Na, most már itt van végre az új! :D Ugyan nem vagyok megelégedve vele, de legalább van már valami, nem? Viszont a ma délutáni/hajnali az biztos, hogy nagyon fog tetszeni nektek.. :P
Köszönöm a komikat az előzőhöz, imádlak Titeket! <3
Egyébként kérdeztétek még a múltkor komiban, szóval itt van a link: +18 fanfictions Hungary. Nem rég lezárták az oldalt, és egy-két hete se, hogy újra megnyitották, hogy legalább a régi sztorik olvashatóak legyenek.. Az első reakcióm az volt, amikor végre ismét felmehettem, hogy: Van Isteeeeen! :DD Szóval, jó olvasást nektek az ottani sztorikhoz, perverzkéim! ;3
És akkor a szokásos szöveg: I hope u like it! Puszi, jó olvasást! :))
Lexa szemszöge:
Álmomban újra átéltem azt, amit nem olyan régen. Akkor, amikor 'meghaltam'..
" Louis.. - leheltem az utolsó megmaradt erőmmel, aztán a szemeim lecsukódtak. Elnyelt a sötétség, amelyben egyedül csak én voltam, senki más..
- Louis, tudnod kell, hogy én szeretlek.. - mondtam ki ezúttal egészben a mondatot, bár már mindegy volt, mert elszakadtam tőle. Tőle, és mindenki mástól is.. Most már tényleg soha többé nem fogja hallani ezt a számból..
Szörnyű volt egyedül ülni a sötétben, amikor egyszer csak megjelent mellettem valaki.. Valaki, aki nem más volt, mint Anya.
- Te jó ég, drágaságom, mit keresel itt?! - döbbent meg.
- Először is: neked is szia. - mosolyodottam el szemtelenül, majd ezután valóban eljutott a tudatomig, hogy anya most tényleg itt áll előttem..
- Úristen, annyira hiányoztál! - ugrottam a nyakába, és egyszerűen zokogni kezdtem.
- Shh, drágám! És te is nekem! - simogatta a hátam nyugtatásképpen.
- Most már együtt leszünk.. nem? - kérdeztem halkan.
- Eszedbe se jusson itt maradni, Alexa Morgan! - szólt rám azonnal - Eddig is figyeltelek, és ezután is foglak. Neked még nem most kell meghalnod, szívecském! - simított végig az arcomon.
- De mégis meghaltam..! - értetlenkedtem.
- Nos, nem sokára visszamész, nyugodj meg! Mindössze egy dolog kell hozzá.. - itt hirtelen zengeni kezdett a körülöttünk lévő üres fekete tér, de nem akármitől.. Louis hangjától!
- Lexi.. Lexi, kérlek gyere vissza! Nem mehetsz el! Nem szabad! Én.. Anyukád sem akarja még ezt..! És.. és.. és mi lesz a többiekkel? Na meg Torival? És Niallel? És.. velem? Mit csinálunk mi nélküled? Kérlek gyere vissza hozzánk! Hozzám.. Kérlek szépen, gyönyörűm..
Erre (különösen az utolsó szó miatt) könnybe lábadt a szemem.
- Kicsim, ő nagyon szeret téged, hidd el, én már csak tudom! És ne aggódj, hiába küzdenek olyan sokan azért, hogy elválasszanak tőle, nem fognak tudni, mert végül úgyis együtt lesztek! - kacsintott rám egy biztató mosoly kíséretében anyu.
- Köszönöm.. - szipogtam, majd keserűen felnevettem - Ez olyan utalás volt, mintha egy rossz szappanopera lenne az egész életem!
- Tényleg! - mosolyodott el ő is, aztán komolyan a szemembe nézett és folytatta - Menj vissza hozzá, rendben? Nem szabad feladnod, édesem, te az én lányom vagy! Szeretlek. - szorított magához újra.
- Én is szeretlek.. És Lout is szeretem, ha másért nem is, azért vissza kell mennem, hogy ezt elmondjam neki. - töröltem meg a szemeimet, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
Hirtelen anya eltűnt, én pedig újra egyedül maradtam a sötétségben..
- Louis! Louis, hol vagy? Louis! - kiabáltam kétségbeesetten pár perccel később, hiszen még semmi sem történt.
Váratlanul két meleg kéz fonódott a derekamra, és valaki hátulról hozzám simult.
- Hunyd le a szemeidet, szerelmem, és velem leszel.. - suttogta az illető a fülembe, akinek a hangja olyan volt, mint Louisé.
Gondolkodás nélkül tettem, amit mondott, és így nem sokkal később újra fekvő helyzetben éreztem magam, a mellkasomon pedig, mintha egy súly lett volna.. De ez a súly azonnal felemelkedett rólam, ahogy megpróbáltam levegőt venni. Mivel a helyén kellemes bizsergést éreztem, úgy gondoltam, hogy talán Louis feje(?) volt rajtam..
És amikor ismét kinyitottam a szemeimet, Őt pillantottam meg. Na, ettől a pillanattól kezdve már esély sem volt arra, hogy leálljon a szívem, mert ahogy a tekintetünk találkozott, inkább a szívroham kerülgetett.. :D Szokás szerint, ugyebár a közelsége miatt..
Ezt álmodtam újra és újra, egészen addig, amíg fel nem ébredtem arra, hogy valaki bámul..
Álmosan kinyitottam a szemeimet, és az első dolog, amit megpillantottam, az Lou vakító kék tekintete volt. Ahogy meglátta, hogy felébredtem, elmosolyodott.
- Jó reggelt. - nyomott egy puszit az arcomra.
- Neked is. - mosolyodtam el halványan.
A furcsán bizsergő kezemre sandítva döbbenten állapítottam meg, hogy Louis még mindig ugyanúgy összekulcsolva tartja az ujjainkat, ahogyan hajnalban elaludtunk.
- Hogy aludtál? Jobban érzed már magad? - kérdezte aggódva.
- Igen, köszi! Jó, hogy itt vagy.. - pirultam el.
- Ez a legkevesebb, amit tehetek érted. Szükséged van valakire, ahogy a doki is mondta.. És arra, gondoltam, hogy esetleg.. - itt félbeszakította az ajtó nyitódása.
- Na, hogy van az én kis betegem? - jött be vigyorogva Niall, nyomában a többiekkel.
- Jól vagyok! - mosolyogtam rá.
- Louis meg mit keres itt?! - szaladt az egekbe a bátyám szemöldöke.
- Azt hittük, hogy még nagyban alszol otthon, haver.. - csóválta a fejét mosolyogva Liam.
- Öö.. izé.. korán bejöttem Lexihez, mert hamar felébredtem és nem tudtam visszaaludni.. - magyarázta Lou vörös fejjel.
- Igazán? Csak mert olyan az arcod, mintha most ébredtél volna.. - mondta gyanakodva Zayn. Erre Louis segélykérően pillantott rám.
- Igen, már elég régóta bent van szegény, és szóltam neki, hogy feküdjön le egy kicsit, mert nagyon fáradtnak tűnt.. Jól láttam, hogy az volt, mert pár perc alatt tényleg el is aludt, és igen igazad van, Zaynie, épp az előbb kelt fel. - mentettem ki Lout, aki ezért hálásan rám mosolygott.
- Ti tudjátok.. - vigyorgott Tori.
- Á, még életben van, Miss Morgan, ez remek! Haladunk! - lépett be ekkor az orvos.
- Baszd meg.. - motyogtam halkan, Louis pedig együtt érzően pillantott rám.
- Nem tudják meg, ne aggódj! - súgta észrevétlenül, miközben felült mellettem az ágyamon.
- Doktor úr, kifáradna velem egy pillanatra, mert lenne Önhöz néhány kérdésem Lexa állapotával kapcsolatban! - nézett a pasira jelentőségteljesen a 'hős megmentőm', és gyorsan kitolta az ajtón.
- Ez meg mi volt? - értetlenkedtek a többiek, mire én komoly képet magamra erőltetve egyszerűen vállat vontam.
Louis szemszöge:
- Mit akar ennyire? - fonta össze a karjait a mellkasán az orvos, amikor már kiértünk a folyosóra.
- Nézze, Lexi nem szeretné, hogy bárki is megtudja, mi történt az éjszaka.. A bírósági ügyet is én lerendezem majd Emilyvel, senkinek sem kell tudni róla.. - kezdtem el a mondandómat.
- Mr. Tomlinson, a beteg gyámjának tudnia kell erről, és különben is.. - tiltakozott, de gyorsan leállítottam.
- Figyeljen, mégis mennyit kér? Fizetek! Nekem nagyon fontos Lexa, szóval bármit megteszek azért, hogy maga tartsa a száját! - közöltem komolyan.
- Ez igazán tiszteletre méltó dolog, de.. Jó, rendben van, tőlem nem tudja meg senki, és nem kell a pénze sem! - sóhajtott fel végül megadóan a pasi.
- Lekötelez. - mosolyodtam el - Egyébként lenne még egy kérdésem.. Itt maradhatnék bent végig Lexivel?
- Ha a hölgynek nincs ellene kifogása, akkor elvileg maradhat. - kacsintott rám(?!).
- Remek. - nyitottam ki újra az ajtót, hogy visszamehessünk a kórterembe. Eközben végig próbáltam elrejtetni az arcomra újra és újra kiülő értetlenséget.. Mégis mit tud ez a kopaszodó fickó, amit én nem?!
Belépve aztán megkönnyebbülten láttam, hogy Lexa nyugodtan beszélget a többiekkel, és semmi jele sincs annak, hogy a srácok tudnának bármit is a lány hajnali "távozásáról"..
Lexa szemszöge:
*** Este fél 6 ***
- Nem untátok még szét magatokat, fiúk? És te Tori? Esetleg te, Dani? Az én bajom, hogy itt kell feküdnöm, nem értem, hogy ti miért kínozzátok magatokat .. - néztem körbe rajtuk.
- Melletted vagyunk, ez alap! - jelentette ki Harry, egy kicsit mérgesen.
- Jó, de.. Látom rajtatok, hogy mennétek már! Egész nap itt voltatok, nem igaz, hogy nincs ennél jobb dolgotok! - makacskodtam.
- Öö.. esetleg ti hazamehetnétek.. Én itt maradok vele, ne aggódjatok! - szólalt meg halkan Louis.
- És mondd csak, miért maradnál éppen te bent? - vonta fel a szemöldökét Niall gyanakodva.
- Mert Lexinek szüksége van rám.. - harapott az ajkába Lou.
- Te meg miről beszélsz? - kíváncsiskodott Dani.
- Az orvos azt mondta, hogy a lelki támogatásra van a legnagyobb szüksége.. Én reggel már elmondtam neki, hogy itt leszek vele, amíg csak ki nem engedik! - húzta ki magát Louis.
- Nézd, Tommo, ez szép tőled, viszont ő az én húgom.. De tudod mit? Lexi, mondd csak, téged zavarna Lou, ha itt maradna veled? - fordult felém a bátyám.
- Dehogy zavarna! - vágtam rá kapásból, majd leesett mit is mondtam, és rögtön fülig pirultam.
- Úgy érti, hogy mi nagyon jól el szoktunk lenni, például majd együtt nézünk filmeket, meg ilyenek.. - segített ki Louis mosolyogva.
- Legyen.. Akkor majd holnap hozunk be nektek dvd-éket. - adta meg magát Niall.
- Köszönöm. - vigyorodott el Lou, mire mindenki furcsán nézett rá.
- Úgy érti, az jó lesz, köszönjük! - próbáltam menteni a menthetőt.
- Igen, így gondoltam.. - motyogta Louis.
- Öö.. akkor.. izé.. Sziasztok.. - nyöszörögtem, hogy megtörjem az egyre feszültebbé váló csendet.
- Értjük a célzást! - vigyorgott Liam, Tori meg helyeslően bólogatott hozzá.
- Milyen célzást? - tettem a hülyét fülig vörösödve.
- Ebben nem is volt semmi célzás! - kelt gyorsan a védelmemre Lou.
- Jó-jó, értem én! - vihogott tovább Li.
- Louis, nem vernéd meg helyettem? Illetve mindegy, inkább majd én! - szorítottam dühösen ökölbe a kezem, és már ültem is fel..
- Ne, te maradj! - ragadott meg azonnal Lou, még épp időben, ugyanis az erőm elhagyott, és majdnem leestem oldalra az ágyról.
- Na jó.. - suttogtam egy kicsit kimerülten(?!). Komolyan annyitól elfáradtam, hogy magamtól felültem?! Ne már!
- Pihenj, és meg ne merj mozdulni! - nézett rám szigorúan Louis, aztán vigyorogva kacsintott egyet - Én lerendezem ezt a kis incidenst, ne félj!
- Ajjaj! - sikoltott fel Liam, amikor Lou fenyegetően rá nézett, majd menekülni kezdett.
Louis meg persze utána rohant, így én majd' megfulladtam a nevetéstől. Bolondok egytől egyig! :3
- Lexa, aludj sokat, rendben? Holnap jövünk! - puszilta meg a homlokom a bátyám.
- Oké, sziasztok! És köszönöm, Nialler. - mosolyodtam el.
- Remélem Tommo tényleg vigyázni fog rád! - pillantott az épp abban a másodpercben visszaérkező fiúra.
- Már ne is haragudj, Niall, de ezt most sértésnek veszem! - húzta fel az orrát Lou csalódottan.
- Nézd, ő a húgom, és ha bármi baja esik, nem tudom mit csinálok veled! Ezzel tisztában vagy, ugye? - szűkítette össze a szemeit a bátyám.
- Ne félj, semmi gond nem lesz! Tv-zünk, dumálunk, aztán alszunk, reggel meg jöttök ti! - préselte ki a szavakat a fogai közt Louis.
- Meglátjuk. - intette le Niall, és egy utolsót rám mosolygott, majd kiment.
A többiek is gyorsan elköszöntek tőlem, aztán ők is felszívódtak.
- Ne haragudj, hogy nem segítettem a végén, de akkor.. - kezdtem, ő viszont mosolyogva megrázta a fejét.
- Tudom, mire gondolsz. És köszi, hogy nem szóltál közbe! - ült le az ágyam mellé.
- Honnan tudod mire gondolok? - vontam fel a szemöldököm kíváncsian.
- Fogalmam sincs róla, egyszerűen csak tudom.. Veled kapcsolatban sok minden furcsa.. Furcsa, de jó. Egyébként arra gondoltál, hogy ha esetleg közbeszólsz és megvédesz, akkor Niall nem engedte volna meg, hogy veled maradjak, igaz? - hajolt közelebb hozzám.
- Igen, igaz. - bólintottam mosolyogva, és felkönyököltem az ágyon, hogy az arcunk közötti távolságot még jobban lecsökkentsem.
A tekintetünk mélyen egymásba fonódott, és éreztem, hogy a levegő egyre forróbbá válik. Láttam a szemében, hogy ő is akarja.. Akarja azt a csókot!
Az idilli pillanatot azonban a telefonjának csörgése sikeresen megtörte..
A hirtelen zajra mindketten összerezzentünk, aztán ő egy bocsánatkérő mosoly után a zsebébe nyúlt, hogy elővegye a mobilját. Egyszerűen csak kinyomta, majd ki is kapcsolta a készüléket.
- Hol tartottunk? - fordult vissza hozzám.
- Öö.. - pirultam el.
- Ja, tényleg.. izé.. - vakargatta a tarkóját zavarában - Nem tudom mi volt az az előbb, bocsi.. Nem akartalak kínos helyzetbe hozni.
- Lou.. - fogtam meg óvatosan a kezét, mire ő ijedten felkapta a fejét - Semmi gond.
- Oké, akkor jó.. Esetleg valami film? Hátha megy valami tűrhető a tv-ben. - ajánlotta fel, hogy égre témát váltsunk.
- Jó, de gyere ide! - csúsztam az ágy szélére, és megpaskoltam magam mellett a helyet.
Erre ő vigyorogva mellém helyezkedett és egy puszit nyomott a hajamba. Ezután bekapcsolta a tv-t és átkarolt(!).
Így voltunk egészen késő estig, amikor aztán az orvos bejött ellenőrzésre.
- Hogy érzi magát, Miss Morgan? - érdeklődött kedvesen.
- Jól vagyok, köszönöm. - mosolyodtam el.
- Öö.. Lexi, nem bánod, ha elrohanok mosdóba? Csak úgy merlek itt hagyni, ha van melletted addig valaki, ergo: ha nem vagy egyedül! - pillantott rám aggódva.
- Louis, te hülye vagy! - röhögtem fel - Egyébként menj csak nyugodtan! - nevettem tovább, mert szegény srác csak értetlenül bámult rám, olyan 'Ennek mi baja van? Miért hülyézett le?' fejjel. :D
- Haladunk! - kacsintott rám a doki Lou távozását követően.
- Mivel? - pirultam el.
- Tudja azt nagyon jól. Egyébkén ne aggódjon, nem sokára eszébe jut minden. Régóta vagyok a szakmában, és ezen a fiún, még akkor, amikor először felébredt és nem volt semmi "baja" az emlékezetének, már akkor is láttam rajta, hogy nagyon komoly érzései voltak ön iránt. Ezt pedig nem lehet eltüntetni, és egy idő után minden a felszínre fog törni, meglátja! - magyarázta mosolyogva, miközben a különböző kütyükről olvasta le az adatokat(?), és lejegyezte őket a kezében lévő írótáblás papírra. (Hű, ez ám a hosszú, rohadt értelmes mondat! xdd - a szerk.)
- Biztos.. - motyogtam.
- Igen, az. - bólogatott hevesen.
- Doktor úr, lehetne egy kérésem? - szólaltam meg aztán újra.
- Hát persze. Mi lenne az? - kíváncsiskodott.
- Esetleg az szóba jöhetne, hogy Niallék nem tudják meg azt, ami ma éjjel történt..? - kérdeztem reménykedve.
- Mr. Tomlinsonnal én már mindent elrendeztem ezzel kapcsolatban. - válaszolta sejtelmesen mosolyogva.
- Ezt hogy érti? - vontam fel a szemöldököm értetlenül.
- A fiú már reggel megkért ugyanerre, mert tudta, hogy maga nem szeretné ezt. Még pénzt is ajánlott azért, hogy tartsam a szám! - mesélte az orvos, mire bennem megállt az ütő.
- Pénzt?! Ugye nem fogadta el?! - támadtam le.
- Dehogy. Kisasszony, kérem, ez sértő! - horkantott egyet - Megmondtam az úrnak is, hogy nem kell nekem semmi, anélkül is megőrzöm a titkot. Ha tudná mennyi ilyen van már a birtokomban.. - nevetett fel.
- Lexi, ugye még megvagy? - rontott be hirtelen, lihegve(?!) Lou.
- Persze. - nevettem.
- Hála az égnek. - ölelt meg gyorsan.
- Vigyáztam a barátnőjére, ne aggódjon. - vigyorgott az orvos.
- Igazából mi nem.. tudja.. - vörösödtünk el mindketten. Én ezen kívül még a gyilkos tekintetemmel is megajándékoztam.
- Ne mondják! Pedig én komolyan azt hittem..! - színészkedett a doki. Olyan jól csinálta, minden gúny nélkül, hogy Louison látszott, hogy tényleg elhiszi neki..
- Nem igazán.. Nem mintha Lexi nem lenne szép, meg minden, csak már van barátnőm. - magyarázta Lou.
- És? Azt ki lehet dobni, nem? - vont vállat az orvos, majd vigyorogva jó éjt kívánt és kiment.
- Szóval, miért is vagyok hülye? - vont kérdőre Louis miután a pasi távozott.
- Mert az vagy, és kész. - nevettem.
- Ez nem esik ám jól! - biggyesztette le a száját, és hátat fordított nekem az ágyon.
- Hé, Lou! Naa, nem úgy gondoltam! - próbáltam visszafordítani magamhoz a vállánál fogva.
- Most nagyon haragszom rád! - morogta(!), én pedig komolyan kezdtem megijedni.
- Kérlek, Louis! Én tényleg.. Ne haragudj! Én vagyok a hülye, oké? Nem te! - éreztem, hogy lassan néhány könnycsepp gördül le az arcomon.
Gyorsan egy puszit nyomtam a borostás állára, hátha ettől megkegyelmez nekem, viszont ez nem történt meg, és az egész csak arra volt jó, hogy így megérezte a könnyeimet.
- Te most komolyan sírsz? - fordult felém röhögve(!).
- Nem, baszd meg, kötögetek! - durciztam be. Tényleg átvert volna? A francba! Átkozott szerelem, ami elvakít, és nem tudok gondolkodni..!
- Megsiratni azért nem akartalak.. Bocs. Csak olyan jó volt, hogy hittél nekem, meg minden! - mondta vigyorogva.
Na, megállj csak, Louis Tomlinson!
- Aú! - kaptam a hasamhoz hirtelen.
- Jézusom, jól vagy? Kell orvos? Lexi, minden rendben? - komorult el azonnal.
- A hasam.. kellett nekem.. hajlongani.. meg nyújtózkodni.. hogy elérjelek.. téged.. A fenébe.. - nyöszörögtem.
- Úristen, ne haragudj! Basszus, ez az én hibám! Hol fáj? - pánikolt be Louis.
- Nem tudom, de mindjárt meg fogom tudni állapítani, mert tényleg fájni fog a röhögéstől! - vigyorogtam rá.
- Olyan gonosz vagy! Bár ezt most megérdemeltem.. - gondolkodott el.
- Akkor ebben egyet értünk. - pusziltam meg az arcát.
- Lexi? - suttogta halkan.
- Igen? - mosolyodtam el.
- Ugye veled maradhatok? Érzem, hogy én vagyok a lelki támaszod, éstudom, hogy neked most csak rám van szükséged.. Szóval ugye nem lesz baj az, hogy itt foglak boldogítani a következő egy hétben, napi 24 órában..? - kérdezte félve.
- Nagyon örülök neki, Lou. Köszönöm, de tényleg! - bújtam hozzá jó szorosan.
- Jó éjszakát. - nyomott egy puszit a hajamba, és megfogta a kezem.
- Neked is jó éjt. - leheltem a nyakába, amitől éreztem, hogy megremegett.
- Nem kell félned, veled maradok és nem engedem, hogy bántsanak. Mindig veled leszek, gyönyörűm..
Ennyi! ^^ Szerintem nem lett túl jó, de mind1. Valamit már tényleg muszáj volt hoznom! :) Amúgy most 2-án volt 5 hónapos(!) a blog! :'))) <3
J, és még valami: az elmúlt néhány hét egy elég nagy hullámvölgy volt az életemben, de mindenesetre már túl vagyok rajta (én legalábbis így érzem)! ;)
U.i.: Akkor ma délután/este/hajnalban lehet számítani az újra, amiben biztos, hogy lesz egy-két olyan dolog, aminek örülni fogtok.. ;P
U.i.2: PAYZER!!! Wáááá, de jó! *-* :3333
Remélem azért tetszett a "rész", komizzatok, csillagozzatok pls! :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése