~99. Sajnálom, de muszáj ezt tennem..!

Meglepetéééés! :DD Itt is van az új! :D Tudom, megint késtem pár órát, de nálam ez akkor is jónak számít, nem? :'D

A kövi rész valószínűleg péntek-szombat körül érkezik majd, mert csütörtökön tanulnom kell a pénteki fizika tz-mre.. :$$ -.- Ugye majd drukkoltok nekem? *-*

Egyébként pedig meg van az 1500. komizóm: Lys077 :)) Köszönöm! <3

I hope u like it! Puszi :))

Louis szemszöge:

Nem akart elmenni, mégis elment. Nem akartam elengedni, mégis elengedtem. Elcsesztük mindketten..

Na, de most jön a lényeg. Szakítani fogok Ellel, ahogy ideért. Nekem Lexi kell. Csak ő, senki más. Igen, jól olvastad, teljesen és totálisan véglegesen szerelmes lettem Niall húgába..  Ez van: beleszerettem..!

Lexa szemszöge:

A szobámba érve a kezemben lévő ruháimat a legtávolabbi sarokba dobtam, és nem érdekelt, hogy mennyire vagyok vizes, az ágyamra vetettem magam.

A plafont bámulva ziháltam, még mindig forró volt a testem Lou érintéseitől..

Szerintem fogalma sincs arról, hogy mit művel velem. Lehet, hogy látja, amikor elpirulok, de az csak a felszín. Belül konkrétan mindig meghalok a karjai közt.. Igen, elég nyálasan hangzik, tudom, de ha egyszer tényleg ez van?! Bár aki nem érzett még ilyet, annak hiába is magyaráznám, úgysem értené meg.. Viszont remélem a lényeget azért sejteni lehet ennyiből is.

Te jó ég, miért ilyenkor kell hazajönnöd, Niall?! Nem tudtál volna várni még mondjuk egy-két órát? Nem, te érezted, hogy mi van készülőben, és muszáj volt közbe lépned! Szeretlek, bátyus, meg minden, de akkor is.. Ezt most nagyon nem kellett volna! – gondoltam az egyik kezemet a homlokomra téve.

Baszki, majdnem lefeküdtünk! – esett le aztán ténylegesen. – Úristen, hogy én és ő.. és én és ő.. és basszus.. De akkor is, milyen jó lett volna! Végre.. De persze, szinte természetes, hogy végül nem lett semmi! Anyának igaza volt, olyan az életem, mint egy rossz szappanopera! (És egy darabig még ilyen is marad, bocsi :$$ - a szerk. xdd)

Végül egy 10 perc elteltével rászántam magam arra, hogy újból beálljak a zuhany alá, de ezúttal már fehérnemű és Louis nélkül..

Louis szemszöge:

*** Eközben ***

A szobámban sétáltam fel-alá, és végig hangosan gyakoroltam azt, hogy mit is mondjak Lexinek.. meg persze majd Elnek.

És ugyan nem tudtam, de éppen ez okozta a vesztem.. illetve vesztünk..

Eleanor szemszöge: (ritka alkalmak egyike xdd – a szerk.)

Karen a szokásos ürüggyel küldött vissza a fiúkhoz: hogy szemmel tartsam Lexát. Nem értem, miért fúj ennyire szegény csajra, de már megtanultam(..) a menedzserem mellett, hogy vele nem igazán érdemes kötözködni.

- Harry. – forgattam meg a szemeimet, amikor a göndör hajú ajtót nyitott -vagyis újból felvettem a szokásos álcám.

- Én is örülök neked, Calder. – köszönt vissza „kedvesen”. Bár, nem hibáztathatom őt ezért, hiszen én vagyok bunkó vele, meg a többiekkel. – Niall mondta, hogy jössz.

- Igen, megnézem Lulut. – mosolyogtam rá angyalian, bár ettől a becenévtől még az én hátamon is felállt a szőr.. El sem tudom képzelni, mit érezhet szegény Lou, mikor így hívom.

- Fent van, a szobájában. Reménykedj abban, hogy örül majd neked. – lépett el az ajtóból, hogy bejöhessek.

Viszont az arcán valami gúnyos(?) mosoly ült. Mit tudhat, amit én nem? Esetleg Louis épp Lexivel hancúrozik, vagy mi? Remélhetőleg nem ezért, mert akkor Karen bosszúja még durvább lesz..

Egyébként arra még nem sikerült rájönnöm, hogy miért is akarja ennyire bántani Lexit.. Meg hogy miért akar rajta bosszút állni. Vajon mit tehetett szegény?

- Ó, és Harry, kérlek mondd meg majd a többieknek is, hogy meglepetésként érkeztem, tehát Lulunak egy szót se szóljatok arról, hogy itt vagyok, világos? – kérdeztem felhúzott orral.

- Ahogy a hölgy óhajtja. – hajolt meg előttem Hazza fintorogva, és a nappaliba ment.

Én szó nélkül indultam el a lépcsőhöz, magamban pedig újra elismételtem egy ’Sajnálom’-ot. Nem akarok így viselkedni velük, de muszáj. Kénytelen vagyok egy bunkó, hisztis picsának tűnni.

Louis (igen, legalább magamban ne hívjam már olyan idétlen becenéven), szóval Lou szobájához érve azt hallottam, hogy magában beszél (legalábbis a résnyire nyitott ajtóban nem láttam senki mást rajta, pontosabban az ő hátán kívül).

- Nézd, Lexi, valamit el kell mondanom.. Szeretlek. – mondta Louis, majd mérgesen a homlokára csapott.. – Nem, ez így nem jó, Tomlinson! Túl nyers. Gyerünk, találj már ki valami jobbat! – morogta.

Magamban kuncogtam egy jót a viselkedésén, de hangot még véletlenül sem adtam ki. Kíváncsian figyeltem tovább, hogy ezúttal mit talál majd ki.

- Lexi.. – kezdte a tarkóját vakargatva. – Ahogy ideért Eleanor, szakítok vele, mert.. Mert teljesen beléd szerettem! Veled akarok lenni. Tudom, hogy hülyén hangzik, elvégre még barátnőm van, de nem bírok várni addig, amíg El idejön.. Ezt muszáj tudnod.. Én szeretlek, Lex.. – a végét már szinte nyöszörögte, de a szöveg maga egész jó volt. Én Lexa helyében tuti elolvadnék, ha egy pasi ilyeneket mondana nekem!

Gondolom, most csodálkoztok, amiért nem akadtam ki. Hát igen: engem már nem érdekel Louis. Sosem voltam belé szerelmes, régen is csak tetszett, meg tök jó fej volt.. De igazából ennyi. Karen használ fel arra, hogy.. Te jó ég, Karen! – kaptam észbe, és mint az őrült, a lehető leghalkabban rohantam ki a házból.

Szerencsére senki sem vett észre, és még épp időben értem ki, ugyanis pontosan az történt, amit vártam: a menedzserem hívott.

- Szi.. – itt már félbe is szakított.

- Eleanor, be ne merj menni hozzá! Ugye már kijöttél onnan?! Mindent hallottam, 5 perc múlva ott vagyok, várj meg a ház előtt! Remélhetőleg addig még nem megy át az a kis hősszerelmes pöcs Lexához! – darálta le a telefonba, és letette.

Nos, amíg várok rá, legalább van időm megmagyarázni néhány dolgot, ami bizonyára most eléggé furcsa lehet még a számotokra..

Vegyük sorba:

Először is: Hogy Karen mégis honnan tudta mit mondott Louis? A válasz egyszerű: muszáj egy kis mikrofonszerű valamit magammal hordanom, hogy mindig tudja, kinek mit mondok.. Eléggé zavaró, de már megszoktam.

Másodszor: jobb lesz, ha befejezem azt a gondolatmenetem, amibe Lou szobája előtt belekezdtem. Tehát: Karen arra használ fel, hogy kínozza Lexit. Mondjuk egy kicsit nekem is kapóra jön a Louissal való kapcsolatom, de persze magamtól eszembe sem jutna kihasználni ezt! A menedzserem próbálja azt bemesélni, hogy én nagyon jól járok ezzel a párkapcsolattal.. Azt ő is nagyon jól tudja, hogy hogyan érzek Lou iránt (azaz sehogy), de szerinte ez így tökéletes: a világ előtt egy híres énekessel járok –ami a karrieremnek is jót tesz..-, de közben azzal fekszem le, akivel csak akarok –illetve addig csinálhatom ezt, amíg le nem bukok. De ez utóbbira igen kicsi az esély, tekintve, hogy az alattam lakó pasival és a szomszédommal szoktam leggyakrabban összejárni.. (Persze külön-külön, és mindketten tudják, hogy ezt csinálom a másikukkal is!) A lényeg, hogy mivel egy házban lakunk, senki sem jöhet rá semmire, ami nagyon megéri.

Na, igen, most szóba is került az én beteges.. khm.. khm.. mániám. Nem tartom magam kurvának, meg semmi ilyesmi, bár inkább az ’egy éjszakás kalandok’ híve vagyok. A két szomszédom is ugyanilyen, csak férfiban, ezért is jövök ki velük olyan jól..

Ha jól sejtem, már az elején mindenkiben felmerült ez a kérdés is: miért „segítek” Karennek? Ennek egyetlenegy oka van.. Még pedig az, hogy..

- Eleanor, szívem, tudom, hogy késtem, de remélhetőleg ettől függetlenül mi még időben vagyunk, hogy elhárítsuk a készülőben lévő katasztrófát. – lépett mellém a menedzserem.

- Tudod, Karen, gondolkoztam, és szerintem nem jó ötlet beleavatkozni.. Annyira aranyosak lennének! – fogtam meg a karját, mielőtt elindulhatott volna.

- Te csak ne gondolkozz nekem! – förmedt rám – Miért nem vallod be nekik mindjárt azt is, hogy csak miattam viselkedsz úgy, ahogy? Hogy miattam estél neki Lexának, amúgy eszedbe sem jutott volna? Miért is nem állsz rögtön eléjük ezzel? Emlékezz, miért!

- Ne haragudj. – vágtam rá azonnal, és lehajtottam a fejem.

A családom. Életveszélyben lennének, ha megtenném.. Karen remekül tudja zsarolni és manipulálni az embereket, de nem hiába, szinte az életcélja az, hogy Lexát tönkretegye minden lehetséges módon.. Brr.. Eléggé beteges.

- Na azért! Jusson eszedbe, hogy a nagypapád elég sokat betegeskedik mostanában! Csak nincs hozzá közöd esetleg neked is? – vigyorodott el.

- Te jó ég. – kaptam a szám elé a kezem.

Miattam betegeskedik. Azért, mert mostanában sokszor ellenkezem a Karennel.. Ez szörnyű, hiszen az én édes, 75 éves papám amúgy sem az erős szervezetéről híres.. Ki tudja, meddig fogja még bírni így. Basszus, Eleanor, viselkedj már rendesen! Igen, rendesen, ahhoz képest, hogy milyen kiszolgáltatott helyzetben is vagy..

- Úgy ám, aranyom. – vihogott fel győzedelmesen, és a karomnál fogva a bejárat felé taszigált.

Sajnos(..) úgy jutottunk fel, hogy senki sem vett észre minket. Ráadásul Karennek piszok nagy szerencséje volt, mert Louis még mindig a szobájában gyakorolt magában. Szegénykém még nem tudja mi vár rá!

Louis szemszöge:

Már vagy húszadszorra próbáltam megfogalmazni az érzéseim, amikor hirtelen belépett El és a menedzsere(?!).

Eleanor szó nélkül bezárta az ajtót, majd lehajtott fejjel tanulmányozta a padlót. Hát, Tomlinson, itt a te időd! Szakíts vele, még ha kettesben kevésbé lenne ciki, akkor is.

- El, beszélnünk kell. Ne haragudj, hogy ilyet mondok, de már nem tudom, hogy miről szól a kapcsolatunk.. Szeretném, ha inkább barátok lennénk. – igyekeztem határozott lenni.

Eleanornak a szeme sem rebbent, továbbra is teljes lelki nyugalommal fixírozta a parkettát. Karen viszont szóra nyitotta a száját..

- Itt és most befejezted, Louis. – jelentette ki azonnal.

- A kapcsolatunk? Rendben, akkor nem leszünk barátok sem. – bólintottam.

- Igen, kedveském, barátok azok tényleg nem lesztek! – nevetett fel gúnyosan – Ti még mindig együtt vagytok.

- De én.. Nézze, én már mást szeretek. – közöltem, aminek hallatán egyikük sem tűnt meglepettnek..

- Lexit, igaz? A kicsi, imádnivaló, ártatlan Lexikét! – rebegtette a szempilláit.

- Ne gúnyolódjon vele, vagy.. – morogtam.

- Vagy mi? Esetleg megbánom? Ezt akartad mondani? – vihogott – Na, azt szívesen megnézem!

- Szerelmes vagyok Lexibe, és –már bocsi, El-, de nem érdekelsz. – ismételtem meg a lényeget újra.

- Az egy dolog, hogy mit érzel, kisfiam! Itt most nem a te szíved dönt! Helyesebben mégis, mert választhatsz. – mosolyodott el ravaszan.

- Eleanor és Lex között? – kérdeztem értetlenül. – Egyértelműen Lexa!

- Te most teljesen hülyének nézel, öregem?! – pillantott rám szikrát szóró szemekkel a nő.

- Nem maga fogja megmondani, hogy kivel járjak! Nekem csak Lexi kell! – makacskodtam.

- Ez igazán becsülendő és megindító, de az élet nem kívánságműsor. Ha tényleg, őszintén szereted Lexát, akkor Eleanorral maradsz. – nézett rám fenyegetően.

- Ne merje bántani őt! – szorítottam ökölbe a kezem.

- Szívecském, mást sem csinálok! – nevette el magát.

- Akkor pedig hagyja békén, de nagyon sürgősen! – morogtam.

- Tehát, térjünk vissza oda, hogy választhatsz. – hagyta figyelmen kívül a legutolsó mondatom. – És ajánlom, hogy okosan dönts, mert a te drága Lexikéd sorsa függ most tőle.

- Hallgatom. – préseltem ki a fogaim között a szavakat idegesen.

- Na, ezt már szeretem! Szóval, két lehetőséged van. Vagy átmész hozzá, és durván közlöd vele, hogy nem akarsz tőle semmit, vagy pedig szakítasz Ellel, és együtt lesztek néhány napot Lexával, aki aztán valami „tragikus baleset” folytán eltávozik közülünk. – tette a szívére a kezét, mintha sajnálná a lányt.

- Egy ujjal se merészeljen hozzáérni! – mordultam rá. – Egyébként meg honnan fogja tudni, hogy mit mondok neki? – vigyorodtam el győzedelmesen.

- Én mindent tudok, ami itt történik. Szerinted miért most jöttem, és nem akkor, amikor már kidobtad Elt? Vajon miért pont a nagy szerelmi vallomásod előtt érkeztem? Gondolkodj, Louis, ennyi eszed kell, hogy legyen. – olvasztotta le az előző vigyort az arcomról.

- És ha nem választom egyiket sem? – próbálkoztam.

- Akkor anélkül döglik meg, hogy megbasztad volna. Úgy mindketten nagyon szarul jártok. – röhögött.

- Muszáj lesz választanom. – nyöszörögtem falfehéren. – El kell döntenem, hogy vagy kínzom és megbántom, vagy konkrétan megöletem..

- Végre kezded érteni, ez már haladás! – gúnyolódott. – Akkor, mi mellett voksolsz? Hagyod, hogy évekig bőgjön utánad és szenvedjen, vagy megdugod néhányszor és utána ő örökre megkönnyebbül, neked meg marad a fájdalom és a bűntudat. Nos? – húzogatta a szemöldökét.

- Ő mit választana? – suttogtam magamban.

- Tudod te azt. – vigyorodott el. – Én mondom, olyan reménytelenül szerelmes beléd, hogy még egy idióta is rájön arra, ő mit tenne a helyedben!

- Nem biztos, hogy úgy érez. – mondtam halkan.

- Ja, ha ez nem biztos, akkor én vagyok az angol királynő! – forgatta meg a szemeit.

A szavai hatására egy pillanatra minden mást elnyomó boldogság és melegség öntött el, de aztán még jobban fájt a szívem a döntés miatt..

- Ebben az esetben tényleg tudom, hogy mit választana. – bólintottam szomorúan. – Viszont én akkor sem amellett döntök. Nem vagyok képes feláldozni őt..

- Sejtettem, hogy ez lesz. Legalább szenved még pár évet, nem árt az neki. – vihogott.

- Kérem, ne bántsa! – néztem a nőre esdeklően.

- Hoppá, már itt tartunk? Átváltottunk a fenyegetősdiből a ’kérem’ szó használatára? Milyen jó, hogy ekkora a hatásom az emberekre! – húzta ki magát büszkén.

Nem tehetem meg vele egyiket sem.. Lexi, kérlek, bocsáss meg.. Miért nem tudtam magamban gondolkodni? Miért kellett hangosan, hogy bárki hallhassa? Karen meg honnan a picsából tud mindent? Hmm, honnan?! Mi van, elrejtett a házunkban kamerákat meg mikrofonokat, vagy mi a franc?!

- Most pedig nagyon figyelj, Louis! Átmész hozzá, és nyitva hagyod az ajtót. Bármit a fejéhez vághatsz, ami csak eszedbe jut, egy a lényeg: hogy sírjon! Lehetőleg nagyon. Úgy kell állnotok, hogy ő ne lásson minket Eleanorral, de te igen. Tipord a földbe, különben ez lesz.. – itt előhúzott a táskájából egy képet, amin Lexa volt látható válltól felfelé, és elkezdte széttépni oldalról, pontosan úgy, mintha a nyakát vágnák el..

- Tessék. – adta oda a kettétépett fotót. – Erre gondolj, ha nem menne elég durván. Most pedig indíts! – mutatott az ajtóra.

El sem hiszem, hogy egy 40 akárhány éves nő bábja lettem! Vicc az egész! Csak egy a gond: túl jól felszerelt a fegyvertára.. Illetve az a legnagyobb előnye, hogy a leggyengébb ponton támad, nem is akárhogy, minden finomkodás nélkül. Az ütőkártya nála van, és addig nála is marad, amíg ki nem találok valami megoldást..

Szó nélkül bólintottam, mire Eleanor kitárta előttem az ajtót. Torkomban dobogó szívvel közeledtem Lexi szobájához, szegény lány még nem is sejti, hogy mi vár rá..

Lexa szemszöge:

*** Még a beszélgetés alatt ­­­***

Már zuhanyzás közben is azt éreztem, hogy nagyon hiányzik Lou.

Istenem, olyan jó volt újra a karjaiban lenni! Újra érezni a pillangókat a hasamban.. Újra átélni milyen az, ha a nyakamat kényeztetik a puha ajkai..És most milyen jó újra teljes szívvel reménykedni! Muszáj, hogy érezzen valamit irántam, muszáj! Erőt kell vennem magamon, és be kell vallanom neki, hogy szeretem.. Hé, ha egyszer ment, miért ne menne másodszorra is? Képes vagyok rá, és kész.

***

A hajam már félig megszáradva omlott a vállamra, amikor felöltöztem. Épp amikor indultam volna vissza a fürdőbe, Louis lépett be az ajtón, az arca gondterheltnek tűnt..

Louis szemszöge:

Eleanor és Karen direkt lemaradtak mögöttem, hogy Lexa még csak véletlenül se láthassa meg őket, ha bemegyek hozzá.

Az ajtaja előtt állva legszívesebben elrohantam volna, viszont tudtam, hogy annak mik lettek volna a következményei.. így nehéz szívvel, de benyitottam.

- Jaj, Lou, jó hogy jössz! – ölelt meg azonnal.

Fájdalmas képpel szorítottam magamhoz, elvégre nem tudtam, mikor lesz erre újra lehetőségem.. Baszki, még belegondolni is szörnyű!

Észrevétlenül szippantottam az illatából is egy utolsót, pont mielőtt elengedett.

- El kell mondanom valamit, Louis. – nézett mélyen a szemembe. – Kimondom, bármilyen nehéz is.. Én.. szóval én.. Én szeretlek, Lou! – suttogta, és lágyan a két tenyerébe fogta az arcomat, majd megcsókolt..

Azt a kurva..! Ez így nem ér! – gondoltam, és életemben először kinyitottam a szemem, miközben Lexi elszántan csókolt tovább..

A pillantásom találkozott a gonoszan mosolyogó, tenyerét dörzsölgető Karenével.

- Megmondtam, hogy szeret! – vihogott, aztán elkomorult az arca. – Csináld, MOST! – tátogta ellentmondást nem tűrően.

Hát eljött.. eljött az idő. – mondta egy hang a fejemben.

A nyelvemmel még egyszer utoljára megérintettem az övét, és igyekeztem elraktározni ezt az érzést, majd durván ellöktem magamtól szegényt..

Ügyeltem arra, hogy továbbra is én álljak az ajtóval szemben, hogy ő ne láthassa a folyosón álldogáló bajforrást.

- Mégis mit képzelsz magadról, Lexa?! – kezdtem el kiabálni, de csak úgy, hogy lent ne hallják a többiek.

- De.. én.. én.. Lou, én.. – nyöszörögte meglepetten.

- Te nem szerethetsz engem, mert semmi közünk nincs egymáshoz! Eleanorba vagyok szerelmes, szokj hozzá! Hiba volt megcsókolnom téged! Hiba volt minden, ami köztünk történt! – ordibáltam (persze még mindig mérsékelt hangerővel).

- Nem, Louis, ne mond ezt! – simított végig gyengéden az arcomon és közelebb lépett. – Nem hiba volt, hanem szerelem.. – itt már remegett a hangja.

- Ekkora baromságot! Sosem tudnék úgy nézni rád! – folytattam.

- Kérlek, Lou! Boo Bear.. kérlek.. – próbálkozott újra.

Ahogy az első könnycsepp legördült az arcán, nekem és a lelkiismeretemnek annyi volt.

- Felejts el engem, Lexa! Felejts el mindent, ami valaha is köztünk történt! Én már megtettem, most rajtad a sor! – hazudtam, és igyekeztem megőrizni a felháborodott/dühös arckifejezésem.

- Nem.. Ne, én.. Louis.. szeretlek.. Kérlek, Lou.. – láttam rajta, hogy már teljesen összetört. Illetve én törtem őt össze. Őt, akit alapból még a széltől is megóvnék, igen, épp én bántottam meg ennyire..

- Csak fogadd el a helyzetet, és kész. – vetettem oda neki, aztán elindultam kifelé.

- Ne tedd ezt velem, szerelmem.. – ragadta meg a csuklóm. – Tudom, hogy hazudsz.. Muszáj..  Ez nem lehet igaz.. – bizonygatta magának újra és újra a (tényleges) igazságot.

- Most jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el. – szorítottam a falhoz. – Nem. Szeretlek. Téged. Érted?! Felfogtad?!

- Lou.. – pillantott fel rám a hatalmas kék szemeivel, amelyek csordultig voltak a könnyeivel.

Ugyan csak egy pillanat erejéig találkozott a tekintetünk, ennyi elég volt ahhoz, hogy a szívem még az eddiginél is jobban fájjon..

- Tudom, hogy durva voltam, de sejtettem, hogy csak így érted meg. Bár lehet, hogy még így sem sikerült.. – jegyeztem meg nyersen.

- Menj innen. – suttogta, miközben az arcán patakokban folytak végig a könnyei.

- Lex.. – kezdtem, de leintett.

- Tűnj el, Louis. Menj ki a szobámból. – mikor látta, hogy nem mozdulok, hozzátette – Kérlek. Nem szeretsz, oké, értem. De ha csak mint embertársad tisztelsz, akkor kimész innen, Louis.

Bólintottam egy aprót, és az ajtó felé vettem az irányt.

Vége. – gondoltam fájdalmasan.

Csendben követtem aztán Karenéket vissza a szobámba.

- Ügyes kisfiú. – gügyögte a nő. – Ne feledd, én mindent tudok, amit itt történik. – figyelmeztetett még egyszer, és el is ment.

Eleanor felpillantott rám, az arcán egy együtt érző mosoly ült, majd ő is a menedzsere után ment.

Becsuktam mögöttük az ajtót, és a fürdőszobába mentem. Az ott lévő szekrény szinte megállíthatatlanul vonzott magához.

Ahogy kinyitottam, egy csíkos póló hevert benne. Az arcomhoz emelve visszaemlékeztem arra, hogy ez az a pólóm, amit Lexi hordott Hawaii-on..

- Szeretlek, gyönyörűm. – leheltem, és a kád szélére ülve, a pólót szorongatva sírni kezdtem. Igen, fiú létemre sírtam, nem érdekel, most amúgy sem lát senki.

A patakzó könnyeimen át már csak homályosan láttam azt a ruhadarabot, amely még mindig hűen őrzi nekem Lexa illatát.. És fogja is, mert szükségem lesz rá.

- Bocsáss meg nekem, Lex, könyörgöm.. Annyira szeretlek, gyönyörűm.. – suttogtam újra és újra.

Lexa szemszöge:

Fel sem tudtam fogni Louis szavait. Ez nem is ő volt.. Ő nem ilyen durva és könyörtelen. És ő viszont szeret, tudom. Akkor miért viselkedett így? – ezek visszhangoztak a fejemben, de már nem sokáig, mert ahogy eltűnt, erőtlenül berúgtam az ajtómat, és a fal mentén lecsúsztam a tövébe, ahol zokogni kezdtem..

És ennyi! ^^ Ne öljetek meg pls! :DD Tudom, hogy szappanoperás, bocsi :$

Remélem azért tetszett, komizzatok, csillagozzatok ;)