Itt is van az új! :D Ennek a nagy része mondjuk az álom, de remélem ez nem baj! Egyébként egy kicsit én is megkönnyeztem írás közben, de mind1.. :')
Köszönöm a komikat az előzőhöz, imádlak Titeket! <33 És már túl is vagyunk a 17 200 látogatón! :"))
I hope u like it! Puszi, jó olvasást! :)
Lexa szemszöge:
Azonban én olyat álmodtam, amitől kirázott a hideg és sírni támadt kedvem..
Hogy mit álmodtam? Egy szörnyű dolgot..:
Louisval egymáson fekve csókolóztunk, teljesen kizártuk a külvilágot.. Egye jobban egymásba gabalyodtunk, nem érdekelt minket senki és semmi, csak élveztük a másik közelségét.. Aztán hirtelen nyílt a szoba ajtaja, mi pedig ijedten kaptuk a fejünket a bejövő személy felé, aki nem más volt, mint Harry..
- Louis, figy.. Mi a..?! Lexa?! Louis?! - döbbent meg, ahogy észrevett minket.
- Ha-Harry.. Én.. Én sajnálom.. - suttogtam elhalóan.
- Undorítóak vagytok, mind a ketten! Lexa, te egy ribanc vagy, semmi több! Hogy voltál képes erre?! Undorodom tőletek! - ordította, és kirohant.
Riadtan néztem le az alattam fekvő Loura, a szememből néhány könnycsepp csordult ki.
- Ne félj, amíg én itt vagyok, semmi rossz nem történhet! Mi ugyanolyanok vagyunk, Lexi..: Én megcsaltam Elt, mert téged szeretlek, te pedig ugyanezt tetted Harryvel, mert szeretsz engem. Én mindig itt leszek neked, csak maradj velem! Szeretlek, gyönyörűm! - simított végig az arcomon Louis, néhány rakoncátlan hajtincset a fülem mögé tűrve.
- Szeretlek, Boo Bear! Nagyon szeretlek! - suttogtam, és egy apró csókot leheltem az ajkaira.
- De Harryvel mi lesz? Hol lehet most? - húzódtam el tőle.
- Máris hiányzom, te kis ribi?! - rontott be őrjöngve a szobába Harold. A kezében valami olyan volt, amitől megállt bennem az ütő..
- Megbánod, Tomlinson, amiért lenyúltad a csajom! - üvöltötte Harry és kirántotta alólam Louist.
- Ne! Harry! Harry, kérlek ne tedd..! - könyörögtem sírva.
Ő azonban rám sem hederítve rászegezte a kezében lévő pisztolyt Loura..
- Szereted az ÉN Leximet? Hmm? - ordította.
Nem! Nem! - tátogtam Louisnak, és hevesen ráztam a fejem.
Ő azonban csak mélyen a szemembe nézett és halványan elmosolyodott.
- Az életemnél is jobban! - jelentette ki határozottan.
- Az életednél? Ezen segíthetek! - üvöltötte Harry, és elsütötte a kezében lévő halálos fegyvert..
Louis élettelenül terült el a padlón, én pedig remegve rohantam oda hozzá és zokogva borultam a mellkasára.
- Miért? Miért?! - pillantottam fel Harryre, de a könnyeimtől nem is láttam rendesen őt..
- Még most is őt siratod?! Szánalmas kurva vagy, tudod? Soha sem bocsájtok meg neked! Gyűlöllek, Lexa! Élj azzal a bűntudattal, hogy gyűlöllek és megvetlek téged! Tudd, hogy mi sohasem szakítunk szemtől szembe, tehát ezután mindig meg fogsz csalni engem, ha járni fogsz majd valakivel! - kiabált Harry, a szeméből patakzott a könny.
- Harry.. Ugye.. ugye nem..? - kérdeztem félve.
- Utálom magam, amiért szeretlek téged! Utálom! És örökké gyűlölni foglak ezért, te ribanc! Örökké! Sosem bocsájtok meg neked! Soha! - üvöltötte, szinte magán kívül.
Ijedten néztem, ahogy a mellkasához tartja a kezében lévő pisztolyt, és egyszerűen megöli magát..
- Ne! - sikítottam, de már késő volt. Ő is holtan terült el Louis mellett..
- Miért, Harry, miért?! - nyöszörögtem a sírástól fuldokolva.
Odakúsztam hozzá és kivettem a kezéből a végzetes tárgyat.
Magam elé tartottam, és a könnyeim homályos fátylán át, szótlanul bámultam.
- Rendőrség! Senki ne mozduljon! - rontott be hirtelen 3 férfi az ajtón, majd rögtön rám szegezték a pisztolyaikat.
- Maga a gyilkos? - kérdezte az egyik. Ekkor léptek be a többiek is: Niall, Liam, Zayn és Danielle.
- Hogy tehetted ezt, húgi? - nézett rám csalódottan a bátyám.
- Ne haragudj, Niall! - suttogtam, és magamra irányítottam a kezemben lévő megváltást..
- Ne tedd ezt, Lexa! Kérlek add azt ide! - sétált felém ijedten Niall.
A szám kiszáradt és tátva maradt, úgy ziháltam, miközben értetlenül meredtem a bátyámra, akinek ugyan mozgott a szája, de nem hallottam semmit sem.. Az agyam teljesen kikapcsolt a sokktól.
- Kérlek, add ide! - olvastam le a szájáról a sokadik próbálkozás után.
Remegő kézzel nyújtottam át neki a halálos tárgyat és még mindig tátott szájjal, lihegve pillantottam a zsarukra.
- Adja a kezét! - parancsolt rám egy másik.
Kifejezéstelenül bámultam magam elé, csak homályosan láttam már, de mégis előrenyújtottam a karjaimat.. Éreztem, ahogy valami hideg fém kulcsolódik a csuklómra.
Könnyes szemmel néztem le aztán az ölemben heverő, bilincsben lévő kezeimet.. Gyilkos lettem. Miattam haltak meg mindketten..
- Most velünk kell jönnie! - jelentették ki, és a karomnál fogva felemeltek.
Hagytam, hogy becipeljenek a kocsijukba, nem néztem sehová sem, csak a földet bámultam szótlanul.. A fejemben két szó járt csupán: sajnálom és gyilkos..
***
- Bűnösnek vallja magát, Miss Morgan? - tette fel a kérdést a bíró.
- Igen. - mondtam elhalóan. Minden az én hibám.. Miattam nem él már az a két fiú..
- Tehát, Ön ölte meg Mr. Tomlinsont és Mr. Stylest? - faggatott tovább.
- Az én hibám volt.. Miattam történt.. - suttogtam.
- Értem. Ezt is elfogadjuk válasznak. Az ítélet egyértelmű: életfogytiglan.. - közölte és a szokásos helyre csapott a kalapáccsal, jelezve, hogy a tárgyalásnak vége.
***
A folyosón vezettek az őreim, hogy majd kocsival átszállítsanak a bíróságról a börtönbe, amikor megállítottak minket a bátyámék.
- Lexi, tényleg te tetted? Ez hülyeség, te ártatlan vagy! - nézett rám kétségbeesetten Niall.
- Harry volt.. Ő ölte meg mindkettőjüket.. - motyogtam lehajtott fejjel.
- De hát akkor miért mondtál mást? - értetlenkedett a bátyám.
- Nialler.. az én hibám, érted?! Harry ránk nyitott, amikor Louval csókolóztam.. Bedühödött és elrohant, majd néhány perccel később visszatért azzal a pisztollyal.. Végzett Louisval, aztán magával is.. - meséltem halkan.
- Hiszen ez Harry hibája! Te nem tettél semmi olyat, amiért a börtönt érdemelnéd! - erősködött tovább a bátyám.
- Niall, a húgod vagyok. Azt szeretnéd, hogy éljek, igaz? - erre rögtön bólintott egyet - Akkor vedd úgy: ez az egyetlen esélyed arra, hogy legyen húgod! Itt nem tehetek kárt magamban, kint viszont.. Ha szabad lennék, nem tudnék megbűnhődni azért, amit tettem, mert elmenekülnék.. Elmenekülnék utánuk, a halálba. Én egyúttal Harrynek is szívességet teszek: azzal a bűntudattal élek tovább, hogy ő gyűlöl és megvett, valamint haragszik rám. - magyaráztam.
- De.. - kezdte újra, viszont én félbeszakítottam.
- Szeretlek titeket! Kérlek, legalább ti ne haragudjatok rám ezért! - könyörögtem.
- Mi is szeretünk, és ne emészd magad, mert egyedül Harry volt a hibás, hogy túlreagálta! - mondta Liam, a többiek pedig némán bólogattak.
- Hagyjuk ezt, én tudom, hogy én tehetek róla, mert ha elég erős vagyok, és nem csókolózom Louval, akkor mindez nem történik meg! Rengeteget bántottam Harryt, mert vele jártam, de közben végig Louist szerettem.. Belé voltam szerelmes, viszont neki is fájdalmat okoztam a Harryvel való kapcsolatommal.. - hajtottam le a fejemet, hogy ne lássák, ahogy sírok.
- Kisasszony, mennünk kell! - szólt rám az egyik őr.
- Holnap reggel lesz a temetés, igaz? - kérdeztem remegő hangon.
- Igen. Légy jó, vigyázz magadra, húgi! - puszilta meg a homlokom Niall és elengedett..
Tudta, hogy nem állíthat meg, rájött, hogy muszáj belenyugodnia abba -bármilyen nehéz is-, hogy sohasem bocsájtok majd meg magamnak..
***
A cellámban feküdtem az emeletes ágy felső részén és csendben bámultam a plafont.
Ma van a temetés. - gondoltam összeszorult szívvel.
Szinte láttam magam előtt a srácokat, Dant, és a két fiú családját: Harry nővérét, anyját, nevelő apját, és az igazi apját is / Louis 4 húgát, az anyját és az apját, meg persze a nagypapáját. Mind sírtak, és dühösen, gyűlölködve gondoltak rám.. Rám, elvégre ők mind tudták, hogy miattam vesztették el az olyannyira szeretett fiú(ka)t..
Láttam, ahogy lesüllyed mindkét koporsó a föld alá, bennük van az én két szeretett fiúm.. A szerelmem, és a barátom.. Louis és Harry.. Ők már nincsenek többé..
Elképzeltem a több millió gyűlölködő rajongót is.. Mind olyan táblákat tartottak a kezükben, amin a nevem volt áthúzva, vagy éppen "gyönyörű" jelzőkkel illettek.. Megérdemlem. Megcsaltam Harryt, kínoztam Louist. Megöltem őket az érzéseimmel, a jelenlétemmel..
- Sajnálom, Louis! Szeretlek, de ezt te is tudod! Hiába ismételgetem ezt, attól még nem térsz vissza hozzám.. Azt mondtad, amíg itt vagy, semmi rossz nem történhet. Ez igaz is, elvégre most, hogy nem vagy itt, most semmi jó sem történik velem.. Ugyanolyanok vagyunk, ugyanolyan hibákkal.. Vagyis majdnem: én nagyobb kárt okoztam, mint te. És hidd el: veled maradnék, de már késő, így nem tudok.. Sajnálom, Louis! - suttogtam, a szemeimből patakzott a könny.
- Te pedig, Harry, kérlek ne haragudj rám, megbántam, hogy becsaptalak! Te nem olyan lányt érdemeltél, mint én.. Sokkal jobbat! Érzem, hogy lassan belepusztulok a bűntudatba. De nem baj, megérdemlem, mert megfosztottam a világot tőled, egy csodálatos fiútól. Kérlek, ha már haragszol, legalább csak rám, Louisra ne. Nem bírom elviselni azt sem, hogy már nem tudok bocsánatot kérni tőled, hogy már örökké azok lesznek hozzám az utolsó szavaid, hogy 'Gyűlöllek!' és 'Sohasem bocsájtok meg neked!'.. Harry, légy szíves ne kínozz engem egész életemben azzal, amiket mondtál.. - zokogtam, és a hasamra fordulva ököllel kezdtem el püfölni a párnám tehetetlenségemben.
Amikor már kifáradtam a sírástól, elgyengülve aludtam el.. Álmomban Harry lépett oda hozzám és pofon vágott, aztán közölte: megbocsájt, de undorodik tőlem és továbbra is gyűlöl.. Könyörögtem neki, hogy: "Harry, kérlek ne tedd ezt velem! Kérlek, Harry! Harry!"
- Harry! - ültem fel zihálva, teljesen kiizzadva az ágyban. A kezeimmel gyorsan megtöröltem a könnyeimtől maszatos arcom.
- Kicsim, minden rendben? Mi történt? - ült fel Harry is az ágyban és átkarolta a vállam.
- Hála az égnek.. csak álom volt.. - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Mit álmodtál? - kíváncsiskodott.
- Rosszat.. De nem szeretnék beszélni róla! - motyogtam, majd a mellkasába fúrtam a fejem és mélyen beszívtam az illatát, amitől egy kicsit megnyugodtam.
- Rendben. Most már minden oké, nyugodj meg! - simogatta a hátam szorosan magához ölelve.
- Szeretlek, Harry! - nyomtam egy rövid csókot az ajkaira.
- Én is téged, kicsim! Mindennél jobban! - simított végig az arcomon. - Gyere, feküdjünk vissza! Átölellek, és minden rendben lesz!
- Köszönöm! - mosolyodtam el halványan.
Visszadőltem a párnára, ő pedig hátulról hozzám simult és a nyakamba szuszogott. Lassan egyenletes lett a légzése, tudtam, hogy már el is aludt.
Néhány milliméterrel odébb fordítottam a fejem, hogy lenézhessek, de persze anélkül, hogy felébreszteném. Az engem védelmezően átkaroló, izmos kezeire pillantottam és a szememből egy pár könnycsepp csordult ki, amiket nem tudtam letörölni, hiszen akkor felébresztettem volna Hazzát is.
Miért jut olyan az eszembe, hogy milyen lenne ugyanígy Louis karjaiban feküdni?! Miért gondolok én rá állandóan?
A fejemben pedig csak ez visszhangzott:
" - Szereted az ÉN Leximet? Hmm? - ordította. (Harry)
- Az életemnél is jobban! - jelentette ki határozottan. (Lou) "
- Louis, mit műveltél velem? - suttogtam magam elé, majd én is elaludtam.
*** Reggel ***
Harry már nem volt a szobában, amikor felkeltem. Kómás fejjel, pizsamában botorkáltam végig a folyosón, hogy lemenjek a konyhába reggelizni. Ám mielőtt elérhettem volna a lépcsőig, Louisba ütköztem.
- Úristen, te élsz! - ugrottam a nyakába boldogan.
- Igen.. - nevetett zavartan, de visszaölelt. Az ő illatától még jobban megnyugodtam, mint Harryétől.. Ez azért fura..
- Úgy örülök neki! Nem bírnám elviselni, ha elveszítenélek! - suttogtam a nyakába, amitől kirázta a hideg.
- Én sem, hidd el! Na, gyere be a szobámba, és mesélj el szépen mindent, hogy én is értsem! - mosolyodott el és a karjaiban a szobájába cipelt.
Leültünk az ágyára, és elmondtam neki az álmomat, szóról szóra, ő pedig figyelmesen végighallgatott.
- Szerintem neked túl élénk a fantáziád, gyönyörűm! Harry erre sosem lenne képes! Bár akár minden megtörténhetett volna ebből, ha Hazzával nem lennénk barátok és ránk nyit.. - gondolkodott el.
- Köszi, ezzel sokat segítettél! - bokszoltam vállba - Amúgy ténylegminden? Mármint, te is ezeket mondtad volna..? - lepődtem meg.
- Igen. Gondolom most arra céloztál, hogy 'Jobban szeretlek, mint az életemet!', igazam van vagy igazam van? - mosolyodott el pimaszul.
- Hát.. a rengeteg választási lehetőségből kiindulva: igazad van. - bólintottam nevetve.
- Tudtam! Egyébként meg az a mondat teljesen igaz, így van, szóról szóra.. - pirult el.
- Louis.. - suttogtam mélyen a szemébe nézve.
- Ne, kérlek ne mondj semmit erre, ez az én problémám! - mosolygott rám keserűen.
- De..
- Shh! Csak ne szólj semmit! - tette az egyik ujját a számra.
Az érintésébe beleborzongtam és nyeltem egy nagyot. Halványan elmosolyodott a reakciómon, aztán közeledni kezdett a fejével.. Nem tudtam elhajolni tőle, csak vártam, hogy az ajkai az enyémekre tapadjanak.. Azonban a hosszú, szenvedélyes csók helyett és rövid puszit kaptam a szám sarkába. Mint utólag kiderült ez volt a szerencsém/szerencsénk..
Ugyanis a puszi után Louhoz bújtam és szorosan megöleltem. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó.. és Harry lépett be rajta.
- Hát ti? - vonta fel a szemöldökét dühösen.
- Öö.. - vörösödtem el.
Tényleg jó, hogy ölelkezve kapott el minket, nem pedig csókolózva! De attól még nincs semmi ötletem a magyarázkodásra, a fenébe is!
- Ismétlem: mi folyik itt?! - emelte fel a hangját Hazza.
- Én csak.. öö..
Éééés ennyi! ^^ Ne öljetek meg a végéért! :P Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése