Na, végre itt vagyok. :) Sajnálom a késést. :// De most direkt megint egy jó hosszú részt hoztam ;)
Egyébként, valaki kérdezte, hogy hányadikas vagyok. 8.-as, egy elég kemény 6 osztályos gimiben :$ Igen, lehet mondani, hogy már tavaly is ide jártam, és akkor bezzeg tudtam részt hozni..! De egy valamit fontos tudni: mivel az volt az első évem ott, mindenki lazább volt. Sok embertől hallottam a suliban, hogy náluk is 8.-ban keményítettek be a tanárok. Év elején még azért tudtam írni, mert akkor annyira még nem volt miből feleltetni/dogát íratni. De most már van. -.-"
Amúgy a hétvégén alig kaptam levegőt, és olyan orrhangom van, hogy az még az én fülemet is bántja :'DD De ennek ellenére persze továbbra is járok suliba xdd
Na jó, most befogom ;) I hope u like it! <3
Louis szemszöge:
- Inkább ledőlök itt egy kicsit. - motyogtam, mire ő csak bólintott egyet és elment.
Jól van, Tomlinson, valahogy be kell jutnod Lexihez! De mégis hogyan? - pillantottam körbe a szobámon, mintha itt megtalálnám a választ. És végül meg is találtam, amikor a szemem megakadt az erkélyajtón..
Gyorsan kisiettem a friss levegőre, és bátortalanul bekukucskáltam Lexához. A lány az ágyában ült, a hátát a támlának döntötte, az ölében pedig a laptopja foglalt helyet. Ahogy jobban megfigyeltem, láttam, hogy beszél is.. Ami csak azt jelentheti, hogy azt csinálja, amit az előbb én!
Visszamentem a szobámba, majd megnyitottam Lexi twitcamjét. És tényleg igazam volt!
Mosolyogva figyeltem, ahogy válaszolgat a kérdésekre. Legalább jól van, ez jó jel!
Mivel láttam, hogy rengetegen kérik, hogy énekeljen valamit, támadt egy nagyon jó ötletem.
Mielőtt bármit csináltam volna, lekaptam magamról a pólómat, és a fürdőbe mentem. Megmostam egy kicsit az arcom, hátha a hideg víztől bátrabb leszek, és beszélek neki valami nagyon fontos dologról.. Viszont a lépcsőn lefelé menet sem éreztem magam elég magabiztosnak ahhoz, hogy bevalljam mindazt, amire mostanában rájöttem 'velünk' kapcsolatban..
A zeneszobába érve gyorsan felkaptam 2 gitárt, és már indultam is vissza az emeletre, mint aki jól végezte a dolgát.
A szobájához érve halkan kopogtam egyet..
Lexa szemszöge:
Nem hagyott nyugodni az a tudat, hogy milyen gyáván viselkedtem, ezért gondoltam én is csinálok egy twitcamet, és legalább megnyugtatom azokat, akik esetleg aggódnának értem. Bár kétlem, hogy Niallen és a többieken kívül létezik még ilyen ember..
Már javában benne voltam a meglepően szórakoztató 'nyugtatásban', amikor egyszer csak azt hallottam, hogy valaki kopog.
- Egy pillanat, srácok, csak megnézem, hogy ki kopog. - mosolyogtam a kamerába, aztán kimásztam az ágyamból, és az ölembe lévő gépet úgy tettem le a takaróra, hogy látszódjon az ajtóm is, hogy szegények addig se unatkozzanak.
- Lexi, kérlek engedj be. - szólalt meg Lou a túloldalról.
- Szia. - nyitottam ki az ajtót.
- Gondoltam ez jól jön, ha már énekeltetnek.. - kacsintott rám, és felmutatta a kezében lévő gitárokat.
- Honnan tudtad..? - lepődtem meg.
- Sok mindent tudok. - puszilta meg a homlokom, és engem megkerülve beljebb lépett a szobámba.
- Akkor most én is megkérdezem: csatlakozol? - vigyorodtam el, mire ő nevetve bólintott.
Visszamásztam az ágyikómba, és az ölembe vettem a gépem.
- Ha nem bántjátok, Louis úgy döntött, hogy boldogít minket. - közöltem a nézőinkkel vigyorogva.
- Csússz odébb, idejövök én is. - mosolygott rám - Ó, és remélem nem zavar, hogy felül nincs rajtam semmi..
- Engem nem, a rajongóidról nem is beszélve! - nevettem el magam.
- Na, srácok, ugye nem gond? - bökött a mellkasára.
- Hát, a válaszokból ítélve jól sejtettem, hogy nem.. - állapítottam meg az ajkamba harapva.
- És, Lex, énekelsz valamit? Ha akarod, én is beszállok. - mosolygott rám.
- Add az egyik gitárt, és majd meglátod, mit csinálsz. - kacsintottam rá, mire a szemében értetlenséget véltem felfedezni.
- Ezt a dalt egy nagyon jó barátom írta, egyébként eddig még csak én hallottam tőle. - vezettem fel a 'produkcióm' a nézőknek is, és lassan gitározni kezdtem.
Nagyjából emlékeztem a hangokra, és reméltem, hogy majd azért Lou is besegít egy kicsit, ha rájön mit is énekelek..
Teljesen beleéltem magam a zenébe és az éneklésbe, amikor először értem a refrén végére, már láttam Louis szemében, hogy felismeri a saját dalát. Bólintottam, jelezve, hogy nyugodtan folytathatja, így a következő részt egyedül énekelte el, közben még a gitározásba is beszállt, a refréntől pedig együtt folytattuk egészen a szám végéig.
- Na, így gondolom már mindenki rájött, hogy Lou írta.. - mosolyodtam el.
- Hűha, köszönöm a gratulációkat, de igazából csak jó volt az inspirációm. - pirult el pár perccel később Louis, a dicséreteket olvasva.
- Ja, Eleanor.. - motyogtam.
- Gyere ide, Lexi, és ne beszélj butaságokat. - húzott magához Lou, miután a gitárokat a földre tette.
Így én a meztelen felsőtestén feküdtem, ő pedig elvette tőlem a laptopom, és a saját ölébe tette.
Remekül szórakoztunk, miközben a kérdésekre válaszolgattunk, a zavarba ejtőket viszont direkt kihagytuk.
***
- Igen, végig bent voltam a kórházban Lex mellett. - mosolygott Louis a kamerába - És alig fértünk el ketten azon a keskeny ágyon.. - nevetett fel.
- Én mondtam neki, hogy nyugodtan jöjjön haza, ő viszont makacsul kitartott amellett, hogy "beköltözik" hozzám. - vigyorogtam, és egy puszit nyomtam Lou arcára.
- Na, ez a kérdés nagyon tetszik! - vidult fel Louis, majd felém fordult - Lexi, igaz, hogy te is szereted a répát?
- Nem tudom, Lou, inkább mondd meg te, szerinted igaz-e.. - nevettem.
- Rendben. Akkor emberek, mindenki tegye a szívére a kezét, mert most fontos bejelentésnek lesztek fültanúi! - mondta Louis halál komoly képpel, amitől én csak még nehezebben tudtam visszafogni a röhögésem.. - Mindenkinek tudnia kell, hogy Lexiben megtaláltam az én egyetlen és igaz répaevőtársamat! Ő pont úgy imádja a répát, ahogy én, és..
Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonja.
- Ki keres? - kíváncsiskodtam.
- Úgy érted, kimeri megzavarni eme szent és sérthetetlen bejelentésem? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva, aztán a mobilja kijelzőjére pillantott. - Niall az. - röhögött.
- Gondolom velem akar beszélni.. Lemegyek és elintézem, jó? Addig te fáraszd tovább az embereket a kockáid mutogatásával! - kacsintottam egyet.
- Oké, de ha visszajöttél azzal folytatjuk, hogy megszámolod hány van! Fontos, hogy ezt mindenki pontosan tudja! - jelentette ki visszafojtott vigyorral az arcán.
- Ez megoldható. - nevettem fel, és kisétáltam a szobából.
Leérve rögtön a nappaliba mentem, ahol a bátyám dühösen topogott a lábával a padlón, mialatt a telefonját a füléhez tartotta.
- Már itt vagyok. - szólaltam meg egy halvány mosollyal az arcomon.
Összerezzent a hangom hallatán, majd elnevette magát.
- Fogadjunk, kitaláltátok Louval, hogy megijesztesz! - vádolt meg vigyorogva.
- Nem, de most, hogy mondod, talán legközelebbre kitalálunk valamit.. - gondolkodtam el gonoszan mosolyogva.
- Hahaha, nagyon vicces! - duzzogott, aztán egészen más hangon, aggódva folytatta - Hogy vagy?
- Jól, nyugi, semmi bajom. De te hová készülsz? - mutattam a mögötte lévő sporttáskára.
- Demi Londonban éjszakázik egy hotelben. Kicsit kettesben leszünk, ha érted mire gondolok.. - pirult el.
- Óóó, elég lesz, nagyfiú! A húgodnak ne mondj ilyeneket, oké? - jöttem én is teljesen zavarba.
- Bocsi. Egyébként csak látni akartam jól vagy-e, mielőtt elindulok. - magyarázta.
- Látod, megvagyok, te viszont ne várasd meg Demit. - kacsintottam rá és megöleltem.
- Légy jó, rendben? - puszilt bele a hajamba.
- Szoktam én másmilyen is lenni? - horkantottam fel sértetten, majd mindketten elnevettük magunkat.
- Mondd meg Louisnak, hogy rá bízlak! Ha valami bajod esik.. - itt félbeszakítottam.
- Nem fog! És egyébként meg nem vagyok óvodás! - kezdtem el hisztizni. Hát igen, nem vagyok az, csak úgy viselkedem.. :D
- Jó, persze, de akkor is üzenem neki, hogy kiherélem, ha gond lesz! - búcsúzott el ördögien vigyorogva, majd a vállára vette a táskáját és az előszobába ment.
Nevetve ráztam meg a fejem, miközben becsuktam a bátyám mögött az ajtót.
A konyha előtt elhaladva láttam, hogy Dan és Tori éppen elmélyülten beszélgetnek, Liam pedig csendben hallgatja őket.
Mivel nem vettek észre, szó nélkül az emeletre mentem. Zayn szobája felől csak hangos horkolást lehetett hallani, így a szépfiú helyzetét is be tudtam mérni, egyedül Harry holléte volt még kérdőjeles. Na de az most mindegy. Nagy fiú már, tud vigyázni magára, bárhol legyen is.
- Visszatértem. - léptem be a szobámba mosolyogva.
Lou pont olyan helyzetben volt, ahogy hagytam: a géppel az ölében fekve.
- De jó, már hiányoztál! - vidult fel.
- Komolyan? Mennyit is voltam lent? 5 percet? - nevettem el magam.
- Jól van, gúnyolódj csak! - fonta össze a karjait a mellkasán.
- Ugyan, Louis, tudod, hogy szeretlek! - másztam vissza mellé kuncogva, mire ő vigyorogva felém fordult.
- Ez az egy szerencséd! - csikizett meg.
- Ne, elég, Lou! - visítottam, de ő csak nem hagyta abba, hanem maga alá gyűrve folytatta a kínzásom.
- Feladom. - nyöszörögtem, mire adott az orromra egy puszit és engedte, hogy visszatornázzam magam ülőhelyzetbe.
Meglepődve tapasztaltam, hogy hiába kínzott az előbb, ő nem mozdult az 'alaphelyzetéből', ergo a gép még most is nyugodtan pihent az ölében.
- Na, és akkor jöjjön a matekozás! Hány kockám is van? - húzogatta a szemöldökét vigyorogva.
- Lássuk csak.. - kezdtem el számolni nevetve.
Mondanom sem kell, a nézőink száma rohadt magas volt.. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel két idióta hülyéskedése.
***
- Miért keresett Niall? - kérdezte Louis rekedten. Mivel a mellkasán feküdtem, a hangját még mélyebbnek hallottam, mint amilyen volt.
A twitcamet nem rég kapcsoltuk ki, azóta néma csöndben feküdtünk egymáshoz bújva..
- Elment Demihez. Egyébként rád bízott. - válaszoltam halkan.
- Lexi, kérdezhetek valamit? - szólalt meg aztán újra.
- Persze. - könyököltem fel, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Illetve több valamit.. Láttam pár jó kérdést, amire nem válaszoltál, de.. - itt félve rám pillantott.
- De téged érdekelne, igaz? - mosolyodtam el.
Válaszul csak bólintott egyet.
- Oké, akkor.. Melyikünket láttad már pucéran? - vigyorgott rám pimaszul.
- Lou! - csaptam a mellkasára elvörösödve.
- Ne már, tényleg érdekel! - röhögött.
- Na, jó.. Gondolom Niallt, még kiskoromban, de arra mondjuk nem emlékszem.. - kezdtem bele zavartan. - Zaynt csak fürdőnadrágban láttam, Liamet szintén, viszont Harryt már anélkül is..
- Mikor? - nézett rám kíváncsian.
- Amikor megcsalt. De akkor mindenki látta, még Tori is! - nevettem el magam.
- Várj, hátha eszembe jut, mi volt akkor. - hunyta le a szemeit hirtelen.
Amíg feküdt, megbabonázva bámultam az izmos felső testét, a mellkasát, ahogy állandóan emelkedett és süllyedt. Tökéletes volt. Egyszer csak azonban megfeszültek az izmai.
- Már emlékszel? - suttogtam az arca fölé hajolva.
- Igen. - nyitotta ki a szemeit.
Kék tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.
- Na, mi volt akkor? – leheltem.
- Szükséged volt rám. - tűrt a fülem mögé egy tincset mosolyogva.
- És te ott voltál nekem. - mosolyodtam el én is. Szóval tényleg emlékszik.
Óvatosan a hajamba vezette az ujjait, és gyengéden lehúzott magához, annyira, hogy az ajkaink súrolták egymást.
- Lex.. - lehelte.
A folyamatosan forrósodó ajkaim bizseregni kezdtek a szavai hatására, ezért a szám gondolkodás nélkül az övére illesztettem.
Belemosolygott a csókunkba, majd végigsimított a hátamon.
Ezúttal nem vadultunk be, az ajkaink lágyan kényeztették egymást.. A kezemet a mellkasára tettem, és a körmeim egy kicsit belenyomtam a bőrébe, amikor bekapta az alsó ajkam.
Végül, mikor elszakadtunk egymástól, ledőltem mellé. A kezemet lefejtette magáról, és a kezébe vette, majd lágyan simogatta az ujjaim.
Mosolyogva nézett a szemembe, bár én néhány másodperc után olyan vörösnek éreztem a fejem, hogy inkább lehunytam őket.
- Csodálatos vagy. - motyogta magában.
A szavai jólesően melengették a szívem, éreztem, hogy az arcom még vörösebbé válik.
- Mi a következő kérdés? - kíváncsiskodtam csukott szemekkel.
- Szóval akkor meghitt pillanat vége. - jegyezte meg, a hangján hallani lehetett, hogy vigyorog.
- Ne haragudj, de folyton zavarba hozol, és.. - nyöszörögtem esetlenül.
- Én is zavarban vagyok. - erre kipattantak a szemeim - Egyébként pedig már mondtam, hogy elpirulva nagyon aranyos vagy.
- Louis.. - kértem.
- Jó, befejeztem. Na és engem láttál már ruha nélkül? Vagy miért hagytál ki?
- Én.. izé.. - hebegtem.
- Szóval igen. - jelentette ki, mire egy aprót bólintottam.
- De véletlenül! - tettem hozzá gyorsan.
- Hát persze. - kacsintott rám.
- Azt hiszed, hogy leskelődnék utánad? - kérdeztem karba font kezekkel, durcás fejet vágva.
- Azt hiszem, hogy igen. - vigyorodott el önelégülten, és a karjaimat szétszedve maga felé fordított.
Szinte minden -megjátszott és valódi- sértődöttségem elszállt, amikor a kék szemei találkoztak az enyémekkel. Annyira nem fair, hogy mindig ez történik: a szemembe néz, és hoppá, már meg is bocsátottam!
- És legalább tetszett az, amit láttál? - húzogatta a szemöldökét, de a tekintetében egy kis félelmet véltem felfedezni.. Mi van, csak nem aggódik a válaszom miatt? Miért olyan fontos az neki, hogy mit gondolok róla? Csak nem kezd újra belémsze.. Dehogy, ez hülyeség! Ne is álltasd magad, Lexa, mert teljesen felesleges..!
- Az igazat mondjam? - mosolyodtam el ravaszul, aztán a füléhez hajoltam és csábító hangon suttogtam tovább - Vagy hazudjak a kedvedért?
Ahogy a forró leheletem elérte a bőrét és felfogta a szavaimat, nyelt egy nagyot. Tehát eddig sikeresen becsaptam! Háhá!
- Ha-hazudj..? - nyöszörögte.
- Oké, akkor közlöm veled, hogy szörnyen nézel ki, ami meg azt az izét illeti, ott a lábad között.. hát.. hogy is mondjam? Sokkal nagyobbra számítottam! - színészkedtem.
- Ööö.. ez aztán.. őszinte volt.. - suttogta falfehéren.
- Már megbocsáss, Lou, de tévedsz! Te kértél tőlem valamit, én pedig csak teljesítettem. - mosolyogtam rá, és az arcát fürkészve vártam, hogy mikor esik le neki végre a dolog.
- Hiszen én azt kértem, hogy hazudj.. - nézett rám értetlenül, majd láttam, hogy megvilágosodik. - Ó, ez nagyon csúnya volt! - röhögött.
- Szerintem meg inkább egy szép visszavágás azért, mert állandóan zavarba hozol. - vontam vállat győzedelmesen vigyorogva.
- Miért vagy ilyen? Ilyen bosszantóan tökéletes? - kérdezte hirtelen.
- Te-tessék? - lepődtem meg.
- Izé.. semmi.. Ugorjunk. A következő megválaszolatlan kérdés: Milyen volt a szalagavatós ruhád?
Erre csak egy hirtelen mozdulattal hátat fordítottam neki és összehúztam magam.
- Lex? - simult hozzám aggódva.
- Nem volt szalagavatós ruhám.. - mondtam halkan.
- Meztelen voltál? Mégis ki volt a partnered?! Megverem! - éreztem, hogy a derekamon lévő kezének szorítása erősebbé válik az idegességtől, ujjai egy kicsit bele is nyomódtak a bőrömbe.
- Nem voltam szalagavatón, oké? - böktem ki.
- És miért nem? - kérdezte - Az nem indok, hogy többen voltatok lányok az évfolyamon! És azt se mondd, hogy nem akadt senki, aki elvállalta volna, hogy a partnered lesz, mert nem hiszem el!
- Nagyon jól tudod, hogy engem nem bírtak a suliban.. - kezdtem, és lehunytam a szemeimet.
Louis szemszöge:
Hátulról simultam hozzá Lexihez, a fejemet pedig a nyakába fúrtam, így vártam a válaszát.
- Nagyon jól tudod, hogy engem nem bírtak a suliban.. - kezdte, mire én szó nélkül bólintottam egyet. Tekintve, hogy az arcom a vállgödrébe temettem, tökéletesen érezhette a mozdulatom, így annak tudatában, hogy figyelek, halkan folytatta - Senki sem akart velem jönni, ezért a végén Tori már azt ajánlgatta, hogy menjek vele és Nate-tel hármasban.. Viszont egyszer fordult a kocka, szóval helyesbítek: senki sem akart velem jönni, egészen addig a napig, amíg néhány fiú szívatásból nyakig le nem öntött vízzel, amikor éppen fehér pólóban voltam.. Mindenem látszott a vizes felsőben. Na, onnantól kezdve akadt egy jelentkező.. A suli legmenőbb sráca. Emilyvel ők folyton ilyen 'se veled-se nélküled' kapcsolatban voltak, akkor éppen a sokadik "se veled" résznél tartottak. Szóval ő felajánlotta, hogy kegyes lesz, és megtisztel azzal, hogy leereszkedik hozzám, ha.. - itt egy pillanatra elcsuklott a hangja, ami engem valamiért szörnyen megijesztett - Ha megteszem, amit kér. Választhattam: vagy kiemelkedem a csúfolók közül, de cserébe az egyik öltözőben ledughatja a torkomon.. izé.. magát, vagy nem megyek el vele, és akkor nem kell a számmal sem a kedvére tennem, viszont akkor érettségig szekálnak.. És én az utóbbit választottam, amit azóta sem bántam meg. - fejezte be egy nagy sóhaj kíséretében.
A srác "alkuját" (azért idézőjelben gondolom, mert ez nem nevezhető annak, undorító milyen emberek vannak a világon!) hallva a csípőjén pihenő kezeim ökölbe szorultak, a fejemben pedig csak ez ismétlődött:
Bárki is az, felkutatom, és megölöm, de úgy, hogy mielőtt kinyírnám, tökön rúgom, hogy érezze a fájdalmat. Illetve legalább egy kis részét annak a fájdalomnak, amit Lexinek okozott lelkiekben a szavaival. Hiába nem mondta, tudom, hogy megviselte szegény lányt.. Megviselte, leginkább a múltja miatt. Az viszont roppant hízelgő, hogy erről az egész szalagavatós dologról egyedül én tudok - legalábbis a szavaiból az derült ki, hogy ebbe még Torit sem avatta be.
Hirtelen azt éreztem, hogy a karjaimban fekvő testen egy remegés hullám fut végig, amitől szörnyen nagy lelkiismeret furdalásom támadt.
- Ne haragudj.. Nem akartam felhozni. - suttogtam bűnbánóan. - Ne haragudj, Lexi.
- Semmi gond. - válaszolta halkan, és felém fordulva a könnyben úszó tekintete találkozott az enyémmel. - Az jobban zavar, hogy mit gondolnak majd rólam az Eleanor-os ügy után.. Szánalmas, hogy nem védtem meg magam.. – motyogta, és lesütötte a szemeit.
A szavai eléggé megleptek. Sőt, nem csak, hogy megleptek, de egy kicsit fel is húztak..
Miért nem képes másképp tekinteni magára? Miért csak a rosszat akarja észrevenni magával kapcsolatban? Miért keresi a nem létező hibáit? Esküszöm, nem értem!
Mindennél nagyobb késztetést éreztem arra, hogy megvédjem őt. Ha kell saját magától is.. Miért van az, hogy mindentől védelmezni akarom?
- Tudod, Lex, a legtöbb pasi szeret megvédeni egy lányt, főleg a barátnőjét. Nekem például nagyon jól esett, hogy megvédhettelek.. - ismertem be, hátha ettől egy kicsit megnyugszik.
- Igen, viszont te pont a saját barátnődtől védtél meg. - mutatott rá a lényegre.
- Tudom. - bólintottam. – De nem érdekel. Szörnyen viselkedett veled, amit senki sem engedhet meg magának. A barátnőm sem.
- Nem? – döbbent meg, aztán a szája egy huncut mosolyra húzódott – És miért nem?
- Mert nem, és kész. – vágtam rá, majd lehunytam a szemeimet, hogy elbújhassak(?) előle.
Az igazság az, hogy megijesztett. Megijesztett az, amit velem művelt. Teljesen ki voltam szolgáltatva neki, még ha erről ő nem is tudott. Az övé voltam, azt tehetett velem, amit csak akart. Egyetlen öleléssel, vagy csókkal képes lett volna megölni – vagy inkább megmenteni? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy szükségem van rá.. Rá, és erre a különös, új érzésre, ami már sokadszorra kerít a hatalmába ezen a vele töltött délutánon.. Ilyet még sosem éreztem ezelőtt (– már amennyire emlékszem, hiszen lehet, hogy ez előfordult abban a bizonyos kiesett pár hónapban..).
- Jól van, na, csak kérdeztem. – kuncogott – És a te párodnak milyen ruhája volt?
- Biztos szép. – vigyorogtam rá.
- Ezt meg hogy érted? – nézett rám értetlenül.
- Én sem voltam. Nem volt időm próbára járni. – magyaráztam.
- Hogyhogy? – képedt el.
- X-Factor. – vontam meg a vállam. – Fontosabb volt.
- Tényleg, az pont akkor volt. Igazán kár érte, biztos remekül mutattál volna. – mosolygott rám.
- Nem hiszem. Azzal a lánnyal kellett volna mennem, aki még a válogatók előtt dobott nem sokkal, mert.. Mindegy. – sóhajtottam fel. Nem akartam emlékezni arra az indokra. Nem akartam, mert az mindig nyilvánvaló volt számomra, csak nem szerettem volna, hogy ez Lexinek is feltűnjön. Fura.. Miért is?
- Mert..? Mondd el, lécci! – pillantott rám boci szemekkel Lexa.
- Mert nem voltam neki elég helyes.. Tessék, kimondtam. – nyögtem fel, és a plafonra szegeztem a tekintetem. Most, hogy már végre Lexinek is leesik ez, biztos nem fog velem beszélni.. illetve csókolózni.. De én ezt nagyon nem akarom!
- És te elhitted neki? – nevetett fel mellettem. Nem válaszoltam, mert nem volt mit.
- Te jó ég, te elhitted neki! – jött rá aztán. – Mondd csak, hülye vagy? – hajolt fölém, így a szőke tincsei az arcom köre lógtak.
A helyzetet simán lehetett volna meghittnek is nevezni, elvégre a szőke hajkorona mindkettőnket elrejtett a kíváncsi szemek elől. Konkrétan egymáson kívül semmit sem láthattunk. De mégsem volt meghitt, a szavaink miatt..
- Ne kezdd el te is felsorolni a nyilvánvaló tulajdonságaim! – morogtam és becsuktam a szemeim.
- Tudod, hogy most olyan vagy, mint egy lány? Én mindig is azt hittem, hogy a pasiknak nagy az egójuk. – csóválta a fejét rosszallóan, a hajával minden egyes mozdulatnál végigsimított az arcomon.
- Ugyan már, Zaynen kívül egy pasinak sincs nagy egója! – forgattam meg a szemeimet, mire ő felnevetett.
Ahogy a pillantásunk találkozott, rögtön visszazártam a szemhéjaimat.
- Lou.. – suttogta lágyan, a meleg tenyerét az arcomra rakta. – Nézz rám. – kérte.
Nem bírtam ellenállni neki, így megtettem, amit kért.
- Az a lány hülye volt. Szerintem inkább azért szakított veled, mert félt, hogy te dobod az X-Factor miatt. Nem akarta, hogy te törd össze a szívét, és ennél jobb ürügyet nem tudod kitalálni.. – világosított fel.
- Szerinted tényleg így van? – kérdeztem.
- Igen. – kacsintott rám – Ha pedig komolyan gondolta, akkor szegényke durva ízlésficammal küzd. – döntötte a homlokát az enyémnek.
A tekintetünk mélyen egybe fonódott, a leheletünk a másik ajkát csiklandozta. Úgy éreztem, mint akinek áramot vezettek a testébe, akárhányszor csak hozzám ért.
Egy kis idő után már nem bírtam tovább, és magam alá gyűrtem. Az ajkaim gondolkodás nélkül tapadtak az övéire.
Imádtam vele csókolózni. Mindig pont olyan volt, ahogy akartam, anélkül, hogy bármit is mondtam volna neki: ha kell vad, ha kell gyengéd.. Néha egyszerre mindkettő. Egyszerűen nem tudtam betelni vele.
Eleanor teljesen más. Ő már számtalanszor kijelentette, hogy ezt nem szereti annyira. Szerinte ez csak akkor jó, ha társaságban akarod mutogatni, mennyire odavagy a pasidért/csajodért.. Őt más élteti. Az ágybeli dolgok – hogy finoman fogalmazzak. Régen is eszembe jutott néha, hogy ezzel a hozzáállással tökéletes pasi válna belőle. Ami így utólag hülyén hangzik az én számból, elvégre én is az vagyok.. És én nem feltétlenül vagyok ilyen. Na de most vissza a jelenbe:
Mosolyogva szakadtam el tőle, és egy apró puszit nyomtam az orrára.
- Jöhet az újabb kérdés? – leheltem. Egy bólintással válaszolt, és kíváncsian fürkészte az arcom.
- Ha választhattál volna, ki lett volna a partnered? – néztem mélyen a szemébe.
- Hát, az attól függ, hol vagyok. Ha Írországban maradtunk volna mindannyian –mármint apa és a bátyám is-, akkor biztos, hogy Niallel. Ha Liamék nem költöznek el Wolverhamptonból, akkor tuti, hogy együtt megyünk, akár járunk valakivel, akár nem. Tudod, régen tényleg nagyon szoros volt a kapcsolatunk.. Na, mindegy. Ha Liam mégis elmegy, mi meg a nyaralás után nem szakítunk Zaynnel, akkor meghívom, és vele. Ha pedig itt Londonban már ismertelek volna titeket akkor, amikor volt, valószínű, hogy megint Niall a válaszom, bár ha meg Hazzával együtt járunk, akkor vele. Szóval ez tényleg elég bonyolult..
- Tehát mindenkivel mennél a bandából, csak velem nem. – mosolyodtam el keserűen.
- Egyedül El miatt. Biztos kiakadna rajta. – vágta rá. – Egyébként veled mennék.. – tette hozzá csendesen, amitől engem elöntött valami jó érzés.
- És ha megvéde.. – hirtelen félbeszakított.
- Meg tudom védeni magam, oké? Ma is megtudtam volna, csak.. csak.. – itt megakadt.
- Csak te túl jó vagy ahhoz, hogy bánts másokat. Tudom, Lex. Tudom, hogy ma is csak ez tartott vissza. – mosolyogtam rá.
- Én.. én tudom milyen az, ha bántanak, és nem szeretném, ha más is ezt érezné, mert finoman szólva sem túl jó.. – motyogta. – A másik pedig.. Hagyjuk.
- Mondd el. – simogattam meg az arcát gyengéden.
- Jó, de ne tarts idiótának, oké? – ennél csak rákacsintottam egyet – Szóval.. öö.. A másik pedig anya. Mert izé.. találkoztam vele. A kórházban. – bökte ki.
- És mit mondott? – kérdeztem. – Illetve beszélt veled, vagy csak láttad?
- Öö.. az nem olyan fontos, hogy mit mondott. – pirult el(?). Hát okéé..
- Te tudod, Lex. – mosolyogtam rá.
Lexa szemszöge:
Amikor Louis megkérdezte, hogy mit mondott nekem anya, akaratlanul is elvörösödtem az emlék hatására..:
(…)
- Kicsim, ő nagyon szeret téged, hidd el, én már csak tudom! És ne aggódj, hiába küzdenek olyan sokan azért, hogy elválasszanak tőle, nem fognak tudni, mert végül úgyis együtt lesztek! - kacsintott rám egy biztató mosoly kíséretében anyu.
- Köszönöm.. - szipogtam, majd keserűen felnevettem - Ez olyan utalás volt, mintha egy rossz szappanopera lenne az egész életem!
- Tényleg! - mosolyodott el ő is, aztán komolyan a szemembe nézett és folytatta - Menj vissza hozzá, rendben? Nem szabad feladnod, édesem, te az én lányom vagy! Szeretlek. - szorított magához újra.
- Én is szeretlek.. És Lout is szeretem, ha másért nem is, azért vissza kell mennem, hogy ezt elmondjam neki. - töröltem meg a szemeimet, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
Hirtelen anya eltűnt, én pedig újra egyedül maradtam a sötétségben..
Hát igen, most egyúttal ezzel arra is rájöttem, hogy ugyan visszajöttem, de még mindig nem vallottam be neki az érzéseim.. Szóval a küldetés eddig sikertelen.
- Te tudod, Lex. – mosolyodott el aztán végül. – Egyébként mi lenne, ha egyszer bepótolnánk?
- Mármint mit? – értetlenkedtem.
- A szalagavatót. Csak mi ketten. – magyarázta.
- Á, szóval visszatértünk ehhez a témához. És mégis hogyan tervezted? – pillantottam rá kíváncsian.
- Még ki kell találnom. Először is, majd, keresünk neked valami ruhát.. Nem kell nagyestélyi, meg semmi ilyen, jó az, ami van. Utána meg elküldök mindenkit melegebb éghajlatra, és szabad a pálya! – nevetett.
- Ez egész elfogadható ötletnek tűnik. És mégis mikor akarja megtartani, Mr. Tomlinson? – vigyorogtam.
- Örülök, hogy tetszik, Miss Morgan. Amikor a hölgynek is megfelel. – kacsintott rám, majd mindketten tovább röhögtünk.
Miután kellően kinevettünk magunkat, újra megkérdeztem:
- Tényleg, Louis, mikor gondoltad?
- Ha lesz rá lehetőségünk. – mosolyodott el sejtelmesen. – Amiről egyébként fogalmam sincs mikor lesz. – vallotta be aztán.
- Jó, de ruhát választhatunk most is, nem? Hogy akkor majd ne kelljen vele vacakolni. – mosolyogtam rá.
- Kitűnő gondolat, Miss Morgan! Nos, akkor kérem, tartson nekem egy bemutatót! – nyalta meg az ajkait.
- Perverz disznó! – vágtam hozzá egy párnát, bár ez elég nehézen ment, tekintve, hogy még mindig rajtam feküdt..
- Hé-hé-hé! – ragadta meg a csuklóim, és a fejem mellett az ágynak szegezte őket.
Látszott az arcán, hogy nagyon élvezi, ahogy alatta vergődöm.
- Az enyém vagy, Lexi. – morogta a nyakamba hajolva.
Éreztem rajta, hogy a szavaival még saját magát is meglepi.. Nemhogy engem! Bár azt meg kell hagyni, hogy a szívverésem megduplázódott, és az arcomat elöntötte a pír az előbbi miatt.
- Úgy értem.. izé.. azért mondtam, hogy nyugton maradj.. – makogta pár perccel később.
- Ó, értem. – biggyesztettem le a szám.
Őszintén gratulálok magamnak a balfékségem – van egyáltalán ilyen szó? :D – miatt! Komolyan, tapsot kérek! Ismét elhittem neki, hogy szeret, vagy legalábbis valami hasonló.. De nem. Úgy nem. Nem is értem, miért nem szoktam még hozzá ehhez? Vagy talán csak azért dőlök be neki folyton, mert amíg reménykedek, minden jobb? Mert addig nem fáj az igazság? Végül is, ebben van valami: amíg becsapom magam, legalább van miben hinnem és reménykednem.
Azt az egyet viszont biztosan tudom, hogy vonzódik hozzám. Azt senki sem tudja kiirtani belőle. Remélhetőleg az érzéseivel is ugyanez lesz a helyzet..
- Akkor, divatbemutató? – váltottam témát, miután mosolyt erőltettem az arcomra.
- Már alig várom. – nyomott egy puszit a számra, és legördült rólam.
Az ágytámlának dőlve nézte, ahogy kiveszek néhány ruhát a szekrényből, és a fürdő felé veszem az irányt.
- Lexi, itt is öltözhetsz ám! – szólt utánam.
- Csak szeretnéd. – vigyorogtam.
- Ez nem titok! – válaszolt pimaszul mosolyogva.
- Nem is mondtam, hogy az. – nevettem fel. – De csak hogy jobban érezd magad, szólok, hogy majd amíg a tükör előtt állok fehérneműben, elképzelem, milyen arcot vágnál, ha látnál..
- Basszus, Lex, ne csináld ezt.. – nyöszörgött.
- Mit? – kérdeztem ártatlanul, csábítóan az ajkamba harapva.
- Megőrjítesz. – nyögött fel.
- Arra mérget vehetsz, Louis, hogy szenvedni fogsz, amíg itt járkálok majd föl-alá rövidebbnél rövidebb ruhákban! Teszek róla, Tomlinson, ne félj! – kuncogtam, és bevonultam átöltözni.
***
Már egy jó 10 perce kínoztam Lout azzal, hogy a rövid szoknyákban illegettem magam neki, amikor sajnos leállított azzal, hogy leültetett maga mellé.
- Te mindenben gyönyörű vagy, ez nem ér! Így nem tudok dönteni! – fakadt ki.
- Várd ki a végét, Louis, a legjobbat hagytam utoljára. – kacsintottam rá, mire ő nyelt egyet.
- Igen, Lou, az olyan ruha, amiben még én is egész tűrhetőnek gondolom magam. Én! – vigyorogtam rá győzedelmesen, ő pedig még el is sápadt.
- Meg fogsz ölni, igaz? – suttogta remegő hangon.
- Majd kiderül. – hajoltam az arcához, de csak olyan közel, hogy az ajkaimmal éppen hogy súroljam az övéit – Majd kiderül.. – leheltem.
Ezek után mosolyogva álltam fel, és a fürdőben gyorsan felvettem ezt:
Ez a ruha pont ott volt feszes, ahol kellett, ebben tényleg egész jól néztem ki – ezt még én is elismerem.
Ahogy Louis megpillantott, az álla a padlót súrolta.. Tátott szájjal bámult, amíg én zavartan mosolyogva tanulmányoztam a szőnyegem.
- Miért nem jársz mindig ebben? Vagy esetleg nélküle? – kérdezte, miközben vágyakozva méregetett.
- Harry biztos örülne neki. – nevettem el magam.
- Még mit nem! – mordult fel.
Nevetve megráztam a fejem, és egy fél perc erejéig ismét eltűntem a szeme elől, hogy visszaöltözzek az eredeti ruháimba.
– Úgy értettem az előbb, hogy előttem. Nem Harold előtt. – jelentette ki rögtön.
- Lou, nem gondolod, hogy.. nem gondolod, hogy.. – túrtam a hajamba elpirulva.
- Hogy átlépünk egy határt? Nem. – állt fel az ágyról, és elém sétált.
- Miért? Te talán igen, Lex? Te talán ezt gondolod? – suttogta, miután az állam alá nyúlva felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.
- Ne-nem tudom.. – vallottam be.
- Eleanorral ne foglalkozz, ha esetleg ő zavarna. – mondta halkan. – Most csak mi vagyunk. – simított végig az arcomon.
- Csak.. mi.. ketten.. vagyunk.. – minden egyes szó után egy újabb forró csókot lehelt a nyakamra, az arcomra, az államvonalára –egy szóval oda, ahol éppen elért.
- Louis.. – sóhajtottam fel.
Élvezte, ahogy lassan, de biztosan megadom magam neki. Hagytam, hogy a derekamnál fogva közelebb húzzon magához, és rendesen megcsókoljon.
Mialatt a nyelveink szenvedélyes táncot jártak, én a hajába túrtam, ő pedig a hátamat simogatta.
Már éreztem, ahogy a felsőm aljával babrálnak az ujjai, vártam, hogy mikor szabadít meg végre tőle..
Tényleg csak mi voltunk, és senki más. Végre. Már csak egyetlen dolog hiányzott a teljes és totális tökéletességhez: hogy azt mondja, úgy szeret.
De a póló levétel már nem valósulhatott meg, mert hirtelen hatalmas csörömpölést hallottunk a földszintről.. Aztán meg Harry(?) dühös szitkozódása és válogatott káromkodásai visszhangoztak az egész házban.
Louval ijedten rebbentünk szét, majd szó nélkül rohantunk le a konyhába, hogy megnézzük mi történt.
Az említett helyiségben tényleg Hazzát találtuk, aki morogva tápászkodott fel a földről, körülötte pedig vagy hat darab üres fazék hevert szanaszét..
Ahogy Louis meglátta szegény Harryt, szinte azonnal röhögő görcsöt kapott, a végére már az asztalba kapaszkodott, hogy fel ne dőljön nevetés közben.
- Haz, jól vagy? – léptem oda a magát éppen leporoló göndör hajúhoz.
- Igen. Te meg, Tomlinson, remélem jól szórakozol! – duzzogott.
- Ugyan, ne is foglalkozz vele! – simított végig Hazza karján vigasztalóan. - Egyébként Harry, mit is csinálsz itt? – váltottam témát.
- A vacsoránk, ami szerencsére nagyjából már kész. – mondta valamivel higgadtabban, aztán lehajolt felszedni az edényeket.
Mosolyogva leguggoltam mellé, és segítettem neki.
- Köszi. – vette el tőlem az utolsót is, majd visszatette a többihez a szekrénybe.
- Na, és mégis mit eszünk? – kíváncsiskodott Lou, miután már kapott levegőt a nagy röhögés után.
- A híres-neves Harry Styles-féle bolognait. Mást amúgy sem nagyon tudok megcsinálni. – vigyorodott el Hazza.
- Ú, az finom! – nyalta meg a száját Louis.
- Még meglátom, hogy te kapsz-e! – nyújtotta ki rá a nyelvét Harry.
- Mi? Még jó, hogy én is eszem! – puffogott Lou. – Egyébként hová tűntek a többiek?
- Dupla randi. – közölte Haz. – Niall meg asszem Deminél van.. – kacsintott ránk perverz fejjel.
- Igen, Nialler ott van, valami hotelben.. – bólogattam, amikor megcsörrent Lou telefonja.
Aggódva tanulmányozta a kijelzőt, látszott rajta, hogy azon gondolkodik felvegye-e.
- Ki az? – kérdeztem félve.
- Eleanor. Szerintem jobb lesz, ha átmegyek hozzá. – szólalt meg Louis kifejezéstelen hangon, még mindig a mobilját méregetve.
Erre összeszorult a szívem, majd Harryre néztem és ezt tátogtam neki keserűen:
- Megmondtam a kórházban is, hogyha El ráakaszkodik, akkor engem elfelejt!
Ő csak együtt érzően rám mosolygott, aztán hirtelen felcsillant a szeme és kacsintott egyet.
- Nem is baj, ha elmész, mert legalább Lexivel nosztalgiázunk egy kicsit! Az első randink amúgy is nagyon jól sikerült, nem? – karolta át a derekam Hazza.
- De, az tényleg nagyon szép volt. – bólintottam bizonytalanul.
- Édes kettesben a legjobb az emlékekről dumálni, igaz Lexa? – folytatta Harry, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Igen. – suttogtam, és bátortalanul felpillantottam Loura.
A fiú érzelemmentesen nézett vissza rám, ami elég rendesen megijesztett. Hát jó, Tomlinson..!
- Menj csak, Louis, úgy látszik mindenkinek az lesz a legjobb. Én meg leszek Hazzával, ti meg beszéljetek Ellel arról, amiről csak akartok. – búcsúztam el.
- Jól van, akkor léptem. – intett egyet az ajtóból és elment. Igen, jól olvastad: ELMENT.
- Sajnálom, azt hittem ez bejön. – motyogta Harry bűnbánóan.
- Mondtam, hogy nem szeret úgy! Még csak egy kicsit sem lett féltékeny! – nyöszörögtem.
- Hé, Lex, lehet, hogy csak ügyesen megjátszotta. – vigasztalt Hazza.
- Ja, tuti. – hajtottam le a fejem, és egy nagy sóhaj kiengedésével próbáltam uralkodni a kitörni készülő könnycseppjeimen.
Amikor remegve fújtam ki a levegőt, Harry rögtön magához szorított, és nyugtatóan simogatta a hátam.
- Minden rendben lesz, ne félj. – suttogta lágyan.
- Tudom. – bólintottam, amikor elhajoltam tőle. – Köszönöm. – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jobban vagy? – kérdezte aggódva.
- Már megszoktam. – vontam meg a vállam – Na, mit csináljak? Terítsek?
- Azt megköszönném. Addig én befejezem a mártást. – mosolygott rám biztatóan Haz.
Ezután szó nélkül csináltuk, amit megbeszéltünk, és közben én végig próbáltam nem Louisra gondolni. Pontosabban Rá, meg arra, hogy mit csinálhatnak majd kettesben Eleanorral..
Louis szemszöge:
Már körülbelül 10 perce jöhettem el otthonról, amikor ismét meg kellett állnom a sokadik piros lámpa miatt.
A kereszteződés egyik sarkában egy éttermet pillantottam meg, ahol az egyik ablak előtt egy szerelmespár vacsorázott, a lány éppen a fiút etette..
Hirtelen elszorult a torkom, és csak egy képet láttam a szemem előtt: Harryt és Lexit, ahogy kettesben esznek, nevetnek, mintha randin lennének.. Éreztem, ahogy a kezemmel görcsösen szorongatom a kormányt, és magamban folyton csak azt ismételgetem, hogy: ’Ez nem történhet meg! Ez nem történhet meg!’ .
- Bassza meg magát Eleanor, és kész! – kiáltottam fel dühösen, majd ahogy váltott a lámpa, egy éles kanyarral átfordultam a szemben lévő sávba, hogy hazamenjek. Hozzá..
Lexa szemszöge:
Hazza vacsora közben végig próbált feldobni, ami félig-meddig sikerült is neki, hála az égnek. De azért még mindig eléggé fájt, hogy Lou csak úgy elment.. Komolyan nem értem! Az egyik pillanatban még csak mi ketten vagyunk, és megcsókol, a másikban meg hanyatt-homlok rohan Elhez..! Pff.. pasik!
- Kérsz még sajtot? – mosolygott rám Harry.
- Nem, köszi. – erőltettem én is valami mosolyfélét az arcomra.
- Jaj, Lex, ne emészd már magad! – fogta meg a kezem az asztalon – Ha Louis olyan hülye, hogy nem vesz észre Eleanor miatt, akkor nincs ízlése!
- Rendes tőled, hogy ezt mondod, de.. Hagyjuk. – sóhajtottam fel.
- Ne aggódj, minden rendbe jön. – szorította meg a kezem biztatásképpen. – Tudom, hogy így.. – itt megakadt, és az ajtót(?) bámulta.
- Mi az? – fordultam arra én is értetlenül.
Aztán megláttam Őt, ahogy ott áll, és meredten nézi a kezeinket Harryvel.. Hoppá!
- Nocsak, Louis, ilyen gyorsan megjártad? Ennyi idő alatt oda sem érsz! – törtem meg a kínos csendet.
- Nem mentem el hozzá, mert.. Nem érdekes. Zavarok, vagy ehetek én is? – bökött felénk a fejével.
- Haver, tényleg semmi sem történt, csak Lexa egy kicsit szomorú volt, én meg próbáltam lelket önteni belé.. Köztünk nincs semmi olyan, ne értsd félre! – mentegetőzött Haz, és felkelt, hogy Lounak is hozzon tányért.
- Egyébként hogyhogy visszajöttél? – kíváncsiskodtam.
- Izé.. – vakargatta a tarkóját fülig pirulva(?!). Mi van?!
Ebben a pillanatban kopogtak.
- Kinyitom! – könnyebbült meg Louis, és eltűnt az előszobában.
Fél perccel később egy ismeretlen, fekete hajú lánnyal tért vissza.
- Szi-szia. Öö.. bocsi, de ki vagy te? – próbáltam valami értelmeset kinyögni.
- Rose. Nem akarok zavarni, de eltévedtem, és jól jönne egy kis segítség.. Izé.. A kertvárosban lakom, és nincs pénzem taxira.. – magyarázta zavartan.
- Én szívesen elviszlek.. – kezdtem, Lou pedig gyorsan félbeszakított.
- Nem, Lex, a bátyád rám bízott! Nem engedem, hogy sötétben vezess! Harry majd elvisz, igaz haver? – vigyorgott Louis.
- Mi? Miért nem te? – akadékoskodott Hazza.
- Nem akarok a terhetekre lenni.. – motyogta a lány. – Azért sem tudtam szólni a szüleimnek, mert a telefonom lemerült, és ők amúgy sincsenek otthon. Az öcsém meg bulizik.. – pillantott jelentőségteljesen Hazra.
- Szóval egyedül lennél otthon? – pattant fel a göndör hajú.
- Igen. – bólintott a lány.
- És mondd csak, nem fogsz félni? – kelt fel Harry, majd Rose mellé sétált és átölelte – Ha szeretnéd, szívesen ott maradok veled. – kacsintott a lányra perverz vigyorral az arcán.
- Nekem nem gond, ha nektek sem. – pirult el Rose.
- Akkor ezt megdumáltuk! Itt vannak a kulcsok, Harold! – nyomta a kezébe Lou vigyorogva az említett tárgyakat.
- Lexi, remélem nem leszel mérges, hogy nem jövök vissza. – kacsintott rám Harry.
- Dehogy, ilyen későn ne vezess sokat. – nevettem el magam.
Pontosan tudtam, hogy mire céloz: amíg Toriék meg nem jönnek, kettesben leszek Louisval..
- Akkor jó, sziasztok. – fordított nekünk hátat, és a lányt átölelve elindultak kifelé – Na és Rose, mesélj csak nekem, hol is laktok? – ezt lehetett még hallani, majd a bejárati ajtó becsapódott mögöttük.
- Azt hiszem, Haz nem fog unatkozni éjjel. – jegyeztem meg halkan.
- Én is erre gondoltam. – bólintott Lou, majd elment, hogy szedjen magának kaját.
Csendben visszaültem a helyemre, és folytattam az evést. Egy perccel később Louis is letelepedett velem szembe, Harry tányérját pedig egyszerűen odébb tolta.
Szótlanul ettünk, egyikünk sem tudott mit mondani. Ritka alkalmak egyike, hogy kínos csend állt be közöttünk..
- Lexi, miért is kellett Haroldnak lelket öntenie beléd? – kérdezte egyszer csak.
- Nem fontos. – vontam meg a vállam, majd felnéztem a szemeibe. – Egyébként, Louis, miért is nem vagy Elnél?
- Nem fontos. – mondta ő is egy vállrándítás kíséretében.
- Akkor, ha semmi sem fontos, mit csináljunk? – tettem fel a költői kérdést.
- Ne haragudj! – bökte ki hirtelen.
- Mégis miért? – pillantottam rá kérdőn.
- Hogy itt hagytalak Harryvel. Nem lett volna szabad.
- Jól megvoltunk. Feltételezem, hogy csak azért jöttél vissza, mert Niall rád bízott, és meg kellett nézned, hogy rám mászott-e Harry, ahogy a kórházban. – jelentettem ki nyersen, aztán felálltam és a mosogatóhoz vittem a tányérom.
Suhogást hallottam, egy pillanattal később pedig egy test simult hozzám hátulról. Hirtelen annyira megijedtem ettől, hogy a csapba ejtettem mindent, ami a kezemben volt.
- Nem azért jöttem vissza. – lehelte a nyakamba Lou.
- Akkor mégis miért? – fontam karba a kezem a mellkasom előtt, miután szembe fordultam vele.
- Mert. A lényeg, hogy itt vagyok, nem? – szedte szét a kezeimet, és teljesen a pultnak nyomott a csípőjével. Beszorultam, baszki..
- Nem tudom. Ez a lényeg? – vontam fel a szemöldököm.
- Igen. Megtartsuk most a szalagavatónk? Csak mi ketten vagyunk. – simított végig az arcomon.
- A rövid, szűk ruha miatt akarod, igaz? Perverz! – morogtam, de aztán játékosan vállba bokszoltam.
- Az csak ráadás. – csókolt meg gyengéden.
Eleinte vonakodtam viszonozni, végül azonban csak behódoltam neki.. A nyaka köré fontam a karjaim, és úgy húztam magamhoz még közelebb. Belemosolygott a csókunkba és átölelte a derekam.
Amikor lihegve elszakadtunk egymástól, a homlokát az enyémnek döntötte.
- Miért csinálod ezt velem? – nyöszörögtem. – Élvezed, mi?
- Nem tehetek róla, muszáj. – suttogta. – Nem akarok játszani veled.
- Akkor ne tedd! – néztem rá esdeklően.
Itt a száját újra az enyémre tapasztotta..
- Eszembe sem jutna. – tűrte a fülem mögé a hajam egy kis idővel később. – Tudom, hogy te nem azt érdemled, kicsim.
- Akkor, átöltözzek? – erre bólintott.
– De ne várj nagy dolgot, kevés időt hagytál a készülődésre! – szóltam vissza a lépcsőről.
- Te mindenhogy megfelelsz nekem! – kacsintott rám.
Ennél már csak megforgattam a szemeimet, és a szobámba rohantam.
***
Félve lépkedtem lefelé, szinte minden lépcsőfokon megtorpantam. Azonban hirtelen valami gyönyörű, lassú zenét hallottam meg a nappali felől.
Ahogy odaértem, Louist pillantottam meg, aki öltönyben állva épp pezsgőt töltött.
Na jó, most tuti, hogy csak álmodom! De nem érdekel, nem akarok felébredni. Soha!
- Gyors voltál. – adott a kezembe egy pohár pezsgőt, és egy rövid csókot lehelt az ajkaimra.
- Ezt bóknak veszem. – mosolyodtam el.
- Annak szántam. Egyébként ez az egész egy kicsit olyan Louisos verzió lesz.. – pirult el.
- Tökéletes. – mosolyogtam rá.
- Mivel nem tudok táncolni, be kell érned a lassúzással. – nevetett fel zavartan.
- Szerintem tudsz, de mindegy. A lassúzás meg biztosan megy neked, arra még emlékszem Hawaii-ról. – kacsintottam egyet.
Louis szemszöge:
Ahogy Lexi szóba hozta Hawaii-t és a lassúzást, szinte filmként pörögtek le a fejemben az emlékek(?).
Egymáshoz simulva táncoltunk, direkt kínzott azzal, hogy a csípőjét nekem nyomta. Tehetetlenül nyöszörögtem emiatt az az élvezettől..
Aztán a házban voltunk, a szobámban. (Velem aludt ott, vagy mi?!)Hevesen csókolóztunk, miközben a kéréseit teljesítve leszedtem a ruháit. Ő is levetkőztetett, ami ellen én nagyon tiltakoztam.. Hiába próbáltam leállítani, nem ment. Viszont amikor át akart menni Harryhez, megállítottam, és szerencsére velem maradt. Nagy nehezen aztán meggyőztem, hogy inkább reggel folytassuk, amibe ő bele is egyezett.
- Lou! Lou, minden rendben? – lóbálta a kezét az arcom előtt Lexa.
- Mi? Izé.. persze! De ezt add ide! – vettem el tőle a pezsgőt, miközben a fejemben még mindig az a kép lebegett róla, ahogy részegen vigyorog alattam, teljesen kiszolgáltatva az én becsületességemnek(?).
- Okéé.. –nevetett fel.
- Táncolunk? – mosolyogtam rá.
- Szívesen. – lépett hozzám közelebb, én pedig megfogtam a kezét és a szőnyegre húztam.
Magamhoz öleltem, ő pedig a mellkasomba rejtette az arcát. Mélyen beszívtam a haja csodálatos illatát, és elöntött a melegség.
Miért ilyen jó vele lenni? Miért vágyom ennyire a közelségére? Miért csak ő a fontos?
- Tudod, igazából azért jöttem vissza, mert nem bírtam elviselni, hogy kettesben vagy Harryvel. – vallottam be egyszer csak.
- És itt Harryn van a hangsúly, vagy azon, hogy egy fiúval voltam kettesben? – nézett mélyen a szemembe.
- Nem tudom.. – suttogtam. – Illetve mégis. Az utóbbi volt a gond..
- És miért? – kíváncsiskodott tovább.
Nem tudtam mit válaszolni, mert én sem voltam tisztában az indokkal. Ezért inkább csak megcsókoltam..
***
Lexa szemszöge:
Louval lassan már több mint egy órája lassúztunk és közben mindenféléről beszéltünk. Néha egymáshoz bújtunk, és az arcunkat a másik hajába/mellkasába/nyakába rejtettük, néha pedig a homlokunkat egymásnak döntve ringatóztunk.
Azt hiszem, tévedtem az elején: ez nem álom. Ez szebb annál.
- Lex, biztos, hogy mi sosem jártunk? – tette fel váratlanul a számomra szomorú valóságot jelentő kérdést.
- Igen, sajno.. Úgy értem, igen, biztos. – javítottam ki magam gyorsan.
- De hát, ha szakítottunk Ellel, akkor miért nem hívtalak el randizni? – értetlenkedett.
- Nem látok a fejedbe, akkor sem láttam. – mosolyodtam el. – Egyébként, ha jól emlékszem, akkor este magad alatt voltál, aztán meg megmentettél Zayntől, együtt aludtunk, de nem kérdeztél tőlem semmi ilyet. Másnap meg dühös lettem rád is, és Liamre is.. Aztán Harry randira hívott, ami közben te végig azt magyaráztad, hogy ’Most, azonnal beszélnünk kell!’.. De mivel nagyon mérges voltam, ezért igent mondtam Haznak, és csak utána voltam hajlandó kommunikálni veled. – idéztem fel.
- Ó, akkor már értem. És ha nem vagy dühös, eljöttél volna velem valahová? – folytatta a faggatózást.
- Ez maradjon az én titkom. – válaszoltam kapásból.
- Szóval igen. – jegyezte meg vigyorogva.
- Nem mindegy ez most? – néztem rá.
- Nem tudom. Mindegy? – kérdezett vissza.
- Legyen az. – zártam le a témát.
- Hát jó. – pörgetett meg egyet, majd folytattuk a táncolást..
***
- Nahát! Ti meg mit csináltok? – hallottuk meg egyszer csak Danielle hangját kb. 10 méterre tőlünk. Hopsz..
- Mi csak.. izé.. elvagyunk.. – makogtam.
- Elvagytok, mi? – húzogatta a szemöldökét Tori és Liam.
- I-igen. – bólintottam bizonytalanul.
- Ó, szóval Louis végre kidobta Elt! Ez az! – sóhajtott fel megkönnyebbülten Zayn.
- Igazából.. – vörösödött el Lou.
- Zayn, ők még mindig együtt vannak! – szóltam rá.
- Hű, ezt benéztem.. Akkor bocs, haver. – nevetett fel a szépfiú.
- Semmi gond. Egyébként meg tényleg csak úgy elvagyunk Lexivel. – nyomott egy puszit a homlokomra Louis. Kösz szépen, ez rohadt jól esett ám..! Na de megállj csak!
- Amúgy Harry hol van? – váltott témát Dan.
- Valami Rose nevű csajnál alszik a kertvárosban. – vigyorodott el Lou.
- Hát okéé.. – nevetett fel Danielle.
- Valójában épp a szalagavatónkra sétáltatok be. – böktem ki. Ezt neked Tomlinson, csak azért is megtudják!
- A mitekre? – értetlenkedett Liam.
- Mivel egyikünk sem volt a sajátján, tartottunk magunknak egyet. – magyarázta Louis.
- És az este végén majd meg is dugod Lexát, igaz? – vigyorgott Zayn.
- Nagyon vicces! – mordultam rá.
- Miért? Én ezt csináltam a partneremmel, miután vége volt. Mindketten nagyívből szartunk a pasija fejére. Túl dögös volt a csaj, nem tudtam ellenállni. Ó, milyen szép idők is voltak.. – merengett el.
- Gyere csak fel, Malik, majd adok én neked! – nézett rá szikrát szóró szemekkel Tori.
- Megbüntetsz, kicsim? Abban benne vagyok! – nyalta meg a száját a szépfiú.
- Idióta. – forgatta meg a szemeit a barátnőm és a lépcső felé indult. – Jó éjt. – köszönt el mérgesen.
- Vic, várj! – rohant utána Zayn.
- Ú, dráma a köbön! – vigyorgott Lou.
- Az. – értettünk egyet nevetve.
- Akkor, mi nem is zavarunk tovább, folytassátok csak, amit elkezdtetek. – kacsintott rám jelentőségteljesen Liam, és kézen fogta Dant, majd az emeletre húzta.
- Már nem csak ketten vagyunk. – néztem mélyen Louis szemébe.
- Ha velem vagy, mindenki más megszűnik. – suttogta mosolyogva.
- Lou, ne kezd megint.. – nyöszörögtem.
- Bocsi. Akkor egy utolsó tánc? Utána aludnod kell, elvégre még csak ma engedtek ki a kórházból! – szólalt meg ellentmondást nem tűrő hangon.
- Ja, és már is mennyi minden történt. – nevettem fel.
- Pontosan! Túl hosszú napod volt, muszáj pihenned. – nyomott egy puszit az orromra.
- De akkor előtte még kérem azt a táncot! – kacsintottam rá.
- Megegyeztünk. – mosolyodott el, majd magához húzott, és ismét ringatózni kezdtünk a zenére..
***
- Felkísérlek. – ölelte át a derekam a lépcsőn.
- Már épp kérni akartam. – mosolyogtam rá.
- Na, akkor.. izé.. jó éjt.. – motyogtam elpirulva a szobám ajtaja előtt.
- Ja.. öö.. jó éjt.. – ismételte meg a szavaim.
Szótlanul néztük egymást, egyikünk sem tudott elfordulni, vagy odébb menni. Mindketten azt vártuk, hogy ki teszi meg az első lépést – de hiába várakoztunk, mert semelyikünk sem mozdult.
Hirtelen aztán Louis magához rántott és a száját az enyémre nyomta.. Vadul téptük egymás ajkait, alig kaptunk levegőt. Lou egy idő után felkapott, és a szobámba vitt, a lábával pedig berúgta mögöttünk az ajtót..
- Veled kell.. maradnom.. éjjel.. A bátyád.. rám bízott.. – zihálta, és újból megcsókolt.
- Nem is tudja, hogy milyen okosan tette. – suttogtam az ajkaiba.
- Segíts levenni az ingem.. – motyogta a számba, mialatt a zakóját a földre dobta.
Végül is ketten szenvedtünk meg az ingje apró gombjaival, a végére már röhögtünk a bénázásunkon.
- Alhatok boxerben, ugye? Nem foglak zavarni? – kérdezte reménykedve.
- Nem. – ráztam meg a fejem mosolyogva.
Gyorsan előkerestem a pizsamám, de a fürdő előtt megtorpantam.
– Esetleg te is segítenél a cipzárral? – fordítottam neki hátat, a hajamat pedig az egyik vállamra kotortam, hogy ne legyen útban.
- Szívesen.. segítek.. ebben.. – haladt végig puszikkal a vállamon és a nyakamon.
- Mindjárt jövök, csak átöltözöm, oké? – fordultam vele szembe mosolyogva.
- Eszedbe se jusson. – vette ki a kezemből a ruháimat és eldobta őket, majd a karjaimat elhúzta a testem mellől, így a kisestélyim is a padlón végezte.
- Gyönyörű vagy. – emelte fel a fejem az államnál fogva. – Aludj így, nem mászom rád, ne félj.
- Rendben. – egyeztem bele végül.
Erre Louis a karjába kapott, akár egy menyasszonyt, és az ágyhoz vitt, majd gyengéden letett rá. Gondosan betakart, aztán a bútor másik oldalára futott és bemászott mellém. Hátulról szorosan hozzám simult, és belecsókolt a nyakamba.
- Lou, így hogy aludjak? – fordultam felé.
- Sehogy. – mosolyodott el pimaszul.
- Na nem mintha álmos lennék, csak te mondtad, hogy muszáj. – mosolyogtam rá.
- Nem vagy álmos? Akkor kénytelen leszek kifárasztani téged! – kacsintott vigyorogva, és szenvedélyesen megcsókolt.
A hosszú, és valóban eléggé kimerítő csókcsatánk után lihegve feküdtünk egymás mellett.
- Louis, felőlem mindig fáraszthatsz! – nevettem fel.
- Örülök, hogy nem csak én élveztem. – húzott magához.
- Jó éjt. – suttogtam.
- Jó éjt, Lex. – lehelt egy csókot az ajkaimra. – Már furcsa lenne nem veled aludni. – jegyezte meg halkan.
Ezen én csak kuncogtam egy kicsit, majd egymást átölelve elnyomott minket az álom..
*** Másnap reggel ***
Lou karjaiban ébredni maga volt a csoda – mondjuk én egyáltalán nem bántam, hogy így alakult, sőt! Csak egyedül attól félek, hogy nem szakít Ellel.. Akkor vajon mi lesz? Addig csalja meg velem, amíg Niall rá nem jön és alaposan meg nem veri? Aztán pedig kész, vége, és élünk tovább, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz? Na, ne!
- Min gondolkodsz ennyire, kicsim? – hallottam meg Louis reggeli rekedtes hangját, amit annyira imádok.
A szemei még csukva voltak, de anélkül is tudta, hogy ezerrel jár az agyam.. Azt meg hogy?!
- Nem érdekes. – mosolyogtam rá.
- Várj, mindjárt megnézem mennyi az idő. – nyúlt a telefonjáért. – Ó, kaptam egy sms-t este.
- Eleanortól? – kérdeztem remegő hangon.
- Nem, ismeretlen szám. – ráncolta össze a szemöldökét.
– Destiny apja írta. Honnan tudja a számom? Na, mindegy. Egyébként azért írt, mert ma lesz a temetés. Elmenjünk? – mondta, miután elolvasta.
- Én elmegyek. – bólintottam.
- Akkor én is. – kulcsolta össze az ujjainkat.
- Mikor lesz? Délelőtt? – kíváncsiskodtam.
- Igen, szóval jobb, ha megyünk reggelizni. – sóhajtott fel. – Gyere! – húzott fel az ágyról.
Gyorsan felvettem egy bő pólót, majd követtem őt a földszintre. A konyhában a többiek már mind reggeliztek.
- Hoppá, csak nem együtt, egészen véletlenül? Milyen volt az éjszaka? – húzogatta a szemöldökét perverzen Zayn.
- De igen, együtt, mert egyszerre keltünk. – tájékoztatta őket Louis, aztán kihúzott nekem egy széket.
- Ez igen, igazi úriember! – vihogott Tori, mialatt Lou betolt engem és adott egy puszit a homlokomra.
- Ne is foglalkozz velük. – súgta a fülembe – Mit kérsz?
- Mindegy, jó lesz az, amit te is eszel. – mosolyogtam rá.
- Mindjárt hozom. – kacsintott rám, és a hűtőhöz sétált.
***
- Így jó leszek a temetésre, ugye? – kérdeztem Louist, miközben a tükörben méregettem magam.
- Tökéletes. – lépett mögém, a kezeit pedig összefonta a hasamon.
Egy hosszú csókot lehelt a nyakamba, amitől kirázott a hideg.
- Tetszik, hogy így reagálsz. – mosolyodott el pimaszul. – Viszont, ha nem akarunk késni, akkor indulnunk kell.
Bólintottam, és anélkül, hogy a többiek észrevettek volna minket, kiosontunk a házból. Remélhetőleg Niall is csak később ér vissza, mint mi..
***
Szerencsére a mise nem volt hosszú, mert rohadt hideg volt a templomba. A két fő ok, amiért nem fáztam meg, az Louis ölelő karja és a kölcsönadott zakója volt.
Amíg a földbe lassan eltűnő kis koporsót néztem, a könnyek patakokban folytak le az arcomon. Lou közben vigasztalóan szorított magához, az egyik kezemet meg is fogta, hogy erőt adjon, ami többé-kevésbé sikerült is neki.
- Ne aggódj, jobb így neki. – suttogta.
- Igen, tudom. – motyogtam.
Csendben figyeltük, ahogy mindenki odamegy részvétet nyilvánítani a családnak.
Amikor mi is sorra kerültünk, az anyuka azonnal a nyakamba borult.
- Köszönjük, hogy eljöttek, ez nagyon sokat jelent. – nézett ránk hálásan.
Louis kezet fogott az apával, majd indultunk is a kocsihoz, hogy lehetőleg elkerüljük a tömeget, akik még ott maradtak beszélgetni.
Az autóba ülve, mielőtt elhajtottunk volna, Lou halkan megkérdezte:
- Te itt most nem csak Destiny miatt sírtál, igaz?
- Igen. – hajtottam le a fejem, és megtöröltem az arcom. – Vele együtt én most eltemettem anyát is, meg.. – itt végig simítottam a hasamon – meg.. tudod kit. Anya temetésén sem voltam ott, csak egyszer láttam a sírját.
Louis erre némán bólintott egyet, aztán a kezeimet a meleg tenyerei közé fogta.
- Én mindig itt leszek neked. – jelentette ki.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá.
- Indulhatunk? Otthon majd megölelgetlek, de sajnos itt most minden útban van. – nevetett fel.
- Menjünk. – mondtam valamivel nyugodtabban.
***
- Hát ti? – kérdezte a velünk szinte egyszerre hazaérkező Harry. – Úgy néztek ki, mint akik temetésen voltak!
- Gondolom ezt most poénnak szántad, ennek ellenére nem volt vicces. – szólt rá Louis. – Egyébként, Harold, beszélhetnék veled négyszemközt?
- Persze, amíg reggelizem. – indult a konyhába Hazza.
- Én addig köszönök a többieknek és felmegyek zuhanyozni. – mosolyogtam rájuk.
Louis szemszöge:
Ahogy Lexi eltűnt a nappaliban, Harry után mentem a konyhába.
A göndör hajú épp akkor állt neki egy hatalmas tál gabonapehelynek. Leültem vele szembe, és azon gondolkoztam, hogyan vezessem fel a témát..
- Miha ghond haverh? – érdeklődött teli szájjal.
- Voltál már olyan helyzetben, hogy nem értetted az érzéseid? – böktem ki egyszer csak.
Hazza elgondolkodva lenyelte a kaját, és megszólalt:
- Menj utána. – utasított(?).
- Ki után? – vontam fel a szemöldököm értetlenül.
- Tudod te azt! Menj utána.- ismételte meg még nyomatékosabban.
Hirtelen minden leesett.
- Kösz, haver! – pattantam fel, és az emeletre rohantam.
Lexi éppen akkor haladt el a szobám előtt, amikor utolértem.
- Zuhanyozz velem. – simultam hozzá hátulról.
- Louis.. – nyöszörögte.
- Zuhanyozz velem. – suttogtam újra.
Amint azt éreztem, hogy hagyja magát, gyengéden a szobámba tereltem. A lábammal ugyanúgy rúgtam be az ajtót magunk mögött, ahogy tegnap az övét.
Lexa szemszöge:
Amikor Lou behúzott a szobájába, éreztem, hogy felgyorsult a szívverésem.
Zuhanyozzunk együtt.. hmm.. nem hangzik rosszul!
Vigyorogva sétáltam be a fürdőjébe, a csípőmet direkt riszáltam is neki egy kicsit. Szinte azonnal jött is utánam..
A mosdónak dőltem, ő pedig elém sétált. Pár másodpercig még bámultuk egymást, de tovább nem bírtuk, és egymásnak estünk..
A szoknyám gumiját egy mozdulattal levarázsolta a derekamról, így az egész ruhadarab a földön kötött ki.. Ezután a fenekembe markolt, és felültetett a csap melletti szabad helyre a pulton, majd a lábaim közé sétált. Hamar lekerült rólam a fehér felső is, aztán Lou a nyakamra támadt..
Jólesően sóhajtoztam, amíg ő az ajkaival és a nyelvével kínozta a bőröm,majd ellöktem magamtól, és leugrottam a pultról.
Fordítottam a helyzetünkön, ezúttal én nyomtam őt a mosdónak. Az alsó ajkát harapdálva kezdtem el kigombolni az ingét, amikor pedig a mellkasa már szabad volt, úgy folytattam a vetkőztetését, hogy a nyakán és a kulcscsontján keresztül haladtam lefelé apró puszikkal, végig a kidolgozott felsőtestén.
Mivel tudtam, hogy a hasára különösen érzékeny, ezért direkt a kockáit csókolgattam és harapdáltam, miközben kigomboltam a nadrágját.
Felálltam és újra megcsókoltam, a nadrágját pedig elengedtem, ami így a bokáinál kötött ki.
Most már csak fehérneműben álltunk ott, egymás ajkait tépve, a vágy és a szenvedély mindkettőnkben égett.
Amikor az oxigén hiánya miatt kénytelen voltam elszakadni tőle, mosolyogva néztem a szemébe.
- Gyere. – suttogtam a szájába, majd a zuhanyfülkébe mentem.
Louis szótlanul bámult utánam, az álla a padlón volt, ahogy látta végigfolyni a vizet a testemen.
- Gyere. – kértem, mire gyorsan megrázta a fejét, hogy magához térjen, és belépett mellém.
- Megmosod a hátam? – adtam neki a tusfürdőt vigyorogva.
- Ha muszáj. – suttogta, és neki állt ennek a szörnyen megterhelő feladatnak.
Pár perc elteltével azonban felcsattant:
- Nem bírom! – nyögött fel, és már hallottam is, ahogy a flakon a zuhanyzó alján koppan.
- Megőrjítesz! – szorított a falnak.
- Tényleg? – mosolyodtam el, és csábítóan az ajkamba haraptam.
- Ezt ne csináld még egyszer. – morogta, majd hozzám simult. – Ezt csak én csinálhatom. – kapta be az alsó ajkam.
A testem Lou forró bőre és a hideg csempe közé volt préselve.
Éreztem, ahogyan az egyik kezével a combom alá nyúl és megemel. Tudtam, hogy mit akar, ezért a lábaim a csípője köré fontam. A másik kezét a mellemre helyezte, és lágyan belemarkolt.
- Gyönyörű vagy. – lehelte, én pedig éreztem, hogy valami kemény nyomódik az alfelemhez.
- Louis.. – nyöszörögtem a nevét hátrahajtott fejjel, amikor gyengéden harapdálni kezdte a nyakam legérzékenyebb pontját, és a mellem masszírozásának is nekilátott..
Biztos voltam benne, hogy most megtörténik.. Elvégre, ő akar engem. Én akarom őt. Ketten vagyunk. A szenvedély az egekben. Mi más állíthatna meg minket, ha nem az éppen akkor hazaérkező bátyám? Szinte már sorsszerű, hogy ismételten nem történik semmi.
- Megjöttem! – kiabálta Niall. – Louis, bárhol is vagy, az előbb hívott Eleanor, hogy ő is mindjárt itt lesz!
- A francba. – morogta a bőrömbe Lou, majd félve felnézett rám.
- Azt hiszem, jobb, ha megyek. – suttogtam bosszúsan.
Lenéztem Louis kezére, mire ő nagy nehezen fogta az adást, és elengedte a mellem, aztán óvatosan a földre rakott.
Szó nélkül léptem ki a fülkéből, a hirtelen hidegtől összerezzentem. Fáztam, mert már nem éreztem a bőre és az ajkai érintését.
- Várj! – ragadta meg a csuklóm.
- Mi az? – fordultam vissza keserűen.
- Nehogy megfázz nekem. – csavarta körém a törülközőjét, majd egy puszit nyomott a számra.
- Köszi. – mosolyodtam el halványan, és a ruháimat felkapva kisétáltam a szobájából.
Louis szemszöge:
Amikor meghallottam Niall ordibálását, azt hittem megverek valakit.
Miért? Miért pont most kel hazajönni?!
Egy valami viszont világos volt: nem akarom elengedni Őt. Nem akarom elengedni Lexit. Kell nekem, és nem csak úgy.. Mindenhogy. Szükségem van rá.
Amikor megállítottam, legszívesebben visszahúztam volna magamhoz, és megmondtam volna neki, hogy nem érdekel mi lesz, jöjjön, aminek jönnie kell, de muszáj velem maradnia.. Szarok a bátyjára és Eleanorra, csak legyen velem.
Hogy mégis mi gátolt meg ebben? Az a keserű tekintet, amivel visszafordult hozzám. Leblokkoltam tőle. Attól, hogy látnom kellett, hogy fáj neki valami.. És az a valami akkor éppen a kényszerbeli távozása volt.
Nem akart elmenni, mégis elment. Nem akartam elengedni, mégis elengedtem. Elcsesztük mindketten..
Na, de most jön a lényeg. Szakítani fogok Ellel, ahogy ideért. Nekem Lexi kell. Csak ő, senki más. Igen, jól olvastad, teljesen és totálisan véglegesen szerelmes lettem Niall húgába.. Ez van: beleszerettem..!
Ennyi lenne egyenlőre! ^^ Azt csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy ne örüljetek sokáig :DD
Egyébként most itt röhögök azon, hogy milyen komoly dolgokat tudok művelni..: Hajnali fél 5-kor fent vagyok, amikor aznap dogát írunk angolból (és amúgy is szar a hétfői órarendem), és arról írok, hogyan smárol a zuhany alatt egy kitalált szereplő Louis Tomlinsonnal.. Nem vicces ez, egy icipicit? X'DD Na, mind1. :D
Egyébként aki esetleg nem olvasná, annak nagyon ajánlom a Dark-ot. Imádom *-*
És még egy utolsó kérdés, ami már ugyan kicsit idejét múlt: kinek hogy sikerült a félévi bizi? :)
Remélem tetszett a rész, komizzatok, csillagozzatok pls :3
ez fantasztikus. ur isten
VálaszTörlésjaj sztem is xddd^^
Törlés