Szóval kezdem: sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom,sajnálom, sajnálom.. Sajnálom a késést! :// Képzeljétek, bealudtam este a gép előtt! :"DD Viszont most már (nagy nehezen) befejeztem a részt és felraktam! ^^" Sorry még egyszer!
Egyébként köszönöm a komikat és a vélemény nyilvánításokat a múltkori bejegyzéshez, imádlak Titeket! *-* <3
I hope u like it! Puszi, jó olvasást! :))
Lexa szemszöge:
- Azt hiszem beszélnünk kellene.. - sóhajtottam fel az ágyára ülve.
- Igen.. - bólintott Louis. - Lexi, te tényleg elfelejtettél?
- ... - a kérdéstől hirtelen meg sem tudtam szólalni. Esdeklően pillantottam a kék szempárba, amik már megértést sugároztak felém.
- Látom rajtad, hogy előbb te szeretnéd megtudni a véleményem erről.. - mosolyodott el, majd elgondolkodott.
- Louis, én.. Oké, igazad van! De kérl.. - törtem meg végül a csendet, viszont mielőtt befejezhettem volna, félbeszakított.
- Ne aggódj, nem értem félre! És tudod mit? Igen.. Igen, azt hiszem elfelejtettelek.. - mondta kifejezéstelen arccal.
- Ennek örülök, mert én is téged.. - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.
Nem értem, miért fájnak ennyire a szavai, de az biztos, hogy ez eléggé szíven ütött.. Látszik rajta, hogy nem viccből mondja, hanem tényleg így gondolja, a francba! Mondjuk én Harryvel járok, szóval nem értem, hogyan gondolhatok ilyenekre! - töprengtem el.
- Mi a baj? - vigyorodott el önelégülten.
- Mi? Ja, csak elgondolkodtam.. - hajtottam le a fejem elvörösödve. Tisztában voltam vele, hogy mindketten tudjuk mik járnak a fejemben.. Ugyebár ezért is volt olyan önelégült a vigyora..
- És min gondolkodtál, ha szabad kérdeznem? - vonta fel a szemöldökét továbbra is vigyorogva.
- Semmi fontoson.. Egyébként meg nem, nem szabad kérdezned! - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd gyorsan vissza is húztam, mielőtt azzal folytathatta volna, hogy 'leharapom'..
- Okéé, szóval nem szabad.. - ismételte meg a szavaim, a röhögéstől fuldokolva(?!).
- De nem ám! - hajoltam az arcába, és én is elnevettem magam.
Viszont ahogy a tekintetünk találkozott, hirtelen mind a ketten elnémultunk..
- Még mindig gyönyörűek a szemeid..! - suttogta mosolyogva, mire én fülig pirulva húzódtam hátrébb.
- Louis.. - motyogtam halkan.
- Ne haragudj.. - fordított hátat nekem.
- Hé, semmi gond! - ültem át a másik oldalára, csakhogy szemben lehessek vele.
- Oké, ugorjunk! - terelte a témát kedvetlenül.
- Rendben.. Akkor nem történt semmi az előbb, elvégre már rég elfelejtettük egymást.. - összegeztem, és próbáltam közben nem túl fájdalmas képet vágni.
- Igen. Egyébként a szemed tényleg szép kék.. Jól megy hozzá a nyakadon lévő folt.. - vigyorodott el erőltetetten.
- Ó, szóval innen fúj a szél! Már kezdtem megijedni attól, hogy mégis akarsz tőlem valamit.. - játszottam a megkönnyebbültet, még ha valójában tudtam, hogy csak gúnyolódik velem.
- Tényleg csak erről van szó, semmi többről! - bólogatott hevesen. Talán túl hevesen is.. Hmm..
- Remek! És Boo Bear, mondd csak, érdekelnek a részletek az estémről? - húzogattam a szemöldököm kíváncsian várva a reakcióját(..).
- Nem! Épp eleget láttam és hallottam! - pattant fel az ágyról ökölbe szorított (?!) kézzel. Oké, ez a gyerek nem 100-as!
- Hát, nem láttál mindent és.. Várj csak! Hallottál?! Mégis mit?! - álltam fel én is.
- "Ha-Ha-Harry.." - nyögte Louis cinikusan, engem utánozva.
- Ezt nem hiszem el! - nevettem el magam. Pont ennél állítottam le! Ilyen nincs!
- Hé, ezen mi olyan vicces?! - háborodott fel.
- Se-se-semmi.. - röhögtem tovább.
- Naa, ez nem esik ám jól! - durcizott be.
- Bo-bo-bocsi.. - vihogtam, mondjuk már kicsit kisebb hévvel.
Hirtelen azonban ténylegesen eljutott a tudatomig az, amit az előbb mondott..
- Na álljunk csak meg! Te is ennyire perverz lennél?! Mégis meddig hallgatóztál az ajtó előtt, hmm?! - emeltem fel a hangom.
- Csak volt még egy kis elintézni valóm.. Amikor pedig utána a szobámba mentem, hallottam az ajtótok előtt elhaladva, hogy nyögsz.. Ennyi, nem hallgatóztam! - magyarázta vörös fejjel.
- Hát persze.. - vigyorodtam el.
- Te ezt élvezed, ugye? Élvezed, hogy zavarba hozol, mi?- pillantott rám halványan mosolyogva.
- Igen, eltaláltad! Nagyon élvezem! - vigyorogtam tovább.
- Jó, de csakhogy tudd: már nem lenne miért hallgatóznom..! - fúrta a tekintetét mélyen az enyémbe.
Hazudik! Muszáj hazudnia..! De.. de nem ezt teszi.. Igazat mond! Na, ne, az nem lehet..! Louis tényleg továbblépett.. - gondoltam kétségbeesetten(?!).
- Szuper, akkor jó! Nekem sincs semmi okom arra, hogy ezt feltételezzem rólad! Téged hidegen hagy, hogy mi történt, engem pedig az, hogy mit hiszel a történtekről. - mosolyogtam rá erőltetetten.
- Kösz, akkor ezt megbeszéltük. - hajtotta le a fejét csalódottan(?!). Most meg mi van?! Nem bírom követni a hangulatingadozásait!
- Igazából a részleteket még mindig nem tudod.. - vigyorodtam el ördögien egy hirtelen ötlettől vezérelve.
- De igen, tudom! Tisztában vagyok azzal, hogy csodálod Harryt, és hogy milyen fantasztikus, meg megértő volt veled..! - mordult rám(!).
- Ezt meg honnan tu.. Ó, már értem! Tudtam, éreztem, hogy volt valaki a konyhaajtóban! - világosodtam meg - Te kis sunyi hallgatózó!
- Igen, hallottam, de meg is bántam! Ahogy azt is, amit tegnap este láttam! Viszont örülhetsz, mert enélkül nem tudtam volna tovább lépni rajtad! Ha nem adod oda magad Harrynek, még mindig azon szenvednék, hogy folyton te jársz a fejemben! - kelt ki magából Lou - Így viszont tettél nekem és magadnak is egy óriási szívességet!
- Szóval csak emiatt léptél tovább? De hát mi nem is.. Illetve tudod, mit? Nem szóltam egy szót sem az előbb, higgy azt, amit akarsz, engem nem érdekel! Hihetetlen, hogy egy hazugság miatt tudsz csak elfelejteni..! - az utolsó mondatot már csak inkább magamnak motyogtam.
- Mit mondtál?! - ragadta meg a felkarom Louis, és magához rántott, hogy mélyen a szemembe nézhessen.
- Semmit.. - suttogtam.
- Milyen hazugságról beszélsz, bassza meg?! - kiabált kétségbeesve(?!). Na jó, azt hiszem, ha haza értünk Londonba, kerítek neki egy pszichológust, mert hatalmas szüksége van rá!
- Semmilyenről! Most pedig eressz el, mert ez így fáj! - kezdtem el vergődni a kezei között.
- Bocsi.. - mondta bűnbánóan, és elengedte a felkarom. - De milyen hazugság? Válaszolj, Lexi! - kérte, miközben a derekamnál fogva magánál tartott, hogy ne mehessek távolabb.
- Nem mondom el, felfogtad?! Nincs köztünk semmi! Zárjuk le, és lépjünk tovább! - morogtam.
- Rendben.. - lépett hátrébb tőlem - Egyet viszont tudnod kell,gyönyörűm.. illetve már csak Lexi.. Szóval, egyet tudnod kell, Lexi: sohasem bocsájtanék meg Haroldnak, ha esetleg kiderülne, hogy fájdalmat okozott neked tegnap este.. Azt senkinek sem bocsájtanám meg! - jelentette ki komoran.
- Lou, én..
- A kurva életbe, miért?! Miért feküdtél le vele?! Hmm?! - ordított fel egyszer csak dühösen(?). Tényleg fel fogom hívni Royt, hogy szervezze meg, hogy mire leszáll a gépünk, Louist egy profi pszichológus várja már a reptéren..!
- Nézd, tegnap annyi történt, hogy.. - kezdtem volna magyarázkodni, ha nem szakít félbe.
- Nem érdekelnek a részletek, már mondtam! Most inkább menj el! - kiáltott rám (!). Ennek a fiúnak komoly problémái lehetnek, mert még sosem kiabált velem, és ezek a hirtelen hangulat változások sem tetszenek túlságosan! Csak nem valami gyógyszert szed, ami mostanra elfogyott, és azért ilyen idióta?
- Rendben, Tomlinson! De csakhogy minden világos legyen neked: NEM TÖRTÉNT SEMMI TEGNAP ESTE KÖZTÜNK! Harryt azért csodálom, mert képes volt megálljt parancsolni magának, és arra értettem, hogy megértő volt, hogy tiszteletben tartotta és elfogadta azt, amikor leállítottam! - közöltem vele félig kiabálva, majd sarkon fordultam és az ajtóhoz léptem.
- Állj meg! - ragadta meg a csuklóm az utolsó pillanatban.
- Miért nem történt semmi több..? - kérdezte halkan, miután újra leültünk az ágyára.
- Azért, mert nem! Mit számít neked? - vontam fel a szemöldököm idegesen.
- Tudom, hogy csak kiakarsz térni a válasz elől! Szóval, miért? - erősködött.
- Azért.. azért mert láttalak.. - sóhajtottam fel megadóan.
- Miattam nem? Azért, mert valójában engem szeretsz?! Tudtam! - vidult volna fel, ha le nem hűtöm.
- Mert megláttál.. Nem tudom, hogy azért-e, mert pont te láttad, vagy szimplán csak azért, mert tudtam volna, hogy valaki tisztában lesz azzal, mi is történt és Harry köztem.. Gőzöm sincs, érted?! Viszont megérte hazudni róla, mert végre tovább léptél! - próbáltam boldogan mosolyogni, több-kevesebb sikerrel.
- Szerinted megérte? - nézett a szemembe csalódottan(?!).
- Persze.. - suttogtam, de a hangom közben elcsuklott.
- Ez nem volt valami meggyőző! - vigyorodott el gúnyosan Lou.
- Louis! - szóltam rá elkeseredetten.
- Igen? - mosolyodott el ártatlanul.
- Tudom, hogy hazudtál..! A továbblépésről.. Legalábbis tegnap biztosan! Miért vágsz mindig csalódott fejet, ha rólam és Harryről beszélünk? - vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Nem is hazudtam! Nem tudom, honnan veszed ezt! - hárított kapásból - Egyébként sem érzek irántad semmi többet barátságnál!
- Akkor jó, mert nekem sem jutnál már másképp az eszembe! - hazudtam. Igen, hazudtam.. Valójában eszembe jutna, Harry és az én(?) legnagyobb bánatomra..
- Huh, most megnyugodtam. - mosolyodott el.
- Hát még én mennyire megkönnyebbültem! - mosolyogtam vissza rá erőltetetten és felkeltem az ágyról.
- Mész is? - fogta meg a kezem, hogy ott tartson(?).
- Igen.. Bocsi! És örülök, hogy mindent tisztáztunk.. - húztam ki a kezem fájdalmas képpel az övéből, majd elindultam az ajtó felé..
Illetve csak elindultam volna, de nem tudtam, mert a szemei megbabonáztak.. Komolyan úgy éreztem, hogy a tekintetével szándékosan tart fogva, amíg lassan felkel és elém lép.
- Ne menj még, kérlek! - szorított magához hirtelen - Nagyon jó veled lenni.. Lécci maradj még egy kicsit!
- Sajnálom.. - motyogtam a mellkasába.
- Nézz a szemembe! - kérte rekedten.
- Miért? - pillantottam fel rá.
- Mert így könnyebben meggyőzlek! - kacsintott rám, mire nekem egy halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- A-a! Akkor is megyek! - ráztam a fejem vigyorogva - Szia, Boo Bear!
- Hát jó.. Szia! - köszönt el csalódottan, és egy puszit nyomott a homlokomra..
De ahogy az ajkai a bőrömhöz értek, mintha áramot vezettek volna a testembe.. Éreztem, hogy Louis is megremegett ettől, akárcsak én..
Meglepetten tapasztaltam, hogy ahelyett, hogy az első puszi után elhajolt volna, tovább folytatta a bőröm kényeztetését, egyre lejjebb haladva az arcomon.. Teljesen zavarba jőve próbáltam magamban tartani a sóhajaim, amíg Lou puszilgatott.
- Bocsi.. nem tudom, mi ütött belém! - szabadkozott, amikor végül abbahagyta a dolgot.
- Semmi gond.. - suttogtam ködös tekintettel, mire ő közelebb hajolt az arcomhoz.
- Lexi.. - lehelte, mialatt a vágyakozással teli tekintete a szemeim és az ajkaim között cikázott.
Éreztem, hogy ellenállhatatlanul vonz magához valamivel, akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá.. A homlokát az enyémnek döntötte, a szánk közti távolság alig néhány milliméterre csökkent..
A forró leheletétől az ajkaim bizseregni kezdtek, de a legutolsó pillanatban szomorúan elfordultam..
A fejemben ugyanis Harry csalódott arca jelent meg.. Nem tehetem ezt szegénnyel! Nem tehetem..!
- Én nem akartam, csak.. sajnálom.. - motyogta Louis bűnbánóan.
- Jobb lesz, ha megyek, mielőtt még.. mielőtt esetleg.. tudod.. Jól van, mindegy, muszáj mennem! - túrtam bele idegesen a hajamba, aztán az ajtóhoz indultam.
Az említett tárgyhoz odaérve viszont a kezdeti határozottságom eltűnt, és tétován álltam előtte. Mintha még vártam volna valamire.. vagy inkább valakire..
Hirtelen két kar fonódott a derekam köré, amitől vagy ezer lepke kelt életre a hasamban..
- Nem mehetsz el, gyönyörűm.. Éppen most nem! - suttogta Louis a fülembe.
- De.. - fordultam felé kétségbeesetten.
- Lexa, én tudom, hogy erős vagy.. Illetve tudom, hogy annak mutatod magad! Erős vagy, mert igyekszel ellenállni.. de lásd be: ez lehetetlen.. Nem azért mondom, mert egoista vagyok, hanem mert látom a szemeidben. - mondta halkan.
- Ne-ne-nem..! É-é-én erős vagyok.. Nem fog semmi sem történni! É-é-én nem teszem ezt vele.. - ismételgettem egyre hitetlenebbül, miközben a torkomban lévő gombóc gyorsan nőtt. Vesztésre álltam, ezzel mindketten tisztában voltunk.
- Nem fog semmi történni, ahogy mondod.. - lehelte Lou, és gyengéden az ajtónak nyomott.
- Kérlek ne csináld ezt.. Könyörgöm, Louis! - kértem elhalóan.
- Semmit sem kényszerítek rád.. Akár el is mehetsz, de nem tudsz. Nem tudsz, mert a lelked mélyén te is tisztában vagy azzal, hogy a hatalmas ellenállásod ellenére is szívesen állsz itt így, velem.. - motyogta.
- Nem, mert én erős vagyok.. Én kibírom a közelséged! Ellenállok, ne aggódj! Erős vagyok..! - hajtogattam akadozva.
- Igen, az vagy.. - simított végig lágyan az arcomon egyik kezével, majd a tenyerét ott hagyta a lassanként felforró bőrömön..
Riadtan néztem fel a szemeibe, mire rezzenéstelen arccal elhúzta a kezét. A tenyere helyén hirtelen fázni kezdett az arcom..
- Louis.. - kezdtem a kérésem lehajtott fejjel, de ezután már nem tudtam folytatni, mert túlságosan is fojtogató volt a közelsége..
Éreztem, ahogy elmosolyodik, majd újra végig simította az arcomat a kezével. Az ujjai nyomán még jobban felizzott a bőröm és minden próbálkozásom ellenére a torkomból egy halk sóhaj tört fel..
- Tudtam, hogy ezt akarod.. - magyarázta mosolyogva, amikor kérdőn felnéztem a csodálatos kék szempárba.. - Ezt szeretted volna kérni, nem?- harapott az ajkába, hogy visszafojtsa a vigyorát.
- Igen.. - suttogtam halkan, és újra a földre szegeztem a tekintetem.
Már csak pár perc.. Pár perc, és veszítek.. Veszítek ellene.. Még pár perc, és a közelsége miatt magammal vívott hatalmas, szörnyen nehéz harc eldől.. Kiderül, hogy mennyire vagyok erős, ha a neki való ellenállásról van szó.. Megtudom, mennyire is vagyok 'erős' valójában..
- Nos? - kérdezte kíváncsian Lou, mire ráemeltem a szemeimet.
Remegő kézzel simítottam végig a borostás arcán és alig hallhatóan ejtettem ki a szavakat:
- Tévedtem.. Nem vagyok elég erős.. Gyenge vagyok..
- Akkor már ketten vagyunk így! - suttogta a számba, és óvatosan bekapta az alsó ajkam.
Úgy éreztem, elolvadok, amikor a nyelvével lágyan simogatni kezdte az ajkam..
Nem! Gondolj Harryre! Gondolj rá! HARRY! H-A-R-R-Y!!! - gondoltam kétségbeesetten, majd összeszedve a maradék erőmet, a mellkasára helyeztem mindkét tenyerem és elnyomtam magamtól.
- De ez nem azt akarta jelenteni, hogy kihasználhatod a helyzetem! - szóltam rá remegő hangon.
- Tudom, csak nem bírtam megállni.. - motyogta bocsánatkérően.
- Értem. Akkor szia! - köszöntem el.
- Egy puszit azért kaphatok? - nézett rám kiskutyapofival.
- Persze! - nevettem fel, és az arcához hajoltam.
Sajnos(?) nem figyeltem eléggé, így egyenesen a szájára ment..
- Úgy látom, nem csak nekem vannak problémáim a magamon való uralkodással! - vigyorodott el kajánul.
- Igen, így van, ezért is megyek most rögtön! - fordítottam neki hátat, és a kilincsre helyeztem a kezem. Viszont ennél már megint elbizonytalanodtam.. A rohadt életbe!
Lou kihasználta, hogy még mindig nem hagytam el a szobáját, mert hátulról szorosan hozzám simult és az egyik kezével megfogta az enyémet, a másikat pedig a kilincsen lévő kezemre helyezte, és összekulcsolta az ujjainkat.
- Maradj még, kérlek! - hajolt előre a vállam fölött, és az ajkait az államvonalára illesztette.
- Louis.. Louis ne, könyörgöm! Hadd menjek el! - sóhajtottam erőtlenül.
- Shh! - csitított Lou, ezúttal már az arcomat puszilgatva.
- Kérlek.. - mondtam alig hallhatóan.
- De nem tudlak elengedni, ne haragudj.. - motyogta, és neki állt elsöpörni a hajam az útból..
- Louis, kérlek ne..! - nyöszörögtem.
- Lexi, gyönyörűm.. - duruzsolta lágyan a fülembe.
A hangjától a hideg futkosott a hátamon, aztán elöntött a forróság..
Amikor összeszedtem magam annyira, hogy a szemébe tudjak nézni, teljesen végem volt a vakító kék pillantásától..
- Hadd menjek el.. Megteszek bármit! - kérleltem erőtlenül.
- Csak maradj nyugton, szerelmem.. - suttogta szinte a számba, aztán újra bekapta az alsó ajkamat, épp úgy, mint az előbb.
A nyelvével megint simogatni kezdte az ajkam, miközben a testemet teljesen maga felé fordította és az oldalamat kezdte el cirógatni.. A kezeimet a mellkasára helyeztem, hogy eltoljam magamtól, de már nem ment.. Végleg legyőztek.
A két tenyerembe fogtam Lou arcát és elhajoltam tőle. Pár percig némán néztünk egymás szemébe, ami közben Louis megértette, hogy már nem fogok hevesen ellenállni neki.. Halványan elmosolyodott, majd a testével újra hozzápréselt az ajtóhoz és az ajkait az enyémre tapasztotta..
Nem bírtam tovább küzdeni saját magam ellen, így a nyelvemmel bebocsájtást kértem a szájába. Szinte azonnal elnyíltak az ajkai, és amint a nyelveink találkoztak, lassú keringőbe kezdtek..
A nyaka köré fontam a karjaim, az ő kezei pedig a fenekemre csúsztak és akaratosan belemarkolt, mire a csókunkba nyögtem.. Elmosolyodott és még jobban magához szorított.
- Hiányoztál, gyönyörűm.. Nem is tudod mennyire! - szakadt el az ajkaimtól.
- Louis, ne mondj ilyet! Ugye tényleg nem érzel irántam semmit? - vontam fel a szemöldökömet gyanakodva.
- Nem, semmi többet a barátságnál! - vigyorodott el kajánul, és megnyalta a száját.
- Akkor jó, mert én sem! - húztam huncut mosolyra a számat, és elrugaszkodtam a padlóról.
Körbeöleltem a csípőjét a lábaimmal, és teljesen hozzásimultam. Halkan felnyögött a hirtelen közeledésem miatt, ugyanis ezzel elég erős nyomást gyakoroltam a testének legkényesebb részére..
Szó nélkül benyúlt a pólóm alá és a hátamat simogatta, miközben az ágyhoz vitt.. Azonnal letépte rólam a felsőm, amit én csak egy mosollyal nyugtáztam.
Megmarkoltam a pólója alját, aztán levettem róla. Ahogy elém tárult a kidolgozott felsőteste, az ajkamba haraptam.
- Tetszik a látvány? - húzogatta a szemöldökét Louis, majd a nyakamat hintette be apró puszikkal.
- Minek.. tagadjam..? - lihegtem.
- Igaz, ezt tényleg nem érdemes letagadnod.. - vigyorodott el, és egy szenvedélyes csókot lehelt az ajkaimra.
Lenyúltam a kezéért és a hasamra nyomtam a tenyerét, aztán egyre feljebb húztam a kezét, egészen a mellemig.. Ott elengedtem, és szenvedélyesen a hajába túrtam.
Louis a számba nyögött az előző akcióimtól, és a másik tenyerét is a domborulataimra helyezte..
- Csináld.. még egyszer.. kérlek.. - zihálta.
- Jó, de mit? - kérdeztem vigyorogva.
- Túrj megint úgy a hajamba, gyönyörűm.. Kérlek.. - motyogta a számba.
- Oké, de nekem van egy még jobb ötletem! - kacsintottam rá, és a számat a nyakára tapasztottam.
Az ujjaimat ismét a hajába vezettem, közben pedig a nyelvemmel simítottam végig a nyaka legérzékenyebb területén..
- Lexi, megőrjítesz..! - nyöszörögte erőtlenül.
- Ne haragudj.. - néztem fel a szemébe mosolyogva.
- El sem tudom mondani, mennyire örülök annak, hogy a karjaimban vagy.. - suttogta az ajkaimba.
- Louis..
- Nyugodtan állíts le engem is, amikor szeretnél! - mosolygott rám.
- De Harry.. és.. Szörnyű vagyok, Louis, ez az igazság! - motyogtam, a szememből pedig néhány könnycsepp gördült le.
- Shhh! Ne aggódj, amíg velem vagy, semmi rossz nem történhet! - próbált biztatni, és óvatosan lepuszilta a könnyeimet.
- Akár hiba, akár nem..: elhiszem.. Hiszek neked.. - mosolyodtam el halványan.
- Gyönyörűm.. - lehelte a nyakamba, amitől még jobban felforrósodott a testem.
Amikor a Harry által kiszívott területhez ért, egy apró puszit nyomott rá, és visszatért a számhoz. Puha ajkai vadul tépték az enyémeket, miközben én a hátán húztam végig a kezem, a körmeimet enyhén belevésve a bőrébe..
A nadrágjához érve aztán elkezdtem kigombolni azt, majd lehúztam a sliccét is..
- Biztos, hogy akarod? - pillantott rám kíváncsian.
- Szólok, ha nem, nyugi! - mosolyogtam rá.
- Legfeljebb szenvedek egy sort, nem baj az! - vigyorodott el ő is.
- Jaj, olyan izé vagy! - nyújtottam ki rá a nyelvem.
- Tudom! - nevetett, mire én megforgattam a szemeimet és lehúztam magamhoz, hogy újra megcsókoljam.
Lassan aztán áttért az állam vonalán át a nyakamra, onnan pedig a vállamra tévedtek az ajkai.
Gyengéden elkezdte lehámozni rólam a melltartóm pántját.. Egyre lejjebb húzta, a szájával pedig végig csókolgatta a fehérneműm alól felbukkanó forró bőröm..
Már majdnem kilátszott a 'lényeg' is a melltartómból, amikor valaki kopogott..
- A rohadt életbe, miért nem zártam kulcsra?! - morogta a dekoltázsomba.
- Louis! Louis, alszol? Nem láttad Lexit? Már mindenhol kerestem a házban, de nem találom! - hallottuk meg Harry hangját.
- Baszd meg! - néztem ijedten a rajtam fekvő, riadt pillantásomat viszonozó Louisra.
A fejemben csak ez visszhangzott: nincs kulcsra zárva az ajtó.. Harry pedig itt van előtte.. Louis itt fekszik rajtam meztelen felsőtesttel, kigombolt farmerrel, lehúzott sliccel.. rajtam még épphogy rajtam van a melltartóm.. Ha Harry benyit, nekem végem! Illetve mindkettőnknek annyi lesz..!
Éééés ennyi! ^^ Tudom, rohadt sokat késtem, de cserébe igyekeztem hosszút írni! ;)
Remélem tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése