzem úgy, hogy hiányzik valami/valaki? Mégis mi bajom van? Miért van hiányérzetem?! Elvégre Harry nagyon jófej, kedves, vicces és aranyos.. Azt tudom, érzem, hogy minden rendben lesz a randin, de akkor meg mégis mi a francért vagyok ideges/mi a szart hiányolok?! Csak nem Louist..? Neeem, az nem lehet! Vagy talán mégis..? Na, ne! - itt viszont egy hang félbeszakított a gondolkodásban, és visszarántott a valóságba.
- Kopp-kopp! - hallottam meg valakit az ajtó túloldaláról.
- Mit akarsz?! - morogtam, mire az illető teljesen lelki nyugalommal besétált a bátyámmal közös szobámba és kényelmesen helyet foglalt az ágyon.
- Csak meg szerettem volna győződni arról, hogy jól vagy-e.. Idegesnek tűnsz, Lexi! - mosolygott rám ártatlanul Louis, a (gyönyörű kék) szemei perdig aggodalmasan csillogtak.
- Igen, jól vagyok, köszi, és nem, nem vagyok ideges! - közöltem mérgesen, egy kicsit (na jó, nagyon) fel is emeltem a hangom.
Azért voltam pipa, mert megzavart a gondolkodásban.. Bár, talán jobb is, hogy nem rágódhattam tovább azon a dolgon! Viszont nem szeretem, ha a közelemben van, mert egyenlőre még nem tudok csak barátként tekinteni rá..
- Nézd, nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy így beszélj velem, de bármi is az, sajnálom, oké?! Istenem, és én még azt hittem örülni fogsz annak, hogy beszélgethetsz valakivel, hogy lesz aki megnyugtasson! Tévedtem, hülye voltam, kész, ennyi, szia! - fakadt ki Lou, és csalódottan kiment a szobából.
- Louis! Louis, várj! Louis! - kiáltottam és utána futottam a folyosón, ő azonban egy hatalmas lendülettel becsapta az orrom előtt a szobája ajtaját.
- Ne haragudj, Boo Bear.. - suttogtam az ajtónak dőlve, aztán szomorúan visszamentem készülődni.
Egyébként ezt a fehér ruhát vettem fel:
Tudom, a kép maga eléggé.. khm.. értitek, ugye? :D
***
Amíg Hazzára vártam az ágyon ülve, teles "harckészültségben", Louison járt az agyam..:
Miért voltam vele ilyen durva? Miért viselkedtem így szegénnyel? Hiszen ő csak kedvesen bekopogott és megnézte mi van velem, én meg erre leordítom a fejét..! Nem vagyok normális, komolyan mondom! Nem érdemelte ezt! Viszont még mindig nem értem miért reagáltam ilyen hevesen..
Várjunk csak! Heves érzelem kitörés.. veszekedés provokálása, csakhogy közelebb jöjjön.. ez Liam szavaival élve annyi, mint.. annyi, mint.. Na, nem! A-a! Én már tovább léptem rajta! Vagy talán mégsem..? Miket beszélek, persze hogy nem érdekel már Louis! De akkor miért csináltam ezt? Miért akartam, hogy kiboruljon és ezért közelebb jöjjön hozzám? - gondolkodtam el a távolba révedve.
- Indulhatunk, szépségem? - nyitott be Harry mosolyogva.
- Persze! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Gyönyörű vagy, kicsim! - puszilta meg az arcom, majd kézen fogott és a lépcső felé húzott.
A folyosón pont Louba botlottunk, amint egy tál répával igyekezett a szobájába..
- Sziasztok.. - motyogta.
- Szia! - köszönt vidáman Harry.
- Szia, Boo Bear! - néztem rá félve.
A név hallatára összerezzent, aztán felemelte a fejét és rám nézett. Mintha a lelkembe látott volna azzal a kék szempárral..
- Hát akkor mi megyünk is! - csapta össze a tenyerét Hazza, hogy megtörje a ránk telepedett csöndet.
- Ja jó.. izé.. Jó szórakozást! - erőltetett mosolyt az arcára Louis, és láttam, ahogy ökölbe szorítja a kezét..
- Köszi! - hajtottam le a fejem zavaromban.
Már épp továbbindultunk, amikor valamiért hirtelen visszafordultam.
- Lou, beszélhetnénk este? Kérlek, nagyon fontos lenne! - könyörögtem reménykedve.
- Nem tudom, még meglátom belefér-e az a beszélgetés! Majd megnézem a naptáram és szólok! - mosolygott rám gúnyosan, aztán bement a szobájába.
Gúnyosan.. Ez most eléggé szíven ütött, de megérdemeltem azután, ahogy viselkedtem vele..
- Minden oké? - kérdezte aggódva Harry.
- I-igen, persze! - erőltettem mosolyt az arcomra.
- Nézd, Louis csak akkor ilyen, ha szerelmi bánata van.. Talán nehéz elszakadnia Eltől! Majd kiderül, és nem sokára újra ugyanaz a vicces, kedves, jófej Boo Bear lesz, mint régen! - biztatott Hazza.
- Köszönöm, igazad lehet. - suttogtam elhalóan.
Szerelmi bánat.. Csak nem miattam..? Bár ez hülyeség, mert akkor sírt, amikor Eleanor kidobta! Hogy lehetek ilyen idióta, hogy azt hiszem érdeklem őt?!
- Gyere, gyönyörűm, ez nem teszi tönkre az esténket! - fogta meg újra a csuklóm Harry.
Gyönyörűm.. Én Louis gyönyörűje vagyok, Harold nem hívhat így, akkor sem, ha járni fogunk! Ezt a nevet egyedül Lou használhatja rám! Senki más! És ő sem fogja, mert hidegen hagyom.. Szóval a 'gyönyörűm' szó rám nézve már jelentését vesztette.. Sajnos..!
- Harry.. egy pillanat! Kérhetek valamit? - pillantottam rá félve, mielőtt tovább haladtunk volna a folyosón.
- Bármit! - mosolyodott el.
- Öö.. lehetne, hogy többet nem hívsz 'gyönyörűm'-nek? - kértem halkan.
- Persze.. De miért? - nézett rám kérdőn.
- Csak mert valaki más is így hív.. illetve hívOTT és.. érted, ugye? - kérdeztem reménykedve.
- Igen, értem. Gondolom ő volt az első szerelmed.. Csak nem Zayn? Mondjuk ő 'kicsim'-nek szólított.. Talán régen hívott így az a valaki? A régebbi Zaynes kapcsolatod után? - puhatolódzott.
- Igen, az első szerelmem.. Azt hiszem az.. izé.. úgy értem az VOLT.. - makogtam zavartan.
- Okééé.. És hogy hívták? - vonta fel a szemöldökét.
- Lou.. Lucas.. - vörösödtem el. (Ugye a Louist 'Lui'-nak ejtik, ezért javíthatta ki magát úgy Lexa, hogy Lucas - a szerk.)
- Értem. De már nem szereted, igaz?
- Nem.. nem hiszem.. Mármint úgy nem.. - hajtottam le a fejem.
- Akkor jó! - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt Hazza.
- Igen.. izé.. mehetünk? - váltottam témát.
- Ja, persze! - nevetett fel, és most már tényleg lementünk a lépcsőn, ott hagytuk a folyosót.
- Harry, hová megyünk, amikor már sötétedik? - nevettem fel, amikor az ajtóhoz indult, engem pedig maga mögött húzott.
- A tengerpartra! - válaszolt vigyorogva - Van egy meglepetésem!
- Mégis mi? - kíváncsiskodtam.
- Majd meglátod! - kacsintott rám.
- De hiszen alig látunk majd valamit, mert.. Te jó ég! - kaptam a szám elé a kezem.
- Mi az? Nem tetszik? - kérdezte ijedten.
- Dehogynem! Jaj, Harry ez gyönyörű! Köszönöm! - pusziltam meg a szája sarkában, mire egy megkönnyebbült/boldog mosoly terült szét az arcán.
Na, igen! Ti ebből nem sokat érthettetek.. Szóval elmagyarázom: a kis csevejünk közben már a homokban mentünk, és a háztól kb. 20 méterre, egy bucka takarásában egy kis asztal volt, két székkel.
Az előbbi szépen meg volt terítve, és isteni illatok szálltak a közepén lévő edényből is. Körülöttünk mindenhol virágok és persze gyertyák voltak, amik világítottak.. Egyszerűen mesés volt, mintha csak álmodnék!
- Szívesen, neked bármikor! - kacsintott rám, miközben kihúzta az egyik széket.
Illedelmesen leültem, ő pedig betolt, majd velem szemben foglalt helyet.
- Remélem szereted a bolognai-t.. - pirult el, közben pedig félve pillantott rám.
- Imádom! - mosolyodtam, el, mire ő megkönnyebbülten lélegzett fel. - Egyébként, Harry, te tudsz főzni? - lepődtem meg.
- Igen.. És szeretek is, de leginkább csak különleges alkalmakkor szoktam.. - jött zavarba még jobban.
- Szóval én különlegesnek számítok? - vörösödtem el, miközben csillogó szemekkel fürkésztem az arcát.
- Hát persze, szépségem! - vágta rá azonnal.
- Köszi.. - hajtottam le a fejem, hogy ne láthassa a paradicsom színűvé vált arcom.
- Na, milyen? - kíváncsiskodott, amikor megkóstoltam a főztjét.
- Basszus, Harry, nyugodj már meg, ez fantasztikus! - nevettem fel az aggódásán.
- Örülök, hogy ízlik! - vont vállat zavarba jőve. Istenem, olyan cuki fejet vágott!
A vacsora közben rengeteget beszéltünk és nevettünk. Azt hiszem kezdem komolyan megszeretni őt.. Viszont, másképp érzek iránta, mint Louis iránt.. Azt hiszem életem során egyszer voltam még csak szerelmes, és az a valaki, aki iránt ilyen mély érzéseket táplálTAM - már nem táplálok, ugye? - az Boo Bear..
Azért jó Harryvel lenni, mert őt nagyon szeretem és borzasztóan fontos nekem, sőt még az a bizonyos plusz is megvan közöttünk, így tudtam tehát simán beleszeretni.. DE: akkor sem tudom ezt az iránta érzett valamit igaz szerelemnek hívni.. Szerelemnek (de csak ilyen sima izének) vagy fellángolásnak - annak igen, viszont ennél komolyabbnak nehezen/aligha..
Most jön az a (/az egyébként teljesen jogos) kérdés, hogyha Lou szabad, akkor miért nem vele randizgatok.. Nos, azért, mert hiába bocsájtottam meg neki, a bizalmam eléggé megrendült benne, valamint ő még csak most szakított - egészen pontosan ejtették -, tehát időre van szüksége, hogy feldolgozza a történteket.. Meg hát ő nem is próbálkozik különösebben, Harryvel ellentétben, és szerintem már bele is törődött - esetleg el is felejtette - azt, hogy VOLT köztünk valami.. Fájdalmas, de ez van. Erről inkább nem beszélek vele, mert (még) nem tudok.. Egyenlőre még nem tudom a szemébe mondani, hogy nem szeretem.. Mert ez így egyáltalán nem igaz..!
- Nem sétálunk egyet, kicsim? - rántott ki a gondolkodásból Harry.
- De, persze, menjünk! - mosolyodtam el.
- Örülök, hogy itt vagy velem, Lexi! - ölelte át a derekam.
- Én is! - mosolyogtam rá, teljesen őszintén. - Egyébként hogyhogy már nem 'cicám'-nak hívsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Nem is tudom. Az olyan csajózós duma.. te meg már a 'Lexa, akivel randizni szeretnék'-ből 'Lexa, akivel randizom és nem sokára talán járok is' lettél.. De ha szeretnéd, én hívhatlak úgy is! - mondta elvörösödve.
- Igazából mindegy, csak kíváncsi voltam. - vontam vállat.
- Ja, értem már.. - motyogta és elengedte a derekam, így kicsit távolabb sétált mellettem tovább..
- Egyébként mi volt ez a "nem sokára talán járok is vele", hmm? - kérdeztem vigyorogva.
- Izé.. nem is tudom.. - makogta paradicsom színű fejjel.
- Aham.. - fordított vissza a fejem előre. Féltem, hogyha tovább nézem, akkor már menthetetlenül elszíneződik a feje ilyen vörösre.. :D
Ezután egy darabig csendben sétáltunk egymás mellett, de ez a csönd egyáltalán nem volt kínosnak nevezhető, csupán csak élveztük egymás társaságát.. Egy kis idő elteltével aztán visszafordultunk, és a ház felé sétáltunk vissza.
Egészen addig haladtunk így, amíg valami meleg nem ért a kezemhez..
Harry keze volt az a valami, és azért ért hozzám, mert bizonytalanul fogta meg vele az én kezemet.. Éreztem magamon a várakozó pillantását, így felé fordultam. Ő persze rögtön elkapta a tekintetét és szégyenlősen meredt maga elé.. Ezen elmosolyodtam magamban, majd én is előre fordultam és kivettem a kezem az övéből.. A szemem sarkából láttam, ahogyan kétségbeesetten rám pillant, én viszont továbbra is csak mosolyogva, fogtam meg újra a kezét, ezúttal már ügyelve arra, hogy "rendes kézfogás" legyen:
összekulcsoltam az ujjainkat, akárcsak a szerelmesek.. Csak ezek után fordított felé ismét a fejem, és ezúttal ő sem fordult el. A smaragdzöld szemei az enyémeket bűvölték, közben pedig ragyogtak a boldogságtól, sőt szerintem még madarat is lehetett volna fogatni az én drága Hazzámmal..
Egyre lassultunk, de hamarosan így is megérkeztünk a házhoz. Amikor még nem voltunk ott teljesen, Harry megállított és maga felé fordított.
- Lexi.. - suttogta a szemebe nézve, közben pedig az egyik kezével végigsimított az arcomon, a fülem mögé tűrve a kósza hajtincseket.
- Igen? - kérdeztem halványan elmosolyodva.
- Megcsókolhatlak? - pirult el.
- Régebben sohasem kérdezted meg! - nevettem fel, mire az arcán máris a reményvesztettség tükröződött..
- Azért, mert akkor még nem volt esélyem nálad, hiszen ott volt Zayn is.. - magyarázta, és hiába igyekezett, hallottam a hangjában a csalódottságot.
- Harry, én nem azt mondtam, hogy nem csókolhatsz meg, csak megállapítottam valamit! - közöltem vele a tényt mosolyogva, aztán a reakcióját meg sem várva a számat az övére tapasztottam..
Annyira meglepődött, hogy még viszonozni is elfelejtette a dolgot, így elhajoltam tőle.
- Azt hittem hogy ezt akarod.. izé.. akartad.. de mindegy is, bocsi! - erőltettem mosolyt az arcomra.
Mielőtt azonban elfordulhattam volna, a két tenyerébe fogta az arcom, magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.. Elmosolyodtam, majd visszacsókoltam őt. A hasamban vadul táncoltak a pillangóim, a szívverésem pedig még jobban felgyorsult, amikor magához szorított. A nyaka köré fontam a kezeim és átadtam magam a pillanatnak.. Hosszú percekkel később lihegve szakadunk el egymástól. A homlokát az enyémnek döntötte és csak mosolygott.
- Köszönöm, hogy vagy nekem.. - suttogta, majd egy puszit lehelt az ajkaimra.
A szám mosolyra húzódott, és megfogtam a kezét, aztán így mentünk be a házba..
- Hát ti? - támadott le minket rögtön Dani.
- Csak nem jártok? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva Zayn.
- Ti meg miért fogjátok egymás kezét?! - nézett rám döbbenten Liam. Hát igen, egy kicsit idegesnek is tűnt, elvégre ő Louis pártját fogja.. Kábé úgy mindenben!
- Nocsak, máris elköltözöl a szobánkból, húgi? - vigyorodott el Niall.
- Nézzétek, mi nem vagyunk együtt! - szólt közbe Hazza.
- Igen, még nem. - bólogattam én is.
- MÉG! - kacsintott rám Harry.
- Mi még? - jött le az emeletről Louis.
- Még nem járnak! - tájékoztatta őt boldogan(?!) Li.
- Majd úgyis fognak, nem? Elvégre az előbb kint smároltak! - rántotta meg a vállát Lou.
- Téged nem is érdekel a dolog? - lepődött meg Liam. Ez viszont nagyon(!) rosszul esett nekem..
- Nem, miért érdekelne? Sohasem érdekelt engem Lexa! Vagy ti tudtok erről valamit? Mi csak barátok vagyunk Lexivel! Sosem volt köztünk több ennél, vagy talán tévedek? - nézett rám hűvösen Louis.
- Szerintem nem.. - suttogtam elhalóan, közben pedig a feltörnivágyó könnyeimmel küzdöttem..
- Helyes, ebben egyetértünk! Sosem tudnék úgy nézni rád, mint egy nőre! Te csak simán Niall húga vagy, akivel nagyon jó haverok vagyunk! - vigyorgott rám gúnyosan Louis. Egy pillanatra megállt bennem az ütő.. Ezt ő mondta?! Az nem lehet..!
- Tudod mi vagy te, Tomlinson?! Egy rohadt nagy szemétláda! Egy pöcs! Gyűlöllek, teljes szívemből, te idióta! - ordítottam rá, majd elé léptem. A kezem egy hatalmasat csattant az arcán, aztán felrohantam az emeletre.. A szobámba érve sírva rogytam le az ágyra.
Csendesen zokogtam, majd lassan el is aludtam.. Viszont olyat álmodtam, amit egykönnyen nem felejtek el..!
Ennyi! ^^ Ne öljetek meg a végéért! :P Holnap már a 'szokásos időben' jön az új! ;) Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése