Végre itt van az új! :)) Igaz, nem lett túl hosszú, de holnap (vagyis inkább ma - szóval értitek :D) lesz még rész! ;)
Köszönöm azoknak, akik kitartanak mellettem! Nem szeretnék folyton magyarázkodni, mert abból nem csak nektek, de nekem is elegem van már.. Szóval a lényeg az, hogy mostantól igyekszem majd maximum 2 naponta újat hozni! Szólni fogok, ha esetleg valamelyik nap mégsem így lesz! Egyébként ebben az is benne van, hogy akár megleplek titeket mindennapos rész hozással.. Tehát lehet örülni! ;D
Köszönöm, hogy ilyen sokan igazat adtatok nekem, imádlak Titeket! <3 És már túl vagyunk a 41 150 látogatón, te jó ég! o.O :'))
Most inkább nem húzom tovább az időt! ;D I hope u like it! Puszi, jó olvasást! :)
Louis szemszöge:
- Rettentően sajnálom, Mr. Tomlinson. - éreztem meg a vállamon az orvos kezét. Fel sem tudtam fogni a szavait.. Most tényleg vége lenne?
- Őszinte részvétünk. - motyogta az ajtóban álló két rendőr, akik között Emily győzedelmesen felkacagott.
- Ezt neked, Alexa!
- Kérem uram, álljon fel, nem tehetünk semmit. Miss Morgan meghalt..
Pár másodpercig némán meredtem magam elé, és próbáltam feldolgozni a szörnyű tényeket, de ez sehogy sem ment, az agyam egyszerűen nem volt képes befogadni az információkat..
Hirtelen aztán elpattant bennem valami cérna, és egy pillanat alatt felállva megperdültem, hogy a velem egy magas dokira tudjak nézni.
- Élessze újra, de azonnal! - kiabáltam kétségbeesetten.
- De, Mr. Tomlinson.. - kezdte volna a tiltakozást.
- Leszarom, csak csinálja már! Most! Gyerünk! Magasról letojom mit akar mondani, kurvára nem érdekel! Amíg újra nem éleszti, fogja be! - ordítottam szinte magamon kívül.
- Végül is megpróbálhatom.. - motyogta ijedten az orvos.
- Nem csak megpróbálHATja, MEG IS FOGJA PRÓBÁLNI! - üvöltöttem egyre dühösebben.
Erre a pasi megszeppenve tette azt, amit kértem.. de semmi hatása nem volt.
- Sajnálom.. - nézett rám félve az orvos.
- Még egyszer! - ordítottam rá, miközben a testem már remegett a tehetetlenség okozta dühtől és a félelemtől.
Mi van ha.. ha tényleg.. ha tényleg vége? Az nem lehet! Szinte már látom magam előtt Niallt, és azt, ahogy az arca eltorzul a fájdalomtól a hír hallatán.. Szinte már hallom a kétségbeesett zokogását is.. Szegény tényleg nagyon szereti a húgát, ez vele szemben sem fair!
- Mr. Tomlinson, másodszorra sem sikerült! Mit akar még? Muszáj lesz elfogadnia! - próbálkozott a doki.
- Ne törje magát, mert hasztalan: engem nem állít le egy könnyen! Inkább csinálja még, hátha sikerül! - morogtam.
- Nézze, megpróbálhatom, de ne reménykedjen, mert csodákra én sem vagyok képes! - kezdett kikelni magából a pasi is.
Amikor harmadszorra próbálta, a sípolós kütyü két másodpercre megszólalt, aztán újra megállt és az eddigi néma csend vette át a helyét újra.
- Gyerünk már! - kiabáltam reménykedve.
- Uram, ez nem jelentett semmit, rettentően sajnálom. Kérem engedje meg, hogy leálljak végre az újraélesztésekkel, hogy szegény lány végre békében nyugodhasson! - szólt rám az orvos.
- De.. de.. De ez nem történhet meg! - suttogtam elhalóan, az arcomon pedig egyre több könnycsepp gurult végig.
- Megértem, hogy fáj, de el kell fogadnia, és idővel felfogja tudni dolgozni, higgye el! - veregetett vállon biztatásképpen.
Hirtelen a fejemben újra megszólalt az a két sípolás: Lou-is.. Lou-is..Mintha nekem szólt volna.. Várjunk csak.. ez az! Ha képes volt két másodpercre visszajönni, akkor még "itt van" és nem halt meg teljesen.. Vagy mi a szösz! Te jó ég, van ennek egyáltalán értelme?! Biztos.. egy próbát mindenesetre megér!
Kétségbeesetten léptem az ágyához és ragadtam meg a kezét, ami már jéghideg volt.
- Lexi.. - suttogtam fojtott hangon, miközben az arcához hajoltam. - Lexi, kérlek gyere vissza! Nem mehetsz el! Nem szabad! Én.. Anyukád sem akarja még ezt..! És.. és.. és mi lesz a többiekkel? Na meg Torival? És Niallel? És..velem? Mit csinálunk mi nélküled? Kérlek gyere vissza hozzánk! Hozzám.. Kérlek szépen, gyönyörűm..
A végére már patakokban folytak le a könnyeim az arcomon, és szinte forró zuhanyként hullottak Lexa tökéletes, de sajnos továbbra is jéghideg arcbőrére.
Végül nem bírtam tovább és a lány mellkasára borulva zokogni kezdtem, miközben még mindig a kezét szorongattam.
- Miért, Lexi? Miért?! - ismételgettem elhalóan sírás közben.
Egy fél perc telhetett csak el, amikor valami furcsát éreztem: mintha megmozdult volna alattam a teste.. Gyorsan felemeltem a fejem, hogy leellenőrizhessem, hogy nem csak képzelődtem-e.. és nem! A mellkasa újra megemelkedett, majd a száját egy halk sóhaj hagyta el és lassan újra csipogni kezdett a szívverésmérős izé.
Ezt nem hiszem el! - gondoltam boldogan, miközben ragyogó szemekkel figyeltem az éledező lányt.
- Hívok egy nővért, hogy segítsen visszarakni az infúziót! 10 perc és itt vagyunk! - mosolygott az orvos megkönnyebbülten, és gyorsan elrohant.
- Lexi? - kérdeztem halkan.
- Louis.. - lehelte erőtlenül, miután kinyitotta a gyönyörű szép kék szemeit.
Láttam rajta, hogy ennél többre nem képes, de nekem már ez is bőven elég volt..
- Itt vagyok veled, ne félj! - szorítottam meg a kezét egy levakarhatatlan mosollyal az arcomon.
- Neee! Miért?! Neked meg kell dögleni, Alexa! - visított Emily a két rendőr karjaiban.
- Hála az égnek! - sóhajtott fel az egyik pasi.
- Maga meg, kisasszony, inkább örülne, hogy nem lett gyilkos! - szólt rá Emilyre a másik.
- Így is, úgy is a börtönben fogok megrohadni, akkor legalább haljon már meg ez a kis senki! - magyarázta dühösen Emily.
- A mondata első fele stimmelt, hölgyem! - vigyorodott el a rendőr, majd a társával együtt elköszöntek és elmentek a szitkozódó lányt magukkal víve.
- Minden rendben lesz, ne aggódj! - fordultam vissza Lexához.
Erre ő csak erőtlenül megszorította a kezem.
- Itt maradok veled, jó? - simítottam végig a karján.
Válaszképp némán bólintott egyet, és halványan elmosolyodott.
Nem sokkal később aztán visszatért az orvos két nővérrel.
- Hihetetlen, de egyben csodálatos is, hogy visszatért közénk! - mosolygott a doki, majd hozzám fordult.
- Maga most menjen ki, ez nem lesz szép látvány, és különben is, jó éjt!
- Azt már nem! Itt maradok végig! És itt is alszom, egészen addig, amíg ki nem engedik Lexit! - vágtam rá ellentmondást nem tűrően.
- Rendben, maga tudja.. - hagyta rám az orvos egy féloldalas mosollyal az arcán(?!), aztán a nővérekkel együtt munkához látott.
Mivel nem bírtam nézni, ahogy újra szegény lányba teszik a csöveket, ezért a szabad kezét szorongatva az arcát fürkésztem, amelybe lassanként visszatért az élet. A végére még halványan rám is mosolygott!
***
- Végeztünk! Hogy érzi magát, Miss Morgan? - kérdezte kedvesen a doki.
- Jobban, köszönöm. - motyogta Lexa.
- Remek! És az úrral mi legyen? - nézett hol rám, hol Lexire az orvos.
- Maradok! - válaszoltam rögtön.
- Nézze, ez sajnos.. - kezdte a pasi, viszont belé fojtottam a szót.
- Leszarom! Lexával maradok, és kész! Ajánlom, hogy ezzel ne legyen semmi problémája! - pillantottam rá fenyegetően.
- N-n-nincs se-se-semmi pro-probléma.. - hebegte ijedten - És remélhetőleg a kisasszonynak sincs semmi kifogása ellene..
- Lexi? - mosolyogtam rá.
- Nekem aztán nincs. - vidult fel Lexa.
- Rendben, akkor jó éjt maguknak! - köszönt el az orvos, és kisietett az időközben távozó nővérek után.
- Befekhetek melléd? - kérdeztem halkan.
- Persze, bár biztos aludtál már ennél kényelmesebb ágyban is.. - húzódott félre Lexi.
- Ugyan, nincs ezzel semmi baj sem. - kacsintottam rá, miután szembe feküdtem vele.
- Jó éjt, Lou.. - suttogta.
- Neked is, Lexi. - fogtam meg a kezét mosolyogva, és összekulcsoltam az ujjainkat.
Erre ő nem mondott semmit, csak elvigyorodott.
- Mi az? - vontam fel a szemöldököm nevetve.
- Semmi-semmi.. - rázta a fejét, továbbra is vigyorogva.
- Te tudod. - pusziltam meg a homlokát.
- Igen, én.. és legbelül talán te is.. - a végét már szinte csak lehelte, majd lehunyta a szemeit és el is aludt.
Mit tudok legbelül? Mi van?! - gondoltam kétségbeesetten.
(tudom, hogy volt már ez a kép, de nem találok jobbat.. - a szerk.)
Lassan aztán én is álomba merültem, az összekulcsolt kezeinket nézve. Ez utóbbi látványától valamiért elöntött valami jó érzés.. De miért?!
Tudom, hogy finoman szólva sem ez lett a legjobb/leghosszabb rész, de apám elhozott magához és eléggé kiakasztott.. :// Mind1, a holnapi-mai már jobb lesz! ;)
Remélem azért tetszett, komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése